Felszállás közben gyulladt ki egy Boeing 737-es repülőgép

Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
2024-05-09 19:09:40

Súlyos baleset történt Bicskénél, az autópálya mindkét irányából elgázoltak egy embert

A balesetben legalább hat autó érintett, lezárták az érintett útszakaszt.
2024-05-09 19:07:19

Felszállás közben gyulladt ki egy Boeing 737-es repülőgép

Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
2024-05-09 19:07:08

Megrázta az országot Stétz Dániel korábbi Eb-bronzérmes MMA-harcos és kedvesének tragikus halála. A fiatal pár egy rosszul időzített előzésben vesztette életét a hétvégén Szalántánál, az 58-as úton. A balesetben egy nagymama és unokája is érintettek voltak, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Nem ez volt az első tragikus baleset az 58-as úton...
2024-05-09 17:07:46

2024-05-09 17:07:22

2024-05-09 17:06:37

Lezárult a Nemzeti Színház ügyelője ellen indított nyomozás a novemberi baleset kapcsán: ez a döntés született

A tavaly novemberi Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán, amely során megsérült Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos, már nem gyanúsítják tovább a színház ügyelőjét.
2024-05-09 16:07:03

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:06:46

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:06:19

A gép felszállás közben túlfutott a kifutópályán: a baleset során összesen 11 ember sérült meg, közülük 4-en súlyos állapotban vannak.
2024-05-09 15:05:57

Zebránál csapódott egymásnak két kocsi Szombathelyen, egy gyalogos az utolsó pillanatban ugrott félre

A furgon vezetője a piroson mehetett át.
2024-05-09 09:09:55

Súlyos baleset történt a dunakeszi majálison, több ujja roncsolódott egy gyermeknek

Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
2024-05-09 09:09:30

Súlyos baleset történt a dunakeszi majálison, több ujja roncsolódott egy gyermeknek

Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik.
2024-05-09 09:07:11

Zebránál csapódott egymásnak két kocsi Szombathelyen, egy gyalogos utolsó pillanatban ugrott félre

A furgon vezetője a piroson mehetett át.
2024-05-09 07:10:17

Zebránál csapódott egymásnak két kocsi Szombathelyen, egy gyalogos utolsó pillanatban ugrott félre

A furgon vezetője a piroson mehetett át.
2024-05-09 07:09:57

Baleset a Nemzeti Színházban: Horváth Lajos Ottó peren kívül egyezne meg

Fordulat áll be a Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében? Mint ismert, tavaly ősszel a Rómeó és Júlia előadása közben két művész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a mélybe zuhant a díszletről, s mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Hét hónap vizsgálat után a rendőrség nemrégiben gyanúsítottként hallgatta ki a teátrum egyik munkatársát, aki az Index értesülései szerint a darab ügyelője volt.
2024-05-07 19:06:23

2024-05-07 19:06:05

Öt munkás meghalt egy dél-afrikai építkezési balesetben, 49 embert még keresnek

A hatóságok vizsgálják, mi okozta a tragédiát.
2024-05-07 17:07:32

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:59

Brutális felvétel került elő egy tavaly novemberben, az M0-s autópályán történt balesetről.
2024-05-07 17:06:20

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sulyos baleset a vidamparkban elromlott a fek 15 embert szallitottak korhazba video   •   csoportunkban   •   computerszervizXIII. ker   •   beallitast   •   xavi barcelona officials arrive in qatar for talks about al sadd boss   •   egyre tobben dolgoznak magyarorszagon uj rekord szuletett   •   rendorok mentettek meg a ferfit egy kutyatamadastol csepregen   •   ethiopias tigray crisis fears of ethnic profiling stalk conflict 2   •   orban viktor jarvanyugyi szakemberekkel egyeztetett az unnepekrol video   •   masodik vilaghaborus bomba robbant dania partjainal video   •   visszavontak a ferto to beepitesenek tenderet   •   akkorat zakozott balogh levente egyik jeloltje az alommeloban hogy mindenkiben megallt az uto video 2   •   elhagyta a svajci valogatottat a svajci kapus ismet apa lesz 2   •   kepek a bafta dijak atadasarol   •   a kamionsofor probalta menteni a gyori kozlekedesi baleset aldozatait   •   elkaszaltak karacsony nepszavazasi kerdeseinek tobbseget a fudan referendum a valasztas utanra csuszhat   •   a ferfi akit meg apja eleteben erdelyi fejedelemme valasztottak   •   pierce brosnan aldasat adta a kovetkezo james bondra mindenkeppen megemelnem a kalapom a ficko elott   •   nagy baj van elapadhat a nepszeru magyar gyogyvizforras 3   •   szep csendben fontos valtozas erkezett a windowsban egy nagy ujdonsaggal is elorukkoltak   •   kiuritettek a capitoliumot washingtonban egy lovoldozot keresnek 2   •   tom hanks kopasz lett   •   a mexican restaurant in texas is requiring people to keep wearing masks some are threatening to call ice on the staff   •   5 szazalekkal esett vissza 2020 ban a nemet gdp 2   •   jo hir jott a kaverajongoknak   •   egy unatkozo muvesz orias trollokat rejtett el daniaban   •   figyelmezteto lovest adtak le a rendorok az utcan karddal hadonaszo mandula adamra kattant a bilincs a bedrogozott botranyhoson 3   •   dokumentumfilm keszult billie eilish eleterol   •   neymar dontott a jovojerol majd mbappenak is uzent   •   vadat emeltek a hatalmas ingatlanbotranyt kavaro vatikani ersek angelo becciu ellen 2   •   tampa bay area organizations celebrate ramadan amid israel hamas war   •   ezt mondta jurgen klopp csapata megalazo veresege utan   •   1000 dollarert aruljak az usa ban a csodagyogyszert amit allitolag 5 dollar eloallitani   •   investigate   •   hatodosztalyu csapat ejtette ki wayne rooney csapatat az fa kupabol video   •   cropped teszt_kep jpg   •   harry styles appears post credits in eternals   •   nagy a baj baleset a komaromi akkumulatorgyarban tobb mentoauto szaguldott a helyszinre 3   •   15 masodperc alatt 0 rol 100 ra ezt tudja a legujabb hiperauto 2   •   felbosszantotta a rendoroket a ferfi aki reszegen celine dionra valtoztatta a nevet   •   perel a forgatokonyviro aki azt allitja azert utasitottak vissza mert feher es ferfi   •   mutatjuk a magyar reszvenyt amiben most indulhat a raketa   •   magyar cegek is jol jarhatnak az eu es kina kozott kotott megallapodassal 2   •   a legveszelyesebb bunozot sem talaljak a haiti bortonben   •   mi tortenik magyarorszagon egy het alatt haromszor tamadtak a mentosokre   •   dogecoin surges after coinbase says some users can trade it   •   a mansory ceg tuningja mindig egyedi meg ha csak egy funyirorol is van szo 3   •   biden in call with chinas xi raises human rights trade 2   •   boldogabb a dan no miota fellazadt a szemoldokszedes es a bajuszborotvalas ellen   •   canada says no sign india tensions are impacting military ties