Hajdúnánási közbeszerzés: hat embert vádolnak

Hadházy Ákos régóta követi az ügyet, amirõl hivatalosan annyit lehet tudni, hogy a hajdúnási önkormányzatot érintõen versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bûntette és más bûncselekmények miatt a borsodi rendõrök nyomoztak. Nyolc embert gyanúsítottként hallgattak ki. A független képviselõ Polt Pétert most arról kérdezte, hol tart az eljárás. Hány gyanúsítottja van az ügynek, hány ember ellen kívánnak vádat emelni? Történt-e bármilyen kényszerintézkedés? Történt vádemelés? Ha az eljárás megszüntetésre került, mi volt annak az oka? Milyen személyi kört (vállalkozói, megrendelõi...
2024-05-30 11:09:17

Jelentõs értékû lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig õrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentõs vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került õrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nõ feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nõ korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nõt meglátogassa, de összevesztek, és a nõ késõbb feljelentést tett a rendõrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülõjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Sikkasztáson kaptak egy postavezetõt Heves vármegyében: még a nyugdíjakat is zsebre rakta a nõ

Vádat emeltek a postavezetõ ellen, aki a postai befizetéseket saját maga kívánta elkölteni.
2024-05-03 11:06:47

Sikkasztáson kaptak egy postavezetõt Heves vármegyében: még a nyugdíjakat is zsebre rakta a nõ

Vádat emeltek a postavezetõ ellen, aki a postai befizetéseket saját maga kívánta elkölteni.
2024-05-03 11:06:01

Pénzmosással vádolnak egy zalai férfit, aki elküldte a bankkártyáját elefántcsontparti csalóknak

A becsapott férfi a pénze mellett a szabadságával is fizethet a meggondolatlanságáért.
2024-05-02 16:13:26

Pénzmosással vádolnak egy zalai férfit, aki elküldte a bankkártyáját elefántcsontparti csalóknak

A becsapott férfi a pénze mellett a szabadságával is fizethet a meggondolatlanságáért.
2024-05-02 16:11:06

Gyermekpornográfiával vádolnak egy pécsi fiút

2024-04-30 11:08:51

Letartóztattak két orosz újságírót, akiket azzal vádolnak, hogy egy, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus által alapított csoportnak dolgoztak.
2024-04-28 13:06:08

Letartóztattak két orosz újságírót, akiket azzal vádolnak, hogy egy, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus által alapított csoportnak dolgoztak.
2024-04-28 13:05:55

Gyilkos galócás vacsorával végzett volt férje családjával ez a nõ

Bíróság elé állt egy ausztrál nõ, akit azzal vádolnak, hogy gyilkos galócás Wellington bélszínnel végzett volt férjének családjával.
2024-04-22 16:06:52

Gyilkos galócás vacsorával végzett volt férje családjával ez a nõ

Bíróság elé állt egy ausztrál nõ, akit azzal vádolnak, hogy gyilkos galócás Wellington bélszínnel végzett volt férjének családjával.
2024-04-22 16:06:48

Gyilkos galócás vacsorával végzett volt férje családjával ez a nõ

Bíróság elé állt egy ausztrál nõ, akit azzal vádolnak, hogy gyilkos galócás Wellington bélszínnel végzett volt férjének családjával.
2024-04-22 16:06:31

Gyilkos galócás vacsorával végzett volt férje családjával ez a nõ

Bíróság elé állt egy ausztrál nõ, akit azzal vádolnak, hogy gyilkos galócás Wellington bélszínnel végzett volt férjének családjával.
2024-04-22 16:06:09

Újra õrizetbe vették a volt skót miniszterelnök férjét

Peter Murrellt sikkasztással vádolják.
2024-04-18 23:06:53

Egymásnak esett a Fidesz és a KDNP Dunaújvárosban, mert egy volt szocialistát indítanak polgármesterjelöltnek

A helyi KDNP nem tudja támogatni Magyar András jelölését.
2024-04-12 11:10:53

Meghalt a börtönbüntetésre ítélt korábbi sportvezetõ

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség volt elnökét csalással, korrupcióval, sikkasztással és pénzmosással vádolták.
2021-12-03 10:11:00

Hazaárulással vádolnak egy csoport ukrán katonát, mert megmondták egy átállni készülõ orosz pilótának, hova repüljön

