Kelet-Európától Dél-Amerikáig érkeztek a Fradi-meccsre az édesanyák - videó

A Fradi és a Debrecen játékosai gyönyörű gesztussal kedveskedtek az édesanyáknak.
2024-05-05 21:07:16

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

Mondjuk a részleteket.
2024-05-04 18:08:19

Fantasztikus számok jöttek a brit gazdaságról

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024-05-03 20:06:56

Kijöttek a legfrissebb lakásépítési számok, de nincs bennük sok köszönet

Közzétette a KSH az idei első negyedéves lakásépítési számait, ami szerint 2024 I. negyedévében országosan 2779 új lakás épült, 23%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, ami 9,3%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól. Tovább folytatódik tehát az évek óta tartó lejtmenet, és úgy tűnik, a fordulat még nem idén jön el.
2024-05-03 09:06:54

Van egy magyar állampapír, amit folyamatosan vesz a lakosság, pedig járhatnának jobban is

Mostanra a háztartások lettek a magyar Diszkont Kincstárjegyek (DKJ) legnagyobb tulajdonosai, emellett a lakossági befektetők közvetve a Bónusz Magyar Állampapíron (BMÁP) keresztül is hozzáférnek a rövid pénzpiaci hozamokhoz, melyre még kamatprémiumot is kapnak. Várhatóan a következő időszakban is fontos marad a DKJ-piac lakossági szempontból is, és egy lakossági portfólió lényeges elemei lehetnek a pénzpiaci hozamokhoz kapcsolódó termékek.
2024-04-30 11:07:20

Lakossági állampapírok bevezetésén gondolkodnak a szlovákok

A szlovák pénzügyminiszter felvetette a lakossági állampapírok bevezetésének lehetőségét, ezzel Szlovákia az újabb ország, amely reagálna az egyéni megtakarítók növekvő állampapír-keresletére Európában.
2024-04-29 17:07:35

Ismét rákapnak a magyarok a lakossági állampapírokra? Friss számok jöttek

Az előző hetekhez képest valamivel pozitívabb képet fest a lakossági állampapírok múlt heti értékesítése: közel 60 milliárd forintnyi állampapírt vettek most a magyarok, ezúttal is a Fix Magyar Állampapírból fogyott a legtöbb.
2024-04-29 17:07:31

Konkrét számok jöttek a NATO egyik legerősebb országából: ekkora lehet az orosz hadsereg vesztesége

Konkrét számokat közölt Leo Docherty, Nagy-Britannia fegyveres erőkért felelős minisztere arról, hogy mekkorára becsülik az orosz haderő ukrajnai veszteségeit.
2024-04-29 16:07:15

Új lakossági áramárakat szabna ki a lengyel kormány

2024-04-28 21:06:58

Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton

33-an kértek ideiglenes tartózkodási engedélyt. Az ukrán-magyar határszakaszon 5286-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6085-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek. Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a beléptetettek közül a rendőrség 33 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Az 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért. The post Tö...
2024-04-28 09:54:39

Az utóbbi időben elkezdtek emelkedni az állampapírhozamok, és ez egyértelműen vonzóbbá tette a BMÁP-ot is. A Babakötvény után jelenleg a Bónusz Magyar Állampapír a legmagasabb kamatot adó lakossági papír, ráadásul április 26-tól új kamatperiódussal és valamivel magasabb kamattal ketyeg tovább az idén januárban elinduló 5 éves BMÁP: az eddig 8,01% helyett 8,13%-ot kínál. A vonzó kamatprémium mellett a BMÁP kamata leginkább a DKJ-hozamoktól függ, és a számok most azt mutatják, hogy az 5% feletti átlagos DKJ-hozam fennmaradása esetén érdemes lehet a BMÁP mellett dönteni.
2024-04-26 14:07:58

Lakáshitelek: itt vannak a számok a gödör aljáról

2024-04-25 13:06:34

Lakáshitelek: itt vannak a számok a gödör aljáról

2024-04-25 13:06:04

Az NMHH megvizsgálta, a tévé hibája-e, hogy a Debrecen-FTC meccs közvetítésében csúnya szavakat hallhattak a gyerekek

Komoly vizsgálatot kellett a Médiatanácsnak lefolytatnia egy nézői bejelentés alapján, vajon a tévé felelőssége-e, ha egy meccs élő adásában hallatszik, amint a szurkolók egymást, a bírót, az ellenfelet, meg persze az Újpestet szidják.
2024-04-25 11:10:59

