Két órára szikla szélén rekedt egy turistacsoport Kínában

Még nézni is félelmetes azt a videót, amit egy szikla szélén rekedt, több száz fős turistacsoportról tett közzé a Metro. A túrázok két órát vesztegeltek egy sziklaszirten a kínai Vencsou közelében. A portál szerint a vezető túlzsúfoltság miatt megállította az embereket, akik nem tudták, hogy mikor indulnak újra. A túrázóknak lehetőségük lett volna leereszkedni egy szakemberrel, de a többség inkább a helyén maradt. A május elsejei ünnep Kínában május 1-től május 5-ig tart, ezért szokatlanul sok turista volt a hegymászóhelyen, amely egyébként több mint 1100 méter magasban van. A csoport végül k...
2024-05-10 19:08:00

Európa legnagyobb homokdűnéje elképesztő látványt nyújt - képek

Egyre inkább bekebelezi a mögötte lévő erdőt.
2024-05-10 11:09:30

Gáza, Ukrajna és a nemzetközi jog összeomlása

Egyre inkább elmosódik a határ a civilek és a legitim célpontok között.
2024-05-09 22:09:51

Gáza, Ukrajna és a nemzetközi jog összeomlása

Egyre inkább elmosódik a határ a civilek és a legitim célpontok között.
2024-05-09 22:07:41

Felpörgeti a létszámleépítéseket Kínában a Tesla

A Tesla Kínában folytatja a munkahelyek leépítését, válaszul a globális elektromos járműpiac lassulására és az erős helyi versenyre, miközben Elon Musk igyekszik visszaszerezni a cég piaci részesedését a világ legnagyobb autópiacán - számolt be a Bloomberg.
2024-05-09 12:07:38

Időjárás: jön a felhőszakadás, több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

Szerdán reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, s délután egyre inkább kisüt a nap.
2024-05-08 07:06:55

Időjárás: jön a felhőszakadás, több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

Szerdán reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, s délután egyre inkább kisüt a nap.
2024-05-08 07:06:30

Időjárás: jön a felhőszakadás, több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

Szerdán reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, s délután egyre inkább kisüt a nap.
2024-05-08 07:06:06

A tokaji aszú nem lesz alkoholmentes, de a borpiac változásait követni kell

Külföldi szakemberek vitték hírét a magyar bornak a célpiacokra - ötnapos szakmai rendezvényt tartott a Magyar Bormarketing Ügynökség.
2024-05-05 07:08:04

Beomlott egy autópálya, eddig 36 halott Kínában

2024-05-02 07:07:09

Beszakadt egy út Kínában, sokan meghaltak

Legalább 24 ember vesztette életét, amikor egy útszakasz beszakadt és leomlott Kína déli részén, ahol a hegyvidéki területen az elmúlt napokban heves esőzések és viharok pusztítottak - számolt be a Sky News.
2024-05-01 18:07:09

Eldőlt kik alkotják a tokaji elnökésget a következő négy évben

Idén a szabadságon és az autonómián lesz a hangsúly.
2024-05-01 14:10:23

Eldőlt kik alkotják a tokaji elnökésget a következő négy évben

Idén a szabadságon és az autonómián lesz a hangsúly.
2024-05-01 14:07:11

Napi 4 tonna majonézes saláta magáért beszél

A megváltozott vásárlói szokásokból adódóan egyre inkább nő a kereslet a kényelmi termékek iránt. A széles választéknak és gyakori akcióknak köszönhetően nemcsak időt, de pénzt is spórolhatunk velük.
2024-04-29 10:12:04

2024-04-29 10:11:34

2024-04-29 10:10:38

Ősi király pompás sírjára bukkantak Kínában

2024-04-29 08:07:06

Pokoli tornádó csapott le Kínára: megrázó videón a halálos áldozatokat követelő természeti képződmény

Halálos áldozatokat követelt a Kínában pusztító tornádó. Egy rémisztő videó is kikerült az internetre.
2024-04-28 19:06:56

