A Magyar Posta is készül a párizsi olimpiára

Az újdonság már elérhető.
2024-05-07 11:10:17

A Magyar Posta is készül a párizsi olimpiára

Az újdonság már elérhető.
2024-05-07 11:07:12

Új emlékérméket bocsát ki az MNB a párizsi olimpiára

Az erről szóló rendelet már életbe is lépett.
2024-05-06 18:10:38

Új emlékérméket bocsát ki az MNB a párizsi olimpiára

Az erről szóló rendelet már életbe is lépett.
2024-05-06 18:08:24

Huszonhárom kínai pozitív doppingmintája rázza meg épp az úszóvilágot

Kínai versenyzők mintáiban a tokiói olimpia előtt mutatták ki a trimetazidin nevű tiltott szert, de a Doppingellenes Világszervezet elfogadta a kínai érvelést, amely szerint szennyezett étellel jutott a szervezetükbe az anyag. Az ügy egyelőre lezártnak tűnik, pedig egy magyar érem sorsa is múlhatna azon, ha újranyitnák. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője nem gondolja, hogy a kínaiak nem doppingolnak, de szerinte nem trimetazidinnel, és nem olyan ügyetlenül, hogy egyszerre ilyen sok úszójuk bukjon le.
2024-04-23 18:10:29

2024-04-23 18:09:39

Djokovicnak és Bellinghamnek is jutott a a sportolói Oscar-díjból

Magyar jelöltje is volt a Laureus-díjnak.
2024-04-22 22:08:23

Rio de Janeiróban szereztünk újabb kvótát a párizsi olimpiára

Hosszú próbálkozás után lett meg az áttörés.
2024-04-17 16:11:34

Újabb magyar sportoló utazhat a párizsi olimpiára

Tovább nőtt a magyar csapat létszáma.
2024-04-17 16:09:24

A náci Németország jutott eszébe a német bíborosnak a brüsszeli rendőrsorfalról

Gerhard Müller bíboros láthatóan megdöbbent a rendőrök jelenléte miatt.
2024-04-17 00:06:45

Sztárfocistákat akar az olimpiára Macron, a kluboknál lobbizik

Többek között a Real Madridnál szeretné elérni, hogy engedjék el az olimpiára a legjobb játékosaikat.
2024-04-16 20:10:18

Sztárfocistákat akar az olimpiára Macron, a kluboknál lobbizik

Többek között a Real Madridnál szeretné elérni, hogy engedjék el az olimpiára a legjobb játékosaikat.
2024-04-16 20:09:53

Férfi és női kéziseink is egy csoportba kerültek az olimpia házigazdájával

Elkészült a párizsi olimpia csoportkörének menetrendje a férfi és női kézilabdacsapatok számára. Női csapatunk a franciákkal került egy csoportba, sőt a házigazdák ellen kezdi meg a szereplését. A nők a csoportmeccseket a nyitóünnepség előtt, július 25-én kezdik. Július 28-án a brazil, 30-án az angolai, augusztus 1-jén a spanyol, majd 3-án a holland csapattal találkozik Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese. A férfiak brutális sorsolást kaptak, a címvédő és házigazda Franciaországgal, valamint a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmes Dániával is összekerültek. Chema Rodríguez sz...
2024-04-16 19:08:16

Párizs, jövünk! Így jutott ki az olimpiára a női kézilabda-válogatott - galéria

Szenzációs hangulat, fantasztikus győzelem és felhőtlen ünneplés Debrecenben.
2024-04-14 23:07:09

Kiütötte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott a harmadik mérkőzését is megnyerte a debreceni selejtezős tornán, a Japán ellen kiütéses győzelem pedig azt jelenti, hogy a csapat kijutott a párizsi olimpiára. A 2004-es játékok óta először fordul elő, hogy a magyar női és férfi nemzeti csapat is ott lesz a mezőnyben. The post Kiütötte Japánt, kijutott az olimpiára a női kéziválogatott first appeared on 24.hu.
2024-04-14 21:06:59

Az olimpiára készülő magyar nyomozó szomorúan jár le edzésre

Gulyás Michelle és az öttusázók Párizsban végleg elbúcsúznak sokak egyik kedvenc számától a lovaglástól.
2024-04-14 17:08:30

