Nvidia: Lassan elfogynak a szavak

Nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni az Nvidiáról, a chipgyártó árfolyama csak az elmúlt három napban 20 százalékot emelkedett, mostanra a harmadik legnagyobb piaci értékû vállalat lett, már csak az Apple és a Microsoft van elõtte, már nagyobb, mint az összes német részvény együtt. A durva az, hogy olyan ütemben nõ a cég bevétele és profitja, hogy a részvényei nem is kifejezetten drágák.
2024-05-29 14:07:16

Ha eddig hiányérzete volt: újra összeáll a Golden Coast

Újra összeáll az egykoron népszerû Golden Coast együttes, amelynek zenéjére tömegek buliztak a 2010-es évek elején. Bár a siker tagadhatatlan volt, az együttes két frontembere, Mandula Ádám és Járvás Levente 2015-ben mégis új döntöttek, hogy külön utakon folytatják az életüket.
2024-05-28 17:06:21

2024-05-28 17:05:55

És akkor kiderült, hogy lassan már összeszerelõ országnak sem vagyunk elég jók

Alig hoznak Magyarországra beruházásokat; a távol-keleti hátterû gyárak helyzete is nehezebb lehet; példátlan ütemben termelõdnek újra a kórházi adósságok. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-26 07:09:30

2024-05-26 07:08:40

Kibékülhetett T. Danny és Kecskés Enikõ: újra együtt az álompár?

A viharos szakításuk ellenére most úgy tûnik, újra egymásra találhatott a két fiatal.
2024-05-24 19:06:13

Kibékülhetett T. Danny és Kecskés Enikõ: újra együtt az álompár?

A viharos szakításuk ellenére most úgy tûnik, újra egymásra találhatott a két fiatal.
2024-05-24 19:06:01

Lengyel Ferencnek lassan egy éve nincsen munkája

2024-05-21 14:10:27

Brutálisan elszálltak a költségek, ezt a fogyasztói árakban is érezni fogjuk

Riasztó adatok láttak napvilágot.
2024-05-19 11:09:43

Brutálisan elszálltak a költségek, ezt a fogyasztói árakban is érezni fogjuk

Riasztó adatok láttak napvilágot.
2024-05-19 11:06:49

Nincs több kérdés: Tápai Szabina és Kucsera Gábor újra egy pár

Itt a bizonyíték: újra egy párt alkot Tápai Szabina és Kucsera Gábor. Mint ismert, a két volt sportoló, az egykori kézilabdázó és a világbajnok kajakos tíz év házasság és három gyerek után költöztek külön. Tavaly beszéltek elõször a párkapcsolati problémáikról, Szabina pedig azt sem rejtette véka alá, hogy többször is válságba került a házasságuk, amelyben a hûtlenségnek is szerepe volt.
2024-05-17 06:05:57

2024-05-17 06:05:51

Rekordbevétel és jelentõsen visszaesõ profit a Waberer'snél

Megérkezett a Waberer's elsõ negyedéves gyorsjelentése, amely szerint a vállalat rekordbevételt ért el az év elsõ három hónapjában, azonban az eredményesség jelentõsen visszaesett, miután a Nemzetközi Fuvarozás és Szállítmányozási szegmens veszteséges lett a negyedévben EBIT-szinten, míg a közel 90 százalékkal visszaesõ adózott eredményre az euró/forint árfolyam változása és az alacsonyabb kamatbevételek nyomták rá a bélyegüket. A menedzsment közölte, hogy a negyedéves teljesítmény a várakozásoknak megfelelõen alakult, így nem változtat éves elõrejelzésén.
2024-05-15 13:07:06

Ez akkorát fog robbanni, mint A Keresztapa? Itt van Coppola legújabb filmjének hihetetlen elõzetese: 40 éven át dolgozott rajta!

Már nem kell sokat várnia a nagyérdemûnek, hogy láthassa Francis Ford Coppola legújabb filmjét, a Megalopolist - de az elõzetest már megtekinthetjük.
2024-05-14 15:06:24

2024-05-14 15:06:04

Akkorát drágult a fuvarozás, hogy lassan az húzhatja újra fel az inflációt

Az útdíj, a lízingkamatok és a bérek emelkedése miatt jóval az infláció fölött nõnek a fuvarozás költségei.
2024-05-14 08:10:38

3,7 százalékos inflációt mért februárra a KSH. Az év eleje óta sok minden drágult, leginkább az üzemanyagok és a szolgáltatások, de az élelmiszerboltokban normalizálódik a helyzet. És persze az is segített egy jobb számot kihozni, hogy a vezetékes gáz a hivatalos inflációs adat szerint majdnem ötödével olcsóbb, mint tavaly ilyenkor volt.
2024-03-08 12:19:36