Pokoli tornádó csapott le Kínára: megrázó videón a halálos áldozatokat követelt természeti képződmény

Halálos áldozatokat követelt a Kínában pusztító tornádó. Egy rémisztő videó is kikerült az internetre.
2024-04-28 19:06:19

Pokoli tornádó csapott le Kínára: megrázó videón a halálos áldozatokat követelő természeti képződmény

Halálos áldozatokat követelt a Kínában pusztító tornádó. Egy rémisztő videó is kikerült az internetre.
2024-04-28 19:06:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:19:09

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:19:21

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:19:33

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:19:37

A pénz tényleg nem boldogít?

Ha nem értesz egyet, és inkább meg akarod sokszorozni a pénzed, mint megszabadulni tőle, kattints ide: www.bevetelnapsutesbol.hu
2020-06-23 22:20:33

Egyre több ország nem enged a területére utasszállító repülőgépet az Egyesült Királyságból

Azért döntöttek így, mert a koronavírusnak egy jóval fertőzőbb törzse bukkant fel a szigetországban
2020-12-20 22:06:27

Egyre több a rejtély Maradona halála körül: menedzsere pert indít a mentősök ellen

Véleménye szerint bűncselekményként értékelhető a több mint fél órás kiérkezési idő.
2020-11-26 22:05:50

Most kezdődik a konnektivitás forradalma

A globális technológiai gigavállalatok példátlan léptékben szabadítják ránk a konnektivitást, vagyis az online kapcsolattartási és hozzáférési lehetőségeket. A konnektivitáshoz kapcsolódó befektetési lehetőségek zöme még csak a jövőben tárul fel igazán, a vállalatok megítélésekor pedig a digitális etikai jellemzők egyre fontosabbá válnak.
2020-11-16 11:09:14

Beer Miklós: A vallásszabadság eszméje megköveteli az egyház és az állam szétválasztását

A nyugalmazott váci püspök véleményt mondott az egyház pedofilbotrányairól és az Orbán-kormány egyre konzervatívabb családfelfogásáról is.
2020-11-16 15:06:00

Egyre nagyobb gondban a Dunaferr, bíróság döntheti el van-e egyáltalán a cégnek törvényes vezetése

A szakszervezet szerint a vezérigazgató fel sem mondhatta volna a kollektív szerződést, ezért bíróságra mennek.
2020-11-17 11:07:35

Fuldokló életét mentette meg egy brit diplomata Kínában ? videó

A csungkingi konzul hőstettéről készült videó bejárta a közösségi médiát.
2020-11-17 12:08:03

Egyre biztosabb: ilyen lesz a Samsung Galaxy S21

A várakozások szerint nagyjából két hónap múlva mutathatja be a Samsung 2021-re szánt első csúcstelefon-családját. Szinte valamennyi specifikáció kiszivárgott az új modellekkel kapcsolatban.
2020-11-18 09:07:00

Ijesztő robotfarkasok védik a lakosságot egy japán városban ? videó

Takikava térségében egyre nagyobb veszélyt jelentenek a medvék. A vadállatokat horrorfilmbe illő robotokkal igyekeznek távol tartani.
2020-11-18 18:06:36

2020-11-18 19:06:23

Újként már nálunk sem mennek a dízelek, használtként annál inkább

Az új autóknál egyértelműen a hibrid az „új dízel”, a használt piacon viszont még egy ideig biztos a gázolajos autók szerepe.
2020-11-19 04:08:12

Újként már nálunk sem mennek a dízelek, használtként annál inkább

Az új autóknál egyértelműen a hibrid az „új dízel”, a használt piacon viszont még egy ideig biztos a gázolajos autók szerepe.
2020-11-19 05:10:15

Újként már nálunk sem mennek a dízelek, használtként annál inkább

Az új autóknál egyértelműen a hibrid az „új dízel”, a használt piacon viszont még egy ideig biztos a gázolajos autók szerepe.
2020-11-19 07:09:43

