Hatalmas sikert aratott Erdélyben Mága Zoltán - fotók

2024-05-07 16:06:12

Hatalmas sikert aratott Erdélyben Mága Zoltán - fotók

2024-05-07 16:05:55

A színházi rendező szerint még ma sem lenne késő tiltakozni a hatalom ellen, de húsz év múlva már az lesz. Mohácsi János egyre többet dolgozik Erdélyben, mert ott több lehetőséget kap, mint itthon.
2024-04-21 16:09:36

Veszélyes TikTok-trend hódít, a szakértők óvatosságra intenek

Mondjuk még mindig egészségesebb zablevet inni, mint mosószert szopogatni.
2024-04-21 13:08:16

Itthon még nem engedélyezik, külföldön már hódít az erkélynapelem

Németországban és Ausztriában az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek az erkélyekre felszerelhető napelemek, Magyarországon azonban jogi szabályozás hiányában tilos a használatuk, pedig nagy igény lenne rájuk. Bécs város nemzetközi irodájának sajtóreferense azt mondta az InfoRádióban, hogy azért ennyire népszerűek ezek a kiserőművek, mert fedezik a saját fogyasztást.
2024-04-20 20:06:45

Erdélyben is hódít a forradalomfilm

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak közönségtalálkozót a Most vagy soha! alkotói.
2024-04-06 19:08:07

Egyre inkább hódít a tokaji aszú Kínában

Jól szerepeltek a hazai borok és párlatok a kínai nemzetközi expón.
2024-03-31 10:10:18

Egyre inkább hódít a tokaji aszú Kínában

Jól szerepeltek a hazai borok és párlatok a kínai nemzetközi expón.
2024-03-31 10:07:01

Hódít a "csendes luxus" - Így nyaralnak most a leggazdagabbak

A leggazdagabbak körében egyre népszerűbb a "csendes luxus" nevű utazási trend, amely a diszkrét, egyedi utazási élményekről szól, mint például síelés az Antarktiszon, vagy jegesmedve-szafari a Spitzbergákon, miután a hagyományosan csillogó desztinációk helyett egyre inkább a magánéletre és tartalmas élményekre összpontosítanak a gazdagok - írja a Cnbc.
2024-03-23 16:06:33

Hatalmas melleivel és brutális fenekével hódít a Barcelona sztárjának szuperszexi felesége - képek

A 26 éves brazil szépség imádja mutogatni magát a rajongóinak.
2024-03-23 13:08:18

Újra hódít a bökés a Facebookon

2024-03-20 15:08:44

11 ezer nézővel a második a premier filmek között a romániai mozikban.
2024-03-19 17:08:58

Újabb római kori falmaradványt tennének láthatóvá Erdélyben

A lelet az erdélyi város több ezer éves múltját bizonyítja a polgármester szerint.
2024-03-18 22:08:29

Újabb római kori falmaradványt tennének láthatóvá Erdélyben

A lelet az erdélyi város több ezer éves múltját bizonyítja a polgármester szerint.
2024-03-18 22:06:36

Új befektetési őrület hódít, napok alatt lesznek emberek milliárdosok

Akik számára már a bitcoin is túl kockázatos eszköz, azok most csukják be a szemüket, mert volatilitás tekintetében a bitcoint lazán kenterbe verő mémcoinok jelentik az új őrületet. Még egy lapáttal rátesz a sztorira, hogy a befektetők már ezen coinok piacra kerülése előtt komoly összegeket öntenek a gyakorlatilag csak spekulációra használható eszközökbe. A mesés hozamokkal viszont kéz a kézben járnak a masszív bukók is, így a tapasztalatlan befektetők érdemes nagyon is résen lenniük.
2024-03-18 17:07:21

Erdélyben március 15-től látható a Most vagy soha!

