Miért látjuk azt, ami nincs?

Agyunk könnyen becsapható, és az egereké is.
2024-05-09 21:09:12

Újabb gyenge adat az USA-ból, aminek örülhetnek a tőzsdék

Meghaladta a várakozásokat a múlt héten első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. 231 ezer főre emelkedő adat a munkaerőpiac lassulásának jele lehet, ami felerősítheti a gazdasági lassulással - és így az inflációcsökkenéssel - kapcsolatos várakozásokat.
2024-05-09 16:07:06

Forradalmi műtét után visszakapta egy gyermek a hallását

Az orvosok szerint új korszak kezdődhetett a siketség kezelésében.
2024-05-09 13:09:53

A munka ünnepét Európában 1919-ben még csak Párizsban ünnepelték, de 1946-tól már a magyar állam is a forradalmi munkásosztály zászlajára tűzte az amerikai kezdeményezést.
2024-05-01 09:06:09

A munka ünnepét Európában 1919-ben még csak Párizsban ünnepelték, de 1946-tól már a magyar állam is a forradalmi munkásosztály zászlajára tűzte az amerikai kezdeményezést.
2024-05-01 09:05:57

Satuba szorítja a Fedet az új ECI-adat

Meglepő fordulatot hozott, hogy az Egyesült Államok foglalkoztatási költségindexe (ECI) 2023 első negyedévére vonatkozóan jelentősen gyorsulva, negyedéves összehasonlításban 1,2%-kal emelkedett. Mindez még héjább monetáris politikára sarkallhatja a Federal Reserve döntéshozóit az ING szerint.
2024-04-30 16:07:06

Erősödik a forint a vártnál jobb GDP-adat után

Április közepe óta nem látott szintre erősödött a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.
2024-04-30 14:10:50

Erősödik a forint a vártnál jobb GDP-adat után

Április közepe óta nem látott szintre erősödött a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.
2024-04-30 14:09:44

Kritikus szinten a forint a GDP-adat után

A hétfő délutáni erősödés óta tesztel a forint egy fontos technikai vonalat, amely ha letörik, akár a ma reggel közzétett várt feletti magyar GDP-adat hatására, akkor további tér nyílik meg a forint számára.
2024-04-30 09:08:18

Itt a friss GDP-adat, már nem stagnál a magyar gazdaság!

2024 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,8%-kal meghaladta az előző negyedévit. Ezzel a stagnálást növekedés váltotta fel, és a várakozások szerint innentől pozitív előjelű GDP-számokat fogunk látni. A szakértők előzetesen 0,5%-os GDP-bővülésre számítottak, a megnövekedett becslési bizonytalanságot figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy a KSH jelentése kis mértékű pozitív meglepetést okozott.
2024-04-30 09:08:09

Kijött a friss inflációs adat: jól alakul a helyzet Spanyolországban

Spanyolországban az Európai Unió által harmonizált infláció 3,4%-kal emelkedett áprilisban, szemben a márciusig tartó 3,3%-os növekedéssel - derült ki a Nemzeti Statisztikai Intézet (INE) hétfőn közzétett előzetes adataiból.
2024-04-29 10:08:04

Könnyű hamisítványokat készíteni a mesterséges intelligencia segítségével. De az éremnek van egy másik oldala is, épp a mesterséges intelligencia segíthet a hamisítványok leleplezésében.
2024-04-27 16:09:11

Könnyű hamisítványokat készíteni a mesterséges intelligencia segítségével. De az éremnek van egy másik oldala is, épp a mesterséges intelligencia segíthet a hamisítványok leleplezésében.
2024-04-27 16:09:04

Kínai kábelgyárat intézett a kisbérieknek Szijjártó

Optikai kábeleket fog gyártani 8 milliárd forintos beruházással a kínai Fiberhome Kisbéren. Az állam 15 százalékkal tolja meg a gyárépítést.
2024-04-24 14:12:13

Hatalmas optikai illúzióvá alakították át a milánói pályaudvart

A francia street art-művész, JR leleplezte az eddigi legösszetettebb művét, amely ideiglenesen kiállítássá változtatta a milánói pályaudvar épületét.
2024-04-15 13:10:32

Népünnepélyt csaptak Irán fővárosában, Teheránban a hajnali órákban, miután a Forradalmi Gárda bejelentette, hogy drónok és rakéták százait indította izraeli célpontok ellen.
2024-04-14 13:06:00

Népünnepélyt csaptak Irán fővárosában, Teheránban a hajnali órákban, miután a Forradalmi Gárda bejelentette, hogy drónok és rakéták százait indította izraeli célpontok ellen.
2024-04-14 13:05:53

Az iráni Forradalmi Gárda megerősítette az Izrael elleni dróntámadást

A gonosz rezsim elnyeri büntetését - mondta Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
2024-04-14 00:07:04

Elfoglalt egy izraeli hajót az Iszlám Forradalmi Gárda

Egy Izraelhez köthető konténerszállító hajót foglalt el a Hormuzi-szoros közelében az Iszlám Forradalmi Gárda, ami tovább fokozza a közel-keleti feszültségeket, különösen miután Izrael iráni félkatonai vezetőket ölt meg Szíriában - tudósított a Politico.
2024-04-13 15:06:57

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes hirdetési lehetőség mindenkinek.

