Átadtak egy több mint 10 ezer négyzetméteres ingatlant Nyugat-Magyarországon

Elkészült a VGP Park Győr Béta-ban az ASMPT új európai központja, ahol a félvezető és elektronikai termékeket gyártó nemzetközi cég összeszerelési és logisztikai tevékenységet folytat majd. A VGP több mint 11 200 négyzetméter raktárterületet és 2220 négyzetméter irodaterületet adott át a szingapúri központú cég részére.
2024-05-08 16:07:01

Átadták az új hulladékudvart - Ingyenesen, korlátlanul használhatja a lakosság

Átadta a MOHU az első, esztergomi új hulladéklerakóját, ahol több, mint 40 frakcióban várják a lakossági hulladékokat, amelyeket a lakcímkártyával (az ország bármely településére vonatkozóan) rendelkező lakosság ingyen elhelyezhet a telephelyen. A bontási hulladékokat leszámítva a többi hulladéktípusra nincs súlykorlát, így a gumiabroncstól kezdve, a hungarocellen át, egészen az elektronikai, vagy éppen a lomnak számító hulladékokig, bútorokig mindent átvesz a lerakó.
2024-05-08 14:07:24

A XI. és a VII. kerületben is indít fővárosi polgármesterjelöltet Magyar Péter pártja 

A XVIII. kerület után a főváros XI. és VII. kerületére esett a Tisza Párt választása, hogy ott a fővárosi listaállításhoz szükséges három polgármesterjelöltjét elindítsa. Mindhárom helyszínen a regnáló és jó újraválasztási esélyekkel bíró DK-s ellenzéki jelöltet gyengíthetik.
2024-05-02 20:10:30

2024-05-02 20:09:55

Bezárattak egy gusztustalan éttermet a II. kerületben

Megdöbbentő higiéniai hiányosságokat tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a II. kerületi Hidegkúti út 169. szám alatt működő étterem hatósági ellenőrzése során - írja a Nébih.
2024-05-02 10:07:03

Több mint 600 lakásos lakónegyed épül egy külvárosi kerületben

Egy összesen 665 lakásos komplexum épül Budapest XVIII. kerületében. A beruházás Szemeretelep és Miklóstelep határán, az Erdért vállalat egykori fatelepének területén valósul meg - írja a Magyar Építők. A fejlesztő Alfa Group három ütemben sorházakat, valamint társasházakat építene fel.
2024-05-02 09:06:51

Halálos baleset történt a IX. kerületben

2024-05-02 07:07:00

Halálos baleset történt a IX. kerületben

Az M5-ös autópálya mindkét forgalmi sávját lezárták a centrum irányába.
2024-05-01 21:10:17

Halálos baleset történt a IX. kerületben

Az M5-ös autópálya mindkét forgalmi sávját lezárták a centrum irányába.
2024-05-01 21:09:38

Átadták 2024 legjobb táncművészeinek járó díjakat

Négy kategóriában hirdettek győztest.
2024-04-29 23:06:40

Szentkirályi Alexandra megmutatta Karácsony Gergely eddigi legimpotensebb fejlesztését a XV. kerületben

2024-04-28 12:08:43

Átadták az idei Fonogram-díjakat: Rúzsa Magdi és a Carson Coma is óriási elismerést kapott

Rúzsa Magdi, a Carson Coma, Raul és Nótár Mary és sokan mások is díjazottak lett. Mutatjuk, kiket tüntetett ki a szakmai zsűri.
2024-04-27 22:06:22

2024-04-27 22:06:04

Index: Magyar Péter pártja három kerületben indul Budapesten

2024-04-25 08:07:29

A fővárosért folyatott küzdelembe is beszállhat Magyar Péter pártja, három kerületben is indulnának

Az Index információi szerint fővárosi listát is állítana Magyar Péter pártja, ezért indítanának több kerületben is saját polgármesterjelöltet.
2024-04-25 07:08:49

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:16:23

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/

ELMŰ regisztrált villanyszerelő a 17. kerületben +36 70 545 0911 Rákoscsaba, Rákohegy, Régiakadémiatelep, Madárdomb villanyszerelés profi módon. https://villanyszereloxviikerulet.wordpress.com/ A vállalt szolgáltatások közé tartozik egyebek között: elektromos hibakeresés, lámpák cseréje, biztosíték cseréje. Bármilyen jellegű villamossági hibák megszüntetése, jótállással, akár azonnali kiszállással. Kapcsolók cseréje. Új hálózatok szerelése és meglévő hálózatok naprakésszé alakítása. Villanyszerelés XVII. kerület vonzáskörzetében.
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:45

Újra fizetős lehet a parkolás a XIII. kerületben

A győri mintát vennék alapul, csak bizonyos idősávban lenne díjmentes a parkolás.
2020-11-17 18:05:58

Újra fizetős lehet a parkolás a XIII. kerületben

A győri mintát vennék alapul, csak bizonyos idősávban lenne díjmentes a parkolás.
2020-11-17 18:05:59