Nem csak a magyarországi mozikban látható a Petőfi Sándornak és a márciusi ifjaknak emléket állító látványos történelmi kalandfilm.
2024-03-12 12:09:30

Az erdélyi magyarok számára létkérdés az autonómia

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke sajtótájékoztatón aláhúzta: Erdélyben hagyománya van az autonómiának, a középkorban a magyarok, a szászok és a székelyek is rendelkeztek vele.
2024-03-11 15:08:49

Ordító V12 helyett hangtalan suhanással hódíthat az első elektromos Ferrari

Már nem kell sokat várnunk az első tisztán elektromos Ferrarira, mely akár valahogy így is kinézhet.
2024-03-11 08:10:34

Erdélyben is megjelent a koronavírus új, brit törzse

Sokkal fertőzőbb, mint az eredeti.
2021-01-30 07:06:01

Ámulatba ejtő alakjával hódít a német válogatott focista szupermodell barátnője - képek

A PSG korábbi kapusa szerencsés, hogy a szexi brazil nő teszi szebbé a mindennapjait.
2021-02-03 10:06:00

Kedvet csinál az oltáshoz az államelnök izmos karja

Erdélyben többen bíznak a vakcinákban, mint nálunk, de azért akad, aki inkább egy távoli szigetre menekülne az oltás elől. The post Kedvet csinál az oltáshoz az államelnök izmos karja first appeared on 24.hu.
2021-02-04 16:05:47

Ha teret hódít a brit mutáns, a járvány újra felerősödik Müller Cecília szerint

Egy hónapja nem volt  ilyen magas a napi regisztrált új fertőzöttek száma, mint amennyit ma jelentettek. Ennek kapcsán Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta az operatív törzs sajtótájékoztatóján, hogy egy hete, tíz napja jellemzően stagnálnak a járványügyi adatok, ám néhány dimenzióban emelkednek a számok. Egy lassú felfutásnak vagyunk szemtanúi most. Ám ha tért hódít a koronavírus brit mutánsa, amely fertőzőbb, akkor további emelkedésnek nézhetünk elébe. Ezért mindenkit óvatosságra intett. A népegészségügyi központ vizsgálja a mutáns vírusokat. Afrikai és brazil mutánst nem mutat...
2021-02-11 14:05:43

A nap legfontosabb hírei ? 2021.02.11.

Gulyás: Védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország.  Egy hónapja nem volt ilyen sok új fertőzött. Koronavírus: meghalt egy 39 éves férfi. Ha teret hódít a brit mutáns, a járvány újra felerősödik Müller Cecília szerint. Több mint 45 ezer adag AstraZeneca-vakcina érkezett Magyarországra. Ha nincs a közös uniós vakcinabeszerzés, Magyarországon nagyságrendekkel kevesebb lehetne a beoltott ember. Az Európai Parlament elé kerül a Klubrádió ügye. Brutális a visszaesés a turizmusban.  -20 foknál is hidegebb lehet pénteken és szombaton reggel. The post A nap legfontosabb hírei - 2021.02.11. f...
2021-02-11 21:05:41

Újabb kínai vakcina hódít

Mexikó után Pakisztán a második ország, ahol a CanSinoBio vakcinája mostantól felhasználható.
2021-02-12 21:06:07

Orbán Viktor: Egymilliót adok!

2021-02-12 22:06:05

Légszennyezés nélkül repül a hidrogén-meghajtású gép

A hibrid megoldás nemcsak alacsonyabb költségeket, hanem kevesebb zajt és környezetterhelést is ígér.
2021-02-18 11:06:15

Ezúttal izmos kockahasával és dekoltázsával hódít Tóth Andi - kép

Nagyon jó formában van.
2021-02-20 10:05:52

Hódít a kézilabda a Magyar Diáksport Szövetség kihívássorozatában

A 2022-es, hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik jelszava a zöld Európa-bajnokság lesz.
2021-02-24 18:07:11

