Megvan a 158.! Lévai Zoltán is olimpiai kvótás

A vigaszágon négyből négy meccset kellett megnyernie az olimpiai indulásért Isztambulban.
2024-05-10 21:09:12

Történelmet írhat Párizsban a britek népszerű olimpiai bajnoka

Ötödik olimpiáján vehet részt, Londonban, Rióban és Tokióban dobogóra állhatott.
2024-05-08 18:07:39

Ezer vitorlás a vízen, tízezrek a parton: így fogadta Franciaország az olimpiai lángot - galéria

A második világháború végére emlékezve jelképesen a győzelem napján futott be a láng a marseille-i kikötőbe.
2024-05-08 17:08:40

Vb-selejtezőkkel kezdi meg az olimpiai felkészülést a férfi kézilabda-válogatott

A litvánok elleni két mérkőzés tökéletes ráhangolódásnak ígérkezik az igazán kemény munkára.
2024-05-08 10:09:17

Bejutott az Európa Liga négyes döntőjébe a magyar kézis

Rosta Miklós csapata, a Dinamo Bucuresti kettős győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Európa-liga negyeddöntőjéből. A román bajnoki címvédő a 28-27-es hazai sikert követően az idegenbeli visszavágót 38-34-re nyerte meg kedden a dán Skjern HB ellen. Az olimpiai kvótás magyar válogatott beálló háromszor került helyzetbe, mindegyik alkalommal be is talált. Az elődöntős ellenfél egyelőre ismeretlen, de a Flensburg és a Füchse Berlin mellett a Rhein-Neckar jutott még a legjobb négy közé. A négyes döntőt május utolsó hétvégéjén rendezik Hamburgban. The post Bejutott az Európa Liga négyes döntő...
2024-05-01 04:06:09

Megvan a férfi és a női kéziválogatott olimpiai menetrendje

Többször is korán kell kelnie annak, aki élőben szeretne szurkolni a magyar kézilabdázóknak Párizsban.
2024-04-29 15:10:39

Megvan a férfi és a női kéziválogatott olimpiai menetrendje

Többször is korán kell kelnie annak, aki élőben szeretne szurkolni a magyar kézilabdázóknak Párizsban.
2024-04-29 15:10:13

Hiába Szegeden a hazai pálya, már csak Luzernben bízhatnak a magyarok

Olimpiai és paralimpiai kvóta nélkül maradtak evezőseink a Maty-éren. Az Eb-n Galambos Péter kiváló hajrája csupán negyedik helyet ért.
2024-04-28 13:09:30

Hiába Szegeden a hazai pálya, már csak Luzernben bízhatnak a magyar evezősök

Olimpiai és paralimpiai kvóta nélkül maradtak evezőseink a Maty-éren. Az Eb-n Galambos Péter kiváló hajrája csupán negyedik helyet ért.
2024-04-28 13:07:10

Elhagyta az olimpiai láng a pireuszi kikötőt és megkezdte útját a 2024-es párizsi olimpia felé. A lángot, egy 19. századi, Belem névre hallgató háromárbócos vitorláshajón szállítják Franciország felé a Földközi-tengeren keresztül.
2024-04-28 09:51:35

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint felejthetetlen lesz a párizsi olimpia megnyitója

Magabiztos azt illetően, hogy minden a tervek szerint alakul majd.
2024-04-27 17:08:48

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint felejthetetlen lesz a párizsi olimpia megnyitója

Magabiztos azt illetően, hogy minden a tervek szerint alakul majd.
2024-04-27 17:06:47

Már a franciáknál van az olimpiai láng

A párizsi olimpia szervezői ünnepélyes ceremónia keretein belül vették át a lángot.
2024-04-26 20:08:20

Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntős az olimpiai kvalifikációs versenyen

A könnyűsúlyúaknál ugyanakkor Galambos Péter már készülhet a szegedi Eb-döntőre.
2024-04-25 15:10:32

Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntős az olimpiai kvalifikációs versenyen

A könnyűsúlyúaknál ugyanakkor Galambos Péter már készülhet a szegedi Eb-döntőre.
2024-04-25 15:07:46

Lélegzetelállító videó, 291 méterre repült az olimpiai bajnok síugró

Ilyet még nem látott a világ.
2024-04-24 21:09:40

Lélegzetelállító videó, 291 méterre repült az olimpiai bajnok síugró

Ilyet még nem látott a világ.
2024-04-24 21:07:17

Ismét felbukkant egy szörnyű, halálos vírus

Éetveszélyes majomvírus fertőzést azonosítottak Hongkongban, a páciens állapota jelenleg is válságos.
2024-04-24 18:09:28