Az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat szerint olyan információt adtak ki, ami lehetõvé tette Oroszország számára, hogy megtámadjanak egy ukrán repteret. Az ukrán katonák anélkül egyeztek bele egy orosz repülõgép átvételébe, miután a pilóta azt mondta nekik, hogy átállna hozzájuk, hogy ezt leegyeztették volna a hatóságokkal. Itt olyan információkat is kiadtak, ami lehetõvé tette az oroszoknak, hogy eltalálják a Kanatove repteret Krivi Rih mellett. A bombázásban egy ukrán parancsnok meghalt, 17 katona megsérült, és két gép megsemmisült. The post Hazaárulással vádolnak egy csoport ukrán katonát, me...
2023-04-20 19:11:34

Három és fél évet kértek a csurgói nõre, aki elkábította és lenyúlta az ismerõsét

Rablás büntette miatt állítja bíróság elé a Nagyatádi Járási Ügyészség azt a harmincas éveiben járó csurgói nõt, aki altató hatású gyógyszert adott ismerõsének azért, hogy megszerezze a pénzét. Mónok Andrea, a Somogy Vármegyei Fõügyészség szóvivõje az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 3 év 6 hónap börtönbüntetést kértek a bûnösségét beismerõ nõre. A vádirat szerint a Csurgón lakó nõ ismerõsi viszonyban volt a Németországban élõ férfival, aki egy telefon eladása miatt látogatta meg õt másfél évvel ezelõtt. A férfi kulccsal zárható aktatáskájában jelentõs összegû készpénz is vo...
2023-04-26 10:09:53

Megeszi az infláció a magyar nyugdíjakat, rendkívüli javaslattal állt elõ a szakértõ

A magas infláció miatt célszerû lenne beiktatni szeptemberben egy rendkívüli nyugdíjemelést, valamint a nyugdíjprémiumot a legszegényebb 300 ezer nyugdíjas között kellene elosztani ? mondta el Farkas András nyugdíjszakértõ a Millásreggeli mûsorán.
2022-08-13 18:12:19

Büntetõfékezett, majd ököllel ütötte a vétlen autóban utazó nõt

Közúti veszélyeztetéssel, garázdasággal és könnyû testi sértéssel vádolnak egy 40 éves férfit.
2021-11-05 11:08:45

Tóth Vera: Egy barátnõm egyszer féltékenységbõl elvitte a pasijelöltemet

Tóth Vera a minap a barátnõjével, Kazal Vikivel vendégeskedett Kovács András Péter KAPod címû mûsorában, ahol a nõi barátság, illetve a nõk közötti féltékenység is téma volt. Az énekesnõ szerint a barátnõk közötti irigységet akkor lehet jól kezelni, ha az ember önreflexiót gyakorol magán, és elgondolkodik azon, mibõl is fakadt a frusztráltsága. Tóth Vera egy korábbi nagy sérelmét is elmesélte a mûsorban: mint kiderült, egy barátnõje, akivel gyerekkoruk ismerték egymást, lenyúlta elõle azt a férfit, aki tetszett neki. Volt olyan barátnõm, aki elvitte a pasijelöltemet. Azért, mert féltékeny volt...
2023-04-21 13:08:25

Meghosszabbították a megasztáros Fekete Dávid letartóztatását

Csalással és sikkasztással gyanúsítják az énekest.
2021-09-06 18:06:54

Zombinak hitte õket, ezért megölte, feldarabolta és elégette gyermekeit egy kegyetlen nõ

Azzal vádolnak egy nõt, hogy végzett a gyermekeivel, mert azt hitte, hogy zombik.
2023-03-22 11:07:24

Tagadja a bûnösségét, és újabb bûncselekményt követett el Fekete Dávid a gyanúsítás után

Letartóztatást indítványozott a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Fõügyészség a jelentõs értékû, üzletszerûen elkövetett sikkasztással gyanúsított Fekete Dáviddal szemben. Gál Katalin, a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Fõügyészség szóvivõje az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség szökés, elrejtõzés, valamint bûnismétlés ténye és veszélye miatt kérte egy ismert gyõri autókereskedõ letartóztatását. A szökés, elrejtõzés veszélyét az támasztja alá, hogy a gyanúsított bejelentett lakhelye alkalmatlan a lakhatásra, a bûnismétlés ténye pedig azért megalapozott, mert az autókereskedõ újab...
2021-05-06 10:06:05

Nem csitul a botrány: hazaárulással vádolják a székely hokisokat

Napok óta áll a bál a román jégkorongozóknál, akiket a szövetségük vezetõi, és politikusok hazaárulással vádolnak, mert a mieink elleni divízió I/A-s világbajnoki mérkõzés végén végighallgatták a magyar közönség által énekelt székely himnuszt.
2022-05-11 19:08:58

Négyen támadtak egy, a nyugdíjakat kézbesítõ fiatal lányra Bátonyterenyén: több millió forintot vettek el tõle