Ragaszkodik a kormány az árstopokhoz, de ez sem állítja meg a drágulást ? itt a hvg.hu havi árindexe

Egyetlen hónap alatt majdnem ötödével drágult a kenyér ? ez talán a legsokkolóbb tapasztalata júniusi bevásárlókörünknek. A fixált árú finomlisztbõl persze bárki süthet magának fix rezsiár mellett, ám még így is egyéves szintre elegendõ inflációt hozott össze egy hónap alatt a hazai élelmiszer-kiskereskedelem.
2022-06-28 14:21:48

Mikor éri utol a fizetésünk az inflációt?

A Központi Statisztikai Hivatal az üzleti szférában 17,8 százalékos átlagos bérnövekedést jelentett 2023 elsõ félévben. A Francia-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a gazdaság minden ágában, a tagvállalatai körében elvégzett szeptemberi tanulmánya azonban azt mutatja, hogy a felmért vállalatok béreikben nem tudják követni az inflációt. Mi a különbség oka és mikor érik utol a bérek az inflációt?
2023-09-29 01:20:34

A vártnál jóval magasabb inflációval számolnak az elemzõk erre az évre

2007 óta nem látott inflációt mért januárra a KSH, és ez lassan csökkenhet a kormányzati intézkedések ellenére - vagy épp azok miatt.
2022-02-11 12:13:50

2022-02-11 12:17:04

A vártnál jóval magasabb inflációval számolnak az elemzõk erre az évre

2007 óta nem látott inflációt mért januárra a KSH, és ez lassan csökkenhet a kormányzati intézkedések ellenére ? vagy épp azok miatt.
2022-02-11 13:16:08

Jelentõsen drágult a földgáz Európában

Jelentõsen drágult és ismét 800 dollár fölé emelkedett a földgáz ezer köbméterenkénti ára a szabadpiaci kereskedésben pénteken.
2021-09-17 15:06:21

Az árstop és az olcsóbb paradicsom súlyos bolti drágulást fed el

Havi alapon 8 százalékot meghaladó mértékben drágult a kenyér és a rizs ? ez a legszembetûnõbb tapasztalatunk az után, hogy újra végignéztük csaknem húsz, mindennapi élelmiszer árát a hazai láncoknál. Böngéssze át táblázatunkat és grafikonjainkat!
2022-05-31 07:10:39

2022-05-31 07:11:08

A turizmustámogatás fû alatti osztogatása volt az utolsó csepp a magyar vendéglõsöknél

Úgy érezték, eljött az idõ, hogy az eddiginél komolyabb kárenyhítést kérjenek. 13 pontos javaslatukat már elküldték a Pénzügyminisztériumnak. Attól tartanak, az éttermek fele húzhatja le a rolót.
2021-02-03 14:06:05

Egyre kevesebbet ér a pénzünk, a járvány ebben is ludas

Az inflációt a járvány is gerjeszti. Elmagyarázzuk, hogyan.
2021-11-20 20:06:09

Egyre kevesebbet ér a pénzünk

Az inflációt a járvány is gerjeszti. Elmagyarázzuk, hogyan.
2021-11-20 20:11:24

Brutálisan megdrágult a magyarok egyik kedvenc itala: Ön így is megveszi?

Siralmas a helyzet Magyarországon, ami az inflációt és az élelmiszerárak emelkedését illeti. A statisztikai adatok szerint az EU-n belül itthon drágult a legnagyobb mértékben a betevõ falat. Ebbe nemcsak az élelmiszerek, de a különféle italok is beletartoznak. Innentõl kezdve még mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik szeretik a reggeli frissítõket.
2022-10-07 21:05:47

2022-10-07 21:05:54

A minneapolisi Fed-elnök szerint nem kéne túlreagálni a magas inflációt

Az amerikai jegybank elsõ számú célja, hogy az emberek milliói, akik elveszítették az állásukat, újra munkába tudjanak állni - mondta Neel Kashkari, a Minneapolisi Fed elnöke.
2021-09-27 22:05:59

