Lakossági fórumot tart Józsefváros az ingatlankisajátítások miatt

A parlament 2024. április 30-án elfogadta a Józsefvárosi Önkormányzat épületeinek kisajátításáról szóló törvényt. Ennek értelmében a magyar állam 10 épületet sajátít ki a Diószegi utcában és a környékén. Ezeknek az épületeknek a helyén létesül majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző központja. A döntés okán május 23-án a Józsefvárosi Önkormányzat lakossági tájékoztató fórumot tart a törvény végrehajtásával kapcsolatos terveiről - olvasható a kerület honlapján.
2024-05-09 17:07:58

Koszovóba toloncolnák az osztrákok a nem uniós tagállamokból származó elítélteket

A dánok is hasonló terven dolgoznak.
2024-05-07 19:11:09

Koszovóba toloncolnák az osztrákok a nem uniós tagállamokból származó elítélteket

A dánok is hasonló terven dolgoznak.
2024-05-07 19:10:50

Van egy magyar állampapír, amit folyamatosan vesz a lakosság, pedig járhatnának jobban is

Mostanra a háztartások lettek a magyar Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) legnagyobb tulajdonosai, emellett a lakossági befektetők közvetve a Bónusz Magyar Állampapíron (BMÁP) keresztül is hozzáférnek a rövid pénzpiaci hozamokhoz, melyre még kamatprémiumot is kapnak. Várhatóan a következő időszakban is fontos marad a DKJ-piac lakossági szempontból is, és egy lakossági portfólió lényeges elemei lehetnek a pénzpiaci hozamokhoz kapcsolódó termékek.
2024-04-30 11:07:20

Lakossági állampapírok bevezetésén gondolkodnak a szlovákok

A szlovák pénzügyminiszter felvetette a lakossági állampapírok bevezetésének lehetőségét, ezzel Szlovákia az újabb ország, amely reagálna az egyéni megtakarítók növekvő állampapír-keresletére Európában.
2024-04-29 17:07:35

Ismét rákapnak a magyarok a lakossági állampapírokra? Friss számok jöttek

Az előző hetekhez képest valamivel pozitívabb képet fest a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: közel 60 milliárd forintnyi állampapírt vettek most a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
2024-04-29 17:07:31

Új lakossági áramárakat szabna ki a lengyel kormány

2024-04-28 21:06:58

Új rekordon, több mint 10 760 milliárd forinton zárt a lakossági állampapírok állománya március végén, ez azonban már nem a prémium állampapírnak köszönhető. Az első negyedévben látott nagy kamatfizetések után úgy tűnik, eldőlni látszik a PMÁP sorsa. A számokból az is kiderül, hogy az év első három hónapjában az új állományi rekord ellenére mintegy 440 milliárd forintos tőkekiáramlást szenvedtek el a forintos lakossági állampapírok.
2024-04-25 07:06:39

Kiderülhet, ki viselte az első farmert

Egy festményhez vezetnek a nyomok.
2024-04-24 07:10:49

Kiderülhet, ki viselte az első farmert

Egy festményhez vezetnek a nyomok.
2024-04-24 07:08:03

Hiába alacsony a kamat, alig fogynak a lakossági állampapírok

A meggyengült forintnak is szerepe lehet a folyamatban.
2024-04-23 18:09:19

Hiába alacsony a kamat, alig fogynak a lakossági állampapírok

A meggyengült forintnak is szerepe lehet a folyamatban.
2024-04-23 18:06:52

Új lakossági állampapírokat vezetnek be az osztrákok

Ausztria új kötvényértékesítési programot indított a lakossági befektetők számára, különböző futamidővel és zöld kötvényekkel is, reagálva az egyéni megtakarítók növekvő keresletére Európában.
2024-04-22 22:07:03

Csúnya számok érkeztek a lakossági állampapírokról

Újabb borús számokat hozott a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: a legrosszabb bruttó heti értékesítést mutatták fel idén mindössze 40,5 milliárd forinttal. Ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb, de a FixMÁP iránti érdeklődés is jócskán visszaesett.
2024-04-22 17:07:06

