Teljesen meztelen a terhes színésznő - fotó

Eddig sem volt szégyenlős.
2024-05-09 15:09:24

Eltűnt a démon a boltokból

Szinte teljesen lenullázódott az infláció a boltokban, összességében már alacsonyabb itt a drágulás, mint a gazdaság egészében mért infláció. Ez főként az élelmiszerek visszafogott áremelkedése miatt van, de érdekesség, hogy az egyéb bolti termékek még inkább lefelé húzzák az árindexet. Vagyis a diszkontokban, szupermarketekben és más élelmiszerjellegű vegyes üzletekben a nem-élelmiszer-termékek áralakulása még kedvezőbb a fogyasztók számára..
2024-05-09 15:06:50

Gyengécske volt a moszkvai parádé: mindössze egyetlen egy harckocsi gurult végig a főtéren

Miután tavaly Ukrajna és a NATO is gúnyt űzött Oroszországból, amiért csak egyetlen harckocsi, egy második világháborús T-34/85-ös vonult fel a május 9-ei győzelmi napi parádén, úgy néz ki, ismét bejátszotta ezt az orosz vezetés: ugyanaz a szovjet páncélos vezette az ünnepi menetoszlopot, de ezen kívül egyetlen egy tank sem szerepelt a menetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy a T-34-es volt az egyetlen harcjármű az ünnepségen: láthattunk a menetben egyebek mellett páncélozott szállító harcjárműveket, ballisztikus rakétaindítókat és légvédelmi rendszereket is, de tank nem volt több.
2024-05-09 10:16:05

Vigyázzon: Hamis webshopok lopják a vásárlók pénzét

Franchise rendszerben üzemeltetik a gigantikus hálózatot.
2024-05-09 08:09:13

ESG TOP 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

Immár második alkalommal készült el a HVG és a Planet Fanatics' Network fenntarthatósági tanácsadó cég közös listája, amely a magyarországi nagyvállalatokat fenntarthatósági, társadalmi felelősségvállalási és vállalatirányítási (ESG) szempontok alapján állítja rangsorba. Hasonló széleskörű lista vagy értékelés korábban nem készült itthon.
2024-05-08 20:11:30

Ötvenmillió eurónyi hamis bankjegyet foglaltak le a pénzhamisítók fellegvárában

Közel ötvenmillió euró értékben foglalt le hamis ötveneurósokat a pénzügyőrség egy nápolyi pénzverdében, ahol hét személyt vettek őrizetbe a pénzhamisító banda főnökével együtt - közölték az olasz hatóságok kedden.
2024-05-07 21:06:46

Rangos elismerést kapott a magyar fejlesztésű alkalmazás

Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer vállalkozás között a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai mezőnyben pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
2024-05-07 14:06:28

Senki nem hitte volna, hogy ennyire jó lesz: itt az első hivatalos fotó az új Supermanről!

Már nagyban készül az új Superman-film. Korábban a Blikk is megírta, hogy David Corenswet bújik a népszerű szuperhős bőrébe, most pedig az első hivatalos fotó is megjelent róla.
2024-05-07 10:06:31

2024-05-07 10:05:53

Ilyen házat valószínűleg még soha nem látott, egészen bizarr - fotó

A retró házikó legmeghökkentőbb jellemzője hátul található.
2024-05-02 19:09:43

Tizenegy millió forint értékű hamis parfümöt foglaltak le a pénzügyőrök a határon

Nyolcszáz üveg hamisított parfümöt találtak Röszkénél.
2024-05-02 11:09:49

Az orvosi lakásba beköltöző bácsszőlősi polgármester állítja, azért zavarta el bazmegolva Hadházy Ákost, mert vécére kellett rohannia

Azért költözött be az EU-pénzből felújított orvosi lakásba, mert a falu művelődési házának szolgálati lakásában, ahol addig élt, elromlott a kémény, az EU-t pedig nem érte kár, mert 17 500 forint lakbért fizetett is havonta - állítja Szarvas Róbert bácsszőlősi polgármester.
2024-05-02 08:11:09

2024-05-02 08:10:03

Fehérneműs, szexi fotó került elő Radics Gigiről

Rajongóinak nagyon tetszik újabb posztja.
2024-05-01 08:07:33

Budai Gyula fideszes politikus egy olvasói levél alapján azt állítja, hogy egy biztonsági cégen folytak át a kenőpénzek a Lánchidat felújító A-Hídtól. A biztonsági cég vezetőjének van egy közös vállalkozása a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal.
2024-04-30 14:11:10

Posztolással lehet pénzt keresni a Meta új közösségi oldalán

A Meta több ezer dollárt kínál egyes alkotóknak, amennyiben hajlandóak használni a Threads alkalmazást. A kifizetések egy új, meghívásos bónuszprogram részét képezik, amely azokat az alkotókat jutalmazza, akik a Meta legújabb alkalmazását használják, írja az Engadget. Az Instagram támogatási oldala néhány olyan részletet is elárul a bónuszprogramról, amelyet a Meta hivatalosan még nem jelentett be. Eszerint a jutalmat befolyásolja, hogy hány bejegyzést posztol valaki, és az is, hogy azok milyen közönséget érnek el. A vállalat egyelőre csak tesztként hivatkozik a programra, de a Metától amúgy s...
2024-04-30 12:12:58

