Pokoli betegségben meghalt Ian Gelder

74 éves korában, hétfőn elhunyt Ian Gelder brit színész, akit sokan a Trónok harca című sorozatból ismerhetnek, amelyben Kevan Lannistert játszotta.
2024-05-08 07:06:18

Pokoli betegségben meghalt Ian Gelder

74 éves korában, hétfőn elhunyt Ian Gelder brit színész, akit sokan a Trónok harca című sorozatból ismerhetnek, amelyben Kevan Lannistert játszotta.
2024-05-08 07:05:58

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc elmondta, aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember

Ez a baloldal háborúpárti álláspontja.
2024-05-07 19:09:46

Katonai egyenruha próbát tartott Sulyok Tamás köztársasági elnök.
2024-05-07 16:06:21

Katonai egyenruha próbát tartott Sulyok Tamás köztársasági elnök.
2024-05-07 16:06:01

Menczer Tamás: Franciaország katonákat küldött Ukrajnába?

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy egy amerikai elemző szerint Franciaország katonákat küldött Ukrajnába, melyről a lengyel sajtó is beszámolt.
2024-05-07 15:10:50

Bármekkora a nyomás Brüsszel vagy mások részéről, Magyarország nem adja fel a békepárti álláspontját

A globalista baloldal meg akarja buktatni a szuverenista, békepárti kormányokat, mondta el Deutsch Tamás a Századvég konferenciáján.
2024-05-07 13:09:04

Menczer Tamás: A budakörnyéki játszóterek felújítását folytatjuk!

Hat Budakörnyéki településen indult meg a játszóterek fejlesztése.
2024-05-06 23:07:10

Freund Tamás szerint sorskérdés a hazai tudományos eredmények nemzeti érdekeknek megfelelő hasznosulása

Kiosztották az Akadémiai Díjakat.
2024-05-06 16:09:51

Menczer Tamás: Ezeknek elment a józan eszük

A politikus arról beszélt, miért háborúpárti a vezetők jelentős része.
2024-05-06 15:12:52

Menczer Tamás: Ezeknek elment a józan eszük

A politikus arról beszélt, miért háborúpárti a vezetők jelentős része.
2024-05-06 15:09:59

Több diákot is felkészített az idei felvételire, akik megdöbbentő dolgokat meséltek az eljárásról. Amikor Palya Tamás az intézménynél érdeklődött, azt a választ kapta, hogy stresszteszt volt.
2024-05-06 13:10:40

Kiderült: ebbe a nőbe szerelmes Palcsó Tamás, már közös gyermeket is terveznek

A Megasztár egykori felfedezettje Palcsó Tamás az utóbbi években nem sokat hallatott magáról, ám ez cseppet sem jelenti azt, hogy megállt volna körülötte az élet, folyamatosan koncertezik, színházban is játszik, mindemellett a magánéletében is komoly változások történtek: rátalált a szerelem egy nála kilenc évvel fiatalabb hölgy, Anita személyében.
2024-05-05 20:06:12

2024-05-05 20:05:59

Meghalt Simon István

Elhunyt Simon István Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja életének 78. évében, szombaton.
2024-05-05 15:06:36

Meghalt Simon István

Életének 78. évében, szombaton elhunyt Simon István Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.
2024-05-05 15:06:24

Meghalt Simon István

Életének 78. évében, szombaton elhunyt Simon István Széchenyi-díjas biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja.
2024-05-05 15:06:19

Menczer Tamás: Ugyanazok vannak Magyar Péter mögött, akik Márki-Zay mögött is voltak!