Nem jutott olimpiai kvótához a női csapatunk Hongkongban

Debrecenben még van esélyünk.
2024-04-14 15:09:06

Nem jutott olimpiai kvótához a női csapatunk Hongkongban

Debrecenben még van esélyünk.
2024-04-14 15:06:55

Nem tudott újabb csapatunk olimpiai kvótát szerezni

Lehet még próbálkozni.
2024-04-14 11:08:56

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:45

Kiosztotta Király Viktort a Nicsak, ki vagyok? harmadik kiesője

Lezárult a december 20-i adás, a Baba jutott tovább.
2020-12-20 22:06:25

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Grosjean a kórházból: A glória nélkül nem élnék

Köszönetet mondott a bajba jutott pilóta, reméli, hogy hamarosan tud majd üzenni is.
2020-11-29 22:07:40

A járvány sem fogja vissza a fenntarthatatlan vásárlási lázat

Egy újabb kutatás jutott arra az eredményre, hogy a világjárvány miatt nem kezdenek el fenntarthatóbban élni az emberek.
2020-11-17 13:06:42

A koronavírus 99,9 százalékát ölheti el a szájvíz, ha benne van egy fontos hatóanyag

Újabb kutatás jutott arra az eredményre, hogy a szájvizek hatékonyan pusztítják el a szájüregbe bekerülő koronavírust. Néhány kérdés azonban továbbra sem tisztázott.
2020-11-18 14:07:35

2020-11-18 14:07:36

Novak Djokovic nem jutott be az ATP-vb döntőjébe

A szerb teniszezőt szenzációs mérkőzésen verte meg a US Open győztese, Dominic Thiem.
2020-11-21 18:06:52

Újságíró trollkodta meg az EU titkos védelmi konferenciáját

Egy véletlenül kiposztolt kép alapján kitalálta a jelszót és az Európai Unió egyik legérzékenyebb területéről folytatott videókonferenciára jutott be egy holland újságíró. A holland védelmi miniszter rendőrökkel fenyegette, de közben mosolygott.
2020-11-21 18:06:58

Thiem legyőzte Djokovicsot az ATP-világbajnokságon

Az osztrák jutott elsőként a döntőbe a férfi teniszezők londoni ATP-világbajnokságán.
2020-11-21 19:09:00

George Clooney nem mondott szépet Orbán Viktorról

A hollywoodi színész egy interjúban a világon uralkodó gyűlöletről beszélt és erről Orbán Viktor jutott az eszébe. Na jó, meg a brazil elnök.
2020-11-21 21:05:50

Medvegyev fordított Nadal ellen, vb-döntőbe jutott

Dominic Thiem lesz az orosz teniszező ellenfele a vasárnapi fináléban.
2020-11-22 00:06:14

George Clooney-nak a gyűlöletről Orbán Viktor jutott az eszébe

A kétszeres Oscar-díjas színész a z új filmjéről beszélt, amikor váratlanul bedobta a magyar kormányfő nevét.
2020-11-22 06:06:55

Rafael Nadal idén sem lesz már világbajnok

Novak Djokovic után a spanyol klasszis sem jutott az ATP-vb döntőjébe.
2020-11-22 08:06:30

Amikor komoly vagyonhoz jutott Antal Imre, majd gyorsan el is herdálta

1959-ben történt az eset Olaszországban. Egy nemzetközi verseny és egy kalandos hazaút története.
2020-11-22 14:06:04

Van csapatunk, stílusunk, futballunk

Marco Rossi végig az eredményre és a sikerre koncentrált, a magyar válogatott pedig bravúrosan jutott ki a 2021-es labdarugó EB-re. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
2020-11-23 05:06:27

Távozott a Győr női kézicsapatátol az olimpiai bajnok átlövő

A játékos egyezségre jutott a klubbal abban, hogy másik – nem BL-induló – csapatot keres magának.
2020-11-24 11:06:23

A Chelsea és a Sevilla jutott tovább elsőként a BL-csoportköréből

Mindkét csapat a hosszabbításban nyerte meg a maga meccsét, így az utolsó két fordulótól függetlenül ott lesznek a nyolcaddöntőben.
2020-11-24 21:06:06

Fegyverért cserébe iPadek: súlyos vesztegetési ügybe keveredett az Apple biztonsági főnöke

Az Apple táblagépeiért cserébe jutott volna fegyvertartási engedélyekhez Thomas Moyer, az vállalat biztonsági főnöke. Egy most nyilvánossá vált akta szerint a bonyolult ügyben a hatóság két embere is érintett.
2020-11-25 08:06:05

