Történelmi csúcsot állított be a BUX

A pozitív nemzetközi hangulattal együtt a magyar tőzsde is emelkedéssel zárt, ezzel új történelmi zárócsúcsot állított be a BUX index. A hajnalban jelentős két blue chip közül az OTP 0,5 százalékos mínuszban, a Mol pedig 1,2 százalékos pluszban fejezte be a napot.
2024-05-10 18:06:57

Hét budapesti kerületben is egymillió forint fölé emelkedett a négyzetméterár

A Duna House összesítése szerint a milliós négyzetméteráras kerületek között többségben vannak a budaiak, és mindössze két pesti, a XIII. és az V. tartozik ide.
2024-05-10 13:10:35

Futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz vasárnap Budapesten

Busz- és villamosjáratokat is érint a korlátozás.
2024-05-10 11:09:19

Lélektani szinten a budapesti tégla lakások ára

Verhetetlen a tégla építésű lakások népszerűsége Budapesten, ahol a használtingatlan-adásvételek 80 százalékában ilyen típusú otthonok szerepeltek idén. A főváros egészét tekintve 992 ezer Ft/m2 az ilyen típusú értékesített lakások átlagos négyzetméterára, azonban hét kerületben a lélektani egymillió forintot is meghaladták. A legdrágább a XII. kerület, itt jelenleg az 1,2 millió forintot is meghaladja az átlag, míg a legtöbb lakást Erzsébet- és Józsefvárosban vásárolták a Duna House ügyfelei.
2024-05-10 11:07:22

Nem fizettek védelmi pénzt Karácsony Gergely kedvenc polgármesterének, bezárják a Ruszwurm cukrászdát

A baloldali vezetésű önkormányzat 300 millió forintot követelt a tulajdonostól. Döbbenetes részletek.
2024-05-07 14:11:40

Most már végleges, négy polgármesterjelöltet indít a Tisza Párt Budapesten

Kormánypárti és ellenzéki vezetésű kerületekben is megmérettetik magukat.
2024-05-03 22:08:47

Most már végleges, négy polgármesterjelöltet indít a Tisza Párt Budapesten

Kormánypárti és ellenzéki vezetésű kerületekben is megmérettetik magukat.
2024-05-03 22:07:00

Visszatérnek nyáron a kalauzos villamosok Budapesten

Budán és Pesten is lesznek nosztalgiajáratok.
2024-05-03 20:10:03

Visszatérnek nyáron a kalauzos villamosok Budapesten

Budán és Pesten is lesznek nosztalgiajáratok.
2024-05-03 20:09:20

Kőbánya lett a második fideszes kerület, amit megcélzott Magyar Péter

Pénteken késő délután kiderült, hogy XVII. kerület után a Kőbányán is megpróbál polgármester-jelöltet állítani Magyar Péter pártja, így az meglesz a második, jelenleg fideszes vezetésű kerület, ahol a Tisza Párt beszáll a választási versenybe. A Tisza Párt színeiben Barna Judit Annamária vette fel a támogatóíveket, a XVII. kerületben pedig Dálnoki Áron neve jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján. Magyar Péter délután jelentette be, hogy azonos számban indítanak jelölteket olyan kerületben, ahol jelenleg ellenzéki és ahol kormánypárti városvezetés van. A pártok eddigi felállását felbor...
2024-05-03 19:08:41

A Tisza Párt a VII. kerületben baloldali civilt emelt pajzsára

A DK-s vezetésű VII. kerület és a főváros is milliókkal támogatta Lajos Béláékat.
2024-05-03 13:11:06

A Tisza Párt a VII. kerületben baloldali civilt emelt pajzsára

A DK-s vezetésű VII. kerület és a főváros is milliókkal támogatta Lajos Béláékat.
2024-05-03 13:07:37

A XI. és a VII. kerületben is indít fővárosi polgármesterjelöltet Magyar Péter pártja 

A XVIII. kerület után a főváros XI. és VII. kerületére esett a Tisza Párt választása, hogy ott a fővárosi listaállításhoz szükséges három polgármesterjelöltjét elindítsa. Mindhárom helyszínen a regnáló és jó újraválasztási esélyekkel bíró DK-s ellenzéki jelöltet gyengíthetik.
2024-05-02 20:10:30

2024-05-02 20:09:55

Lehullt a lepel: kiderült, ki lesz a Tisza Párt első polgármesterjelöltje Budapesten

Eldőlt, hogy ki lesz a Tisza Párt első polgármesterjelöltje a fővárosban, ugyanis a XVIII. kerületben Balogh Balázst fogják indítani a június 9-i önkormányzati választáson.
2024-05-02 15:07:21

2024-05-02 15:06:55

Villamos és autó karambolozott Budapesten

A XX. kerületben történt a baleset.
2024-05-02 12:10:30

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés

Karosszériajavítás, biztosítási ügyintézés, 11. kerület Autójavítás, kárrendezéssel, ingyenes csereautóval Budapesten Nálunk a kár nem kár! Márkafüggetlen autószervizünk mindent elintéz Ön helyett! A biztosítóval sem kell küzdeni, mi elintézzük! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!

