Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az Árpád hídi gázolás ügyében

A hatóságok a balesetben érintett egyik BMW sofőrjét hallgatták ki.
2024-05-07 13:10:39

Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség az Árpád hídi gázolás ügyében

A hatóságok a balesetben érintett egyik BMW sofőrjét hallgatták ki.
2024-05-07 13:09:54

A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, így meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.
2024-05-07 10:07:09

2024-05-07 10:06:14

2024-05-07 10:05:46

Fordulat a Nemzeti Színház-baleset ügyében

A BRFK megerősítette értesülésünket, hogy a Nemzeti Színházban történt tavalyi baleset ügyében egy személyt gyanúsítottként kihallgattak.
2024-05-06 18:10:56

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:15:11

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:08:54

Még mindig nyomoznak az iváncsai akkumulátorgyár rejtélyes balesetei ügyében

A mai napig nyomoznak egy, az iváncsai akkumulátorgyárban történt baleset ügyében: tavaly négy balesetről számoltak be, amelyek közül a negyedikben 14 ember élete került komoly veszélybe.
2024-04-30 09:07:44

2024-04-30 09:07:10

2024-04-30 09:06:45

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:11:02

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:10:47

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben az USA-ban. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt mentek ki egy házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a megérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:45

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben, Amerikában. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt érkeztek ki a házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:15

2024-04-30 07:05:58

Autós üldözés Dunaújvárosban: videót közölt az ügyészség

Csaknem 10 kilométeren át tartott a hajsza.
2024-04-29 18:09:24

Autós üldözés Dunaújvárosban: videót közölt az ügyészség

Csaknem 10 kilométeren át tartott a hajsza.
2024-04-29 18:07:41

Kiderült, hogy ki segítette a 2010-es moszkvai terrortámadás egyik végrehajtóját

Gazi Iszajevet őrizetbe vették, egy ismert terrorszervezetnek volt a tagja.
2020-11-23 16:06:05

Nyulat akart lőni, a hajtót találta el egy borsodi vadász

Vádat emeltek a vadász ellen.
2020-11-23 19:05:55

Kormánytagok ellen indulhat vizsgálat a bejrúti robbanás ügyében

A robbanást vizsgáló bíró szerint számos jelenlegi és korábbi vezető politikus felelős a tragédiáért.
2020-11-25 06:06:25

Perújító nyomozást rendeltek el a Balla Irma-gyilkosság ügyében

Az ügy elítélje új bizonyítékot mutatott be, ami megváltoztathatja a korábbi döntést.
2020-11-25 12:05:57

Vidnyánszky embere is gyanúba került a POSZT-pénzek lenyúlása ügyében

Büntetőfeljelentést tett a Zsolnay Negyed vezetője költségvetési csalás gyanúja miatt. Az a cég lehet érintett, amely Vidnyánszky Attila egyik legközelebbi emberének, Szabó Lászlónak, a Magyar Teátrumi Társaság titkárának a résztulajdonában van.
2020-11-25 13:06:25

Varga Judit: A holland ügyészség nem független, mégsem érdekli az uniót

Az igazságügyi miniszter szerint az unió most papírt adott a hollandoknak arról, hogy nem függetlenek az ügyészeik.
2020-11-25 17:06:26

Johnny Depp fellebbezett a ?feleségverős? perben, de elutasították

Elutasította a bíró Johnny Depp fellebbezését, amelyet a színész a Sun című brit bulvárlap elleni rágalmazási perben született, számára vereséget jelentő ítélet ellen nyújtott be.
2020-11-26 09:06:02

Vizsgálatot indított a lengyel ügyészség az abortusztüntetések ügyében

Egyelőre nincsenek gyanúsítottak.
2020-11-26 17:06:02

Fellebbezett eltiltása ellen a világbajnok sprinter

A 24 éves atléta azzal vádolta meg a doppingellenőröket, hogy szándékosan állítottak neki csapdát.
2020-11-26 19:06:12