Videó: Már ember sem kell az iPhone-ok gyártásához, csak a robotok dolgoznak Kínában

Gőzerővel folyik az iPhone 12-család tagjainak gyártása, hogy az Apple ki tudja szolgálni a vásárlóit. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua megmutatta, miként folyik a termelés a Foxconn sencseni gyárában.
2020-11-19 12:09:47

2020-11-19 12:09:48

Még nyáron feloszlott a vizsolyi képviselő-testület, de idén már biztosan nem lesz időközi választás

Egyre feszültebb a viszony Palotás András polgármester és a képviselő-testület között az Átlátszó szerint. A novemberi időközi választást viszont elsodorta a februárig tartó vészhelyzet.
2020-11-19 21:09:19

Tízből egy szülő osztott már meg gyerekéről meztelen tartalmat

Rengeteg szülő maga teszi ki a gyerekét az internetes bántalmazás kockázatának, sok gyerekfotó jut illetéktelenek kezébe. Miközben egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, a szülők még nem elég tudatosak a veszélyekkel kapcsolatban. Az SOS Gyermekfalvak felmérést készített és videós kampányt indít a Gyermekjogi világnap alkalmából.
2020-11-20 08:06:13

Megkapták a létesítési engedélyt az új paksi blokkok, már csak egyre van szükség

Engedélyezte az új paksi blokkok létesítését a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A döntést már októberben soron kívül meghozták, csak pénteken tették közzé. Egy engedély még hátra van, arra lehet, hogy jövő őszig kell várni.
2020-11-20 15:06:44

Már a Mount Everest csúcsát is mikroműanyag borítja

Miközben kutatók egy csoportja műanyagszennyezést mutatott ki a csúcsnál vett mintákból, más szakértők a hegycsúcs közelében fekvő gleccser egyre gyorsuló olvadását mérték ki.
2020-11-20 19:06:04

Egyre több fertőző betegséget szabadít a világra a klímaváltozás

Főleg a vadállatok körében nőhet a megbetegedések száma, de az emberek is megfertőződhetnek, ahogy azt a koronavírus-járvány is mutatta.
2020-11-21 12:06:09

A koronavírus miatt egyre többen műttetik magukat magánkórházakban

Nemcsak az állami, de a magánegészségügyben is megnőtt a terhelés a járvány második hullámában. Utóbbi leginkább a tesztek végzésével segít, de több magánkórházban megnőtt a műtétek iránti igény is. Ugyanakkor, mivel a magánintézményben dolgozó orvosok és szakemberek többsége az állami szférában is dolgozik, néhány magánkór...
2020-11-21 13:06:04

Egyre több fertőző betegséget szabadít a világra a klímaváltozás

Főleg a vadállatok körében nőhet a megbetegedések száma, de az emberek is megfertőződhetnek, ahogy azt a koronavírus-járvány is mutatta.
2020-11-21 13:35:14

Már a Mount Everest csúcsát is mikroműanyag borítja

Miközben kutatók egy csoportja műanyagszennyezést mutatott ki a csúcsnál vett mintákból, más szakértők a hegycsúcs közelében fekvő gleccser egyre gyorsuló olvadását mérték ki.
2020-11-21 13:35:14

Szlávik János: Az idősek és a krónikus betegségben szenvedők inkább ne fogadjanak látogatókat

Az osztályvezető főorvos reméli, hogy hamarosan nem lesz tere Magyarországon a vírustagadóknak.
2020-11-21 14:09:05

Szlávik János: Az idősek és a krónikus betegségben szenvedők inkább ne fogadjanak látogatókat

Az osztályvezető főorvos reméli, hogy hamarosan nem lesz tere Magyarországon a vírustagadóknak.
2020-11-21 14:09:06

Massa örülne egy újabb Schumachernek a Forma?1-ben

A brazil pilóta szerint Mick Schumacher egyre kiválóbban teljesít.
2020-11-21 15:07:52

