Miért látjuk azt, ami nincs?

Agyunk könnyen becsapható, és az egereké is.
2024-05-09 21:09:12

Könnyű hamisítványokat készíteni a mesterséges intelligencia segítségével. De az éremnek van egy másik oldala is, épp a mesterséges intelligencia segíthet a hamisítványok leleplezésében.
2024-04-27 16:09:11

Könnyű hamisítványokat készíteni a mesterséges intelligencia segítségével. De az éremnek van egy másik oldala is, épp a mesterséges intelligencia segíthet a hamisítványok leleplezésében.
2024-04-27 16:09:04

Kínai kábelgyárat intézett a kisbérieknek Szijjártó

Optikai kábeleket fog gyártani 8 milliárd forintos beruházással a kínai Fiberhome Kisbéren. Az állam 15 százalékkal tolja meg a gyárépítést.
2024-04-24 14:12:13

Hatalmas optikai illúzióvá alakították át a milánói pályaudvart

A francia street art-művész, JR leleplezte az eddigi legösszetettebb művét, amely ideiglenesen kiállítássá változtatta a milánói pályaudvar épületét.
2024-04-15 13:10:32

Az olyan speciális kamerákról mindig is sok vita folyt, amelyek valamilyen módon az emberek ruhája alá lestek. A reptéri optikai szkennerek azonban annak a kifordított valóságnak és explicitásnak a közelébe sem kerültek, amit a NUCA mesterséges intelligenciát használó kamerája állít elő.
2024-04-09 07:06:43

2024-04-09 07:06:10

A Megafonról és a propagandáról énekel új dalában Bródy János

Ma hetvennyolc éve született a Kossuth- és Liszt-díjjal is elismert Bródy János, az Illés és a Fonográf tagjaként ikonná vált énekes-zeneszerző-dalszövegíró, ennek, illetve színpadi debütálása hatvanadik évfordulójának apropóján pedig új dallal állt elő, amit a HVG tett közzé. A Mondd, te mit hiszel szövege a kormány propagandagépezetének különböző részeit mutatja be, többek közt olyan gondolatokkal, mint: Szívet szorít a félelem Imádkozol, ne így legyen Plakátviharban veszted el a lelkedet Hát mondd, te mit hiszel Richelieu exceljében kimért adattömeg Kimérten ömlik rád a kódolt gyűlölet Na n...
2024-04-05 11:07:30

Bródy a 78. születésnapjára egy új, a karaktergyilkosságok és a Megafonnal súlyosbított propaganda működését leíró dallal lepte meg a rajongóit. A Mondd, te mit hiszel a hvg.hu-n hallgatható meg először.
2024-04-05 10:12:22

Semmivel sem pótolhatók a tenger fenekén futó adatkábelek

Optikai kábelek nélkül búcsút inthetünk az internetnek is.
2024-03-11 08:09:42

Semmivel sem pótolhatók a tenger fenekén futó adatkábelek

Optikai kábelek nélkül búcsút inthetünk az internetnek is.
2024-03-11 08:06:54

16 millió kilométerről érkezett üzenet a Földre

Új rekordot állított fel a NASA a Deep Space Optical Communications (DSOC) nevű kísérletével, amikor is 16 millió kilométeres távolságból sikerült az optikai kommunikáción keresztüli adatátvitel. A projekt célja, hogy a jövőben zökkenőmentes és gyors kommunikációt lehessen létesíteni a mélyűrbe tartó küldetések során
2023-11-21 10:09:04

16 000 000 kilométerről jött üzenet a Földre

A NASA Psyché nevű űrszondája minden eddiginél messzebbről küldött optikai jelet a Földre, ami megerősítette: ha embert küldünk a Masra, képesek leszünk vele hatékonyan kommunikálni.
2023-11-20 20:08:34

2023-11-20 20:08:23

Két internetes hálózatfejlesztési projektet zárt le sikerrel az MVM NET

Több mint 2 milliárd forintos ráfordítással valósult meg optikai hálózatok fejlesztése a Keszthelyi és a Körmendi járásban.
2023-11-16 15:09:15