Djokovicnak és Bellinghamnek is jutott a a sportolói Oscar-díjból

Magyar jelöltje is volt a Laureus-díjnak.
2024-04-22 22:08:23

Olyan dolog történt Párizsban, amire száz éve nem volt példa

Bemutatták az olimpiai kollekciókat, színre léptek a magyarok is.
2024-04-18 21:08:57

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:27

2020-06-23 22:19:45

Kiosztotta Király Viktort a Nicsak, ki vagyok? harmadik kiesője

Lezárult a december 20-i adás, a Baba jutott tovább.
2020-12-20 22:06:25

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Grosjean a kórházból: A glória nélkül nem élnék

Köszönetet mondott a bajba jutott pilóta, reméli, hogy hamarosan tud majd üzenni is.
2020-11-29 22:07:40

A járvány sem fogja vissza a fenntarthatatlan vásárlási lázat

Egy újabb kutatás jutott arra az eredményre, hogy a világjárvány miatt nem kezdenek el fenntarthatóbban élni az emberek.
2020-11-17 13:06:42

A koronavírus 99,9 százalékát ölheti el a szájvíz, ha benne van egy fontos hatóanyag

Újabb kutatás jutott arra az eredményre, hogy a szájvizek hatékonyan pusztítják el a szájüregbe bekerülő koronavírust. Néhány kérdés azonban továbbra sem tisztázott.
2020-11-18 14:07:35

2020-11-18 14:07:36

Novak Djokovic nem jutott be az ATP-vb döntőjébe

A szerb teniszezőt szenzációs mérkőzésen verte meg a US Open győztese, Dominic Thiem.
2020-11-21 18:06:52

Újságíró trollkodta meg az EU titkos védelmi konferenciáját

Egy véletlenül kiposztolt kép alapján kitalálta a jelszót és az Európai Unió egyik legérzékenyebb területéről folytatott videókonferenciára jutott be egy holland újságíró. A holland védelmi miniszter rendőrökkel fenyegette, de közben mosolygott.
2020-11-21 18:06:58

Thiem legyőzte Djokovicsot az ATP-világbajnokságon

Az osztrák jutott elsőként a döntőbe a férfi teniszezők londoni ATP-világbajnokságán.
2020-11-21 19:09:00

George Clooney nem mondott szépet Orbán Viktorról

A hollywoodi színész egy interjúban a világon uralkodó gyűlöletről beszélt és erről Orbán Viktor jutott az eszébe. Na jó, meg a brazil elnök.
2020-11-21 21:05:50

Medvegyev fordított Nadal ellen, vb-döntőbe jutott

Dominic Thiem lesz az orosz teniszező ellenfele a vasárnapi fináléban.
2020-11-22 00:06:14

George Clooney-nak a gyűlöletről Orbán Viktor jutott az eszébe

A kétszeres Oscar-díjas színész a z új filmjéről beszélt, amikor váratlanul bedobta a magyar kormányfő nevét.
2020-11-22 06:06:55

Rafael Nadal idén sem lesz már világbajnok

Novak Djokovic után a spanyol klasszis sem jutott az ATP-vb döntőjébe.
2020-11-22 08:06:30

Megható videóval emlékezik a magyar pólószövetség Benedek Tiborra

A júniusban meghalt háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázóról az olimpia kapcsán osztottak meg egy videót.
2020-11-22 12:07:33

Amikor komoly vagyonhoz jutott Antal Imre, majd gyorsan el is herdálta

1959-ben történt az eset Olaszországban. Egy nemzetközi verseny és egy kalandos hazaút története.
2020-11-22 14:06:04

Van csapatunk, stílusunk, futballunk

Marco Rossi végig az eredményre és a sikerre koncentrált, a magyar válogatott pedig bravúrosan jutott ki a 2021-es labdarugó EB-re. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.
2020-11-23 05:06:27

Májrákban halt meg az olimpiai bajnok

A 61 éves Ernesto Canto az 1984-es Los Angelesben megrendezett olimpián nyert a 20 km-es gyaloglásban.
2020-11-23 06:06:59

A NOB-elnök szerint az olimpiának a világbékét kell képviselnie

Thomas Bach a világjárvány közepette szükségesnek tartja, hogy a társadalmak kölcsönösen segítsék egymást.
2020-11-23 12:05:54

Távozott a Győr női kézicsapatátol az olimpiai bajnok átlövő

A játékos egyezségre jutott a klubbal abban, hogy másik – nem BL-induló – csapatot keres magának.
2020-11-24 11:06:23