Ipari és lakossági lakatosmunkák, kapuk, kerítések, korlátok, stb

Vállaljuk kapuk, kerítések, korlátok, fémszerkezetek gyártását szénacél, alumínium, rozsdamentes anyagokból. Rozsdamentes kertibútorok, hintaágyak, kiegészítők, virágtartó állványok, előszobafalak, fémbútorok, design bútorok gyártása, hegesztések szénacél, rozsdamentes és aluminium anyagokból. Továbbá vállaljuk a különböző ipari cégeknél felmerülő lakatosmunkák kivitelezését, mint pl. oszlopvédelem, különböző javítások, karbantartások, elkerített részek kialakítása, kármentők, tárolótartályok, badellák, padlóösszefolyók, stb gyártását. Vállaljuk ezen munkák elvégzését helyszínen, az ország egé...
2020-06-23 22:15:37

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

A BMW szerint nem az autójuk csúnya, hanem aki mondja

Igen érdekes marketingüzenettel állt elő a bajor márka.
2020-11-18 12:07:42

A BMW szerint nem az autójuk csúnya, hanem aki mondja

Igen érdekes marketingüzenettel állt elő a bajor márka.
2020-11-18 12:07:43

A BMW szerint nem az autójuk csúnya, hanem aki mondja

Igen érdekes marketingüzenettel állt elő a bajor márka.
2020-11-18 18:06:35

Ígéretes adatok érkeztek az oxfordi vakcináról, amelyből 5 millió adagra szerződött a magyar kormány

A tesztek során az idősebb korosztálynál hasonló hatékonyságot mértek a kutatók, mint a fiatalabbaknál. A résztvevők több mint 99 százalékánál alakult ki megfelelő antitestválasz.
2020-11-19 16:09:23

2020-11-19 16:09:24

Tényleg hoz újítást az MNB minősítése a legnépszerűbb lakossági hiteleknél?

A Magyar Nemzeti Bank elbírálta az első Minősített Fogyasztóbarát személyi kölcsönt, a pályázatot benyújtó OTP Bank januárban el is kezdheti értékesíteni az új konstrukciót. Mennyivel lesznek jobbak a fogyasztóbarát személyi kölcsönök a jelenleg elérhető hiteleknél? Nyerhetnek-e az ügyfelek, és ha igen, mennyit, ha kivárnak januárig az igényléssel? Ezeknek a kérd&...
2020-11-27 07:06:08

2020-11-27 07:06:12

Csodaszép drónfotók érkeztek a behavazott Mátráról

Északon téliesre fordult az időjárás.
2020-11-30 17:07:38

Rengeteg migráns akart éjjel bejutni Magyarországra

Szinte tízpercenként érkeztek csoportok a határra.
2020-12-01 16:06:17

Újabb karácsonyi csúnyapulcsit készített a Microsoft

Idén a Paint volt a ruhadarab témája, pillanatok alatt el is kapkodták.
2020-12-04 08:05:53

Megérkeztek Korzikára a Balaton környéki fülemülesitkék

Az egyik madár élő közvetítésben jelentkezett a jelölés helyszínétől 762 kilométerre található nádasból.
2020-12-19 17:06:31

2967 újabb magyarnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést

Meghalt 185 többségében idős, krónikus beteg.
2020-12-20 08:06:48

Biztató hírek érkeztek Zanardiról, Stewart is gyógyul műtétje után

Két korábbi F1-es pilóta is ápolásra szorul, de mindkettejük állapota javul.
2020-12-22 11:08:54

21 évvel vetette vissza a légiközlekedést a koronavírus

Így nézett ki 2020 légiközlekedése számokban.
2020-12-30 15:05:52

Karácsony: a vakcina az egyedüli megoldás

Arról is írt, hogy szerinte a valós halálozási számok magasabbak lehetnek a közöltnél.
2020-12-30 18:05:59

A rómaiak idén sem engedték el hagyományos új évi szokásukat

A bátor vállakozók egy nagy ugrással érkeztek meg az új évbe.
2021-01-01 16:05:50

Évek óta nem voltak ilyen rossz számok az oroszoknál

A 2019-es mutatókat is alulmúlva 2011-es szintre esett vissza Oroszország tavalyi olajtermelése.
2021-01-02 16:05:53

Országszerte szirénapróbát tart a katasztrófavédelem

Délelőtt 11 órától a lakossági riasztórendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett ?morgató? próbáját hajtják végre.
2021-01-04 10:06:07