Átadtak egy 90 millióból felújított 2 kilométeres földutat Gádoroson

A polgármester szerint így kulturált körülmények között közlekedhetnek a mezőgazdasági gépek.
2020-11-19 18:07:51

Átadtak egy 90 millióból felújított 2 kilométeres földutat Gádoroson

A polgármester szerint így kulturált körülmények között közlekedhetnek a mezőgazdasági gépek.
2020-11-19 18:07:53

Átadtak egy 90 millióból felújított 2 kilométeres földutat Gádoroson

A polgármester szerint így kulturált körülmények között közlekedhetnek a mezőgazdasági gépek.
2020-11-20 06:06:35

Átadták a 17. Verzió Filmfesztivál díjait, mutatjuk a nyertes dokumentumfilmeket

Az online filmfesztivál vasárnap estig tart, addig minden film elérhető még, a díjnyertes alkotásokat is megtekinthetik az érdeklődők. A fesztiválnak idén több, mint húszezer virtuális nézője volt, ami minden eddigi Verzió fesztivált és a szervezők várakozásait is felülmúlta.
2020-11-20 20:08:27

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki

Több egység oltja a tüzet.
2020-11-23 04:06:04

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki a tűzoltók

A Pázmány Péter utcában található épület több helyisége is lángra kapott, újpesti önkéntesek is érkeztek oltani a tüzet.
2020-11-23 08:06:08

2020-11-23 08:06:09

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:24

Elfogták a férfit, aki rágyújtotta a lakást három emberre a XV. kerületben

A rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
2020-11-23 14:06:25

Együtt élt az idős házaspárral a férfi, aki rájuk gyújtotta a házat a XV. kerületben

Az unoka könyörgött a mentősöknek, hogy mentsék meg a nagyszülei életét.
2020-11-24 10:06:00

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

A parkolóhelyek közötti szigetekbe 18 facsemetét és 560 cserjét ültettek.
2020-11-24 20:06:13

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

A parkolóhelyek közötti szigetekbe 18 facsemetét és 560 cserjét ültettek.
2020-11-24 20:06:20

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

A parkolóhelyek közötti szigetekbe 18 facsemetét és 560 cserjét ültettek.
2020-11-24 23:06:34

Tagadja, hogy gyújtogatni akart a XV. kerületi háztűz gyanúsítottja

Letartóztatták a férfit, aki miatt egy idős házaspár meghalt, egy 12 éves fiú pedig elvesztette a családját.
2020-11-25 14:05:54

Égő házból mentettek ki két férfit a XVIII. kerületben

Egy cigarettacsikk okozhatta a tüzet.
2020-11-27 13:06:47

Meghalt egy ember egy budapesti lakástűzben

Egy Szent István körúti lakás égett.
2020-11-27 18:06:17

Több száz lakás maradt víz nélkül a XI. kerületben

Egy eltört vízvezeték okozza a problémát, már dolgoznak a javításán.
2020-11-28 21:06:09

Kigyulladt egy lakás a VII. kerületben

Egy emberhez mentőt hívtak.
2020-12-01 08:06:01

100 százalékos táppénz jár egy DK-s vezetésű kerületben Budapesten

A XVIII. kerület önkormányzati dolgozói 100 százalékos táppénzt vehetnek igénybe a járványos időszakban.
2020-12-01 12:06:08

100 százalékos táppénz jár egy DK-s vezetésű kerületben Budapesten

A XVIII. kerület önkormányzati dolgozói 100 százalékos táppénzt vehetnek igénybe a járványos időszakban.
2020-12-01 12:06:10

Visszakapja régi fényét a csodálatos Benczúr kastély Szécsényben

A nagyszabású beruházás keretében megújuló egykori nemesi kúria ezernyi szállal kötődik az egyik legnagyobb magyar festőhöz.
2020-12-03 14:06:00

Változások jönnek a MÁV internetes vasúti jegyértékesítésében

A megújult Elvira a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik majd, összekötve a MÁV mobilalkalmazással.
2020-12-03 15:06:04

Robbie Williams megújul

2020-12-04 19:06:03

Budapest első kerületében, illetve Veszprémben és Egerben szeretnek a legjobban élni a magyarok

A munkahelyre való eljutás hossza volt az egyik legfontosabb szempont.
2020-12-19 07:08:00

Átadták a 2022-es katari foci-vb negyedik stadionját

A 40 ezres Ahmed bin Ali Stadionban hét vb-mérkőzést rendeznek majd.
2020-12-19 13:06:10

