Így használhatják ki a nyugdíjasok az új otthonfelújítási támogatást

A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat, ami azért is fontos, mert az elvárt, legalább 30 százalékos energetikai megtakarításnak köszönhetően a rezsijük érdemben csökkenhet. Ugyanakkor a Bankmonitor szakértői szerint vannak feltételek, amelyekre az időseknek mindenképpen oda kell figyelniük ahhoz, hogy sikerrel pályázhassanak.
2024-05-06 12:10:28

2024-05-06 12:09:09

Jól járhatnak a nyugdíjasok a kormány új számai szerint

2024-05-02 18:08:32

Egyre biztosabb: idén jól járhatnak a nyugdíjasok

Minden bizonnyal javul a nyugdíjak reálértéke 2024-ben. Legalábbis ez olvasható ki a kormány által a napokban nyilvánosságra hozott konvergenciaprogramból. A kedvező hír azonban így is csak relatív, hiszen a nyugdíjak lényegesen alacsonyabb ütemben növekednek idén, mint a bérek.
2024-05-02 12:07:17

Jó hírt közölt Varga Mihály, örülhetnek a nyugdíjasok

A pénzügyminiszter szerint a nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emelték.
2024-04-28 12:09:46

Jó hírt közölt Varga Mihály, örülhetnek a nyugdíjasok

A pénzügyminiszter szerint a nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emelték.
2024-04-28 12:07:13

Varga Mihály a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra

Varga Mihály és Nyitrai Zsolt videója a nyugdíjasok támogatásáról
2024-04-28 11:09:39

Kampánycélra használhatják Óbudán a nyugdíjasokat

Jogosulatlanul használhatják fel a személyes adataikat.
2024-04-25 19:12:26

Kampánycélra használhatják a nyugdíjasokat Óbudán

Jogosulatlanul használhatják fel a személyes adataikat.
2024-04-25 19:08:30

A leggazdagabb magyar nyugdíjasok között kétszer annyi a férfi, mint a nő

A legkevesebb ellátást kapók között a nők vannak jelentős többségben.
2024-04-22 13:10:51

A leggazdagabb magyar nyugdíjasok között kétszer annyi a férfi, mint a nő

A legkevesebb ellátást kapók között a nők vannak jelentős többségben.
2024-04-22 13:09:39

Ők a leggazdagabb magyar nyugdíjasok

2024 elején minden negyedik magyar nyugdíjban vagy egyéb ellátásban részesült, a 25,3%-os arány a teljes népességen belül emelkedést jelent a 2022-es 25,1%-os arányszám után. Ezzel egy 11 éves javuló trend akadt meg, és elindult a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát alapvetően meghatározó eltartotti arány emelkedése. A KSH által frissen közzétett ábrákból látványos folyamatok rajzolódnak ki: az átlagnyugdíj például 230 ezer forint felett volt, de van több mint 16 ezer férfi, aki 600 ezer forint feletti összeget kap havonta, míg a nőknél ugyanez a szám 8 ezer fő.
2024-04-20 21:06:48

Nagy-Britannia leggazdagabb embere olyan titokzatos, hogy még a saját személyzete sem ismeri

A milliárdos azzal szokott viccelődni, hogy ő valójában nem is létezik.
2024-04-17 15:09:36

Nagy pénzt hoz Magyarországra Péterffy Tamás, a világ leggazdagabb magyarja

100 dollárral a zsebében vágott neki Amerikának, és a világ 50 leggazdagabb embere közé emelkedett, kizárólag a tehetségének köszönhetően. Miből lett milliárdos Péterffy Tamás, és hogyan segíti most a fiatal kelet-közép-európai vállalkozásokat?
2024-04-17 15:06:36

2024-04-17 15:06:11

Ez szinte a semmiből jött: Amerika keményen nekiment a világ egyik leggazdagabb országának

Katar amerikai nagykövetsége közleményben válaszolt az Egyesült Államok egyik képviselőjének, aki hétfőn gyakorlatilag megfenyegette a gazdag olajmonarchiát.
2024-04-16 21:07:59

Egy év alatt 22 százalékkal nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona, közel 10 ezermilliárd forinton ülnek

Ez az összeg mintegy 60 ezer magyar között oszlik meg.
2024-04-15 08:10:10

Rossz hírt kaptak a magyar nyugdíjasok

Új valóságra helyezi a kormány az idei költségvetést - tudtak meg a napokban az illetékes miniszterektől. Ez azt jelenti, hogy a 2024-re vállalt 4,5%-os GDP-arányos hiánycélt 2,5%-os gazdasági növekedésre építi. Ez már messze van a 4%-os eredeti növekedési tervektől, és a nyugdíjprémium kifizetésének teljesítésétől.
2024-04-13 19:06:37

Rendkívüli bejelentést tett a világ leggazdagabb magyarja

Óriási szám szerepel benne, érdemes figyelni.
2024-04-12 10:09:59

Új miniszterelnöke van az egyik leggazdagabb európai országnak

Bjarni Benediktsson kedden bejelentette, hogy az elnökválasztáson induló, és ezért posztjáról lemondó Katrín Jakobsdóttir helyére lépve ő lesz Izland új miniszterelnöke - számolt be róla az izlandi RUV közszolgálati televízió.
2024-04-09 18:08:31