Az utcán rabolták ki a postást a Nógrád vármegyei Bátonyterenyén. A fiatal lány éppen a nyugdíjakat kézbesítette, így több millió forint volt nála, amikor rátámadtak.
2023-12-07 20:06:27

2023-12-07 20:06:05

Bíróság elé állt a volt fideszes polgármester, akit gyermekbántalmazással vádolnak

Az elõkészítõ ülésen nem ismerte be a bûnösségét.
2024-03-11 18:09:21

Ezeken a napokon utalják a nyugdíjakat 2021-ben

Bár már túl vagyunk az idei elsõ nyugdíjfizetésen, a Magyar Államkincstár csak most tette közzé a 2021-es utalások dátumait, a Privátbankár ez alapján szedte össze, mely napokon várhatják a nyugdíjasok ellátásukat. Néhány kivételtõl eltekintve minden hónap 12-ére esik az utalás: január 12. kedd február 12. péntek március 12. péntek április 12. hétfõ május 12. szerda június 11. péntek július 12. hétfõ augusztus 12. csütörtök szeptember 10. péntek október 12. kedd november 12. péntek december 2. csütörtök Idén három olyan hónap lesz, amikor hamarabb érkezik a pénz: júniusban és szeptemberben ...
2021-01-15 10:06:39

A megszokottnál korábban érkezik a novemberi megemelt nyugdíj

Novemberben elõbb utalják és kézbesítik a nyugdíjakat, mert a nyugdíjkifizetési naptárban megszokott 12-i nap vasárnapra esik. Aki bankszámlára kérte a nyugdíjutalást, már november 10-én, pénteken hozzájuthat nyugdíjához. A nyugdíj-kiegészítést az idén is novemberben fizetik. A kormányzat 2023 novemberében visszamenõlegesen 3,5 százalékpontos kiegészítõ nyugdíjemelést hajtanak végre. A kiegészítõ nyugdíjemelést a november havi nyugdíjjal együtt 2023. november 10-én utalja a Magyar Államkincstár
2023-11-03 13:07:45

Telex: Az Audi kirúgta a sikkasztással gyanúsított két szakszervezeti vezetõt

A szakszervezet után munkáltatójuk is fellépett az Audi Hungária Független Szakszervezet két, sikkasztással gyanúsított vezetõje ellen
2023-11-15 14:09:18

Életveszélyes kihívás terjed a TikTokon: bombákkal fenyegetõznek a diákok

Legalább négy, Kentuckyban élõ tinédzsert vádolnak terrorizmussal, mert egy TikTokon terjedõ kihívás hatására azt mondták a tanáruknak, hogy bomba van a táskájukban.
2023-08-27 21:21:05

Több százmilliós csalással vádolnak egy szegedi ügyvédet

Vádat emeltek egy ismerõseitõl több száz millió forintot kicsaló szegedi ügyvéd ellen ? tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Fõügyészség szóvivõje csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a férfit üzletszerûen elkövetett csalás bûntettével vádolják. A vádirat szerint az ügyvéd a 2010-es évek elejétõl kért kölcsön korábbi ügyfeleitõl, alkalmi ismerõseitõl arra hivatkozva, és kamatfizetést ígérve, hogy a pénzt ingatlanberuházásokba és nagy értékû órákba fekteti. Rövid idõ elteltével azonban a meghiúsuló beruházások és a korábbi, jelentõs tartozásai kiegyenlítései miatt a vádlott abba a hel...
2021-06-24 09:06:06

27 millióra bírságolt négy bankot az MNB, mert szabálytalanul kezelték az elõtörlesztéseket

16 bank közül csak kettõnél találta rendben az elõterjesztések kezelését az MNB, a többiek rosszul tájékoztattak róla, és késve számolták el az ilyen befizetéseket. Négyüket meg is bírságolták.
2023-10-09 11:12:11

2023-10-09 11:14:04

27 millióra bírságolt négy bankot az MNB, mert szabálytalanul kezelték az elõtörlesztéseket

16 bank közül csak kettõnél találta rendben az elõtörlesztések kezelését az MNB, a többiek rosszul tájékoztattak róla, és késve számolták el az ilyen befizetéseket. Négyüket meg is bírságolták.
2023-10-09 12:12:12

Fekete Dávid hite elmélyült a börtönben: elõadásokat tartana fiataloknak

Tizennégy hosszú hónap után, kedd óta, házi õrizetben, édesanyja otthonában tartózkodik a 320 millió forintos csalással és sikkasztással vádolt Fekete Dávid. A volt megasztáros nehezen viselte a rács mögött töltött idõszakot, amikor is két dolog tartotta benne a lelket: gyermekei szeretete és a hite.
2022-07-08 05:05:46