20 százalékos díjemelés jöhet a hazai fuvarozóknál

Újabb jelentõs és feltehetõen az inflációt is fokozó áremelések várhatók a hazai közúti fuvarozásban, mivel a közúti fuvarozók eddigi idei díjemelése nem érte el azt a szintet, amennyivel a költségeik növekedtek ? derül ki a Világgazdaság cikkébõl. Várakozások szerint a szolgáltatás éves szintû drágulása meghaladhatja a 20 százalékot is az elsõ negyedéves 9-10 százalék után. Az emelés nem kímélné a fogyasztók pénztárcáját sem, hiszen az alapanyagok és a késztermékek 70 százalékát közúton fuvarozzák. Az a nemzetközi fuvarozó, amely az idén nem emelt legalább 18 százalékot (belföldi fuvarozó ese...
2022-05-18 09:06:26

Történetének legnagyobb kihívásával néz szembe a tengeri árufuvarozás, amelyet sokan megéreznek

A koronavírus-járvány megmutatta, hogy a világ úgy függ a tengeri kereskedelemtõl, hogy valójában ezzel nincs tisztában.
2021-02-22 10:06:02

Elindult a Föld felé a Halley-üstökös

Az eget fürkészõknek jó hír, hogy Halley-üstökös december 9-én volt legtávolabb a Földtõl, igy lassan újra közelít bolygónkhoz és 2061. nyarán újra eléri a Föld-pályát, vagyis szabad szemmel is látható távolságba kerül.
2023-12-10 12:08:12

2023-12-10 12:06:58

2023-12-10 12:06:11

Újabb futballstadiont épít Mészáros Lõrinc

Az üzletember családi cége 22 milliárd forintért húzhatja fel az új sportcentrumot.
2022-01-19 16:06:00

Bizarr módon akarja megállítani az inflációt Törökország

Elszállt a líra, vagdossák a kamatokat, és a törvényszerû inflációt elég bizarr módon akarják megállítani Törökországban.
2021-12-27 15:06:18

Muszáj spórolni, hogy megéljünk: egy év alatt havi 64 ezer forinttal drágult az élet Magyarországon

A 24,5 százalékos infláció miatt (is) havi 64 ezer forinttal drágult az életünk az elmúlt egy esztendõben, vagyis a magyarok 92 százaléka ennyivel költ többet a mindennapi dolgokra. A jövedelmük viszont nem emelkedett ekkora mértékben. Tavaly ilyenkor nettó 342 ezer Ft volt az átlagkereset hazánkban, most pedig 366 400 - a K&H készített felmérést a témában.
2023-05-21 18:06:14

2023-05-21 18:06:51

Véget ért az élelmiszerpara, vagy jön még drágulás? Ez a hvg.hu októberi bevásárlókosara

Lassan újra láthatjuk, milyen az, amikor a piaci viszonyok alakítják az élelmiszerárakat, más kérdés, hogy ezt milyen árszinten tapasztalhatjuk meg a boltokban. Októberben is ügyesen kerültük ki a boltokban a kormány által elvárt kék feliratokat, és megnéztük:
2023-10-31 11:15:37

2023-10-31 11:14:31

Egy hónap alatt a benzin 41, a gázolaj 51 forinttal drágult

Pénteken nem emelkednek tovább az üzemanyagárak, tudta meg a holtankoljak.hu. Igaz, már így is rekordárak vannak, a benzin átlagára 496, a gázolajé 512 forint. Ha a mostanit is beleértve nézzük az elmúlt négy hetet, ez alatt a benzin folyamatosan drágult, összesen 41 forinttal. A gázolaj ára ez alatt 51 forinttal nõtt. De a gázolajnál régebb óta tart az áremelkedés: a legutóbbi árcsökkenés augusztus végén volt a gázolajnál, azóta összesen 77 forinttal került feljebb az ár. The post Egy hónap alatt a benzin 41, a gázolaj 51 forinttal drágult first appeared on 24.hu.
2021-10-20 10:06:40

Lírai sorok: Görgényi Fruzsina versbe foglalta szerelmi bánatát

Lassan egy éve szingliként él Görgényi Fruzsina, aki szerint fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra nyitott legyen a szerelemre.
2022-03-16 21:07:12

Lírai sorok: Görgényi Fruzsina versbe foglalta szerelmi bánatát

Lassan egy éve szingliként él Görgényi Fruzsina, aki szerint fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra nyitott legyen a szerelemre.
2022-03-16 21:10:30

És akkor Lázár János megmutatja, hogyan kell fûszert árulni

Egymásnak ment a SPAR és a kormány; kiszámolták, hogy öt foglalkozásból négyben nem követték a bérek tavaly az inflációt; újra a 400-as szintet közelítette a forint. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-03-24 07:10:59

