Milliókat képes megölni az orosz Sátán II, a Földön nincs olyan pont, ahová ne érne el

A 2023-ban hadrendbe állított interkontinentális ballisztikus rakéta hatótávolsága 18 ezer kilométer. Oroszország hatalmas mérete miatt pedig a Földön nincs olyan pont, ahová ne érne el a fegyver.
2024-05-05 12:08:18

Újra bevetették a diszkontok csodafegyverét: nincs mese, durván tarolnak vele Magyarországon

Nemcsak a diszkontláncoknál, a klasszikus hiper- és szupermarketekben is egyre nagyobb teret hódítanak a sajátmárkás termékek. A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Cikkünk végén töltsd ki a kérdőívünket. Köszönjük!
2024-05-03 15:07:05

A bíróság hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Ennek értelmében a hatóságnak el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését.
2024-05-02 21:09:49

A bíróság hatályon kívül helyezte a gödi Samsung-gyár környezethasználati engedélyét

Ennek értelmében a hatóságnak el kell rendelnie az üzem működésének felfüggesztését.
2024-05-02 21:06:59

Az MTK utánpótlása világszinten is az elitben található

A Paks azon nyolc klub közé tartozik, amelyikben nincs egy légiós sem.
2024-05-02 19:11:00

Az MTK utánpótlása világszinten is az elitben található

A Paks azon nyolc klub közé tartozik, amelyikben nincs egy légiós sem.
2024-05-02 19:08:35

Az irodában dolgozók álma: elég beírni pár mondatot, csatolni a táblázatot, aztán másodperceken belül kész a prezentáció

A Google Vids szöveges utasítások alapján készít videós prezentációt.
2024-04-30 10:11:41

Az irodában dolgozók álma: elég beírni pár mondatot, csatolni a táblázatot, aztán másodperceken belül kész a prezentáció

A Google Vids szöveges utasítások alapján készít videós prezentációt.
2024-04-30 10:11:22

Orbán Viktor: Karácsony igazi bűne a rengeteg elszalasztott lehetőség

Orbán Viktor Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt oldalán részt vett a jelöltek és az aktivisták eligazításán az V. kerületi Fidesz-irodában.
2024-04-27 14:08:52

Már nem akar senkit sem meggyőzni, hogy az a meccs nem volt bunda

A Műanyag SC-től a magyar válogatottig vezetett az 1980-as évek egyik legjobb középpályásának a karrierje.
2024-04-27 13:08:42

Súlyos visszaéléseket tártak fel a napelempályázatoknál

Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul.
2024-04-24 15:11:49

Súlyos visszaéléseket tártak fel a napelempályázatoknál

Az Integritás Hatóság a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul.
2024-04-24 15:07:36

Trükköztek a cégek a napelemes pályázatokon: súlyos visszaélésekre derült fény

Az Integritás Hatóság szerint a tanyákra kiírt napelemes pályázatokon összejátszhattak a cégek, ezzel pedig korlátozták a piaci versenyt.
2024-04-24 14:06:42

2024-04-24 14:06:25

Visszaéléseket találtak a napelemes pályázatokon

Versenykorlátozó magatartást azonosított az Integritás Hatóság egy korábbi napelemes pályázaton. Az összejátszó cégek a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökségi tagjainak érdekeltségei.
2024-04-24 13:11:30

2024-04-24 13:10:06

Nagy tételben vásárolt saját részvényeket az OTP

Több mint 700 millió forint értékben vette tovább saját részvényeit az OTP kedden.
2024-04-24 09:06:48

Ócsa polgármestere a Koltai-ügyről: Soha senkit nem tiltottam ki

Koltai Róbert korábban arról írt, nemkívánatos személy lett a településen.
2024-04-20 10:13:25

Se melegvíz, se fűtés - Január óta nincs gáz az egyik győri társasházban

Hónapok óta nincs gáz az egyik győri társasházban.
2024-04-20 10:06:47

Se melegvíz, se fűtés - Január óta nincs gáz az egyik győri társasházban

Hónapok óta nincs gáz az egyik győri társasházban.
2024-04-20 10:06:21

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Xavinak tudnia kellene, hogy ő edző, nem pedig szurkoló

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint visszatetsző az edzők cirkuszolása.
2024-04-17 14:09:07

Szeretnél jövedelmet ilyen termékekből?