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:23

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:14:40

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:41

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:16:54

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:16:55

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:18:02

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:18:03

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:18:47

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:18:48

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:19:09

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:19:10

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:20:33

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Közel 800 millió dollárt ad Jeff Bezos klímavédelmi célokra

A világ leggazdagabb embere 10 milliárd dolláros adakozást ígért, most osztotta ki ebből az első 791 milliót.
2020-11-17 11:07:35

Csütörtökön indul "a magyar Netflix", tele lesz új és régi magyar filmekkel a Filmio

Filmio néven magyar alkotásokat bemutató, online filmtárat indít csütörtökön a Nemzeti Filmintézet. Kasszikusok, valamint a közelmúlt legjobb magyar alkotásai lesznek elérhetőek.
2020-11-17 13:06:41

2020-11-17 13:06:42

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   24 ora alatt otszor tort ki a vulkan most szokoarveszely miatt adtak ki figyelmeztetest   •   one in six people affected by infertility globally says who   •   halalos aldozata is van az ukrajnabol importalt fertozott baromfihusnak vizsgalodik az europai hatosag   •   lehet e meg valami jot kihozni ebbol az evbol   •   egyszerusitett eljarasban hosszabbitott idore hivna be a kormany a vendegmunkasokat a paks ii es a budapest belgrad vasutvonal projektre   •   toth gabi nanushka ruhaban ter vissza a tv2 kepernyojere   •   nanoreszecske injekcioval gyogyithato a borrak   •   kiszall a 25 het mulva kezdodo kezilabda eb rendezesebol norvegia 2   •   at least 3 people killed and 11 others injured in brazil school shootings   •   orban viktor ketezerrel tobb korhazban apoltrol beszelt mint amennyit az operativ torzs mond 2   •   megsemmisult az alpokban kozel 2500 meteren epult motormuzeum 3   •   kek villogoval jarhatnak a biciklis rendorok hollandiaban 2   •   gulyas gergely amugy is karacsonyi rendezvenyek vannak akkor nem noveli a veszelyt ha tovabb van egyutt a csalad   •   ganxsta zolee annyira nem erdekel a politika hogy azt sem tudom kik a miniszterek 2   •   ugandas mary goretti kitutu to spend easter in jail over roofing sheets scandal 2   •   hajos andras sebtapasszal a fejen panaszolta el hogy takaritasra kenyszeriti a baratnoje egy bantalmazo kapcsolatban elek video 2   •   ujra a letfontossagu infrastrukturat tamadtak az oroszok ukrajnaban komoly energiaellatasi problemat okoztak   •   letter obtained by cnn shows us authorities defended new monkeypox vaccine strategy to vaccine maker   •   szandi kiakadt gorog zitara miert beszelsz velem ugy mint egy hulyegyerekkel video   •   valovilag kar volt daninak halalra remulnie a csaladja nem egy tragedia miatt hivta fel   •   ezert kozolte elozetesen iran hogy meg fogja tamadni izraelt 2   •   explainer bidens iran problem is getting worse by the day   •   former f1 driver le mans winner dumfries dies aged 62   •   osszeutkozott ket helikopter a levegoben 10 ember meghalt video 2   •   daniaban mar minden harmadik fertozest a brit varians okoz   •   drama teljesen leallt a facebook a whatsapp es az instagram is 2   •   durvul a jarvany a tobbseg mar tamogatna a kotelezo oltast nemetorszagban   •   cseh es lengyel gepek vedik szlovakia legteret 2   •   hetfon dontenek volner pal mentelmi jogarol   •   meghalt koronavirusban a szerb valsagstab tagja   •   massive fire fully engulfs enfield mill   •   megrazo pillanatok egy tovabbjuto lany sirva adta fel a next top model hungaryt   •   125 eve fogtak ossze eloszor a magyar ujsagirok 2   •   egyre forrobb nyarak futik az ingatlanpiacot   •   erre keszuljon mindenki igy valtozik a kozlekedes husvetkor 3   •   szuksegallapotot rendeltek el kanadaban a kozelgo napfogyatkozas miatt mutatjuk mitol tartanak az emberek 3   •   apro bikiniben pozol 20 kilos fogyasa utan tolvai reni kep   •   ukran kormanyzoi hivatal orosz tamadasok harkivban es donyeckben tobben meghaltak 2   •   szemuveggel hatoltak be a vilag egyik legjobb sportolojanak elmejebe   •   rubint rella kiesett a konyhafonok vip bol   •   barta sylvia csinosnak erzem magam a rancaimmal 50 felett is bomba no a tv2 idojosa   •   mutasd a macskad megmondom ki vagy kiderult igy viselkednek a cicaink fajtak szerint   •   neil young eladta a dalai utan jaro jogdijak felet egy befektetesi alapnak   •   a teraszok mar keszulhetnek a nyitasra   •   ket vilagbajnokot eresztene egymasnak a ufc   •   ingyenesek lesznek a vonat es buszjaratok a papalatogatasra   •   analysis the single most damning quote about the state of the republican party   •   ornament   •   soha nem mert forrosag volt europaban az ev elso 10 honapjaban 2   •   gepfegyverrel tamadtak a madarakra megis a madarak gyoztek