2024-03-24 07:10:03

Nyárra berobbanhat az áremelkedés az albérletpiacon

A pandémia okozta mélyrepülés, majd a hosszú stagnálás után már érezhetõ a kereslet élénkülése a bérleti piacon. Az árak eddig csak az inflációt követték, ám most lassan, de biztosan ívelnek felfelé. Az igazi visszatérést az Airbnb talpra állása idézheti elõ, aminek elõjeleit már most tapasztalják az ingatlanosok. Addig is, nyártól újabb nagy áremelkedés várható, a szakértõk ezért azt tanácsolják a bérlõknek, hogy minél hamarabb szerzõdjenek le hosszútávra.
2022-03-17 15:19:55

Akkorát esett Joe Biden, hogy a lépcsõ adta a másikat - háromszor

Háromszor is megbotlott.
2021-03-19 20:06:54

Akkorát esett Biden, hogy a lépcsõ adta a másikat

Háromszor is megbotlott.
2021-03-19 20:07:51

Nyerésre áll Trudeau pártja a kanadai elõrehozott választáson

A liberálisoknak várhatóan nem sikerül akkorát nyerniük, hogy többségi kormányt tudjanak alakítani.
2021-09-21 06:06:23

Nyerésre áll Trudeau pártja a kanadai elõrehozott választáson

A liberálisoknak várhatóan nem sikerül akkorát nyerniük, hogy többségi kormányt tudjanak alakítani.
2021-09-21 06:06:26

Tóth Andi akkorát táncolt, hogy leesett a zsûri álla

2021-09-27 12:06:58

Lengyel Róbert lassan kezd el beszélni, szerinte azért, hogy mindenki hallja és megértse, akiknek mondja

De nem derül ki, hogy kik azok, akik csak lassan beszélve értik meg, amit mond. A rendõrségrõl beszél egyébként, és szerinte az egyszeri fegyverpénz kevés volt, az alábbiakat fogják tenni: A rendészeti illetményalap megemelése, valódi életpályamodell korrekt bértáblával. Korkedvezményes nyugdíj bevezetése, a fizikai terhelésnek kitettek számára újra 1,2, 1,5-ös szorzóval számolják majd az éveket. Visszaadják a korábban elvett szerzett jogokat, mint a szolgálati nyugdíjat. A magyar falvakba visszaviszik a körzeti megbízotti rendszert. Visszaadják a tûzoltók nevét, katasztrófavédelembõl tûzoltók...
2022-03-09 23:34:03

50-100 ezer kamiont kellene leterelni a magyar utakról, hogy teljesíteni tudjuk az EU klímacéljait

Tavaly is növekedett az intermodális fuvarozás volumene, de nem eléggé.
2021-04-11 09:06:39

50-100 ezer kamiont kellene leterelni a magyar utakról, hogy teljesíteni tudjuk az EU klímacéljait

Tavaly is növekedett az intermodális fuvarozás volumene, de nem eléggé.
2021-04-11 09:06:40

100 ezer kamionnak kellene eltûnnie a magyar utakról

A klímacélok teljesítéséhez évente legalább 100 ezer kamionnyi forgalmat kellene a közútról vasútra vagy vízre terelni. Az intermodális szállítás fejlesztése egyben a közúti fuvarozásban egyre égetõbb ? Európában több százezres nagyságrendû ? sofõrhiányra is megoldást nyújt, mert egy mozdonyvezetõ 50 sofõr munkáját tudja átvenni ? hangzott el a Kelet-Európai Intermodális Konferencián. Elsõ alkalommal rendezték meg a konferenciát Magyarországon, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének szervezésében. Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az intermodális fuvar...
2021-10-14 20:06:07

Lassan veszélyzónába kerülhet a forint

Újra jön a történelmi mélypont?
2021-03-02 09:07:23

Kezd visszatérni az élet Kijevbe: nyitnak az üzletek, a kávézók, az éttermek és a fodrászatok is, egyre több az ember az utcákon

Sok kijevi kisvállalkozó újra munkába állt, április eleje óta a városi hatóságok szerint több mint 760 élelmiszerbolt, 400 étterem és több mint 440 benzinkút nyílt meg. De egyre több új hely is nyílik, azaz nagyon lassan újra indul a verseny is a piacon.
2022-04-09 22:06:03

2022-04-09 22:06:11

2022-04-10 00:08:27

Akkorát száguldott ma a mémrészvény, hogy többször le kellett függeszteni a kereskedést

Duplázott az árfolyam ma.
2021-06-02 20:06:20

Ismét jelentõsen drágult a benzin magyar kutatokon, itt az új csúcs

Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 9 forinttal emelkedett. Ez egyrészt új csúcsot jelent mindkét üzemanyagtípus számára, másrészt ezzel a benzin egy héten belül 17 forinttal, a gázolaj pedig 15 forinttal drágult.
2021-10-08 07:05:58