Koronavírus: nincs javulás Romániában

Erdélyben egyre több iskola válik fertőzési góccá, és zárják be emiatt.
2021-02-25 19:06:58

Egy éve ilyenkor: megverték Mr. Missh-t, a koronavírussal pedig megtörtént, amitől féltünk

Egy évvel ezelőtt Magyarországon még nem regisztráltak koronavírusos eseteket, viszont kialakultak Kínán kívüli gócpontok, amik előre jelezték, hogy nagy lesz a baj. Amikor még csak sejtettük: Koronavírus: megtörtént, amitől féltünk, ideje nekünk is felkészülni A járvány újabb gócpontot alakított ki, szakemberek ettől tartottak az elejétől fogva. Pánikra viszont nincs ok, ami most kell, az a tudatosság. Valamiért elég sok olvasót vonzott az a cikkünk is, amiben egy új oldalról, a TikTok pornós változatáról írtunk. Valamiért Elkészült a pornós TikTok A YouP...
2021-02-28 13:06:37

Száz éve elfeledett dinoszaurusz-lelőhelyeket fedeztek fel újra

Száz éve elfeledett dinoszaurusz-lelőhelyeket fedezett fel újra a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE-TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsoport Erdélyben, a Hátszegi-medence területén - közölte a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) hétfőn.
2021-03-01 17:06:12

Száz éve elfeledett dinoszaurusz-lelőhelyeket fedeztek fel újra

Száz éve elfeledett dinoszaurusz-lelőhelyeket fedezett fel újra a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE-TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsoport Erdélyben, a Hátszegi-medence területén - közölte a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) hétfőn.
2021-03-01 17:06:15

Magyar tudósok Erdély ősi dinoszauruszait kutatják Hátszegen

Az itteni maradványok a dinoszauruszok kréta időszak végi eltűnését megelőző rövid időszakba engednek betekintést.
2021-03-01 17:06:49

Rejtélyes, elveszettnek hitt dinoszaurusz lelőhelyeket fedeztek fel

Erdély egyik legidősebb dinoszaurusz lelőhelye világszinten is egyedülálló.
2021-03-01 20:06:27

Deepfake technológiával hódít a TikTokon az ál-Tom Cruise

Bár ártó szándék nélkül teszi, igencsak aggasztó, hogy valaki deepfake technológiával álcázza magát Tom Cruise-nak.
2021-03-01 21:06:53

Újabb őrült kihívás terjed a tinik körében: veszélyes lehet a szervezetükre is

Új dili hódít a tinik kedvenc közösségi felületén, a TikTokon. Ezúttal a kihívás szerint videózzák, ahogy mértéktelen mennyiségű sót öntenek a szájukba a legőrültebbek. Szakemberek szerint egy életre károsíthatja a szervezetet egy ilyen veszélyes mutatvány.
2021-03-02 16:05:50

Hihetetlen: elveszett térkép vezetett a dinók nyomára Erdélyben

Valiora ? Erdélyről első blikkre a barna medve jut az ember eszébe, most azonban egy magyar őslénytankutató révén a dinoszauruszok is felkerültek a térképre.
2021-03-02 22:05:56

Formás testével hódít a világ legszexibb női pankrátora - képek

Nem csoda, hogy imádják a rajongói a 29 éves kanadai sportolót.
2021-03-04 11:06:45

Szinte semmit sem takar a kolumbiai modell melleiből a csipkés melltartó - fotó

Bugyiban és melltartóban térdelt az ágyra.
2021-03-09 15:06:21

Csak szűk körű rendezvényeket tartottak Erdélyben a járvány miatt a székely szabadság napján

A koronavírus-járvány miatt csak szűk körű rendezvényeket tartottak Erdélyben a székely szabadság napján, az 1852-es Habsburg-ellenes székely szervezkedést vezetők kivégzésének évfordulóján.
2021-03-10 21:07:59