Már elérhető az az algoritmus, ami pontosan kiszámítja az adatátviteli sebességet

A technika teljesen általános és a biológián kívül rendszerek széles skáláján alkalmazható, például az optikai rendszerekben, a mechanikai rendszerekben, a kvantum rendszerekben.
2023-11-02 20:08:09

Kína nagy dobásra készül a tenger alatt

24 ezer optikai érzékelőt telepítenek 3 és fél kilométeres mélységbe.
2023-10-29 15:09:51

Húsz gigabites netcsomagot vezet be a Google Fiber

Képes felhasználni a meglévő optikai infrastruktúráját a szolgáltatás nyújtására.
2023-10-29 13:10:28

Újra feltűnt a hiba a mátrixban, de most másik helyen videózták le

Nemrég egy különös jelenséget vettek videóra a San Francisco-i híd felett, amelyen úgy tűnik, minta egy repülő egyhelyben lebegne a levegőben. A laikus megfigyelőként teljesen értelmezhetetlennek tűnő pillanatot egy másik gépen repülő utas osztotta meg, aki párhuzamosan helyezkedett el a videón látható repülővel. Egy korábban a Mirrornak nyilatkozó pilóta elárulta, hogy a felvételen egy optikai csalódásnak lehetünk tanúi, amely akkor jöhet létre, mikor két repülőgép egymás mellett haladva nagyon lassan száll lefelé, ám az egyik sebessége valamivel lassabb. A videón látható repülőgép sokkal kön...
2023-10-24 15:08:43

Az új magyar lézerchip megváltoztathatja a világot

A Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai egy olyan optikai chipet fejlesztettek ki, amely fontos szerepet játszik majd a fény és az anyag kölcsönhatásának megismerésében, így a jövőben hozzájárulhat az elektronikus áramköröknél gyorsabb rendszerek kifejlesztéséhez.
2023-08-29 10:16:39

Fiatal ceremóniamester Balaton

Balatoni ceremóniamester (Jakus Máté, +36 30 839 9794) maradandóan szép rendezvénnyé varázsolja az esküvőtöket, amit nem csak a partnereddel, de az egész meghívott vendégsereggel közösen fogtok megélni, és élvezitek majd az elejétől a végéig. http://www.ceremoniamesterbalaton.eoldal.hu/ Kérlek, fussátok át a weboldalamon a fiatal párok véleményét, és keressetek bizalommal!
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:45

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

A Margitszigeten búcsúztatják Balázs Fecót

A Margitszigeti Zenélő Kút a 69 évesen meghalt zenész dalait zengi majd.
2020-12-02 22:06:10

Audival ütközött, majd elütött egy gyalogost egy mentő a Bécsi úton

Két embert – a gyalogost és a mentő sofőrjét – kórházba szállították.
2020-11-15 20:15:39

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:04

Extra adóval büntetik a nehéz autókat a franciák

Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
2020-11-16 18:11:05

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:21

Komárom és Komarno közt jár majd az első elektromos Volánbusz

Kezdődik a korszakváltás a Volánnál is.
2020-11-18 05:12:22

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:10

Jön az első időalapú menetjegy az országban

Magyarországon először Debrecenben lehet majd időalapú jegyet is vásárolni közösségi közlekedésben.
2020-11-18 17:06:11

Ingyenmunkára fogja a kis csatornákat a YouTube, nem fizet nekik a reklámok után

A YouTube 2021-től azokon a videókon is megjeleníti majd a reklámjait, melyek készítői eddig túl kicsinek minősültek ahhoz, hogy bekerülhessenek a YouTube partnerprogramjába. Igaz, így sem igazán kerülnek bele: ezek a készítők egy fillér jutalékot sem kapnak majd a videóik által generált reklámbevétel után.
2020-11-19 15:12:51