Három banknál lesz elérhető az új otthonfelújítási támogatás, indulnak a lakossági MFB Pontok

A Portfolio korábbi értesülése szerint a Gránit Bank, az MBH Bank és az OTP Bank konzorciuma pályázott az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására, és az MFB hétfői közleménye alapján ez a konzorcium meg is nyerte a közbeszerzési eljárást. Egyebek mellett a június 3-án uniós forrásokból induló otthonfelújítási program is itt lesz elérhető, a később szintén uniós forrásból induló programok mellett.
2024-04-22 15:07:06

Bemondták az osztrákok, rengetegen kilépnének az Európai Unióból

Jöhet az öxit?
2024-04-21 16:09:18

Bemondták az osztrákok, rengetegen kilépnének az Európai Unióból

Jöhet az öxit?
2024-04-21 16:06:55

Befellegzett Magyarország első számú lakossági ingyenhitelének?

Csaknem 250 ezer fiatal házaspár vette igénybe a kamatmentes babaváró hitelt, mióta azt 2019 közepén bevezette a kormány. Az igénybevételi számok azonban trendszerű csökkenést mutatnak, és ezen várhatóan csak rontani fog, hogy idén év elejével a hitelfelvevő házaspárok női tagjára vonatkozó felső életkori korlátot 41-ről 30 évre szállította le a kormány (kivéve a már legalább 12 hetes várandóságot). Mindezek ellenére az év első két hónapjában másfélszer annyian vették igénybe a hitelt, mint egy évvel korábban. Mégis mi zajlik a piacon?
2024-04-21 13:06:33

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:16:23

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Újabb korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

18 óráig minden üzletnek be kell zárnia, kötelezővé teszik a maszkviselést szabadtéren is.
2020-11-21 15:07:50

Portugália a nemzeti ünnepek közeledtével szigorítja az óvintézkedéseket

Lakhely-elhagyási tilalmat vezetnek be az egész országban.
2020-11-21 22:05:52

Különleges távmunka-vízumot vezetnek be a gejzírek országában

Stabil állás és megfelelő jövedelem kell a vízumhoz.
2020-11-26 20:05:55

Tényleg hoz újítást az MNB minősítése a legnépszerűbb lakossági hiteleknél?

A Magyar Nemzeti Bank elbírálta az első Minősített Fogyasztóbarát személyi kölcsönt, a pályázatot benyújtó OTP Bank januárban el is kezdheti értékesíteni az új konstrukciót. Mennyivel lesznek jobbak a fogyasztóbarát személyi kölcsönök a jelenleg elérhető hiteleknél? Nyerhetnek-e az ügyfelek, és ha igen, mennyit, ha kivárnak januárig az igényléssel? Ezeknek a kérd&...
2020-11-27 07:06:08

2020-11-27 07:06:12

Az osztrákok több mint fele venne részt az országos koronavírus tesztelésen

Dél-Tirol és Szlovákia példája alapján arra számítanak, hogy segít visszafogni a járvány terjedését.
2020-11-28 12:05:59

Zágráb újabb szigorításokat léptetett életbe, Angliában feloldják a zárlatot

A horvát fővárosban bezárnak a kávézók, Angliában készenléti rendszert vezetnek be.
2020-12-02 09:06:00

Az emberekre bízza Orbán a karácsonyi visszafogottságot, vagy szigorú szabály jön?