PlayStationön is hódít a digitális játékvásárlás

Pár éven belül kifejezetten szokatlanná válhat a dobozos játékvétel.
2021-03-14 09:06:42

Fennakadásokat okoz a havazás Erdélyben

A közúti és a vasúti közlekedés is akadozik Kovászna, Hargita és Maros megyékben.
2021-03-17 16:06:09

Fennakadásokat okoz a havazás Erdélyben

A közúti és a vasúti közlekedés is akadozik Kovászna, Hargita és Maros megyékben.
2021-03-17 16:06:46

Elhunyt Szentkirályi Miklós Béla, a Szépművészeti Múzeum egykori főrestaurátora

Életének 78. évében, március 20-án elhunyt Szentkirályi Miklós Béla Munkácsy-díjas restaurátorművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), majd a Szépművészeti Múzeum főrestaurátora ? közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia. A tudós-restaurátor Szentkirályi Miklós Béla ?a mesterművek doktoraként? ötven éven keresztül mentette meg elmúlt századok műremekeit ? reneszánsz faliképeket, barokk szárnyas oltárokat, a magyar történeti festészet reprezentáns alkotásait ? a következő nemzedékek számára. Nevéhez fűződik Munkácsy Trilógiá...
2021-03-22 15:07:13

Angyali szépségével hódít a hollandok gyeplabdázó királynője - képek

A 35 éves sportoló olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak vallhatja magát.
2021-03-27 14:07:19

Palacsintával hódít a Farkasember, e szerint a tuti recept szerint készíti

Ki gondolná, hogy a filmekben látott zord farkasember, azaz Hugh Jackman egy igazi konyhatündér? Sőt feleségét, Deborra Lee-Furnesst éppen ezzel vette le a lábáról, egy finom Crepe Suzette-tel, azaz narancsos palacsintával, amelyet maga készített el.
2021-03-27 23:05:45

Új befektetési őrület hódít, lassan már felkapottabb, mint a bitcoin

Művészet a tetőfokon.
2021-03-28 07:06:13

A koronavírus ide is eljutott: az élvezetek új formája hódít az emberek körében

Előtérbe kerülnek az érintkezésmentes élvezetek.
2021-03-29 07:06:15

Rohamtempóban hódít az online számlafeldolgozás Magyarországon

Sokat lendített a helyzeten a NAV rendszere.
2021-03-30 12:06:16

Komoly fennakadásokat okoz a hajnalban kezdődött havazás Erdélyben - videó

A Maroshévízt Borszékkal összekötő Borszéki-hágón több tucat teherautó akadt el a havas úton.
2021-04-07 14:07:01

Leszakadt a hó Erdélyben: komoly fennakadásokat okozott a megbolondult időjárás

Súlyos fennakadásokat okozott a szerda hajnalban kezdődő havazás Erdély keleti részén.
2021-04-07 16:05:45

Ennek a fesztiválnak még a járvány sem tehet keresztbe

Magyarok szervezik, Erdélyben tartják.
2021-04-09 17:06:10

Ennek a fesztiválnak még a járvány sem tehet keresztbe

Magyarok szervezik, Erdélyben tartják.
2021-04-09 17:06:41

Cseh vadásznő hódít az egyik legnépszerűbb felnőttoldalon ? fotók

Sajátos módon, a szépségét is bevetve igyekszik segíteni az orrvadászat elleni küzdelmet Michaela.
2021-04-09 21:05:46

Földrengés volt Erdélyben

Sokan ijedtükben az utcára rohantak.
2021-04-09 23:06:46

Földrengés volt Erdélyben péntek este

Megmozdult a föld péntek este Erdély legkeletibb részén ? írja az Időkép. Vráncsa megyében 4,4-es erősségű földrengést észleltek Kézdivásárhely és Foksány között 20:36-kor. A lakosság érzékelte, többen az utcára mentek lakásaikból. Károkról nem érkezett hír. 4,4-es földrengés volt Erdélyben Vráncsa megyében az este folyamán 4,4-es erősségű földrengés pattant ki Kézdivásárhely? Közzétette: Dél-Alföld meteorológia ? 2021. április 9., péntek The post Földrengés volt Erdélyben péntek este first appeared on 24.hu.
2021-04-10 15:07:14

