Jogosítvány nélkül balesetezett egy férfi Veszprémben, kiderült, hogy évek óta jogsi nélkül vezet

Többször is rajtakapták a rendőrök, ezúttal komoly büntetésre számíthat.
2024-05-08 20:10:57

Jogosítvány nélkül balesetezett egy férfi Veszprémben, kiderült, hogy évek óta jogsi nélkül vezet

Többször is rajtakapták a rendőrök, ezúttal komoly büntetésre számíthat.
2024-05-08 20:07:02

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi, öt évvel később Csehországban kapták el

Előbb öngyilkossággal, majd a rendőrök megsebesítésével fenyegetőzött.
2024-05-08 15:10:28

Késsel támadt a rendőrökre egy férfi, öt évvel később Csehországban kapták el

Előbb öngyilkossággal, majd a rendőrök megsebesítésével fenyegetőzött.
2024-05-08 15:07:57

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

Rendőrök mentettek meg egy gödöllői kisfiút - videó

Zokogott, fázott, halálra rémült.
2024-05-05 13:08:42

RTL: Vizsgálat nélkül elküldte az ügyelet, végül Szlovákiában mentették meg az életét egy komáromi férfinek

A betegnek bélcsavarodása volt, családja szerint a magyarországi ügyelet lekezelő volt, pert fontolgatnak. Az OMSZ mindent rendben talált.
2024-05-05 09:10:40

2024-05-05 09:10:32

Komáromban nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét

Állítása szerint nem foglalkoztak vele idehaza.
2024-05-05 08:08:59

Komáromban nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét

Állítása szerint nem foglalkoztak vele idehaza.
2024-05-05 08:06:32

Rendőrök törték rá az ablakot a kétéves kislányra, aki egy felhevült autóban rekedt

A gyermek már kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor a nyíregyházi rendőrök megérkeztek.
2024-05-03 19:11:40

Rendőrök törték rá az ablakot a kétéves kislányra, aki egy felhevült autóban rekedt

A gyermek már kezdte elveszíteni az eszméletét, amikor a nyíregyházi rendőrök megérkeztek.
2024-05-03 19:11:19

Szökevényt fogtak el a hatvani rendőrök

Több bűncselekményt is elkövetett a hatvani férfi.
2024-05-03 13:06:52

Szökevényt fogtak el a hatvani rendőrök

Több bűncselekményt is elkövetett a hatvani férfi.
2024-05-03 13:06:32

Szökevényt fogtak el a hatvani rendőrök

Több bűncselekményt is elkövetett a hatvani férfi.
2024-05-03 13:06:11

Breaking Bad Kiskunmajsán: kristályt áruló drogdílert fogtak

Az 56 éves férfi az elmúlt fél év folyamán a rendőrök gyanúja szerint napi szinten adott el kábítószert az ismerőseinek.
2024-05-02 13:11:19

Breaking Bad Kiskunmajsán: kristályt áruló drogdílert fogtak

Az 56 éves férfi az elmúlt fél év folyamán a rendőrök gyanúja szerint napi szinten adott el kábítószert az ismerőseinek.
2024-05-02 13:11:07

Elképesztő dráma: így mentették meg a tűzoltók a Szabadság hídról leugrani készülő nő életét

Óriási erőkkel vonultak ki a hatóságok a budapesti Szabadság hídhoz kedd délután, miután egy ember felmászott rá.
2024-04-30 22:08:43

Szécsi Pál a nők bálványa 50 éve nincs közöttünk - Kiderült, egy alkalommal barátai mentették meg az életét: "Betörtük az ajtót és bementünk"

Ötven éve hunyt el korának egyik legsikeresebb táncdalénekese, Szécsi Pál, aki 1974-ben döntött úgy, nincs tovább. Ezrek irigyelték és figyelték rajongva, ám élete korántsem volt olyan boldog, mint azt a külvilág gondolta, Rapszodikus lelkivilágába és legmélyebb érzéseibe csak keveseknek engedett betekintés.
2024-04-30 12:07:15

2024-04-30 12:06:05

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 11:30:09

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:26

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Célunk a legkomfortosabb kezelés, ami a páciens napi életét a legkevésbé befolyásolja, a funkció és mosoly- arcesztétika javítása, az állkapocsizületi problémák kezelése. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:37

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   fluminense   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   P   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hamilton bosszanto csapattars de russell megallna mellette a helyet   •   uj ferfi tunt fel stana alexandra oldalan   •   megint lecsapott a medve liptoszentmiklos kornyeken 2   •   Saj   •   SZUPERSZT   •   falba csapodott pokember de mar jol van   •   why olympians bite their medals and what they do with them   •   gyermekkorunk hosei indianok bordzsekis vaganyok alarcos jotevok miket neztunk az iskolaban 2   •   real madrid no longer had faith in me zidane   •   SZILIK   •   telekeladbalatonkene senyaraltjpihenkenes ebalatonlakkocsi   •   SZELL   •   tiz indok amiert a daft punk a kora egyik legnagyobbja lett   •   orban viktor osszehivta a vedelmi tanacsot   •   rajtakaptam a ferjem az online szexeles megcsalasnak szamit   •   olyan reszegre itta magat egy no hogy megolte ferjet   •   caramel turelemmel varja a nyitast 2   •   beaumont century sets up huge england win and 4 1 series victory   •   kirugta frank lampardot a chelsea 2   •   fizikumod   •   explainer why battle over a murder charge in floyds death   •   autoja lokharitojaval tamadt rivalisara a megvadult az autoversenyzo   •   jegesmedvek miatt hiusulhat meg az olajkitermeles az alaszkai vadonban   •   repuloszimulatorban bukkant fel a szuezi csatornat eltorlaszolo teherhajo   •   hertha gala dardai pal csapata a bayer kiutesevel menekul a kieses elol video   •   Ruh   •   Rovarirt   •   aurelio megprobalok nem konnyezni nem annyira divat itt sirni a bortonbol adott interjut a valosagshow sztar aki csontvazakat gyart a racsok mogott 2   •   siros fotot posztolt magarol a mindig vidam budavari fulop 2   •   nem torolnek az egykori tancsics borton muemleki vedelmet de elharulhat az akadaly az elajandekozasa elol   •   lehajtott az m6 osrol egy mazda fa allitotta meg   •   ttogtak   •   valakinek 26 ezer forintnyi osszeget ert nehany peksutemeny   •   white house biden talks tough with putin on security issues ukraine and more   •   a bournemouth haromgolos hatranybol oruletes merkozesen nyert az ujonc ellen   •   pozitiv minositest kapott portugalia a moodys tol   •   uj finanszirozasi rendszer lesz a teruletfejlesztesben   •   Rendszerfel   •   Rubovszky   •   megsokszoroztak a kvantumbitek megbizhatosagat   •   brothel offers free entry to encourage vaccination   •   langolt egy mellekepulet erden   •   Rangers   •   magyar leanykam toth gabi es a kislanya csoda szep lobogot szereztek igy unnepelnek marcius 15 en   •   nagy erokkel keres a rendorseg egy 15 eves lanyt budapesten   •   bidens risky decision to end americas longest war gives him a chance to refocus us foreign policy   •   kitalalt a pszichologus ezt mondta jakob zoltanrol es a nagy o lanyairol   •   pink floyd hogyan alakithatod at az egzengest   •   xiaomirollergaranci   •   ugy latszik tul koran kezdtek el azzal riogatni hogy a brit virusmutans halalosabb 2