Akkorát ütött mostohafia fia fejére, hogy a gyerek lefejelte a biciklijét

Azért lett mérges, mert a gyerek nem kért engedélyt arra, hogy biciklizhessen.
2021-05-06 12:06:26

Elmarad az esti üzenetváltás? Már megint rakoncátlankodik a Messenger

Újra feladta a szolgálatot a Facebook Messenger alkalmazása. Az applikáción az elmúlt pár órában többen is tapasztalták, hogy az üzenetek egyáltalán nem, avagy csak nagyon lassan érkeznek meg.
2022-03-23 20:07:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   stat   •   slash   •   marka   •   ors   •   wmn   •   dubaj   •   pain hustlers   •   ingyenhirdetes   •   omegle   •   mobile   •   schumann peter   •   aprilis 4   •   diosgyor   •   milorad dodik   •   marina city   •   kun anna   •   eric roberts   •   komarom   •   danka   •   mezo misi   •   spinoza haz   •   tatar gyorgy   •   talpra magyarok   •   reacher   •   netapro   •   aaa   •   f1 mexico   •   al ain   •   fold napja 2024   •   tornanadaska   •   aprilis 24   •   francia salata   •   ninja   •   danka ilic   •   babits mihaly   •   superapro   •   patty hearst   •   husveti babonak   •   vsquare   •   fdvjgwy   •   energiaital   •   real madrid   •   Pogacsafutar   •   csad   •   otthonmunka   •   hyundai   •   natcon  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   italy wins colorful eurovision as uk humiliated   •   graffiti   •   putyinnak mindegy mi lesz a braziliai elnokvalasztas vegeredmenye   •   megdolt a legnagyobb afrofrizura rekordja   •   pénkereset   •   tavozott a chelsea brazil jatekosa aki 9 es fel ev alatt csak haromszor lepett palyara   •   felvetelek erkeztek igy csaptak le oroszorszag gepei csasziv jarra   •   muzeumban is kiallit a lego nagymestere nathan sawaya   •   javítást   •   kijott egy felmeres magyar peter orulhet de orban viktort nem gyengitette meg   •   gulyas gergely magyarorszagon tul vagyunk a jarvany masodik hullamanak tetopontjan   •   myanmars jailed ex leader suu kyi transferred due to heatwave   •   meszoly geza   •   Clin   •   megalakult a new millennium nemzetkozi akademia 2   •   lehetoseget   •   Ügyelet   •   pesuth rita   •   delpesti   •   hirszerzesi jelentes nagyon sulyos dolgokat allitanak az orosz katonakrol   •   rockbandkisssellsbra   •   ratamadtak a csalad kutyai egy haromeves gyerekre hajdu bihar megyeben   •   inside turkeys incredible underground city   •   5 1 kalandfilm a netflixen amit augusztusban mindenkepp latnod kell   •   trump will not appear in court in handcuffs lawyer   •   orxkbe adtuk neven hirdet orokbefogadoi napot az illatos uti menhely   •   Salvador   •   ajtójavítás   •   a fina levette kituntetettjeinek listajarol a keletnemet doppingdoktort 2   •   tavalyi autojat leplezte le az alpha tauri   •   uj funkcion dolgozik az instagram mashogy kell majd nezni a sztorikat   •   ingyen bort igernek azoknak akik kepesek letenni a telefonjukat 2   •   nevnapok marcius   •   az idosszervezet nem idosavot ker a kormanytol hanem ket masik dolgot 2   •   oil prices will surge to 100 this year goldman sachs warns   •   megnyilt az elso legalis kaszino ukrajnaban 2   •   kis munka   •   a nezopont intezet megvizsgalta mik az energiavalsag magyar energiapiacra gyakorolt hatasai 2   •   a teton keresztul tort be egy fiu a kalocsai dohanyboltba fotok   •   d toth kriszta arca amikor peller mariann arrol beszel hogy a ferje kepes energiaval gyogyitani   •   aprankent darabrol darabra loptak el egy hazat miskolcon   •   xavi lesz a barcelona vezetoedzoje 2   •   atjar   •   GTA 6   •   inkabb mikulasra kapnak valamit mert az meg ho elejen van 2   •   figyelmeztetett a who az orosz tamadasok egesz kozossegeket fosztanak meg az egeszsegugyi rendszertol   •   please..111111111111   •   hideg aszfaltozás   •   szerda hajnalban is rengett a fold horvatorszagban 2   •   ÁllásMunkaMásodállás Alkalmimunka