Lakásonként maximum két kocsira adnak parkolási engedélyt a XIII. kerületben

És a másodikért már fizetni kell.
2020-12-20 09:05:57

Lakásonként maximum két kocsira adnak parkolási engedélyt a XIII. kerületben

És a másodikért már fizetni kell.
2020-12-20 09:05:58

Oszlopnak csapódott egy autó az Egér útnál: ketten megsérültek - videó

Egy nő beszorult a kocsiba.
2020-12-20 10:06:25

Új parkolási rend a XIII. kerületben

Korlátok az engedélyek kiadásánál.
2020-12-20 13:06:42

Lakásonként maximum két kocsira adnak parkolási engedélyt a XIII. kerületben

És a másodikért már fizetni kell.
2020-12-20 15:06:54

Két holttest egy budapesti házban: a saját anyját ölhette meg egy férfi

Amikor végzett az asszonnyal, öngyilkos lett.
2020-12-21 09:08:03

Három verekedőt keresnek a II. kerületben

Egy bár előtt összevesztek egy társasággal, melynek egyik tagját bántalmazták.
2020-12-22 18:08:03

Két rendőrautó karambolozott egy négyes balesetben az Istenhegyi úton

A II. kerületi balesetben egy elektromos bérautó is összetört.
2020-12-30 16:05:51

Csomagtartóból árulta a tiltott tűzijátékokat egy férfi a XV. kerületben

A férfi ellen eljárás indult.
2020-12-30 20:06:04

Csomagtartóból árulta a tiltott tűzijátékokat egy férfi a XV. kerületben

A férfi ellen eljárás indult.
2020-12-30 20:06:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   atadtak a megujul pr parkolot a ii keruletben   •   athelyezte budapesti kozpontjat a wizzair ide koltozott a legitarsasag   •   itm csak 250 ezer minimalberes maradt   •   kozel 420 ezren kovetik farkas timit itt vannak a legjobb fotoi   •   nagy gyomrost ad a kornyezetnek az etelrendelesek csomagolasa   •   duda erno a mostani nyitasnak ara lesz remeljuk nem tul sulyos   •   us sanctions controversial deputy of iraqi paramilitaries   •   szentkiralyi alexandra budapesten letrejott a harmadik gyurcsany kormany 2   •   gyasz 58 evesen meghalt szabo eszter agnes 2   •   kongatjak a veszharangot ivovizhiany es pusztito aradasok jonnek es csak kevesen vannak felkeszulve 2   •   levadassza a magyar rendorseg az unokazos bunbanda tagjait   •   meregdraga prada esokabatot dobtak piacra kutyaknak   •   nyakunkon a jo ido vegre igy keszitsuk fel a borunket a tavaszra   •   aggaszto bejelentes csak iden tobb mint 24 covid varianst talaltak magyarorszagon   •   bordelyhazkent mukodo illegalis kartyabarlangra csaptak le a rendorok miskolcon   •   ukraines focus on protecting kharkiv zelensky says   •   szalah rosszul turi a kispadot tuz lenne abbol ha megszolalnek   •   szobrot allitanak a lazado zsoldosvezernek   •   erkezik a szokasos husveti razzia a rendorseg erre figyelmeztet 2   •   t danny a szakitasarol a szerelem meg megvan a lany mar nincs   •   ragyogo formaban nicole scherzinger itt vannak uj bikinis kepei   •   spalding   •   analysis joe manchin on the fate of joe bidens agenda   •   meggyotorte a tavalyi ev a teves musorvezetot   •   csunyan at akartak verni vastag csabat   •   ot honapos csucsra ugrott az olajar   •   minden idok legbrutalisabb tavaszaval kezdi meg az f1 uj korszakat a felfrissitett mezony   •   volt aki fogast keresett es talalt nagy grofo temetesen   •   megemelte idei es jovo evi inflacios elorejelzeset az mnb   •   north korean parliament to convene to approve kims agenda   •   magyarnak lenni nem egy koponyeg amit le lehet dobni   •   a tigrisek kozt talaltak ra egy ferfi holttestere az allatkerti gondozok 3   •   oprah interview meghan didnt want to be alive anymore   •   snoop doggal is rappelt mar a the voice felfedezettje 2   •   tobb milliardbol epitenek lombkoronas projektet egy par szaz fos faluban   •   first migraine pill could help 170000 in england   •   belehalt a koronavirus szovodmenyeibe ferenc papa orvosa   •   meddig lesz meg oraatallitas 2   •   elhunyt a nemet labdarugas vilagbajnok legendaja bernd holzenbein   •   marabu feknyuz titkos infok   •   megkezdodott a lufthansa sztrajk tobb mint szazezer utast erint   •   kesz vege csodvedelmet kert a vilag egykori legertekesebb startupja   •   irani tamadas szijjarto peter az izraeli kulugyminiszterrel egyeztetett errol beszeltek 2   •   berobbant a muanyag etelhordok forgalma tavaly   •   meghato mentoakcio rohamcsonakkal siettek egy ketsegbeesett hattyuhoz a tuzoltok fotok 2   •   mlsz gozerovel folyik a kepzes a videobiro bevezetesehez 2   •   fakat dontott ki az eros szel borsod megyeben   •   beres anett es aleska diamond lebuktak most ujabb szeanszra mondtak igent   •   tobb mint egy tonnanyi potencianovelot talaltak a ferihegyi repuloteren   •   eladfahoptioncom_ckf orms