2020-11-25 08:06:06

Így jutott el az ország fenyőfája a Kossuth térre

2020-11-25 14:05:59

Hatvanmilliós szociális támogatás a koronavírus miatt bajba jutott előadóművészeknek

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, december 4-ig lehet benyújtani, és még karácsony előtt, gyorsított eljárással döntenek róluk.
2020-11-25 20:06:09

A Real Madrid legyőzte az Intert, Szoboszlai ziccerig jutott a címvédő Bayern ellen

A címvédő továbbjutott a legjobb 16 közé, a Liverpool hazai pályán kapott ki.
2020-11-25 23:06:03

Figyelmeztették a Közszolgálati Közalapítvány MSZP-s kurátorát, aki az M1-ből kiszivárgott felvételekről akart kérdezni

Egyébként a testület arra jutott, hogy minden rendben van a közmédia híradójában.
2020-11-26 18:06:04

Jószívű balek a japán maffiakalandok új főszereplője

Yakuza: Like a Dragon című japán akció-kaland játékról Voltaire Candide-ja jutott eszünkbe.
2020-11-27 13:06:51

Gyál polgármestere úgy döntött, hogy milliókkal jutalmazza magát

A veszélyhelyzet alatt a polgármestereknek nagyobb a hatáskörük, nem kell felhatalmazást kérniük a képviselő-testülettől. Így jutott nettó 2,7 milliós jutalomhoz a gyáli városvezető.
2020-11-27 18:06:18

2020-11-27 18:06:22

Öt szupertehetség jutott tovább a Virtuózok döntőjébe

Aki kiesik, az is a komolyzene mestere.
2020-11-28 05:06:42

Kiütéses győzelmet aratott a Manchester City a Premier League-ben - videó

Pep Guardiola csapata már a 6. percben elkezdte a gólgyártást, az algériai Riyad Mahrez három találatig jutott.
2020-11-28 18:06:19

Száz pont fölé jutott a Szekszárd a női kosárlabda NB I-ben

Egy hétköznapi meccsen a PINKK Pécs 66 pontja sem lenne kevés, most viszont 48 ponttal kaptak ki.
2020-11-28 19:06:17

A tokiói halasztás kétmilliárdot kóstál

A házigazdák eredetileg másfélszer ennyi többletkiadással számoltak
2020-11-29 11:06:14

Óriásplakát hirdeti a Cyberpunk 2077 érkezését Budapesten

Egyre biztosabb, hogy a CD Projekt RED nagyszabású szerepjátéka megjelenik december 10-én. Ezt most már plakátok is igazolni látszanak, melyekből Budapestre is jutott legalább egy.
2020-11-30 17:07:38

2020-11-30 17:07:39

Úgy tett meg másfélszáz kilométert gyalog, hogy nem emlékszik rá

Németországból indult, majd Nagylakon keresztül Resicabányáig jutott a 42 éves német férfi, végül egy templomkertben találták meg.
2020-12-01 06:06:10

Szilágyi Liliána bejelentette: kihagyja a tokiói olimpiát

A 24 éves úszónő jövő nyárig nem versenyez, de nem is vonul vissza.
2020-12-01 07:06:06

Nem indul a tokiói olimpián Szilágyi Liliána

Az úszó szerint még van ideje bajnokká válni, de most magával akar foglalkozni.
2020-12-01 07:06:07

Nem indul a tokiói olimpián Szilágyi Liliána

Az úszó szerint még van ideje bajnokká válni, de most magával akar foglalkozni.
2020-12-01 07:06:09

Közel egymilliárd dollárba kerül a tokiói olimpia szervezőinek a koronavírus elleni védekezés

Az olimpiai játékok eltolása közel ennek az összegnek a kétszerese lesz.
2020-12-01 13:06:28

Brüsszel bosszúja: Ujhelyi István baloldali EP-képviselő tudott a brüsszeli razziáról, egy interjúban titkosszolgálati akcióként értékelte

Egyre gyanúsabb az ügy. Kérdés, hogy a szocialista politikus hogyan jutott a hírekhez a sajtó előtt.
2020-12-02 15:06:02

A japánok sok külföldi szurkolót szeretnének beengedni a 2021-es olimpiára

A szervezőbizottság közölte, hogy a sportolókat négy-öt naponta vírusteszt alá fogják vetni.
2020-12-02 18:06:00