Autó bikázás Budapest

Autó bikázás Budapesten Ha az autó nem indul bikázásra mi segítünk: diesel autó bikázása vastag kábellel, autó indítása bikázása, az autó helyes bikázásának menete. https://auto-bikazas-budapest.eoldal.hu/ Goldner autómentő Budapest +36 30 285 7558, autó akkumulátor bikázása Budapest környékén.

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   b   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   100 szazalekos tappenz jar egy dk s vezetesu keruletben budapesten 2   •   egymasnak esett a fidesz es a kdnp dunaujvarosban mert egy volt szocialistat inditanak polgarmesterjeloltne k 2   •   szeduletes mar 50 milliard forintnyi adot igenyeltek vissza a csaladok 3   •   fajdalmas vereseget szenvedtek erdoganek   •   befagytak a gazvezetekek fel magyarorszagnyi ember maradt aram nelkul mexikoban 3   •   jogerosen tiz evet kapott a ferfi aki kis hijan megolt egy not amiert nem akart jarni vele   •   akcion   •   eu says apple pay restrictions may harm competitors   •   meghosszabbitjak a hetvegi kerekparszallitas dijmentesseget   •   egy korszak vege ujabb legendas budapesti ettermet zartak be 3   •   a met kivetelevel mindegyik vallasi felekezetet egy prostitualtnak latom a magyar kormany agyaban 2   •   school offers evening classes for remote learners   •   ismet megkapta a kornyezetvedelmi fricska dijat japan   •   budapest honved nb iii kieses   •   mit csinaljak a regi gumiabroncsokkal a kerekcsere utan 2   •   hableany katasztrofa nem fizettek ki a karteritest a gyaszolo csaladoknak   •   doctor accused of plotting haiti presidents assassination planned to enter politics source says   •   halalos buszbaleset szepesvaraljan gyerekeket sodorhatott maga ala a busz   •   globalis egeszsegugyi katasztrofat elozhet meg a vakcinautlevel   •   durvul az elovalasztasi kampany hadhazy akost arulozo szorolapok leptek el zuglot 2   •   a pokolba es vissza europa 1914 1949 x   •   csore toltott fegyverrel probalta meggyozni a vendeget egy borsodi ferfi hogy igyon meg egy felest 3   •   curtis a dokujarol bemondtak egy olyan osszeget amire azt mondtam hogy csinaljuk   •   mézpergetĹ   •   megerkezett a tesla model y legolcsobb es 7 uleses valtozata 2   •   a nok nagyobb aranyban kommunikalnak a munkahelyen   •   blikk balogh sandor egy nemetorszagi piramisjatekban is erintett   •   a bor mint fenyvedo igy ved a leegestol 3   •   a szakertok szerint adminisztracios kaoszt is hozhat az adovisszaterites   •   szetesoben az eu kozos vakcinabeszerzesi strategiaja egyre tobben kovetik a magyar utat   •   politico fokozatosan eltorolne a vetot az europai bizottsag   •   delnyugaton tartos kiados esore kell szamitani   •   ukrajnaban megint megugrott az uj fertozottek szama   •   mintegy 75 milliard forintnyi adot igenyeltek vissza a gyermeket nevelok   •   orban balazs a kinai elnok latogatasarol a magyar konnektivitasstrateg ia mukodik   •   a muteten is atesett mar lassan harom hete fekszik korhazban a kiralyno ferje   •   az utcan szulte meg gyermeket egy no budapesten 2   •   agressziv baloldali fiatalok tomboltak es vertek rendoroket romaban video   •   orak kerdese es kiderul mennyivel jon kozelebb az ado visszaterites 2022 elejen 2   •   raps euro convergence draws participants from 32 countries to hear from european regulatory experts   •   a kormany dontott a csaladi adovisszaterites reszleteirol kiderult kik a jogosultak 2   •   kiderult mikor ter vissza roger federer   •   tobben is a dunaba estek dunakeszinel tuzoltok mentok es rendorok rohantak a helyszinre video   •   stopot mondhatunk az elverzesnek a tudosok rajottek hogyan tudjak a hernyok pillanatok alatt elallitani a verzesuket 2   •   diakok haltak meg egy kazanyi iskolanal tortent lovoldozesben 2   •   szen monoxid mergezesben meghalt egy ember kecskemeten   •   pedagogus beremeles es csaladi adovisszaterites is lesz jovore   •   varga mihaly bejelentese tovabbi 106 ezer szulo kap vissza 33 milliard forintot az adovisszateritessel   •   adovisszaterites ennyi idonk maradt leadni a nyilatkozatot   •   meg ket hetig lehet leadni az adovisszateritest igenylo nyilatkozatot