A Chelsea és a Sevilla jutott tovább elsőként a BL-csoportköréből

Mindkét csapat a hosszabbításban nyerte meg a maga meccsét, így az utolsó két fordulótól függetlenül ott lesznek a nyolcaddöntőben.
2020-11-24 21:06:06

Fegyverért cserébe iPadek: súlyos vesztegetési ügybe keveredett az Apple biztonsági főnöke

Az Apple táblagépeiért cserébe jutott volna fegyvertartási engedélyekhez Thomas Moyer, az vállalat biztonsági főnöke. Egy most nyilvánossá vált akta szerint a bonyolult ügyben a hatóság két embere is érintett.
2020-11-25 08:06:05

2020-11-25 08:06:06

Kihagyja a női kézilabda-Eb-t az olimpiai bajnok válogatott egyik legjobbja

Anna Vjahirjeva egy makacs hátsérülés miatt nem lehet ott Dániában.
2020-11-25 11:06:19

Így jutott el az ország fenyőfája a Kossuth térre

2020-11-25 14:05:59

Hatvanmilliós szociális támogatás a koronavírus miatt bajba jutott előadóművészeknek

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, december 4-ig lehet benyújtani, és még karácsony előtt, gyorsított eljárással döntenek róluk.
2020-11-25 20:06:09

A Real Madrid legyőzte az Intert, Szoboszlai ziccerig jutott a címvédő Bayern ellen

A címvédő továbbjutott a legjobb 16 közé, a Liverpool hazai pályán kapott ki.
2020-11-25 23:06:03

Figyelmeztették a Közszolgálati Közalapítvány MSZP-s kurátorát, aki az M1-ből kiszivárgott felvételekről akart kérdezni

Egyébként a testület arra jutott, hogy minden rendben van a közmédia híradójában.
2020-11-26 18:06:04

100 éve született a magyar válogatottal két olimpiai aranyat nyerő fociedző

Lakat Károly minden idők egyik legsikeresebb magyar szakembere volt.
2020-11-27 09:07:05

Jószívű balek a japán maffiakalandok új főszereplője

Yakuza: Like a Dragon című japán akció-kaland játékról Voltaire Candide-ja jutott eszünkbe.
2020-11-27 13:06:51

Gyál polgármestere úgy döntött, hogy milliókkal jutalmazza magát

A veszélyhelyzet alatt a polgármestereknek nagyobb a hatáskörük, nem kell felhatalmazást kérniük a képviselő-testülettől. Így jutott nettó 2,7 milliós jutalomhoz a gyáli városvezető.
2020-11-27 18:06:18

2020-11-27 18:06:22

Öt szupertehetség jutott tovább a Virtuózok döntőjébe

Aki kiesik, az is a komolyzene mestere.
2020-11-28 05:06:42

Kiütéses győzelmet aratott a Manchester City a Premier League-ben - videó

Pep Guardiola csapata már a 6. percben elkezdte a gólgyártást, az algériai Riyad Mahrez három találatig jutott.
2020-11-28 18:06:19

Száz pont fölé jutott a Szekszárd a női kosárlabda NB I-ben

Egy hétköznapi meccsen a PINKK Pécs 66 pontja sem lenne kevés, most viszont 48 ponttal kaptak ki.
2020-11-28 19:06:17

A kétszeres olimpiai bajnok teniszező Tokióban is címet védene

Andy Murray 2012-ben és 2016-ban is megnyerte a férfi egyes aranyérmét.
2020-11-30 13:06:32

Óriásplakát hirdeti a Cyberpunk 2077 érkezését Budapesten

Egyre biztosabb, hogy a CD Projekt RED nagyszabású szerepjátéka megjelenik december 10-én. Ezt most már plakátok is igazolni látszanak, melyekből Budapestre is jutott legalább egy.
2020-11-30 17:07:38

2020-11-30 17:07:39

Úgy tett meg másfélszáz kilométert gyalog, hogy nem emlékszik rá

Németországból indult, majd Nagylakon keresztül Resicabányáig jutott a 42 éves német férfi, végül egy templomkertben találták meg.
2020-12-01 06:06:10

Kiderült, hogy lesz-e kihívója Thomas Bachnak a NOB elnöki posztjára

A 66 éves német sportvezető 2013 óta vezeti a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot.
2020-12-01 12:06:00

Közel egymilliárd dollárba kerül a tokiói olimpia szervezőinek a koronavírus elleni védekezés

Az olimpiai játékok eltolása közel ennek az összegnek a kétszerese lesz.
2020-12-01 13:06:28