A PSG a továbbjutás közelébe jutott, Gulácsiéknak nehéz lesz az utolsó forduló

Olivier Giroud négy gólt szerzett a Sevilla ellen.
2020-12-02 23:06:18

GKI: Eshet a lakások ára a következő egy évben

Az ingatlanvásárlás és a lakásbérlés is olcsóbbá válhat a piaci szereplők többsége szerint – erre jutott a GKI felmérése. A fővárosi és a vidéki lakáspiaci index ellenkező irányba mozdult, ilyen általában akkor történik meg, ha nagy a bizonytalanság a piacon.
2020-12-03 09:05:59

2020-12-03 09:06:07

Az FC Köbenhavn egykori mestere lett a norvégok új edzője

Elődjének, a svéd Lars Lagerbäcknek a megbízatása 2022-ig szólt, ám mivel csapata nem jutott ki az Európa-bajnokságra, ezért távozott posztjáról.
2020-12-03 13:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   youtube   •   fhgperapro   •   mag   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mit csinalt orban viktor az ibolya presszoban video 2   •   elkepesztoen zuhan a hasznalt csucsmobilok erteke   •   oraatallitas fontos idopont kozeledik   •   lilu a csaladjarol fius anyanak lenni azert kemeny ugy   •   egyre tobb a koronavirusos beteg video 2   •   covid israels vaccine drives fall in infections   •   zlatan ibrahimovics megorult   •   europa elvonalaba tartozik a magyar nepessegfogyas   •   a tekvondos marton viviana es jozsa levente is olimpiai kvotat szerzett   •   ireland 13 15 france france make it two out of two while ireland remain without a win   •   hidegfront hoz esot es lehulest a jovo het elejen   •   unios oltalom ala vettek a budaorsi oszibarackot   •   hasznaltmobilhazinde   •   mindenki harit mikor lesz melto siremleke kocsis zoltannak   •   stresszoldsdebrecen   •   hol hordja a jelvenyet egy iskolaor a borsodi kvizversenyen ez is kiderult   •   kijevet is tamadta az orosz legiero vasarnap hajnalban 2   •   sajat lelki problemai es maganeleti krizisei ihlettek tobb szamat 2   •   matolcsy a fraktalok nem csak gondokkal traktalnak   •   sebestyen balazs parazsjarasra vitte a balazsek stabjat   •   fedező   •   pope elevates 13 new cardinals then puts them in their place   •   keszuljunk az unnepekre igy keszitsunk mennyei karamellas cupcake et   •   tulelok aldozatok es trump tetko a het legizgalmasabb kepein   •   see jupiter and mercury align in the sky and an asteroid flyby this weekend   •   liberty sues jerry falwell jr seeking millions in damages   •   langolt egy csaladi haz nagykonyiban egy gazpalack is felrobbant   •   az lg mindent megtesz hogy az oled tevek kiralya maradjon   •   messi ketszer is varazsolt a barca kiutotte az alavest   •   szettart bluzzal melltartoban mutatta meg magat miss mood kep   •   szereti a savanyu cukorkat megmondjuk milyen ember valojaban 4   •   bravur a javabol vilagbajnok a magyar ferfi kardcsapat   •   new orleans officer killed while intervening in an altercation at a high school basketball game   •   minister denies donors abbott remarks race based   •   us federal reserve holds interest rates at 22 year high   •   a bucsuzo luis suarez nyerte a brazil aranylabdat   •   ez komoly mar 61 eves quentin tarantino a rendezozseni szineszettel is probalkozott mutatjuk az alakitasait 2   •   mire keszuljunk a karacsonyi bevasarlasnal a rekorder inflacio eve utan ez a hvg hu unnepi kosara   •   a malaj pilota tudatosan vezethette a gepet a tengerfenekre 2   •   jewish fears as german support for israel is challenged on streets   •   sokba kerult az mk bukas kirugta edzojet a gyor noi kezicsapata   •   automata mo   •   nagyon varja mar a babat hodi pamela foto   •   nem akarja letagadni az edesanyjat csak a maga erejebol boldogulni   •   mar csak egy tartalekvezeteken szallitja az aramot a zsaporizzsjai atomeromu   •   gyorfi pal is megkapta a koronavirus elleni oltast 2   •   a buckingham palota es a windsor kastely elott is gyulnek a viragcsokrok   •   meg a kiralyi palast egy darabjat is elarvereztek   •   spanyolorszagban engedelyeztek az eutanaziat   •   pincerolimpia 13 ev kihagyas utan ismet elrajtolt a pincernok es pincerek versenye parizsban