Ha keresed azt a lehetőséget, ami biztos bevételt hoz, és nincs ezer konkurenciája: akkor ezt mindenképp ismerd meg! https://tinyurl.com/y8jtphux
2020-06-20 16:41:42

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-20 16:41:42

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-20 16:41:43

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Bioptron lámpa bérlés, kölcsönzés.

Bioptron lámpa bérlés, Bioptron lámpa kölcsönzés: 06 70 429-8212. Ezek a 4, 11, vagy 15 cm. átmérőjű orvosi készülékek alkalmasak a Bioptron polarizált fényterápia segítségével: felfekvések, fekélyek teljes meggyógyítására - a sebek szokásosnál szebb és gyorsabb gyógyulására - reumás és ízületi panaszokra - égési sérülésre - fájdalomcsillapításra -bõrproblémákra, ránctalanításra, kozmetikai kezelésre. Kauciót nem kérünk. Megrendelés csak telefonon lehetséges! A járvány idején nincs kiszállítás, érte kell jönni. Megrendelés, csak telefonon.
2020-06-20 16:41:43

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-20 16:41:44

Autójavítás, kárrendezéssel, csereautóval Budapesten

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés Közlekedési balesetet szenvedett autójával és nem tudja, mi ilyenkor a teendő, mi a legjobb megoldás Önnek? Nincs ideje papírokat beszerezni, biztosítóba járkálni és ügyintézéssel foglalkozni? A teljes körű biztosítási ügyintézést, elvégezzük Ön helyett! A javítás idejére, ingyenes kölcsönautó! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-20 16:41:45

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-20 16:41:46

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 11:30:09

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-23 11:30:09

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-23 22:01:05

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:01:05

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:01:10

Autójavítás, kárrendezéssel, csereautóval Budapesten

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés Közlekedési balesetet szenvedett autójával és nem tudja, mi ilyenkor a teendő, mi a legjobb megoldás Önnek? Nincs ideje papírokat beszerezni, biztosítóba járkálni és ügyintézéssel foglalkozni? A teljes körű biztosítási ügyintézést, elvégezzük Ön helyett! A javítás idejére, ingyenes kölcsönautó! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-23 22:01:11

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-23 22:01:12

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:01:13

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:14:23

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-23 22:14:23

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:14:23

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-23 22:14:27

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-23 22:14:28

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-23 22:14:41

Marketing munka

Jó lehetőség! Nagyszerű munkát találtam az interneten! A saját otthonunk kényelmében dolgozunk, főnök és munkaidő nélkül! Biztonságos bevétel és kifizetés! Ha érdekel , regisztrálj, ingyenesen a linkre kattintva: https://www.sfi4.com/18114412.27/register
2020-06-23 22:14:41

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:14:41

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:43

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:43

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:43

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:43

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu
2020-06-23 22:14:43

Autójavítás, kárrendezéssel, csereautóval Budapesten

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés Közlekedési balesetet szenvedett autójával és nem tudja, mi ilyenkor a teendő, mi a legjobb megoldás Önnek? Nincs ideje papírokat beszerezni, biztosítóba járkálni és ügyintézéssel foglalkozni? A teljes körű biztosítási ügyintézést, elvégezzük Ön helyett! A javítás idejére, ingyenes kölcsönautó! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-23 22:14:44