Fellebbezett a doppingeltiltás ellen a 100 méteres síkfutás világbajnoka

Eltiltásának visszavonását, valamint a szankció eltörlését, de legalábbis csökkentését kérvényezte.
2020-11-26 21:05:56

Barnier Londonban: Továbbra is fennállnak a jelentős nézetkülönbségek a Brexit ügyében

Nem jönne jól egy megállapodás nélküli kilépés, pláne, hogy a járvány miatt a britek így is az elmúlt 300 év legsúlyosabb válságával néznek szembe.
2020-11-27 12:06:04

2020-11-27 12:06:09

Az ügyészség M. Richárd letartóztatását kéri

A másodfokon eljáró Fővárosi Főügyészség indítványozta a Dózsa György úti baleset ügyében elítélt M. Richárd letartóztatását. Szerintük a rá első fokon kiszabott büntetés jelentős súlyosítása indokolt.
2020-11-27 18:06:21

2020-11-27 18:06:22

Süllyedő autó sofőrjét mentette ki a fagyos vízből egy ohiói rendőr

Ha fél perccel később érkezik, a nő biztosan nem éli túl.
2020-11-27 19:06:02

Közel 100 rendőr sebesült meg a hétvégi tüntetéseken Franciaországban

A párizsi demonstráción megsebesült egy szíriai újságíró is.
2020-11-30 05:07:05

Közel 100 rendőr sebesült meg a hétvégi tüntetéseken Franciaországban

A párizsi demonstráción megsebesült egy szíriai újságíró is.
2020-11-30 05:07:05

Újabb nyomozásokat indított a svájci ügyészség Sepp Blatter és Michel Platini ellen

Évek óta tart a FIFA és az UEFA elnöke elleni eljárás, most új fordulatot vehet az ügy.
2020-11-30 07:06:12

Megdöbbentő helyről traffipaxozott egy magyar rendőr, az autós nem hitt a szemének - videó

Ennél veszélyesebb helyet nehéz lett volna találni.
2020-11-30 09:05:56

Négy francia rendőr ellen indult eljárás egy fekete zenei producer bántalmazása miatt

A túlkapás miatt ismét fellángolt a közéleti vita a rendőri erőszakról és a rasszizmusról Franciaországban.
2020-11-30 18:06:52

Belga ügyészség: Drog volt Szájer József hátizsákjában

A képviselő keze vérzett, amikor a rendőrök igazoltatták. Szájer József a korábbi közleményében azt állította, a drog nem az övé.
2020-12-01 16:06:25

20 év börtönt kapott a hatéves unokahúgát megölő szekszárdi férfi

A gyilkos enyhítésért fellebbezett.
2020-12-02 19:05:59

Azt szeretnék, hogy már márciustól működjön az Európai Ügyészség

Az Európai Bizottság az Igazságügyi Tanács ülésén felszólította a tagállamokat, hogy mihamarabb nevezzék meg ügyészhelyetteseiket.
2020-12-03 06:07:25

Elítélték Budapesten F. Hassant, az ISIS terroristáját

Az ítélet szerint legkorábban 30 év múlva kerülhet szabadlábra, az ügyészség azonban fellebbezett.
2020-12-03 13:06:01

Az uniós források ügyében Varsó kiáll a lengyel-magyar álláspont mellett

Varsó csak az uniós alapszerződésekkel és az Európai Tanács - júliusi - záró következtetéseivel összhangban lévő előírásokat hagyhat jóvá.
2020-12-04 11:06:25

Csalt a Juventus, nyomoz az olasz ügyészség

A Fradi BL-ellenfele nagyon le akarta igazolni Luis Suarézt, de lebuktak.
2020-12-04 16:06:29

Brüsszel ismét a bevándorlás ügyében támadja Magyarországot

Brüsszel a Soros-terv megvalósításán dolgozik - írta Kovács Zoltán államtitkár.
2020-12-04 17:06:11

Megmentette az epilepsziás tolvaj életét egy rendőr

Miután kiengedték a kórházból a 42 éves férfit, lopás és közokirat-hamisítás miatt őrizetbe vették
2020-12-20 11:06:35

Kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a ráckevei olajszennyezés ügyében

