Újratárgyalják a csengeri örökösnő ügyét

Az ügy már több mint öt éve húzódik.
2024-05-07 21:09:52

Újratárgyalják a csengeri örökösnő ügyét

Az ügy már több mint öt éve húzódik.
2024-05-07 21:09:49

Újra elővette a GVH a 4Life-ügyet, 40 milliós bírság lett a vége

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct biztosításközvetítő cégre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.
2024-05-03 12:07:08

Így dobálta meg a határnál járőröző rendőröket az afgán embercsempész

Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indított nyomozást a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség azzal az afgán férfival szemben, aki több száz illegális migránsnak segített abban, hogy átjussanak a határon. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a férfi többször is erőszakkal akadályozta az Ásotthalomnál járőröző rendőröket a határőrizeti feladataik ellátásában. A megalapozott gyanú szerint, amikor a határsáv közelében tartózkodó elkövető észlelte a rendőrök érkezését, különböző tárgyakat, köveket és fahusá...
2024-05-02 10:07:44

Menekülnek a hadkötelezettség elől az ukránok, kiadta a számokat a főügyészség

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának bő két évvel ezelőtti kezdete óta mostanáig 10 700 büntetőeljárást indítottak a hadkötelezettség megkerülése miatt - közölte az ukrán főügyészség hétfőn a Hromadszke ukrán televízió kérdésre adott írásos válaszában.
2024-04-29 19:08:19

Tudja, ki miatt kell vizsgázni autóvezetésből? Törley József, a pezsgőkirály az oka

Egy baleset következménye, hogy Magyarországon is bevezették a forgalmi vizsgát.
2024-04-27 13:06:17

Tudja, ki miatt kell vizsgázni autóvezetésből? Törley József, a pezsgőkirály az oka

Egy baleset következménye, hogy Magyarországon is bevezették a forgalmi vizsgát.
2024-04-27 13:05:48

Újból polgármester lenne a vak komondoros Balogh József

Balogh 2016-ban mondott le, miután jogerősen elítélték élettársa bántalmazása miatt.
2024-04-25 22:09:51

Újból polgármester lenne a vak komondoros Balogh József

Balogh 2016-ban mondott le, miután jogerősen elítélték élettársa bántalmazása miatt.
2024-04-25 22:09:32

Már a NAV vizsgálja a Városháza Lánchíd-botrányát

Budai Gyula országgyűlési képviselő újabb részleteket közölt.
2024-04-25 16:10:21

Már a NAV vizsgálja a Városháza Lánchíd-botrányát

Budai Gyula országgyűlési képviselő újabb részleteket közölt.
2024-04-25 16:07:30

József gazda őszintén vallott arról, milyen társra vágyna, illetve miért próbál szerencsét újra az RTL műsorában.
2024-04-25 09:06:17

József gazda őszintén vallott arról, milyen társra vágyna, illetve miért próbál szerencsét újra az RTL műsorában.
2024-04-25 09:06:02

Megszületett a döntés Balog Zoltán utódjáról, Steinbach József veszi át a helyét

A dunántúli református püspök a zsinat új lelkészi elnöke.
2024-04-24 12:10:35

Megszületett a döntés Balog Zoltán utódjáról, Steinbach József veszi át a helyét

A dunántúli református püspök a zsinat új lelkészi elnöke.
2024-04-24 12:10:16

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:01:13

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:14:23

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-23 22:14:27

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.

2020-06-23 22:14:28

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:27

Autóriasztók

TÁVIRÁNYÍTÓS AUTÓRIASZTÓK:15500- tõl, KÖZPONTI ZÁRAK: (2 ajtós: 5900-tól, 4 ajtós 6900- tól), MOTOROS ABLAKEMELÕ (1 PÁR): 34900- tól, RABLÁSGÁTLÓS riasztók: 18500- tól,Rádiótelefonos hívómodul: 28900 Ft telefonnal együtt, GYÁRI TÁVIRÁNYÍTÓS központizárról mûködõ riasztó: 28900Ft. Motorkerékpár riasztó: 10900 Ft. Minden termék megrendelhetõ GLS UTÁNVÉTTEL IS! ! ! vagy a BESZERELÉS MEGVÁRHATÓ! Tel: 291-2609 http://www.autoriasztok.hu https://www.12volt.hu
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-23 22:19:45

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-23 22:19:45

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com

Olcsó tüzifa eladó Budapest Pest megye +36 70 410-7499 https://tuzifa1.com Eladó tűzifa Budapest. Eladó tűzifa Budapest régiójában központi lerakatunkból kiszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tűzifa méterben, kuglizva, kályhakész formában. Tűzifa árak. Fabrikett, tölgy, bükk, gyertyán, száraz akác tűzifa árak, olcsó tűzifa kamion tételben, kalodás tűzifa árak Budapesten és környékén 06 70 410-7499!
2020-06-23 22:19:45

Bernáth József: Megszokták a nézők, hogy nagyon kemény, mogorva vagyok

Több év után visszatért a képernyőre, vegyes érzéseket váltott ki a nézőkből - többek közt erről is beszélt az Origónak a séf.
2020-12-21 22:06:05

58 millió forintért kelt egy kamera, aminek objektívjét Petzvál József alkotta

A Voigtländer Daguerreotype kamerát 1840-ben gyártották.
2020-11-21 22:05:53

Meghalt a jeges vödrös kihívás egyik központi figurája

Patrick Quinn 37 éves volt. 2013-ban diagnosztizálták nála az ALS-t.
2020-11-23 07:06:14

Láng Zsolt: Karácsony vizsgálja ki a BKV buszbérlését!