Most épp Magyar Péteren a sor. Ez történt eddig is. Külföldi irányítók és baloldali hype.
2024-05-05 14:08:16

Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették

Szerinte az egyesületét is már 2023-ban bejegyezték.
2024-05-04 19:08:31

Menczer Tamás: Mindenki tudja, hogy Ukrajna nem fogja megnyerni a háborút

A Fidesz kommunikációs igazgatója elárulta, a világ vezetői tisztában vannak azzal, mi lesz az orosz-ukrán háború kimenetele.
2024-05-04 19:08:04

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:14:27

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása Hagyományos csaphornyos parketta lerakás, felújítás, csiszolás, lakkozás is szerepel a szolgáltatásaink között Makács Tamás . https://parkettacsiszolas.org/tomor-csaphornyos-hagyomanyos-parketta-lerakasa/ Parketta lerakást, parkettázást, komplett parketta kivitelezést vállalunk.
2020-06-23 22:14:44

Parketta csiszolás lakkozás Budapest

Kedvező árú parketta csiszolás Budapest területén, emellett parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester. Budapest vonzáskörzetében jótállással az elvégzett munkára, fix parketta csiszolás árakkal. http://parkettacsiszolasbudapest.gportal.hu Megfizethető parketta csiszolás Budapest vonzáskörzetében, ezen kívül parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

2020-06-23 22:19:45

Győzelemmel búcsúzott Maradonától a Napoli

A nápolyi játékosok a szerdán elhunyt argentin legenda 10-es mezében léptek a San Paolo gyepére.
2020-11-26 22:05:53

Deutsch Tamás kritizálni mert, most ki akarják zárni a Néppártból

A Fidesz EP-képviselője azt mondta,a kezdeményezés brüsszeli bosszú.
2020-12-01 22:06:18

Meghalt Jutta Lampe

A világhírű német színésznő 82 éves volt.
2020-12-03 22:05:57

Elhunyt Ray Clemence, a Liverpool legendás kapusa

Hetvenkét éves korában elhunyt Ray Clemence, a Liverpool és a Tottenham Hotspur legendás angol válogatott labdarúgója.
2020-11-15 20:11:40

Elhunyt Ray Clemence, a Liverpool legendás kapusa

Hetvenkét éves korában elhunyt Ray Clemence, a Liverpool és a Tottenham Hotspur legendás angol válogatott labdarúgója.
2020-11-15 20:15:38

Gyász: elhunyt az egykori MSZP-s politikus

Elhunyt Lakatos András, egykori MSZP-s országgyűlési képviselő. Egykori pártja egy Facebook-bejegyzésben emlékezett meg róla, ahol kiemelik: Lakatos egész élete Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságáról és az élelmiszeripar fejlesztéséről szólt.
2022-02-15 00:06:41

Listát készít a járvány egészségügyben dolgozó áldozatairól az orvosi kamara

Így állítanának emléket az elhunyt kollégáknak.
2020-11-16 17:08:14

Jordán Tamás harminc év után búcsúzik a színházigazgatástól

Elköltözik Szombathelyről, de a színház újabb bemutatóin azért még ott lesz, egy panzióban fog megszállni.
2020-11-17 10:10:59

Meghalt az Omega billentyűse, Benkő László

„Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt” – közölte Facebook-oldalán a zenekar.
2020-11-18 08:11:37

Kóbor János: Egy Benkő Laci nem tud meghalni

Az Omega frontembere Benkő László utolsó napjairól beszélt a TV2 adásában.
2020-11-18 09:07:01

?Szállj, csak szállj tovább!? ? Benkő Lászlóra emlékezünk

Az Omega együttes 1962-ben alakult, és számos tekintetben úttörő volt a magyar rocktörténetben. Benkő László halálával minden bizonnyal a zenekar is megszűnik közel 60 év után. Fotókkal és videofelvételekkel emlékezünk a zenészre.
2020-11-18 11:06:55

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:38

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:39

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Elhunyt Laczkó Mihály korábbi MLSZ-elnök

A sportvezető 85 éves volt.
2020-11-21 10:10:27

Elhunyt Laczkó Mihály korábbi MLSZ-elnök

A sportvezető 85 éves volt.
2020-11-21 10:10:28

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

A zenész 73 éves volt. A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán.
2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Néhány nappal Benkő László után a zenekar egy másik tagja is elment.
2020-11-21 16:06:08

Elhunyt a koraszülött babák kedvenc önkéntese

86 évesen elhunyt David Deutchman, aki másfél évtizeden át foglalkozott önkéntesként koraszülött kisbabákkal. A kollégái és a szülők szerint jelenléte mindig megnyugtatta a síró kisbabákat.
2020-11-21 16:06:13