Kijött a lista: ezek a bolti termékek lettek kisebbek áprilisban

Számos alapvető élelmiszer mellett a mosogatószer és az édesség mérete is csökkent.
2024-04-28 09:51:48

Kijött a lista: ezek a bolti termékek lettek kisebbek áprilisban

Számos alapvető élelmiszer mellett a mosogatószer és az édesség mérete is csökkent.
2024-04-28 09:51:27

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-20 16:41:43

Bádogos élhajlító 2m / 1.2mm Lemezhajlító

Munkavastagság: - acéllemez 1,2mm - alumínium lemez 1,7mm Hajlítási szög 145 - 180 fok A felső és az alsó kar között - max 120mm Az élhajlító súlya 250kg Ideális bádoglemezek megmunkálásához, szellőzőcsatornák gyártásához, kazánok, kemencék kiépítéséhez. Azonnal üzembe helyezhető a bádogos műhelyben. Bádogos lemezhajlító könnyű! 12 hónapos garanciát adunk. Biztosítjuk az élhajlító szállítását az egész ország területén. (szállítás költségei megegyezés alapján) Az élhajlító ára 289 000 HUF/ 810 EUR Tárcsás lemezolló 58 000 HUF/ 160 EUR Falcösszenyomo 20 000 HUF/ 60 E...

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-20 16:41:43

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

2020-06-20 16:41:44

Plotter papír kereskedelem

Kongép Bt. vállalja vibrációs rázók gyártását egyedi megrendelés alapján. Élelmiszeripari gépek, saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egymast szidjak a baloldali kepviselok ferencvarosban   •   kanada allampolgarsagot ajanlott a hazajaban bebortonzott szaudi bloggernek   •   gordulekeny a pedagogusok tesztelese de vannak akik megtagadjak a tesztet   •   ismert magyar rapper irt dalt szoboszlai dominikrol video   •   bortonlazadas tort ki st louisban   •   k endre nem eloszor kereste fel a bicskei aldozatot 2   •   metereket zuhant a melybe egy kirandulo a megyer hegyi tengerszemnel 3   •   foldrenges volt montenegroban magyarorszagon is erezni lehetett   •   koronavirus embereleteket veszelyeztet az oltoanyagok egyenlotlen globalis elosztasa   •   magyarorszag segelyszallitmanyt kuld a foldrenges sujtotta horvatorszagnak   •   japanban alkotmanyellenesnek nyilvanitottak hogy azonos nemuek nem kothetnek hazassagot 4   •   tobben gyilkolhattak meg vv fannit legjobb baratnoje szerint   •   gamestop what is it and why is it trending   •   a fejebe furodott letraval vittek korhazba egy torok ferfit   •   csodas hir erkezett a budapesti repuloterrol erre tenyleg buszkek lehetunk   •   szerdai friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 73   •   a nap legfontosabb hirei 2023 05 20   •   a liverpool edzoje szerint a manchester unitednak kedveznek a birok   •   kAxb6ltsAxa9geiUNION ALLSELECTNULL,NULL,N ULL,NULLPYoc   •   a pedagogusok kulon nem fognak szerepelni az oltasi tervben   •   MOTORVEZ   •   nyilik a hovirag nagykanizsan es salgotarjanban   •   tobb amerikait oltottak be koronavirus ellen mint ahanyan megfertozodtek   •   nem a matekkal van gondjuk a magyar diakoknak mashol kell keresnunk a bajok forrasat   •   aki gonoszkent es hosszerelmeskent is nagyot alakitott   •   a vilag osszes oceanjan bevetik az uszo robotmonitorokat   •   novemberben unios kuldottseg erkezik magyarorszagra a media es az oktatas helyzetet vizsgaljak majd   •   trump mcconnell feud threatens republicans path to power   •   megneztuk a jovo autos kijelzojet ami nem hivalkodik inkabb szegyenlos   •   szornyu betegseg lappang a keteves levikeben az orvosok szerint csak ido kerdese hogy megjelenjenek a szunnyado kor elso tunetei   •   a japan rendorseg letartoztatott egy taxisofort aki elutott egy galambot   •   beleorulok ha csak a tavolbol szerethetlek   •   a nagy amerikai folyok kozel harmadanak megvaltozott a szine az elmult evtizedekben 2   •   nagy marton kimondta nem realitas a 4 szazalekos gdp novekedes   •   leszallt a holdra a kinaiak urszondaja   •   csucsot dontottek a fenntarthato befektetesek tavaly   •   erthetetlen mit muvel a golden globe az iden   •   dutch crew rescued from near capsize   •   elfogtak a vaci emberoles vadlottjat aki megszokott a hazi orizetbol   •   ringo starr drops trademark fight over ring o sex toys   •   o bortonben van igy en is tobb mint ket hete fogva tartjak a ceu diakjat   •   kiderult hol lakik johnny depp budapesten es az is hogy mivel tolti a napjait   •   ukrajnaban nyolcezer uj fertozottet regisztraltak egy nap alatt   •   halászgép"and(select   •   Nyarals   •   miert nem lesz lajkokbol forradalom oroszorszagban   •   igy lehetne visszafogni a kornyezetrombolast bar ez sokaknak nem tetszene   •   martha imre ugyvedje allitasa szerint mar azelott cafolta a kormanymedia vadjait mielott azok megjelentek volna   •   szinte senkit nem talaltak karacsonyek akiknek tetszene a fudan egyetem terve 3   •   who visszaesett a daganatos betegek ellatasa