Rendőrök mentették meg egy öngyilkosjelölt életét

Ellátták a sérüléseit, amíg a mentők a helyszínre érkeztek.
2021-01-04 11:05:56

Vádat emeltek a 36 órán át tartó illegális franciaországi buli főszervezője ellen

Európa több országából százával érkeztek vendégek a szilveszteri partira, ahol kábítószer is fogyott.
2021-01-05 06:06:12

Egy százalék alatti fertőzöttséget mutatott a fővárosi önkormányzat lakossági tesztelése

A mindenki számára elérhető vakcináig ezt tartják a leghatásosabb fegyvernek.
2021-01-05 16:06:11

Könnyű munkát ajánlanak a neten, csak pénzt kell fogadni? Ne dőljön be, csúnya vége lesz

A könnyű, otthon végezhető munka álcája alatt az internetes bűnözők úgynevezett pénzöszvéreket képeznek ki, akik általában tudtukon kívül segítenek az illegálisan szerzett pénzek tisztára mosásában ? figyelmeztet a G Data kiberbiztonsági cég.
2021-01-06 09:05:59

2021-01-06 09:06:00

Rendőrök mentették meg egy öngyilkosjelölt férfi életét

Ellátták a sérüléseit, amíg a mentősök nem érkeztek meg.
2021-01-06 16:06:57

Rendőrök mentették meg egy öngyilkosjelölt férfi életét

Ellátták a sérüléseit, amíg a mentősök nem érkeztek meg.
2021-01-06 16:07:03

Az eddiginél több lakossági adós dönthet a fix kamatozás mellett

A tartozás megmarad, sőt gyarapszik, a most meg nem fizetett kamatot később vissza kell fizetni. Megéri átváltani a változó kamatozású hiteleket.
2021-01-07 07:05:59

Ipari termelés: kedvező hírek érkeztek

Az iparon belül döntő súlyt képviselő járműgyártás nőtt, ahogy a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása is.
2021-01-08 10:06:01

Nőtt a mobilinternet használat 2020-ban

A Vodafone szerint növekvő tendenciát mutat a lakossági ügyfelek adatigénye.
2021-01-08 13:06:01

Percekig a kabátjába akadva lógott egy sífelvonóról egy tinilány - videó

Kicsúszott a lift székéből, végül egy ponyvát feszítettek ki alatta, hogy ne törje össze magát.
2021-01-08 14:05:58

Kárt tehet a hideg a kettéhajtható mobilokban

Most épp Dél-Koreából érkeztek panaszok a tönkrement kijelzők miatt.
2021-01-09 13:06:04

Újabb Magyarországon is érezhető utórengés volt az éjjel Horvátországban

A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett ? közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa az MTI-vel. Timkó Máté szeizmológus közleménye szerint helyi idő szerint este 10:29-kor mintegy 7 km-es mélységben 4,9-es magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, Petrinja község közelében. A HINA horvát hírügynökség jelentése szerint a földrengés 4,5-es erősségű volt, középpontját Zágrábtól 59 kilométerre délkeletre teszik. Károkról, ál...
2021-01-10 08:05:39

Jelentősen csökkent az új esetszám Magyarország déli szomszédjánál

Október eleje óta nem mutattak ki olyan kevés új koronavírus-fertőzéses esetet Horvátországban, mint az elmúlt napon ? írja az MTI. Horvátországban az elmúlt 24 órában 230 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta a fertőzöttek száma ezzel elérte a 220 223-at. December 10-én még rekordszámú, 4620 fertőzöttet regisztráltak az országban. Vasárnap 35 beteg halt bele a fertőzés szövődményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 4403-ra emelkedett. Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: pozitív járványügyi trendeket jegyeznek, és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma i...
2021-01-11 15:05:50