Földrengés volt Erdélyben

4,4-es földrengés volt Erdélyben pénteken az esti órákban.
2021-04-10 16:06:49

Debrecenbe szerződik egy világbajnok brazil kézis

A DVSC új jobbszélsőt szerződtetett: a nyártól a 2013-as világbajnok Mariana Costa is a női kézilabdacsapat játékosa lesz. Kapcsolódó Közel kétmillióan látták már a Fradi-kézis cunderét Angela Malestein zseniális mozdulata hódít a TikTokon. A jobbszélső hazájában a CPH Handebol csapatában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd Európában a dán másodosztályú Vendsyssel, az osztrák Hypo Niederösterreich, a dán Nyköbing FH, majd a román Magura Cisnadie és SCM Craiova együttesét erősítette, jelenleg pedig a Gloria Bistrita kézilabdázója. A világbajnoki aranyon kívül nyert ...
2021-04-12 19:06:13

Hódít az új befektetési őrület itthon, de nem csak a hozam számít

Neves befektetési szakemberek mondták el véleményüket.
2021-04-14 18:06:26

Négy lábon járó befektetési őrület hódít

Kutyások-macskások, figyelem!
2021-04-21 13:05:49

Mutatjuk, milyen tartalmakkal hódít a TikTok

Felejtsük el az előítéleteket, a videómegosztó ma már több, mint botrányos vagy életveszélyes mutatványok gyűjteménye.
2021-04-22 08:05:54

Mutatjuk, milyen tartalmakkal hódít a TikTok

Felejtsük el az előítéleteket, a videómegosztó ma már több, mint botrányos vagy életveszélyes mutatványok gyűjteménye.
2021-04-22 08:06:52

A Mortal Kombat és egy japán anime küzdött a mozinézőkért Észak-Amerikában

Amerikában is hódít a japán filmtörténet legnagyobb kasszasikere.
2021-04-26 15:06:34

Újra hódít, és milliós üzlet lett a zsákbamacska Kínában - képek

A csomag kibontásáig rejtély, hogy mit tartalmaz a rendelésük.
2021-04-29 12:06:30

Légpuskával megölte ötéves öccsét egy nyolcéves gyermek Erdélyben

Egy felügyelet nélkül hagyott légpuskával játszott, és véletlenül halálosan megsebesítette ötéves öccsét egy nyolcéves gyermek a Maros megyei Mezőmadaras határában ? írja az MTI. Az Agerpres és a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a gyermekek egy több családból álló társaság tagjaiként piknikeltek hétfőn délután a Mezőpanit és Mezőmadaras közötti erdő szélén, az ortodox húsvéthétfő miatti romániai szabadnapon. A társaság tagja volt egy erdész is, aki magával vitte a legálisan tartott légpuskáját. Ezzel a fegyverrel játszadozott a nyolcéves gyermek, amikor a tragédia történt. A közelről...
2021-05-04 08:06:05

Elképesztően izmos testével hódít a bombázó svéd pankrátornő - képek

A 29 éves sztár nyolcszoros szkander világbajnok is.
2021-05-06 11:06:44

Madárinfluenza miatt 180 ezer szárnyast ölnek le Maros megyében

Az érintett farm tíz kilométeres körzetében megfigyelési zónát alakítottak ki.
2021-05-07 21:05:48

Madárinfluenza miatt 180 ezer szárnyast ölnek le Maros megyében

Az érintett farm tíz kilométeres körzetében megfigyelési zónát alakítottak ki.
2021-05-07 21:06:22