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelenti be a karácsonyra vonatkozó járványügyi szabályokat, azonban már a péntek reggeli rádióinterjúban jelezte: "kis karácsonyra" készüljön idén mindenki. A miniszterelnök közölte azt is, a december 25-26-i rokonlátogatásokról le kell mondani. A kérdés csak az, hogy ezt vajon rendeletben is szabályozzák, vagy az emberek önmérsékletére b&iacu...
2020-12-19 00:49:59

Összegyűjtöttük, mi változik január elsejétől

Egy átlagos év első napján akkor is megváltozik egy sor szabály, ha épp békés, nyugodt időket élünk, hát még most, amikor a járvány miatt, vagy minimum arra hivatkozva amúgy is rekordgyorsasággal vezetnek be új rendelkezéseket.
2021-01-01 11:05:58

2021-01-01 11:06:01

Országszerte szirénapróbát tart a katasztrófavédelem

Délelőtt 11 órától a lakossági riasztórendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett ?morgató? próbáját hajtják végre.
2021-01-04 10:06:07

SolarWinds-botrány: a szálak Közép-Európába vezetnek?

Lengyelországban, Csehországban és Fehéroroszországban folytatódik a nyomozás.
2021-01-04 12:06:09

Rendkívül szigorú járványügyi intézkedéseket vezetnek be Skóciában

Hétfő éjféltől Skóciában az emberek csak a legszükségesebb esetben hagyhatják el az otthonukat.
2021-01-04 18:06:29

Egy százalék alatti fertőzöttséget mutatott a fővárosi önkormányzat lakossági tesztelése

A mindenki számára elérhető vakcináig ezt tartják a leghatásosabb fegyvernek.
2021-01-05 16:06:11

Izraelben már a koronavírus-járvány harmadik hullámának feltartóztatására készülnek

Teljesen bezárják az iskolákat és távoktatást vezetnek be az országban.
2021-01-05 22:05:53

Németországban az abszolút szükséges minimumra csökkentik az emberi kapcsolatokat

Meghosszabbítják a korlátozásokat, valamint újabb szigorításokat vezetnek be az országban.
2021-01-05 22:05:54

Félnek a németek a koronavírus új mutánsától

Újabb szigorításokat vezetnek be.
2021-01-05 22:05:56

Rendkívül szoros eredmény várható a Georgia államban rendezett szenátusi pótválasztáson

Kicsivel, de a republikánus jelöltek vezetnek.
2021-01-06 08:05:52

Az eddiginél több lakossági adós dönthet a fix kamatozás mellett

A tartozás megmarad, sőt gyarapszik, a most meg nem fizetett kamatot később vissza kell fizetni. Megéri átváltani a változó kamatozású hiteleket.
2021-01-07 07:05:59

Durván szigorítanak az osztrákok a gyorshajtókkal szemben

Ötezer eurós pénzbűntetés és jogosítványelvétel is lehet a száguldozásból.
2021-01-07 07:05:59

5000 euróba is kerülhet mostantól egy gyorshajtás Ausztriában

Duplájára emelték a bírságmaximumot az osztrákok.
2021-01-07 13:07:55

5000 euróba is kerülhet mostantól egy gyorshajtás Ausztriában

Duplájára emelték a bírságmaximumot az osztrákok.
2021-01-07 13:07:56

5000 euróba is kerülhet mostantól egy gyorshajtás Ausztriában

Duplájára emelték a bírságmaximumot az osztrákok.
2021-01-07 16:48:30

Nőtt a mobilinternet használat 2020-ban

A Vodafone szerint növekvő tendenciát mutat a lakossági ügyfelek adatigénye.
2021-01-08 13:06:01

Fizetési korlátot vezetnek be a fehérorosz labdarúgásban

Ha a klubok nem hajlandók elfogadni az új pénzügyi szabályokat, lemondhatnak az állami támogatásról.
2021-01-09 15:07:14

Problémák vannak az oltásregisztrációnál, nem mindenki kap visszaigazolást

Miután a hétvégén biztossá vált, hogy csak az kaphat oltást, aki regisztrált, különös jelentősége van, hogy az online regisztrációról milyen igazolás születik. Kapcsolódó Tisztifőorvos-helyettes: Aki nem regisztrál, nem kap Covid-védőoltást Rogán Antal korábban csak annyit mondott, hogy aki nem regisztrál, az hátrébb kerül a sorban. Az RTL Klub Híradója arról készített ugyanakkor anyagot, hogy sokan nem kapnak email-es visszajelzést a regisztrálók közül. Elvileg nevet, lakcímet, email-címet, illetve TAJ-számot kell megadni. Az RTL Klub egyik lakossági forrása emiatt azt k...
2021-01-11 20:05:42

