Egy rakat új fejlesztést kapnak a windowsos számítógépek

Az év második felében érkező verzió pedig megkönnyíti majd a mindennapokat.
2024-04-15 07:09:16

Minden iPhone-os örülhet, most lesz csak igazán hasznos, hogy otthon is javítani lehet az iPhone-okat

Az Apple idén ősszel kibővíti az otthoni javítós programját, így a jövőben nem kell új alkatrészt vásárolni, ha cserélni kell valamit.
2024-04-14 16:10:21

2024-04-14 16:10:16

Halálos tűzeset történt Pécsen

A helyszínen egy idős nő vesztette életét, feltehetően füstmérgezésben halt meg.
2024-04-08 21:11:15

Halálos tűzeset történt Pécsen

A helyszínen egy idős nő vesztette életét, feltehetően füstmérgezésben halt meg.
2024-04-08 21:10:55

Az univerzális agy-számítógép interfész lehetővé teszi, hogy az emberek a gondolataikkal játszhassanak

Képzeljen el egy olyan versenyjátékot, mint a Mario Kart, annyi csavarral, hogy csak az agyát használná arra, hogy egy körön belül végrehajtsa a bonyolult kanyarokat. Akár hiszi, akár nem ez nem egy videójátékos fantáziája, hanem egy valós program, amelyet az austini Texasi Egyetem mérnökei hoztak létre az agy-számítógép interfészek kutatásának részeként, hogy segítsenek javítani a mozgássérültek életén.
2024-04-02 19:06:44

2024-04-02 19:06:20

Öt helyszínen várják az érdeklődőket Cziffra György-emlékkoncertekre

Még bárzongora versenyre is jelentkezhetnek a tehetséges zenészek.
2024-03-30 09:10:08

Öt helyszínen várják az érdeklődőket Cziffra György-emlékkoncertekre

Még bárzongora versenyre is jelentkezhetnek a tehetséges zenészek.
2024-03-30 09:06:48

Az 1986-ban piacra dobott Macintosh Plus számítógépből ma már alig létezik olyan példány, ami működne is. Egy lelkes Apple-rajongó elhatározta, csinál egyet magának.
2024-03-29 20:10:45

Az 1986-ban piacra dobott Macintosh Plus számítógépből ma már alig létezik olyan példány, ami működne is. Egy lelkes Apple-rajongó elhatározta, csinál egyet magának.
2024-03-29 20:10:38

Egész éjszaka a Civilization 6-tal játszott a 29 éves lebénult férfi, akinek az agyába elsőként ültetett chipet a Neuralink

Újabb videó került fel az X-re Noland Arbaugh-ról, aki vállalta a Neuralink agy-számítógép interfészének behelyezését. Ezúttal ő maga mesélt arról, milyen a chippel együtt élni.
2024-03-27 15:11:51

2024-03-27 15:11:38

Brutális erővel vértezte fel új processzorát az Intel

Az Intel bemutatta a legújabb processzorát, aminél gyorsabb eddig nem volt a piacon.
2024-03-17 16:10:38

Brutális erővel vértezte fel új processzorát az Intel

Az Intel bemutatta a legújabb processzorát, aminél gyorsabb eddig nem volt a piacon.
2024-03-17 16:10:18

Vigyázat, nagy gondot okozhat Windows 11 legújabb frissítése

Akát a számítógép
2024-03-17 08:08:46

Egy szoftvertrükk megduplázhatja a számítógép sebességét

Komoly előnyökkel jár, ha egyesítik a már meglévő processzorok erejét.
2024-03-16 18:10:23

Brutális baleset történt Fegyvernek közelében a 4-es főúton: egy ember a helyszínen meghalt

Frontálisan ütközött egy személyautó és egy kamion a 4-es főúton, kora délután Fegyvernek közelében. A személygépkocsi vezetője a helyszínen meghalt.
2024-03-11 16:07:04