Akár magánszemély, akár vállalkozó, ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk. A hirdetés feladása egyszerű és kép csatolási lehetőség is van. Célunk a hatékony hirdetés előmozdítása. Nem csak az oldalunkon adhatja fel a hirdetését hanem a Facebook csoportunk menüpontra kattintva a Facebook hirdetési csoportunkba is. Akár keres, akár kínál, nálunk jó helyen jár!
2020-06-20 16:41:43

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:43

Az Ön hirdetését is szívesen látjuk az oldalunkon

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Bármit meghirdethet amit csak akar, de csak a felhasználási feltételeknek figyelembe vételével. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra adhatja fel hirdetését pár kattintással.
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

Szeretettel várunk az apróhírdető centrum oldalunkra

Akár vállalkozó vagy, akár magánszemély, ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon. Te csak add fel a hirdetést, a többi a mi dolgunk. Bízz bennünk!
2020-06-20 16:41:43

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Lakásfelújítás, burkolás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hőszigetelés kivitelez
2020-06-20 16:41:43

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged

Adatmentés, Adat-helyreállítás Szeged ! Elvesztek az adatai? Ne adja fel, mi segítünk! Adat-visszaállítás minden gyártmányú, típusú eszközről! hibás, sérült, elejtett, elázott, formázott adathordozoról. ( merevlemezről, winchesterről, memoriakártyákról, usb driveról, pen driveról, fényképezőgépről, mobiltelefonról ) olcsón, gyorsan! Tel.: +36 20 985 7489 WEB: https://adatmentes.szamitogepszerelo.hu

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:43

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:43

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-20 16:41:44

Plotter papír kereskedelem

Lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munka Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka Hőszigetelés kivitelezés kedvező áron! Falazás, vakolás Dryvitozás homlokzatjavítás Aj
2020-06-20 16:41:44

Lakásfelújítás, burkolás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hő
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt!
2020-06-20 16:41:44

Lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munka Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka Hőszigetelés kivitelezés kedvező áron! Falazás, vakolás Dryvitozás homlokzatjavítás Aj
2020-06-20 16:41:44

Lakásfelújítás, burkolás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hőszigetelés kivitelez
2020-06-20 16:41:44

Lakásfelújítás, burkolás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka , falazás, vakolás Hőszigetelés kivitelez
2020-06-20 16:41:44

Panel ablakcsere Újpest

Panel ablakcsere Újpesten 5 év gyártói garanciával: a Zsola Ablak Kft. (06 70 770 0455) vállalja panelházak ablak cseréjét teljes lebonyolítással és garanciával. Tapasztalat – szaktanácsadás – biztonság. Panel ablakok cseréje rövid határidőn belül, akár egy hét alatt! https://panelablakcsereujpest.blog.hu/ panel ablakcsere Újpest, panel ablak méretek Újpesten, panel ablakcsere árak Újpest, panel ablakcsere mennyibe kerül, panel ablakcsere akció Újpest
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől lakásfelújítás

Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-20 16:41:44

lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , fa
2020-06-20 16:41:44

Legkisebbtől fürdőszoba felújítás

Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas http://www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Minden, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munkák Kerítés építése Gipszkarton Kőműves munka Dryvitozás homlokzatjavítás
2020-06-20 16:41:45

lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás, Panelfelújítás burkoló munka, burkolás, fürdőszoba burkolás, WC felújítás burkolás Kerítés építés, drótkerítés építése Gipszkarton Kőműves munka , fa
2020-06-20 16:41:45

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munka Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka Hőszigetelés kivitelezés kedvező áron! Falazás, vakolás Dryvitozás homlokzatjavítás Aj
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig.