Problémák vannak az oltásregisztrációnál, nem mindenki kap visszaigazolást

Miután a hétvégén biztossá vált, hogy csak az kaphat oltást, aki regisztrált, különös jelentősége van, hogy az online regisztrációról milyen igazolás születik. Kapcsolódó Tisztifőorvos-helyettes: Aki nem regisztrál, nem kap Covid-védőoltást Rogán Antal korábban csak annyit mondott, hogy aki nem regisztrál, az hátrébb kerül a sorban. Az RTL Klub Híradója arról készített ugyanakkor anyagot, hogy sokan nem kapnak email-es visszajelzést a regisztrálók közül. Elvileg nevet, lakcímet, email-címet, illetve TAJ-számot kell megadni. Az RTL Klub egyik lakossági forrása emiatt azt k...
2021-01-11 20:05:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   mag   •   R   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   csunya szamok erkeztek a lakossagi allampapirokrol   •   megvan ki uzemeltetheti a honvedseg szepsegszalonjat   •   dijneten is fizetheto a szemetdij   •   jobbnal jobb esemenyek kozul valaszthatunk a hetvegen   •   elkerulte egymast az uvse es a dunaujvaros a noi vizilabda euroliga elodontojeben   •   durva mit muvelt egy figyelmetlen sofor a luxus mercivel az m7 esen foto   •   neveloszulok lettek a farm egykori versenyzoi brigi es gergo   •   tiz vasutvonaltol vettek vegso bucsut elmentek az utolso vonatok   •   khloe kardashian says a skin cancer scare is the reason for her recent face bandage   •   iranyparizskepekenam   •   a pfizer vakcinaja december vegen kaphat engedelyt az eu ban 2   •   vett egy doboz windowst egy kicsit azert maga is meglepodott amikor kinyitotta   •   disney netflix and tech titans team up to fight the climate crisis   •   agyonlott egy heteves gyerek egy otevest kentuckyban   •   nagyot dragult a benzin es a friss zoldseg feleves csucson az inflacio 2   •   sokkolo dolgokat allit matthew perry halalaval kapcsolatban a szinesz egykori baratnoje   •   armed group has released its last three hostages in papua new guinea says prime minister   •   a szep nok es a kartya rabja volt a legendas szinesz   •   yolanda   •   nagy valtozas tortenhetett vajna timi eleteben most az eskuvo es a csecsemok erdeklik   •   spate   •   decemberben erkezik a mozikba dobo kata mesefilmje   •   dylan sprouse elarulta hogy mikor kerne meg palvin barbi kezet   •   eleg toketlenek a ferfiak tenyleg senki nem tudja felszedni kelemen annat a szokeseg meg mindig part keres elarulta hogyan kaparinthatnak meg a szivet 2   •   lblt   •   helyben hagytak az iteletet alekszej navalnij letolti a bortonbunteteset   •   kozertek   •   harc a vb aranyert magyarorszag egyesult allamok magyarorszag egyesult allamok percrol percre   •   six takeaways from the senate hearing on recent bank failures   •   pedofilhalozatot lepleztek le csehorszagban   •   budapesten rendezhetik a lipcse liverpool bl meccset   •   vilagbajnokunk a leheto legjobb idozitessel nyert aranyat budapesten   •   atlepett egy hatart prigozsin szavazas indult arrol hogy ki legyen a kovetkezo orosz elnok   •   emberi jogokra hivatkozva visszadobta washington zelenszkij legujabb kereset   •   uj helyzet a kotelezo biztositasoknal magyar autosok szazezreinek kell figyelniuk   •   vollering claims la course victory in thrilling finish   •   olloval szurt meg egy hazalo egy gyori ferfit a lepcsohazban   •   szamlazas pandemia idejen ezekre mindenkeppen szuksege lesz 3   •   szabad europa juliustol mindenhol mukodni fog az unios vakcinautlevel   •   csaladi tragediajarol vallott a sztarban sztar leszek versenyzoje toth gabi zokogva ertekelte a csaladapat video 2   •   wildfires rage as chinas chongqing suffers unrelenting record heat wave   •   ot abra amely mutatja hogyan fogyott el a magyarok penze   •   megkotozte osszeverte kirabolta 82 eves korabbi munkaadojat egy segedmunkas   •   domotor csaba ha a baloldalon mulna februar vegen megszunne a bertamogatas a hitelmoratorium es a vedekezest szolgalo szabalyok   •   meglepo melyik letfontossagu szervunket tette igazan padlora a covid   •   impressive djokovic cruises through to french open last 16   •   van egy kis gond olyan gyorsan tanul a mesterseges intelligencia hogy 2026 ra mar nem lesz mivel tovabb tanitani 2   •   kulonleges fegyverekre bukkantak egy vaskori foldvarnal   •   400 ora alatt kezzel festettek meg ezt az 1015 lovas uj lamborghinit   •   ez biztos kiveri a biztositekot minden eddiginel nagyobb zsakmanyhoz jutottak az oroszok  

srv.38.