Az olajszennyezés helyszínét korábban 400 ezer kilogramm veszélyes hulladéktól tisztították meg a szakemberek.
2020-12-22 09:06:12

Kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a ráckevei olajszennyezés ügyében

Az olajszennyezés helyszínét korábban 400 ezer kilogramm veszélyes hulladéktól tisztították meg a szakemberek.
2020-12-22 09:06:15

Polt Péter szerint 2020 válságos év volt, de az ügyészség kiváló munkát végzett

Év végi videóval jelentkezett a legfőbb ügyész.
2020-12-22 10:08:41

Polt Péter szerint 2020 válságos év volt, de az ügyészség kiváló munkát végzett

Év végi videóval jelentkezett a legfőbb ügyész.
2020-12-22 10:08:42

Hét év fegyházat kapott a nyíregyházi szexshoprabló

A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ítélet még nem jogerős.
2020-12-22 15:07:52

Budapesti Rendőr-főkapitányság: A szeretet mindenkié

Elkészült a szolgálatban lévő rendőrök karácsonyi videója.
2020-12-22 17:06:03

Szájer József ügyét a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja

A Legfőbb Ügyészség továbbította Tényi István beadványát.
2020-12-29 18:53:08

Kirúgnak két rendőrt, akik ott voltak a Breonna Taylor halálával végződött házkutatáson

Az előzetes figyelmeztetés nélküli házkutatásra az engedélyt kiadó rendőr és a halálos lövést leadó társa nem dolgozhat tovább.
2020-12-30 12:03:00

2020-12-30 12:03:01

Zöldségekkel csaltak el több milliárd forintnyi adót

32 ember ellen emelt vádat az ügyészség.
2020-12-30 18:05:57

Rendőrautók karamboloztak az Istenhegyi úton, egy rendőr kórházban

Négy jármű ütközött: két rendőrautó és két másik gépkocsi.
2020-12-30 18:05:59

Rendőrautók karamboloztak Budapesten, egy rendőr kórházba került

Az egyik autót csak a kerítés tudta megállítani az Istenhegyi úton.
2020-12-30 18:06:00

Rendőrautók karamboloztak Budapesten, egy rendőr kórházba került

Az egyik autót csak a kerítés tudta megállítani az Istenhegyi úton.
2020-12-30 18:06:02

Ezek voltak 2020 legnagyobb károkat okozó természeti katasztrófái

Hurrikánok, tűzvészek, áradások: 52 ezer milliárd forintos kárt okoztak.
2020-12-30 20:06:00

Az egyiptomi ügyészség kizárta a rendőrség szerepét egy olasz diák meggyilkolásában

Giulio Regenit 2016-ban kínozták és ölték meg, előtte az egyiptomi rendőrség megfigyelte.
2020-12-30 20:06:01

Pizzát akartak rendelni a 112-es segélyhívószámon - videó

A diszpécser felajánlotta, hogy a rendőr kiviszi a pizzát, ha tovább szórakoznak.
2020-12-30 21:06:04

Polt Péter: A magyar ügyészség független

A magyarok pedig bíznak az ügyészségben és döntéseiben ? legalábbis Polt szerint.
2020-12-30 21:06:07

Polt Péter: A magyar ügyészség független

A magyarok pedig bíznak az ügyészségben és döntéseiben ? legalábbis Polt szerint.
2020-12-30 21:06:08

Eltelt három év, de még senkit nem hallgattak ki a kirabolt letelepedési cég ügyében

Az Arton Capital Hajós utcai irodájába 2017 áprilisában törtek be ismeretlenek.
2020-12-30 22:06:03

Eltelt három év, de még senkit nem hallgattak ki a kirabolt letelepedési cég ügyében

Az Arton Capital Hajós utcai irodájába 2017 áprilisában törtek be ismeretlenek.
2020-12-30 22:06:04