2022-07-08 05:06:04

Fiatalokat tanítana becsületre Fekete Dávid - Mélyen vallásos lett a börtönben

2022-07-08 07:05:58

2022-07-08 07:06:27

Fiatalokat tanítana becsületre Fekete Dávid ? Mélyen vallásos lett a börtönben

Tizennégy hosszú hónap után, kedd óta, házi õrizetben, édesanyja otthonában tartózkodik a 320 millió forintos csalással és sikkasztással vádolt Fekete Dávid. A volt megasztáros nehezen viselte a rács mögött töltött idõszakot, amikor is két dolog tartotta benne a lelket: gyermekei szeretete és a hite.
2022-07-08 07:08:25

Ekkor fizetik az októberi nyugdíjat és a kiegészítõ nyugdíjemelést

Az október havi nyugdíjakat 2023. október 12-én (csütörtökön) utalja a Magyar Államkincstár. Ha valaki bankszámlára kérte a nyugdíjutalást, már október 12-én (csütörtökön) hozzájuthat nyugdíjához ? írja az alon.hu. A Magyar Posta minden hónapban 12 munkanapon át viszi ki a nyugdíjakat. Így amennyiben valaki az ellátást postai úton kérte, az október 12-e és október 27-e között számíthat az október havi nyugdíj postai kifizetésére. Kiegészítõ nyugdíjemelés A nyugdíj-kiegészítést egy hónap múlva, novemberben fizetik.  A tizenegyedik havi nyugdíjakat 2023. november 10-én (pénteken) utalja a Magyar...
2023-10-09 13:10:58

Majdnem húsz liternyi üzemanyagot sikkasztott el egy munkagépkezelõ

Több, mint hétmilliós kárt okozott.
2021-09-02 21:06:32

A magyar határon tartóztatták le a 325 milliós korrupcióval vádolt polgármestert

Mikolajev elsõ emberét költségvetési csalással és sikkasztással gyanúsítják.
2021-08-12 08:05:50

A magyar határon tartóztatták le a 325 milliós korrupcióval vádolt polgármestert

Mikolajev elsõ emberét költségvetési csalással és sikkasztással gyanúsítják.
2021-08-12 08:06:28

Mindent tagad a pedofilbotrányba keveredett volt budapesti alpolgármester ? Nevelt lánya súlyos traumán ment át

Budapest ? Magabiztosan sétált be tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalójába F. Tivadar, akit azzal vádolnak, hogy pornográf felvételeket tárolt egykori nevelt lányáról, aki akkor még csak tizenhat éves volt. Ez még 2011-ben történt.
2021-10-21 20:05:42

2021-10-21 20:05:59

Donald Trump elszólta magát?

Kegyelmet adna Donald Trump volt amerikai elnök azoknak az embereknek, akiket az amerikai törvényhozás épülete ellen 2021. január 6-án elkövetett támadással összefüggésben bûncselekményekkel vádolnak, ha indulna az elnökválasztáson és nyerne 2024-ben. Egyes értékelések szerint a volt elnök ezzel erõs utalásokat tett visszatérési szándékaira.
2022-01-30 18:15:53

Puzsér Róbert: Országfoglalás a rendszerváltás árnyékában

Míg az MDF és az SZDSZ identitásharcát vívta, az MSZP és a Fidesz az árnyékban lenyúlta és elfoglalta Magyarországot.
2023-01-18 18:12:16

Százmilliók várhatják a szabadulásakor Fekete Dávidot: titkos felvételen szólta el magát az énekes

Gyõr ? Akár az akciófilmekben! Áldozatai szerint hatalmas vagyont rejthetett a föld mélyére a több százmillió forintos sikkasztással gyanúsított Fekete Dávid.
2021-11-16 19:06:32

2021-11-16 19:07:31

Volt fideszes alpolgármester, most Márki-Zay mozgalmában politizáló politikus ellen emeltek vádat

Galbács Mihályt sikkasztással, költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolják.
2023-03-10 18:13:28

Volt fideszes alpolgármester, most Márki-Zay mozgalmában politizáló politikus ellen emeltek vádat

Galbács Mihályt sikkasztással, költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolják.
2023-03-10 18:14:50

Bár az ügyészség érthetetlenül titkolózik, a Blikk tudja: õ lehet a 2,2 milliárdos bûnügyben szereplõ politikus