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   R   •   Leverkusen   •   N   •   tes   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   suhgfhgperapro   •   rozsa sandor   •   b   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tobb mint 100 millio forintert arvereztek el egy levelet nemetorszagban   •   megrazo videoban mutatta meg az allapota romlasat a halalos beteg karsai daniel 2   •   dk dk azonnal kerjen nemzetkozi egeszsegegugyi segitsetget a kormany   •   angol minosegu balas hasznalt ruha 62   •   nem akarok megdogleni akarok meg elni videon a brutalisan megvert szekszardi fiu   •   a vagyonaert vegezhettek ki kegyetlen modon a szlovak vallalkozot budapesten   •   fergeket   •   vlagyimir putyin allitolag ujrainditana a front kozeleben talalhato ukran eromuvet   •   minden belga jarvanyadat javult a heten 2   •   az ensz emberi jogi fobiztosanak jelentese meztelen megkotozott holttesteket talaltak a gazai tomegsirban   •   judy elmondta minek koszonheti eletet az iszonyu baleset utan   •   szoboszlai dominik a honap jatekosa a salzburgnal   •   james harden mar az elso meccsen tortenelmet irt brooklynban   •   szandi a lanya nelkul tolti a karacsonyt   •   megint sztrajkolnak a tanarok   •   bajban az amerikai felhasznalok kozel a betiltas tenyleg ennyi volt a tiktoknak   •   ujabb alapelelmiszer dragulhat magyarorszagon   •   milliardos allami segitseggel ujithatjak meg pinter sandor egykori cegenek szallodajat 2   •   szardinian marciustol ujraindul az elet 2   •   alaposan megvaditottak a kecskemeten gyartott szupersportos mercedest 3   •   fbi igazgato megnott a veszelye egy amerikaban elkovetett terrortamadasnak 4   •   lazar janos szerint megkerdezik a lakosokat is milyen legyen a pazmany uj campusa a pollack mihaly teren   •   meghalt tim bogert   •   rakay philip bidenek be fognak avatkozni a 2022 es magyar valasztasokba video   •   orosz gyozelem az atp vilagbajnoksag dontojeben   •   pope with new cardinals warns church against mediocrity   •   vajon hany univerzalis boldogsagot tukrozo arckifejezes letezik 2   •   elon musk twitteres kovetoinek fele kamu profil lehet   •   kirill patriarka szent haborunak nevezte az ukrajna elleni agressziot   •   csarnokepulet egett tatan   •   fucsovics marton nagyot kuzdott de nem tudott szetthatranybol visszajonni   •   ez nem a mi hetvegenk volt micheliszt kiforgattak a rajtnal a hungaroringen 2   •   covid astrazeneca contract must be published says european commission chief   •   kesz horror hogy borzongjunk rettegjunk   •   levideoztak ahogyan a szilveszteri durrogtatas kozben kiramolnak egy uzletet 2   •   xiaomi telefonja van ugy tunik szandekosan lassitja a gyarto   •   man found guilty of married couple fentanyl murder   •   a nap legfontosabb hirei 2021 12 17   •   bikinire vetkozott keleti andrea nem hiszi el meg mindig milyen dogos foto 2   •   58 evesen visszater a palyara a brazilok legendas vilagbajnok csatara   •   csarnokepulet egett tatan 2   •   techoriasokkal egyeztetett joe biden   •   travis scott will return to the stage for first major public performance since astroworld tragedy   •   a nato raszallt ket europai orszagra hogy adjanak tobb legvedelmi fegyvert ukrajnanak   •   csanyi sandor nem kell tobb stadiont epiteni   •   szijjarto peter osztondijprogrammal tamogatjuk a magyar identitast   •   bidens covid relief bill is huge ambitious and about to pass 2   •   kis magyar vakcinaosszesito lassuk mibol mennyi erkezik a heten   •   hatmillio forint erteku illegalis cigarettat foglaltak le borsodban   •   alkatrészekoptioncom