Rendőrautók karamboloztak Budapesten, egy rendőr kórházba került

Az egyik autót csak a kerítés tudta megállítani az Istenhegyi úton.
2020-12-31 02:05:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sulyosbitasert fellebbezett az ugyeszseg a vadaszbalesetet okozo rendor ugyeben   •   bombaval fenyegetozott egy utas amerikaban mert kesett a repulogepe   •   szalagkorlatnak hajtott es hatalmasat borult egy auto az m1 esen video   •   bádogosunionallselec tnull,nulldvjy   •   ivanka trump is gyaszolja a 46 evesen meghalt amerikai sztarvallalkozot   •   egyhazi velemenyek az oltasrol 2   •   mindig loptak a szolot sosem vettek 2   •   kabor   •   733928   •   megrepedt az uvegfodem a keleti palyaudvaron   •   us navy denies carrier group moved into gulf after any threats   •   tobbnapos szunet utan ujra uzent a koronavirusos majka   •   a fenerbahcehoz igazol a magyar valogatott focista   •   a magyar boldogsag mellett oriasi csalodasokat hozott eddig az eb   •   kaszaval tamadt a rendorokre egy ongyilkossaggal fenyegetozo ferfi   •   china debt beijing may cut belt and road lending due to domestic pressure to ensure future of project   •   gulyas gergely a demeter publicisztikarol higgadtsagra lenne szukseg   •   tragediava fajult a csaladi vita halalra szurta ferjet egy no demecserben letartoztattak az asszonyt   •   okovacs szilveszter de most komolyan en valami rendezvenyszervezo vagyok   •   10 things you need to know today march 1 2021   •   megsem adta fel a remenyt vajna timea folytatja a harcot a kisbabaert igy arulta el magat 2   •   bolognesekiskunfíleg   •   felnttkpzs   •   eszt hirszerzes oroszorszag a jarvany miatt meggyengult nyugattal szamol 2   •   olyan hibat javitott egy 23 eves fiatal a firefoxban amelyet 21 eve jelentettek eloszor   •   michelisz ket negyedik hellyel zart vallelungaban   •   meg az ugyeleti kozpontnal sem tudjak milyen sorrendben oltjak be az idoseket   •   dobszay janos immunvalasz 2   •   itt a bejelentes a kormany megint belenyul az uzemanyagarakba   •   megszallja a rendorseg az utakat celkeresztben a mobilozok 3   •   12 milliard forintos oriasberuhazast jelentettek be 3 ezer munkahely valik vedette   •   mutetre var csonka andras video   •   eu diplomats visit west bank school slated for demolition   •   parhuzamos penzugyi rendszer epul a vilagon mit tudnak az iszlam fintechek   •   jarai kira a nyitott hazassagarol az embereket frusztralja az ha valaki mer ugy elni ahogy lehet hogy ok is szeretnenek de nem merik megtenni   •   uk spouse visas this admin issue has stopped our lives   •   felbeszakadt a geniusz forgatasa mentot riasztottak az atv be 3   •   yemens pm says airport attack aimed to eliminate cabinet   •   a budapesti borton racsai mogul is szazezreket sikerult kicsalnia kamu nyeremenyekkel egy parosnak   •   kozel 6 milliard forintot loptak el kiberbunozok atutalasos csalassal tavaly osszel es telen 2   •   parade a vizes vb n a magyar vizilabda valogatott folenyes gyozelmet aratott a brazilok ellen 2   •   cnn gets access to us military base seized by the taliban   •   meghalt egy hetgyermekes csalad egyik gyermeke sarvarnal letoltendot kertek a baleset okozojara   •   a look at life on crimea 10 years after the russian takeover   •   dania nem enged be orosz szurkolokat az eb re akik sertodotten reagaltak   •   144 eve szuletett ady endre on mennyire ismeri a kolto eletet most tesztelheti a tudasat   •   orban viktor brusszelben most ugy viselkednek mintha vesztesre allnanak a kartyaban   •   delelott az orszag egyik delutan a masik felen suthet nap   •   egy mszp szinekben megvalasztott kepviselo is raindulhat kovacs gergelyre a hegyvideki polgarmesteri cimert 3   •   x faktor a halalos iramban betetdalaval indult rambo aki az euroviziot akarja megnyerni