Több mint hússzor akkora összegû hûtlen kezeléssel vádolnak egy volt helyettes államtitkárt, mint amennyi pénzt Völner Pál korábbi államtitkár állítólag zsebre tett, a titokzatos politikusról ugyanakkor senki sem árulja el, kicsoda.
2023-02-22 18:06:15

2023-02-22 18:06:39

Államtitok megsértésével vádolnak egy holland újságírót Ukrajnában

Kiutasították vasárnap Ukrajnából Robert Dulmerst, a Nederland Dagblad címû holland napilap haditudósítóját, mert közzétett egy fotót a Twitteren az Odessza városban aznap reggel becsapódó rakétákról - írta hétfõn az NlTimes holland hírportál.
2022-04-04 15:37:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   fold napja 2024   •   elmar wepper   •   talpra magyarok   •   pain hustlers   •   ingyenhirdetes   •   diosgyor   •   tatar gyorgy   •   marina city   •   pepper x   •   f1 mexico   •   natcon   •   stat   •   al ain   •   akgggarmi   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   kek pelikan   •   aaa   •   netapro   •   omegle   •   reacher   •   dior   •   bableves   •   danka   •   invincible   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   fdvjgwy   •   ingatlan   •   budapest   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   a33jhgproka1   •   energiaital   •   vsquare   •   ingyen   •   travis kelce   •   aprilis 4   •   eiffel   •   térkép  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   negyedd   •   térkompozíció   •   titiok   •   negyediket   •   02lt02ztet01sbabaind   •   segitseg a nyolcadikos diakoknak ingyenes matek felveteli felkeszito indult 3   •   kivegzesszeruen olhettek meg a csadi ellenzek vezetojet   •   index20phptopic12977 020forumsfbashx20m51 440020test   •   legyen sajat tarsashaza boglaron   •   bks   •   2011matricaoptioncom   •   FALÉLÉPCSÕ   •   zuhano repulogeppel utkozott egy auto floridaban video   •   a halalos baleset utan drasztikus lepesre szanta el magat az iihf video   •   nyugtalanito kep rajzolodik ki a koronavirusrol dominansabb lehet a belteri terjedese 2   •   most derult ki 25 bol 22 randiapp veszelyes   •   hatalmas tuz utott ki egy hongkongi epitkezesen egy kozeli plaza es szallodak is veszelyben voltak kepek   •   lebonyolítás   •   8 kilometeres a dugo hegyeshalomnal az m0 ason is kilometeres a torlodas   •   gyokeresen megvaltozik az idojarasunk keddtol   •   látásvizsgálat   •   rovidpalyas gyorskorcsolya eb liu shaoang es krueger john henry is dontobe jutott   •   BiosynexAutotestCOVI   •   tuti   •   Cougar   •   bar az itm prezentacioja tenykent kezeli az egyetemek modellvaltasat a tarca szerint szabadon donthetnek   •   fergetegessztardompi nggelstartoltelaszta rbansztarleszekkilen cedikeloadasafotok   •   hollandbtorindexphp   •   tanzaniaban tobb mint 1600 fegyenc reszesult elnoki kegyelemben   •   nem ostobasag ha mukodik ez az otromba orosz talalmany lehet a harckocsi fejlesztes jovoje   •   israel artist shuts biennale show until ceasefire hostages freed   •   az alommelo gyoztese kasa eszter elarulta mire kolti havi brutto 3 millio forintos fizeteset   •   olcsc3b3dszc3a1llc3a dtc3a1s   •   putin signs law restricting media freedom during elections   •   tobb mint ketmilliard forintos osztalekot fizethet a 4ig   •   keddi friss hirek forgalom idojaras reggeli pakk 5   •   dobbenetestavoltarta   •   courteneycox27evutan   •   midi140sk   •   meghalt gat gyorgy   •   videot kozolt a bbc egy palesztin orvosrol aki azt allitja hogy izraeli katonak tortek el a kezet   •   leallitott tobb trump elleni pert az amerikai legfelsobb birosag 2   •   usda to increase snap food aid by 15 through september   •   theeconomistdonaldtr ump2024esgyozelmebea zegeszvilagbeleremeg het   •   szektas bandatagok vettek tuz ala a bollywoodi sztar hazat mert az 25 eve megolt ket antilopot   •   megvan melyik csapat testen at vezethet az ut a magyar valogatottnak a vilagbajnoksagra   •   ujrakezdest surget a ferrari elnoke az f1 es csapat tragikus szereplese lattan   •   samsungi9000galaxySm   •   elkeszult az ontisztulo bugyi es alsogatya a gyarto allitja ezt honapokig nem kell mosni   •   australianopenvissza