Chinese city lifts curbs on buying homes as property crisis bites

Post Content
2024-05-09 07:08:38

Rendszerszintű veszélyt azonosítottak a jegybankárok

A mesterséges intelligencia eszközök a pénzügyi stabilitásra is veszélyt jelenthetnek, egyre több dolog miatt aggódhatunk a jegybankárok szerint. De van, amiben segíti majd a munkájukat az AI - számolt be a Bloomberg. Az AI banki felhasználásáról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén, regisztráció és részletek itt! 
2024-05-07 22:07:05

Meccs előtt tartóztatták le a Manchester City korábbi focistáját

A futballistának összesen nyolc gyereke van, de nem mindegyik után fizetett tartásdíjat.
2024-05-07 18:08:27

Nagy Márton szerint az AI kitörési pont lehet, "nemzeti nyelvi modellek" épülhetnek

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-cal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az NGM szerint a fejlett technológiák, mint az AI, az 5G vagy a Big Data kitörési pontot jelenthetnek Magyarország számára. Az AI banki felhasználásáról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén, regisztráció és részletek itt! 
2024-05-07 18:07:07

Megújult a szelfis számlanyitás az OTP-nél

Az OTP Bank megújította a 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást - közölte a bank. A digitális banki versenyről és az innovációkról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció és részletek itt! 
2024-05-06 11:08:35

Elárulta Warren Buffett, mi jelenti a legnagyobb veszélyt a következő években

Warren Buffett egyelőre nem fektetett be a mesterséges intelligencia iparágba, a technológia lehetséges káros hatásaira figyelmeztet - írj a CNBC. Mire és hogyan használják a bankok az AI technológiát? Erről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. 
2024-05-06 09:06:59

Israeli military calls on civilians to leave parts of Rafah

The IDF urges residents in eastern neighbourhoods of Rafah to move toward an "expanded humanitarian zone".
2024-05-06 08:08:38

Az év gólját rúgta a kieső csapat... szurkolója - videó

Az borítékolható volt, hogy botrányos lesz a Birmingham City idényének zárása, de arra kevesen számítottak, ami végül történt.
2024-05-05 15:08:08

Fear and prayers in Sudan city under siege

Post Content
2024-05-04 05:06:42

Take That latest to move from troubled Co-op Live to rival venue

The band have become the latest act to move from the troubled arena amid a raft of "technical issues".
2024-05-03 05:06:58

Take That latest to move from troubled Co-op Live to rival venue

The band have become the latest act to move from the troubled arena amid "technical issues".
2024-05-02 21:08:03

Hatalmas ütést vittek be a csalóknak: lekapcsolták a rendőrök a bankszámlákat fosztogató bűnszervezetet

Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) által támogatott közös nyomozás eredményeként sikerült felszámolni egy széles körű, telefonos csalásra szakosodott európai bűnszövetkezetet - közölték csütörtökön a német hatóságok. Thomas Strob, Baden-Württemberg tartomány belügyminisztere szerint valószínűleg az eddigi legnagyobb európai telefonos csalássorozatról van szó. A csalásokról és a fizetési trendekről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció itt!
2024-05-02 18:06:56

Lopás és pereskedés helyett kezd kiegyezni az újságokkal a ChatGPT fejlesztője

Több hírügynökség után ezúttal a Financial Times amerikai üzleti lap kiadójával sikerült dűlőre jutnia az OpenAI-nak, hogy minőségi adatkészleten tanulhasson a mesterséges intelligencia.
2024-04-30 17:09:55

2024-04-30 17:09:50

Man City's Erling Haaland becomes character in Clash of Clans

An animated version of the Manchester City footballer will become the Barbarian King in the game.
2024-04-30 15:08:37

Zelensky urges faster delivery of arms to frontline

The call from Ukraine's leader comes as Russia intensifies its offensive in the east.
2024-04-29 20:08:26

Zelensky urges faster delivery of arms to frontline

The call for weapons to be delivered faster comes as Russia intensifies its offensive in the east.
2024-04-29 19:09:25

A Financial Times anyagain képzik ki a ChatGPT-t

A Financial Times megállapodást kötött az OpenAI-jal, hogy a lap tartalmain mesterséges intelligencia modelleket képezzenek ki - írja a Financial Times.
2024-04-29 12:07:09

German minister urges universities to weigh China ties after spy case

Post Content
2024-04-28 13:08:12

Xi Jinping brought Hong Kong to heel. Now he's back in a city transformed

Post Content
2022-06-30 18:07:53

Xi Jinping in Hong Kong: Tight security as city marks 25 years of handover

China's leader Xi Jinping is visiting in his first trip outside the mainland since the start of the pandemic.
2022-07-01 06:09:27

Xi crushed Hong Kong's opposition. Now he claims China handover marked 'beginning of true democracy'

? Analysis: Xi Jinping brought Hong Kong to heel. Now he's back in a city transformed
2022-07-01 08:06:19

Xi Jinping crushed Hong Kong's opposition. Now he claims handover to China marked 'beginning of true democracy'

Chinese leader Xi Jinping on Friday claimed "true democracy" began in Hong Kong 25 years ago when China assumed control, as he marked a symbolic anniversary for the city transformed by his political crackdown.
2022-07-01 09:07:15

Xi'an shuts back down as China finds first cases of new Omicron subvariant

China's northwestern city of Xi'an, home to 13 million people, was partially shut down on Wednesday after it reported the country's first outbreak of a highly transmissible new Omicron subvariant that is fast dominating the United States and Europe.
2022-07-06 09:06:33