Öt fertőzött miatt tesztelnek 3 millió embert Kínában

Csak öt fertőzöttet találtak, mégis letesztelnek 3 millió embert egy Pekinggel szomszédos városban. Kínában rendkívül alacsony a koronavírusos esetek száma.
2020-11-21 15:07:54

2020-11-21 15:07:55

2020-11-21 16:06:11

Újabb megdöbbentő fotók: a plázákban nem törődnek a koronavírus-járvánnyal az eladók

Legutóbbi cikkeink után egyre több fotót kapunk olvasóinktól, amelyek azt bizonyítják, hogy a vásárlók hiába tartják be a szabályokat, sok multinacionális cég nem követeli meg dolgozóiktól.
2020-11-21 18:06:54

A súlyos áfacsalási ügybe keveredett Staudt Gábor vezeti a budafoki Jobbikot, a csoport közösségi oldala szerint

Úgy tűnik, Jakab Péterék pártjában egyre nagyobb az emberhiány.
2020-11-21 20:06:18

Hatalmas a kereslet a luxusautókra Kínában

A Daimler nagyobb hangsúlyt fektetne a luxusautók gyártására.
2020-11-22 07:09:53

Miért árusítanak inkább kozmetikai termékeket Kína elektronikai fellegvárában?

A kínai Szilícium-völgyben furcsa változás történt a fogyasztói szokásokban.
2020-11-22 10:12:17

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:34

Egyre többen fúlnak vízbe a klímaváltozás miatt

A melegebb idő és a hőingadozások miatt több a gyenge, veszélyes jégfelület.
2020-11-22 12:07:38

Ecettel és szódabikarbónával szinte az egész lakást kitakaríthatjuk

Számos termékből a fenntarthatóbb drágább és így dilemmázhatunk, hogy a Föld vagy a pénztárcánk. A vegyszermentes takarítás azonban nem ilyen. Külföldön és itthon is egyre többen döntenek úgy, hogy száműzik a bolti tisztítószereket és ők maguk keverik ki ezeket. Munkácsi Brigittával, a Levendula és ecet című könyv szerzőjével beszélgettünk.
2020-11-22 13:06:08

2020-11-22 13:06:12

Romániában már több mint tízezren haltak meg a koronavírus miatt

A kórházakban egyre kevesebb a hely.
2020-11-22 14:06:04

Trump: inkább a golf, mint a koronavírus-válságtanácskozás

Ugyanezen a napon az általa vezetett Egyesült Államokban újabb csúcsot döntött a fertőzöttek napi száma.
2020-11-22 14:06:07

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:06

A német kórházakat is támadják a hackerek

Egyre több az ország működéséhez szükséges szolgáltatási hálózat elleni kibertámadás.
2020-11-22 16:06:10

Egyre több olyan betegséget szabadít a világra a klímaváltozás, amit ember is elkaphat

A felmelegedés megkönnyíti a hideg miatt eddig nehezen terjedő paraziták terjedési lehetőségét is.
2020-11-22 16:06:14

Egyre valószínűbb, hogy a félig magyar Anthony Blinken lesz az USA új külügyminisztere

A Bloomberg és a The New York Times is úgy tudja, kedden azt jelenthetik be, hogy Anthony Blinken lesz a következő amerikai külügyminiszter.
2020-11-23 05:06:30