2024-03-11 16:06:35

2024-03-11 16:06:08

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Bp.XIV.Őrnagy u.12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Bp.XIV.Őrnagy u 12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu/ Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a magyar kis es kozepvallalkozasok meg nem ismertek fel a digitalizacioban rejlo lehetosegeket   •   europa szerte robbant a bezartsag okozta feszultseg 2   •   xis trip to hong kong in doubt after top officials get covid   •   koronavirus megerkeztek a legfrissebb szerda reggeli magyar adatok   •   yettel veszelyes jatekot jatszik sok magyar baj lehet az otthon tartott hasznalt telefonokbol 2   •   uj fonodo villamos johet budapesten karacsony gergely is megszolalt   •   berki mazsi szivszorito vallomast tett krisztian halalarol azt ereztem megszunt a vilag szamomra nem akarok elni en is el akarok menni 2   •   a fox news osszeeskuves hivo musorvezetoje megnezte a magyar hatarkeritest 2   •   all a bal oroszorszag egyik legnagyobb szovetsegese fordult putyin legfontosabb embere ellen   •   veselnitskya trump tower coverup linked to secret russian chemical weapons program   •   orban ha nem vagyunk eleg radikalisak nem lesz mibol engedni   •   magyarorszagra jon tucker carlson a fox news sztarujsagiroja   •   rengeteg penze banta elsore nem masodjara mar bedolt a telefonos csaloknak egy no 2   •   zseda ledobta a textilt bikinis fotoval szamolt be csodalatos elmenyeirol a rajongoi olvadoznak a latvanytol 2   •   texas democrats are on a desperate mission to stop gop voting bills   •   szazadveg a korabbinal kisebb aldozatokkal veszelheti at a recessziot a magyar gazdasag   •   budapesten kellett kenyszerleszallast vegrehajtania egy bukarestbe tarto repulogepnek   •   akar evekig is eltarthat a lakaspiaci korrekcio   •   kiderult az igazsag a hires brit beszelo kutyarol video   •   mrsbybqspqjbdahrefre   •   ide menjen ha enekelni akar videken es a hataron tul is lesz megasztar valogato 2   •   bedolhet a videki uzemanyag ellatas mert elfogyott a kis benzinkutak tamogatasa   •   dinamikusan indult a kormany es a jegybank kozos kampanya   •   these men protect africas endangered animals   •   rokak jelentek meg a baleseti intezet belso udvaran 4   •   ap interview biden adviser says race central to virus fight   •   putyin telefonon gratulalt erdogannak a gyozelemhez   •   igy hathat egymasra a fovarosi es az agglomeracios ingatlanok piaca   •   ntabo ntaberi dr congo militia leader jailed for crimes against humanity 2   •   in pictures snow falls in algerias sahara desert   •   several injured as russian missiles target kyiv   •   virus today colorado reports first us case of virus variant   •   fusionlengescsillapi   •   fontos terkepet tettek fel a netre magyar tarsadalomrol feltarja a rejtett osszefuggeseket   •   egy hokicsapattal kotott szerzodest a chelsea legendas kapusa   •   itt vannak a szamok ennyi ittas sofort kaptak el a rendorok husvetkor 3   •   cseh es lengyel gepek vedik szlovakia legteret   •   delfinek segitettek egy elveszett ferfi megtalalasaban   •   hetkoznap is jarnak a caf villamosok a 14 es es a 42 es vonalan februartol 2   •   izraeli katonak leptek at a libanoni hatart csunya vege lett az akcionak   •   976   •   te mihez kezdenel 3 millio forinttal   •   gyozelemmel kezdte a vb t a noi jegkorong valogatott   •   megmutatjuk mit takarnak az it munkakorok elnevezesei es hogy mennyit lehet azokban keresni   •   a magyarok 12 szazaleka mar legalabb hetente kolt a neten   •   reagalt a bantalmazasrol szolo vadakra marilyn manson   •   micsoda gesztus 19 forintert ehetnek levest az egeszsegugyi dolgozok egy veszpremi vendegloben 2   •   76 kulfoldinek szereztek magyar utlevelet csalok 2   •   israel hamas war rages as outcry grows over gaza crisis 13   •   minket is megolt volna a mamaval ha meghalljuk hogy itt olalkodik masik idos parhoz is be akart torni a kislangi gyilkos aki sonkaert meszarolta le jotevoit