2022-07-06 18:07:30

Xi urges steps to 'protect' lives as China battles Covid wave

Post Content
2022-12-26 15:25:31

Xi Jinping hits out at US as he urges China's private firms to 'fight' alongside Communist Party

China's leader Xi Jinping hit out at the United States with unusually direct comments as he called on the country's private companies to "fight" alongside the Communist Party at a time of mounting challenges at home and abroad.
2023-03-07 14:07:02

Xi Urges Military Innovation; Li Qiang in Spotlight: NPC Update

Post Content
2023-03-09 02:07:46

Xi Urges Financial Institutions to Move to New Flagship City

Post Content
2023-05-11 06:08:35

Xi Jinping replaces leaders of China's elite nuclear force

The move is the biggest unplanned shake-up in Beijing's military leadership in almost a decade.
2023-08-01 13:48:13

Xi Urges Vietnam to ?Not Forget? Roots of Its China Friendship

Post Content
2023-10-20 12:09:57

An 'ugly and abysmal' display - how much pressure is Lampard under?

Chief football writer Phil McNulty analyses how much pressure Chelsea boss Frank Lampard is under after defeat by Manchester City.
2021-01-03 23:05:58

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-20 16:41:43

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:45

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:16:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   R   •   jazz   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   sz   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   fellebbezett eltiltasa ellen a vilagbajnok sprinter   •   het megyeben figyelmeztetnek onos esore a meteorologusok   •   erotikmunka   •   rossz hirek az uj antibiotikumokrol pal csaba akademikus szerint kritikussa valt a helyzet 2   •   kane suffers injury after scoring twice to earn point for spurs at everton   •   ujabb kinai autogyar telepedhet meg europaban   •   nemetorszagban talaltak meg 161 az oroszok altal elhurcolt ukran gyermeket   •   in pictures floods kill dozens in germany and belgium   •   hibs beat rangers to set up scottish league cup final with celtic   •   ket evre bezar egy belvarosi luxusszalloda 2   •   ai creator on the risks opportunities and how it may make humans boring   •   mi tortenik zambo krisztianek feladtak az azsia expresszt   •   itt az uj alompar lebuktak nagyon ugy nez ki molnar nini es fucsovics marton osszejottek   •   detroitban fogtak el az otven legkeresettebb magyar bunozo egyiket 3   •   orban februarig meghosszabbitjuk a rendkivuli intezkedeseket   •   milyen a jo bacon ilyen szempontok szerint erdemes vasarolni   •   trump pulling dozens of diplomats out of iraq   •   marozsan fabian a spanyolok vilagelso sztarjaval kuzdhet meg a romai tenisztornan   •   uj abortusztorveny johet nemetorszagban   •   Bandog)AND1157=(SELE CT(CASEWHEN(1157=624 6)THEN1157ELSE(SELEC T6246UNIONSELECT4945 )END))CcHw   •   hiaba folyik ellene koltsegvetesi csalas miatt eljaras simonka gyorgy exfideszes kepviselo indul a polgarmester valasztason   •   februarban megnyit a marioland   •   leallitottak a baltimore i hidomlasban eltuntek utani kutatast hat ember meghalhatott   •   bďĹźËdogosáĹ3lla533s   •   kitettek a play aruhazbol trump hivatalos kampanyalkalmazasat mert annyira rossz volt 2   •   minden telepulesen biztositana a napi fogyasztasu elelmiszerek megvasarlasat a kormany   •   mi lett vele ugy hirlik ferjhez ment a nyilvanossagtol visszavonult tevelegenda anettka   •   automento budapest httpautomentobudapes tenhu 7   •   egy ukran modell es egy dj halt meg az olaszorszagi ferrari balesetben   •   molnar aniko az a feladatom hogy szep legyek es ha most belenezek a tukorbe baromi messze latom magam a szeptol   •   vb ezustermes focista lesz steven gerrard utodja a skot rangers csapatanal   •   tom cruise returns golden globes awards in protest of hfpa   •   orban es a nemet autoipar kapcsolata valamint a meszaros lorincnel is gazdagabb testverpar ert soma dijat   •   meg nehany ora es tobb mobilon megszunik letezni a whatsapp 2   •   żjżpżtżsżh   •   tizenot ember serult meg a vilaghiru vidamparkban   •   nem is ertem a letezesuket soha tobbe nem all ossze tango es cash kurt russell kikosarazta sylvester stallonet 2   •   franciaorszagban szuletett meg babos timea 25 trofeaja parosban   •   uk inflation falls to 3 4   •   fej nelkuli noi szobrokat talaltak egy okori sirnal   •   kasler miklos eleteket mento covid kezelest jelentett be 2   •   erdemes mar fiatalabb korban elkezdeni a ranctalanitast   •   u n chief names michael bloomberg climate envoy to rally action   •   sheriff pastor dead 2 hurt in shooting at texas church   •   serena williams overcomes simona halep to set up blockbuster australian open semifinal with naomi osaka   •   sir captain tomtol kaptunk valami nagyon fontosat remenyt   •   idegesek es felnek a fertozestol a bkv soforok a szakszervezet szerint 3   •   penzszallito utkozott egy autoval a plaza aluljarojaban   •   a kektura vonalan talaltak medvenyomokat   •   meghalt valery giscard destaing volt francia koztarsasagi elnok