A BKV egy olyan - offshore hátterű - cégtől bérelne buszokat, amelynek egyetlen alkalmazottja van, a vezetőségét Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársának, Leisztinger Tamásnak a csapata adja.
2020-11-24 10:05:59

Pálinkás József: "A Fidesz fél a választásoktól"

Az MTA volt elnökének pártja, az Új Világ Néppárt is nehéz helyzetbe kerül, ha módosítják a választási törvényt.
2020-11-25 17:06:31

Pálinkás József: "A Fidesz fél a választásoktól"

Az MTA volt elnökének pártja, az Új Világ Néppárt is nehéz helyzetbe kerül, ha módosítják a választási törvényt.
2020-11-25 17:06:32

Nem vizsgálják tovább a nemi erőszakkal megvádolt volt párizsi alpolgármester ügyét

A 64 éves Girard visszautasította a szerinte alaptalan és súlyos vádat.
2020-11-26 06:06:53

Máté Gábor marad a Katona József Színház élén

2026 februárjáig ő marad az igazgató.
2020-11-26 14:06:06

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   R   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   tes   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szajer jozsef ugyet a kozponti nyomozo fougyeszseg vizsgalja   •   new york demokrata kormanyzoja be akarta zaratni a templomokat a legfelsobb birosag felfuggesztette a dontest   •   the paper that helped the homeless   •   ujabb engedmenyt kaptak az autosok ezuttal budapesten 2   •   ez az urteleszkop a vilag legnagyobb fenykepezogepe   •   in beirut a bronze bust of iran general sparks controversy 2   •   corrected who issues new clinical advice on treating covid 19 patients   •   ez lenne a kovetkezo big short izzadhat elon musk   •   met sorry over broken promise to baroness lawrence   •   20 ezer taposoakna volt ezen a szigeten megis maga a foldi paradicsom   •   new us home sales bounce back in august   •   vaccine and water unseats mukesh ambani as asias richest person   •   hetvegen mossak az arpad hidat 3   •   hosszu katinkanak az ezust is nagyon jol all   •   ime a legegeszsegesebb nassolnivalok 2   •   wtcr nagy daniel eppen csak lemaradt a dobogorol michelisz autojat osszetortek   •   csanyi sandor az origonak marco rossi kepes volt kihuzni a valogatottat a godorbol 2   •   hiaba nyerte a kutyapart az elovalasztast a dk mindenhol raindit a jeloltjukre a xii keruletben   •   ursula von der leyen magyarorszagnak nem vetoznia kellene hanem az unios birosaghoz fordulnia   •   ivanka trump is gyaszolja a 46 evesen meghalt amerikai sztarvallalkozot 2   •   on tudja hogy ezek az orszagok milyen gyarmatok voltak   •   iran score in added time to beat wales   •   menczer tamas a fidesz a valaha volt legerosebb ep kampanyra keszul   •   language barrier immigrant parents tell tales of exclusion   •   itt kovetheto eloben a blast rising e sport bajnoksag hetfoi forduloja   •   felujitottak a rezet nosztalgia gozost hamarosan ismet szallithat turistakat   •   jelentosen felporgott az ingatlanpiac 2   •   hires film inspiralta mokas kepet mutatott a dancing with the stars kiesoje   •   kriszt sarolta es viszkeleti villo is ezustermes az ifjusagi atletika eb n 2   •   remeny es eletigenles a szinpadon eloben online nezheto es hallgathato a muveszetek palotajanak ujevi hangversenye   •   new york leghiresebb karacsonyfajat keszultek felallitani amikor jott a meglepetes   •   pataki agi 72 evesen vagott bele a jogazasba   •   jovo heten tartjak a kozgazdasz vandorgyulest   •   telen nyaron jot jo aron a csilike apartmanban mezokovesden 5   •   newcastle beat crystal palace with two late goals   •   eletveszelyes helyzetbe kerult ket kanadai noi bobos   •   reszegen gazolt halalra egy embert egy autos tarkanynal   •   nezze meg a vilag legnagyobb fedett viziparkjat fotok   •   az iszlam allammal akart merenyleteket vegrehajtani egy amerikai katona   •   putin on brink of six more years in power as russians vote   •   felsomarokes marokes faipari szerszam 8   •   evekig rejtegette a szerelmet keanu reeves 2   •   deutsch tamas egy perc alatt helyretette az egesz eu elitet 2   •   onkormanyzati valasztas 2024 aprilis 19 ig meg kell kapnod ezt a levelet   •   engedelyeztek a briteknel a biontech es a pfizer 95 szazalekos koronavirus vakcinajat 2   •   fekete gyor andras lehet hogy senki javara nem fogunk mozgositani a masodik forduloban 2   •   keleti andrea bikinis fotoja felperzseli az internetet 2   •   magyarorszagot ismet a voros zonaba sorolta ukrajna   •   van ertelme sztarjkolni barmiert magyarorszagon 2   •   kijevtol barcelonaig ilyen a karacsony elotti hangulat a vilagban fotok 2