Ami egy házhoz kell Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt http://www.vteam.hu http://www.vteam.hu/Komuves-munka http://www.vteam.hu/Kerites-epites http://www.vteam.hu/Lakasfelujitas Lakásfelújítás legkisebbtől a legnagyobbig. ingyenes árajánlat. Mindenféle, ami egy ház és lakáshoz kell Viacolor- térburkolat Lakásfelújítás burkoló munkák Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munkák Dryvitozás homlokzatjavítás Ajtó ablak csere Falazás, vakolás Mennyet,
2020-06-20 16:41:45

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Lakásfelújítás

Legkisebbtől Ami egy házhoz kell kedvező áron! Ha többet akar tudni, nézzen körül Akció !!!!!!!!! Itt www.vteam.hu www.vteam.hu/Komuves-munka www.vteam.hu/Kerites-epites www.vteam.hu/Lakasfelujitas www.vteam.hu/Burkolo-munka Lakásfelújítás a legkisebbtől a legnagyobbig. Ingyenes árajánlat. Viacolor- térburkolat Panellakás felújítás burkoló munka Kerítés építés Gipszkarton Kőműves munka Hőszigetelés kivitelezés kedvező áron! Falazás, vakolás Dryvitozás homlokzatjavítás Aj
2020-06-20 16:41:45

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés! Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal.Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ensoval   •   maruzsa hagyomanyos erettsegire kell keszulni   •   000index2phpoptionco   •   elarvereztek a bond pisztolyt   •   25 evre sulyosbitottak jan kuciak gyilkosanak iteletet 2   •   hosszabb eltiltast kapott a magyar valogatott kulcsjatekosa a premier league ben 2   •   mi lett vele igy el most a megasztar dontose aki ugyan veszitett ruzsa magdival szemben de az alma teljesult jol fogtam fel hogy masodik lettem 2   •   igy reagalt a tajvani foldrengesre az internet leghiresebb berni pasztora   •   101 nap utan veget er az szfe sztrajk   •   14 migranst talaltak a rendorok az m3 ason egy kocsiban   •   tobb mint ezer elektromos kerekpar vasarlasat tamogatja a kormany 2   •   imadjak a netezok a csaloka felvetelt amin egy haromfeju zsiraf lathato   •   video tomegek probaltak elhagyni a lezaras elott allo londont 2   •   ket honap alatt bejarna magyarorszagot magyar   •   me1gnes20ke9szedte9s 1   •   az amerikai szenatus megszavazta nem alkotmanyellenes donald trump alkotmanyos felelossegre vonasa 2   •   uj harcra keszul joe biden hideghaborus torvenyhez nyult vissza   •   fury at emmanuel macrons nonsense claims about oxford covid vaccine   •   donald trump a mozgalom amelyet elinditottunk csak a kezdet 3   •   csunya vege lehet ha hamis kolnivel locsolkodunk   •   dugulásmentesítésSze ntendre   •   bestialis gyilkossag angliaban egy fiatal babakocsit tolo anyat keseltek halalra hajtovadaszat indult a gyilkos ellen 3   •   leicester fight back to beat error strewn liverpool   •   525 loeros motort kapott a kecskemeti mercedes a osztaly 2   •   iteletido dubajban vizben usznak a repulogepek   •   meg csak 5 oraja szuletett de veget vetett a sztrajknak negyszeres apuka lett a netflix vilagsztarja   •   ethiopias tigray crisis debretsion gebremichael the man at the heart of the conflict 2   •   albacomp   •   sok tagallam meg tobb joval magyar unios forrast blokkolt volna   •   24 hu zaklatasi ugye miatt tavozhatott a debreceni egyetem dekanja 2   •   myanmars aung san suu kyi detained by military nld party says   •   a vilag osszes oceanjan bevetik az uszo robotmonitorokat 2   •   orban viktor is velemenyt mondott magyar peterrol gulyas gergelyt pedig felmentette   •   david hasselhoff elarverezi kitt et   •   atadtak a megujul pr parkolot a ii keruletben 2   •   ha a repterre megy autoval ne megszokasbol kozlekedjen 2   •   megkeselte az apolonojet egy beteg a miskolci korhazban   •   kituntettek a bosznia hercegovinai mentesben resztvevo magyar katonakat   •   racism climate and divisions top un agenda as leaders meet   •   kover laszlo 82 milliora buntette tordai bencet   •   tamadas erte europa legnagyobb atomeromuvet orosz offenzivara szamit az ukran hirszerzes feje haborus hireink hetfon   •   lobban e a gyertyalang a csaladi asztalnal karacsonykor   •   oreg vagyok beteg vagyok es mar nem vagyok szinesz igy bucsuzott tordy geza 2   •   masfel millio forintos birsagot kapott az rtl   •   szalmonellaval fertozott egy kutyaknak keszult ragocsont emberekre lehet veszelyes   •   a kerdes mar nem kerdes muteni kell ter stegent   •   more than 50 dead as rival groups clash in sudans west darfur medics say 2   •   ez mar a nyar repkednek a rekordok a meteorologusok is csak kapkodjak a fejuket 2   •   elvetelt a koronavirus miatt a next top model hungary 23 eves sztarja sirva vallott a traumarol mindenem tiszta ver volt es mar keso volt video   •   the worlds most dangerous cheese 3