Újabb korlátozásokat vezetnek be Belgiumban

Ismét nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az országban, ráadásul 10 nappal később kezdték meg az oltások beadását a többi európai országhoz képest.
2021-01-11 21:06:13

6,5 milliárd forintos japán autóipari beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

Biatorbágyon, Székesfehérváron és Esztergomban vezetnek be új gyártási technológiákat. A japán cégek 4,5 milliárd forintot tesznek bele a projektekbe, a magyar kormány 2 milliárd forintot ad ehhez hozzá.
2021-01-12 15:07:07

2021-01-12 15:07:12

Amerika nem importál többé gyapotot és paradicsomot Kína egy részéből, mert lehet, hogy kényszermunkával állították elő

Az Egyesült Államok közölte, hogy leállítja a paradicsom és gyapot importját északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről, mivel ? az amerikai vámügyi és határvédelmi hivatal (CBP) rendelete szerint ? fennáll annak gyanúja, hogy kényszermunka során állították elő azokat. A CBP szerint vizsgálatának keretében bizonyítékokat találtak a kényszermunkára vonatkozóan, egyebek között adósrabszolgaságra, megfélemlítésre és fenyegetésekre, bérvisszatartásra, illetve az említett visszaélések miatti súlyos élet- és munkakörülményekre. A rendelet értelmében utasítják az amerikai vámszolgálat mu...
2021-01-14 15:05:42

A britek már 3 millió embert beoltottak

Elérte a 3 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma az Egyesült Királyságban ? közölte csütörtökön Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A Twitteren közzétett rövid bejelentésében Hancock hozzátette azt is, hogy a brit kormány gyorsítja az oltási kampányt ? írja az MTI. Az Egyesült Királyságban december 8-án kezdődött az országos oltási kampány, és a meghirdetett cél az, hogy őszre a teljes felnőtt lakosság részesüljön a koronavírus elleni vakcinában, február 15-ig pedig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja az oltásnak legalább az első dózisát. A brit kormá...
2021-01-14 20:05:40

Alkatrészhiány sújtja az autóipart, rövidített munkaidőt vezetnek be a legnagyobb német gyárakban

Kifogyott az elektronikai alkatrészekből az ismét lendületbe jött autóipari termelés.
2021-01-15 09:06:11

Alkatrészhiány sújtja az autóipart, rövidített munkaidőt vezetnek be a legnagyobb német gyárakban

Kifogyott az elektronikai alkatrészekből az ismét lendületbe jött autóipari termelés.
2021-01-15 09:06:14

A szlovákok csak negatív teszteredménnyel mehetnek dolgozni

Szlovákiában újabb országos tesztelés kezdődik hétfőn, egyúttal az eddigieknél szigorúbb korlátozásokat vezetnek be.
2021-01-18 10:06:01