Mikaela Shiffrin kihagyja a hétvégi világkupa-fordulót

A kétszeres olimpiai bajnok világsztár hátránya tovább nőhet riválisával szemben.
2020-12-01 14:06:06

Új emlékérmék jelennek meg a 125 éves Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletére

Bemutatjuk a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emléktárgyakat.
2020-12-02 14:06:05

Brüsszel bosszúja: Ujhelyi István baloldali EP-képviselő tudott a brüsszeli razziáról, egy interjúban titkosszolgálati akcióként értékelte

Egyre gyanúsabb az ügy. Kérdés, hogy a szocialista politikus hogyan jutott a hírekhez a sajtó előtt.
2020-12-02 15:06:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem jutott olimpiai kvotahoz a noi csapatunk hongkongban   •   ellenzik az oriasi marilyn monroe szobor elhelyezeset mert a gyerekek belathatnak a szoknyaja ala   •   rivalis marka autojaval fotoztak hamiltont   •   belenyul a jelzaloghitelek kamataba lettorszag is tiltakoznak a skandinav bankok   •   tobb mint egy tonnanyi potencianovelot talaltak a ferihegyi repuloteren 4   •   kek villogos biciklin tavozott az alrendor miutan helytelen maszkviseles miatt birsagolt 2   •   figyelmeztetest adott ki a matraszentistvani sipark   •   ElectronicsTvkzls   •   nem csak a kinait az orosz vakcinat is gyartjak majd szerbiaban 2   •   hatranybolforditotta liverpoolfontosgyoze lmetarattakszoboszla iek   •   negy ev utan visszatert az x faktor gyoztes usnk egyszeruen kiegtunk szo szerint meghalt bennunk valami interju 2   •   lebuktak a miskolci drogdilerek   •   tuszulejtettektobbem bertegyhollandkisvar osban   •   az angolok megvertek a lengyeleket az albanok gyozelmet uzuni biztositotta be video   •   tobb szazan rohamoztak meg a tesla berlin melletti gyarat osszecsaptak a rendorokkel 2   •   merenyletkiserletet akadalyoztak meg oroszorszagban   •   palestinians give first vaccines after israel shares supply   •   maja brace against poor everton boosts fulhams survival bid   •   mit tudnak a 16 ezer forintos kutyuk amik figyelik a legzesunket mozgasunkat alvasunkat 2   •   kohoges miatt tort ki verekedes egy repulogep fedelzeten 3   •   duke ellington a jazz legenda aki segitett megdonteni a szovjetuniot   •   melto emleket allitanak a hos torzsormesternek   •   elelmiszeripari gepek szallitoszalagok tartalyok duplikator ustok 49   •   csanyi vilmos semmi ertelme mesterseges intelligenciaval reprodukalni az embert   •   HalálosbalesetÚjpest   •   peticiot inditott egy magyar diaklany hogy ne kelljen erettsegizni a koronavirus jarvany miatt   •   nagy bajban a betegek erre a veszelyre figyelmeztet az nnk 2   •   nem ment at az orszaggyulesen a tancsics borton epuletet erinto torvenyjavaslat   •   video hiaba a zebra ingyenfuvart kapott a gyalogos lany az atkelohelyen   •   keves a rendor tobb mint haromezren hianyoznak az allomanybol   •   elfoldeletlen tucatnyi rokatetem szombathelyen   •   restaurant owner jailed for violating covid orders   •   ez mar eszkalacio iran drontamadast inditott izrael ellen 2   •   eg egy csaladi haz kispesten   •   palacsik lilla a szules utan elhidegultem tamastol   •   evtizedek ota nem latott kaosz a legendas sztarcsapatnal amely onmagat teszi nevetsegesse   •   15 milliardos tendert zsebelt be a 4ig   •   hatranybol forditott a mu harry kane messi es ronaldo elott 2   •   bugyiban melltarto nelkul fotoztak nagy rekat kepek   •   foghijas tinibol lett oscar dijas gladiator russell crowe   •   oroszorszag ujbol megprobalja attorni az ukran vedelmet harkivnal 2   •   joe biden elso lepese lesz visszavonni trump tobb fontos intezkedeset   •   fucsovics nem tudott visszavagni rubljovnak   •   megrazo video a ralibalesetrol amiben negy ember meghalt   •   gyaszol a vigszinhaz   •   szomoru veg olvashato ki a nasa koltsegvetesebol   •   veszesen kozeledik az egymilliard forinthoz a hatos lotto fonyeremenye   •   human rights council on the right to privacy   •   tobb mint tiz tonna elelmiszert juttatott be legi uton a gazai ovezetbe nagy britannia   •   kirugta apjat a grand slam gyoztes teniszezo