2020-11-23 05:06:31

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egyre inkabb hodit a tokaji aszu kinaban 2   •   brazil floods strike blow to powerful agriculture sector   •   megkerdeztek hogy egy 10 es skalan mennyire szeretem fannit de arra mar nem akartam valaszolni a parharc tett pontot halastyak fanni es szlepka armand viharos kapcsolatar 2   •   autovasarlasnak alcazta a hitelnyujtast egy ceg 160 millios buntetest kapott az mnb tol   •   tojasain kotlo dinoszaurusz megkovesedett maradvanyait tartak fel kinaban   •   szoboszlainak kinott mezt ajanlottak a gyoztes golja utan   •   az evtized havazasara szamitanak madridban   •   portik tamast gyanitjak egy 22 evvel ezelotti gyilkossag hattereben   •   veszelyes allatot talaltak egy motorkerekpar belsejeben video   •   a magyar valogatott huszonnyolc jatekossal a kereteben kezdi meg a felkeszulest   •   nagy felfedezes jezus korabeli kozepuletet tartak fel a siratofal szomszedsagaban fotok   •   valaki csunya trefat uz veluk egyre duhosebbek a lakok csavaros remtol rettegnek a paksi autosok   •   snoop doggal is rappelt mar a the voice felfedezettje   •   a heten negy napon at folyik a munka a parlamentben mutatjuk a menetrendet 2   •   bemondta az ukran katonatiszt ennyi volt az oroszok ott torik at a vedelmet ahol akarjak   •   telex ket nappal schadl letartoztatasa elott figyelmeztethettek volnert a karmelitaban   •   csok robbanas magyarorszagon orulet itt mindenki lakast vasarol   •   family of 2 killed in road rage accident grieving   •   erasmus ugy az europai birosag ele vitte a kizaras ugyet hat magyar egyetem 2   •   nasszer al attijah nyerte a dakar rali masodik szakaszat   •   kemtechnikaval kilometerekrol is leolvashato a laptop kepernyoje   •   folytatodnak a korlatozasok a terjedo del afrikai koronavirus mutacio miatt ausztriaban   •   orban egyelore nem gratulalt putyinnak de nehany kozos baratjuk mar igen   •   az eletere tort az ellenzek haiti elnoke szerint orizetbe vettek 23 embert 2   •   igeretes horvat autogyartoba vasarol be a porsche   •   nyomtasson on t rex karokat csirkenek   •   fiona hill said she considered faking a medical emergency with a loud blood curdling scream to disrupt trumps disastrous helsinki summit with putin   •   arkansas bans transgender youth treatment   •   ahol az alpok es az adria hangulata egybeolvad   •   eletben van navalnij atszallitottak egy moszkvahoz kozeli buntetotelepre   •   brussels poised to reject uks calls for two year extension to northern ireland grace periods   •   korabbi mszp elnok lett a fidesz polgarmesterjeloltje 2   •   lazio pained by death of young player   •   vasarnap oraatallitas egy oraval kevesebbet alhatunk de vajon van ertelme 3   •   kiadtak a figyelmeztetest villamlas es jegeso jon   •   tragedia halalos motorbaleset dunafalvan 2   •   kizuhant egy toronyhazbol az ismert orosz virologus   •   tobb szaz ember holttestere bukkantak egy gazai korhaz udvaran video 2   •   video mar szet is szedtek a samsung galaxy s21 et igy nez ki belulrol 2   •   egy vagyonba kerulnek a nagy o evoeszkozei   •   mar egy eve folyik az ugy eddig 140 millio forintot fizettek ki a biztositok az m1 es autopalyan tortent tomegbaleset karosultjainak   •   iden is tamadhatnak az agressziv madarak 2   •   gyermekeiketoleloany   •   teheran kozolte hogy szombaton tajekoztattak a feher hazat az izrael elleni tamadasrol 2   •   dollarbilliokat jelent es a zsebunkben is elfer 5   •   kesz van magyar peter terve igy akarja megakadalyozni hogy megmaradjon a fidesz egyeduralma 2   •   mar tobb mint 800 ezren lattak varga judit interjujat amiben kitalalt a magyar peterrel valo hazassagarol 2   •   uzemanyagar emelkedes nagy marton bekerette a mol vezetoit a brutalis dragulas miatt 2   •   the world saw this photo after his death but to floyds girlfriend it was his dad selfie   •   nagyon nagy a baj langol egy vendeglatohely papan 3