Illegális bulira csaptak le a rendőrök az V. kerületben

A rendőrök egy lakossági bejelentés után szombaton este tíz óra körül ellenőrzést tartottak egy V. kerületi társasház pincéjében, ahol tíz bulizót találtak ? írja a police.hu. A férfiakat a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ötüket pedig kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A tíz férfival szemben ráadásul a kijárási tilalom megszegése miatt szabálysértési feljelentést tettek. The post Illegális bulira csaptak le a rendőrök az V. kerületben first appeared on 24.hu.
2021-01-18 22:05:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   prince philip a simple family farewell   •   kideritettuk mely iskolakban hany diak tanulja szeptember ota a honvedelem tantargyat 2   •   ongyilkos merenylo robbantotta fel magat egy szomaliai szallodanal kilencen meghaltak 2   •   atvetelkor   •   oda az idei palinka 2   •   tudja e hogy ki volt giovanni giuseppe czermanik   •   eltemettek a vajai kamaszt aki ongyilkos lett mert osztalytarsai zaklattak   •   ime a 10 legkevesbe stresszes foglalkozas de mekkora ara van a nyugalomnak   •   nagy a baj baleset a komaromi akkumulatorgyarban tobb mentoauto szaguldott a helyszinre   •   dontott a kutyapart megis maradnak a helyukon a tarselnokok 2   •   ongyilkos merenylo robbantotta fel magat egy szomaliai szallodanal kilencen meghaltak 3   •   olaszorszag feher foltja szardinia szigeten feloldjak a jarvanykorlatozasok tobbseget   •   hamasz nincs elorelepes a targyalasokban 2   •   visszater a hivatal raadasul nem reboottal hanem folytatassal   •   gyurcsany ferenc is sarkos velemenyt mondott demeter ugyben   •   tenyleg agressziv az emberi faj   •   mi tortent feladja a versenyt a valovilag egyik jatekosa 2   •   kylie jenner ontja magarol a bikinis fotokat   •   rosszul lett egy kirandulo baranyaban quaddal kellett lehozni ot a hegyrol 2   •   vasarnap oraatallitas egy oraval kevesebbet alhatunk de vajon van ertelme   •   keteves lett racz jeno es gyuricza dora kislanya igy unnepelte szuletesnapjat kamilla   •   emberi maradvanyokat lattak egy feltoltott szigetszentmiklosi telken   •   jol szerepelt a teszteken a kombinalt covid influenza elleni oltas   •   onos esore havazasra adtak ki figyelmezteteseket tobb megyere   •   leszakadt egy magasfeszultsegu kabel az m7 esnel lezartak az autopalyat 3   •   tovabbra is a wonder woman 1984 all az amerikai kasszasikerlista elen   •   gyermeket var a joban rosszban szinesznoje gyonyoru fotoval arulta el a baba nemet   •   lelegzetelallito uj freskokat talaltak pompejiben   •   a miniszterelnokseg szerint a nemvaltoztatas torvenyi tilalmanak semmi koze ahhoz hogy valaki atoperaltatja e magat   •   egy friss kutatas szerint ebben is kulonboznek a magyar ferfiak es nok   •   arsenal close to loan signing of real madrids odegaard   •   a lengyel elnokkel es kormanyfovel talalkozik biden   •   ingyenes kozvecekereso appot keszitett egy zugloi kozepiskolas 2   •   nagy lakás eladó   •   raszall az europai bizottsag a pornhubra komoly intezkedesekre keszulnek   •   ezert nem jo nyers hussal etetni a kutyat   •   tul sok bort ivott hivatalosan is felvette celine dion nevet   •   mikozben a nyugati cegek csak szenvednek kina csendben elkezdte elfoglalni a globalis banyaipart is 2   •   automento budapest httpautomentobudapes tenhu 4   •   mi a pokol tortent vele felismerhetetlenre fogyott marilyn manson a satani vilagsztar a 90 es evekben nezett ki igy friss fotok 2   •   babos timeanak fel kellett adnia a hamburgi dontot   •   japan confirms experts met in china to ease concerns over discharge of treated radioactive water   •   vakcinagyar nyitasarol is targyalt orban izraelben   •   tovabb dragulhat az uzemanyagok ara 2   •   two stabbed near jerusalems sheikh jarrah neighborhood attacker shot and killed 2   •   gyogyszert hivott vissza a nemzeti nepegeszsegugyi es gyogyszereszeti kozpont erre a veszelyre figyelmeztetik a betegeket   •   a parja hol dolgozik csak mert ezekben a szakmakban csaljak legtobben a parjukat sokan kiakadtak ezen a listan 3   •   szijjarto elmondta a magyar kinai megallapodasok kozul a legfontosabbakat   •   sweden and finland have dropped neutrality austria still fetes it   •   ez a film fog robbanni iden a cannes i filmfesztivalon az egesz vilag latni akarja majd