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   rozsa sandor   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   erdelyben is hodit a forradalomfilm   •   orban viktor gratulalt a cdu uj elnokenek   •   kulcsar edina legjobb tudomasom szerint en nem vagyok cigany de ez totalisan lenyegtelen   •   a kongresszusi tiltas ellenere folytatodik az amerikai csapatkivonas afganisztanbol es irakbol   •   ez meredek volt a soforjuk akarta atverni gelencser timeat es parjat   •   calls dials streaming tv back to what creepily feels like radio drama   •   marozsan fabian hetfoi sikere meg a vasarnapi szenzacios gyozelemnel is ertekesebb volt   •   iraq officials rockets strike outside airport near us base   •   sajat vegzetet okozhatja a hamasz tamadasa   •   atadtak a 42 magyar sajtofoto palyazat dijait   •   navalnys last stand why putins leading opponent made a defiant return to russia   •   visszavonult az amerikaiak legendas noi hokis ikerparja   •   laba kelt a vilag leghiresebb es legdragabb cipojenek   •   dontott az izraeli kormany jon a valaszcsapas iran ellen   •   egymast kovetik az orosz bombatamadasok   •   spanyolorszagban csak az 55 ev alattiakat oltjak be az astrazeneca vakcinajaval   •   az angolok is kijutottak az europa bajnoksagra   •   talan a 2052 es olimpiara lehet eselye magyarorszagnak   •   a jarvany alatt idehaza nagyon megnott a szenvedelybetegek szama   •   azt hittek egyszeru faszobor de kiderult hogy egymillio eurot er   •   sudanese bury man apparently tortured during detention   •   trump mcconnell feud threatens republicans path to power 2   •   stephen amell says he had too many drinks before being asked to leave flight   •   lencsevegre kaptak magyarorszag veteran retisasat   •   a wizz air menti meg a ryanair jordaniaban rekedt utasait   •   a tronok harca sztar es mas szinesznok teljesen meztelenul   •   bekemenyit oroszorszag uj szuperfegyvert vetnek be   •   joe biden tortenelmi merfoldko elereserol beszelt   •   hanga adam oriasi zsakolasa lenyugozte a korabbi nba sztart video 2   •   felmillio forintot kap ha segit elokeriteni ezt a rablot 3   •   nem bir a multikkal a kormany 2   •   majusban adjak at az m6 os es az m44 es uj szakaszat 2   •   ot magyar versenyzo lesz ott a mukorcsolyaveben egyikuk sem magyarorszagrol szarmazik 2   •   dobbenetes halpusztulas orfun tonnanyi tetemet kellett osszegyujteni a tobol 2   •   tobb szaz veszelyeztetett kitomott allatot foglaltak le egy illegalis isztambuli muzeumban   •   fegyvergyartas es innovacio zalaegerszegen 300 szakembernek adnanak munkat   •   12 ev utan ismet olimpian szerepelhet a magyar ferfi kezivalogatott   •   ritka bolygorendszert talaltak a csillagaszok elkepesztoen lassan valtozik 2   •   arversenyben a balatoni es a kulfoldi nyaralas   •   kulon cegbe szervezheti a rakkelto hintoporait a johnson johnson majd csodvedelmet kerhet ra   •   algerian president tebboune returns after covid treatment in germany   •   voros vercset mentettek a rendorok   •   ketten meghaltak egy debreceni tuzesetben   •   1056 masodpercig 70 millio celsius fokon mukodott a kinai mesterseges nap   •   egy gyermeket es egy felnottet eletveszelyes allapotban vittek korhazba a rallybaleset utan video   •   celaremeles erkezett az autowallisra   •   tractors brought to parliament in farmers protest   •   zsiday viktor az allami penzszoras elhozza a kotvenypiacok lazadasat   •   csodvedelmet kert a budapesten is mukodo uzletlanc   •   kreml szovivo kudarcra vannak itelve az ukrajnaba pumpalt dollar tizmilliardok