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-23 22:14:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   emmi a favipiravir felirasan embereletek mulhatnak   •   igy vette at a sandor palota kulcsait ader janostol novak katalin videon a tortenelmi pillanat 3   •   barmikor ellenorizhetnek a doppingellenorok a jarvany miatt versenysportolova valt hobbisportolokat 4   •   a vasarlok donthetik el hogy az aldi hol nyisson uj boltokat   •   ambrus attila szerint neki is koszonheto hogy ma mar nem lehet csak ugy bankot rabolni   •   defense national security ukraine offense turns the tide   •   orban viktor bejelentese az elelmiszer arstopokrol reszletek 3   •   akkora a dragulas hogy egyre tobben jarnak megelhetesbol lopni a boltokba magyarorszagon 2   •   a new generation is turning the tide on urgent climate action   •   szigorit london sok magyart erinthet   •   oriasi a botrany az ev legnagyobb mobilos megjelenese korul   •   chris paul indefinitely sidelined from nba playoffs as part of the leagues covid 19 protocols   •   beszelni kell a korhazak helyzeterol mert aki oda bekerul attol retteg tobbe nem jon ki 2   •   kukorelly endre mezei katalin igazsagtalanul es meltanytalanul valogat   •   ket kezzel szorja a penzt es atvert emberekkel szorakozik az egykori botranyhos sztarfocista   •   horvath eva is szerepelni fog a hal a tortan uj evadaban   •   ujabb gyanusitottat hallgatott ki a rendorseg az arpad hidi gazolas ugyeben   •   kim dzsongun rezsimje szerint hazugsag az ensz eszak koreai gyerekek alultaplaltsagarol szolo jelentese   •   tetten ertek egy sorozattolvajt tatabanyan   •   felkuldtek az urbe ket muholdat nagy eredmenyt ertek el egy kis bluetooth chippel   •   komolyzenei es vallasi filmekkel bovult a muveszeti filmek online kolcsonzoje   •   varga mihaly bejelentese nem faj annyira de szenvedesben nincs hiany   •   amerikai csillagaszok megtalaltak a masodik olyan exobolygot amelynek nincsenek felhoi 2   •   a v8 bugyborgasa vagy a mach e suttogasa beultettuk winkler robertet az elektromos mustangba 3   •   villamosra es hazra dolt fak kuzdottek a tuzoltok az iteletido utan 2   •   digital cooperation organization advances global discussion on digital prosperity for all at united nations general assembly 2022   •   amikor lenin az i will survive ot enekli mit erdemes a szinhazban nezni 7 resz   •   altatot vett be a forint 2   •   kis hijan osszeutkozott ket ic vonat gondatlansaggal vadoljak a ket vasutast   •   onos eso mindenhol visszavontak a veszelyjelzest   •   tortenelmi melyponton a cseh sorfogyasztas   •   ujabb riaszto szamok tobb mint hatezer uj fertozott 143 halott 2   •   tenyleg kulonleges hetmilliard eves anyagot is tartalmaznak az uj luxus iphone ok   •   youtube diszko 35 het annyira butak csudak gyemantos pujaricak 2   •   meztelenul setalt bele elettarsa munkahelyi videohivasaba   •   werewolf by night gives marvel a chance to unleash its monster ous side   •   amikor az osztrogenbastya megserul   •   tortenelmi melyponton a cseh sorfogyasztas 2   •   hungary ready for financial compromise on ukraine pm orban says   •   a felhobe koltozes fortelyai ezeket erdemes megfogadni   •   jakob zoltan oszinten megmondta mi teszi ot boldogga spoiler nem a penz az   •   hatborzongato hannibal lecter maszkot kell viselnie egy bulldognak ki nem talalja miert fotok   •   tala safwan egyptian tiktoker held in saudi over immoral video   •   tiz reszes lesz a nagy koltsegvetesu hunyadi sorozat es a tv2 vetiti majd   •   megserult nehany csovezetek az zaporizzsjai atomeromuben ez a helyzet most a sugarzassal 3   •   osszement a 7 es busz es az 1 es villamos a xi keruletben 2   •   meglepetesre nem megy az eb re a noi kezivalogatott csapatkapitanya   •   kozel 300 turistat kellett helikopterrel evakualni egy svajci gleccserrol   •   erling haalands sensational finish completes manchester citys 2 1 comeback against former team borussia dortmund   •   tobb belfoldi es kulfoldi vonatot is erint a vasarnapi oraatallitas