2020-11-19 15:12:52

Pintér Attila vereséggel tért vissza a Mezőkövesd kispadjára

Az MTK a 20. percben szerzett vezetést, majd simán őrizte meg minimális előnyét a lefújásig.
2020-11-21 19:08:59

Jürgen Klopp ismét az 5 csere mellett szólalt fel

„Lesz, amikor 48 órán belül két mérkőzést is kell majd játszanunk...”
2020-11-22 11:07:50

A környékbeliek parkolhatnak a fővárosi önkormányzat parkolójában

Kedd estétől december 11-ig lehet majd használni a parkolót.
2020-11-23 18:06:06

Baltával verte a kutyáját, majd egy lánccal a motorja után kötötte

Állatkínzással vádolnak egy hartai férfit.
2020-11-24 08:06:03

Közzétették a Gyémánt Liga 2021-es versenynaptárát

A sportág legrangosabb sorozatának versenyei májustól szeptemberig tartanak majd jövőre.
2020-11-24 10:06:02

Szlávik János: ismertetni kell az emberekkel, hogyan hatnak a védőoltások

Az osztályvezető főorvos szerint sokan nem akarják majd magukat a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinával beoltatni.
2020-11-24 11:06:24

Letöltendő börtönbüntetést kértek a brutális állatkínzóra

Baltával többször fejbe ütött egy kutyát, majd az állatot egy lánccal a motorkerékpárja után kötötte.
2020-11-24 16:06:16

Az Index új társtulajdonosa szerint ?a függetlenség kérdése szubjektív?

Ziegler Gábor a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az olvasók majd eldöntik, tetszik-e nekik az Index.
2020-11-24 16:06:18

Az Index új társtulajdonosa szerint ?a függetlenség kérdése szubjektív?

Ziegler Gábor a 24.hu-nak arról beszélt, hogy az olvasók majd eldöntik, tetszik-e nekik az Index.
2020-11-24 16:06:19

6-3-ra legyőzték az angolokat, majd metróval hagyták el a Wembley-t

Akkora köd volt, hogy teljesen leállt a londoni forgalom. Az Evening News című lap magyar címmel jelent meg.
2020-11-25 07:06:42

Drága előfizetést kap a Fortnite

Többe kerül majd, mint két-három streamelőszolgáltatás együtt.
2020-11-25 08:06:02

1100 katona segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet

Hétfőtől pedig számos intézmény védelmében is részt vesznek majd a katonák.
2020-11-25 08:06:04

Gergely Róbert lángosfutárnak állt

A színész-énekes nem bírta már a semmitevést és némi bevétel is jól jön a majd az egyéves kényszerpihenő után.
2020-11-25 09:06:10

Buszmegállóban verekedett egy férfi

Ököllel esett neki egy idegennek, majd meg is rugdosta.
2020-11-25 11:06:20

Nem kerül majd többe, ha a mobilfizetést választjuk

Eltörlik a kényelmi díjat Innovációs és Technológiai Minisztérium törvényjavaslata szerint.
2020-11-25 14:05:58

Két és fél év múlva lehet kötelező az italospalackok visszaváltása

A palackok újrahasznosítását nem írják elő a kedden benyújtott törvénymódosításban, csak annyit, hogy aki vállalja a fém-, műanyag és üvegpalackok visszaváltását, az mentesülhet majd a környezetvédelmi termékdíj alól. A kormány már hét éve halogatja a döntést a kérdésben, most sem kapkodja el, mert az új szabályok majd csak 2023 közepén l&ea...
2020-11-25 16:06:09

2020-11-25 16:06:16

Fényes nappal késsel rabolt a buszon, hamar kattant a bilincs

Először az utas cigarettatárcáját vette el, majd szemet vetett a mobiljára is.
2020-11-26 08:06:09

Döntött az EU: rá kell majd írni az elektronikai eszközökre, mekkora a várható élettartamuk

Hamarosan az energiahatékonysághoz hasonlóan fel kell majd tüntetni az elektronikai eszközökön, hogy várhatóan mikor kell majd először szervizbe vinni, és mennyire nehéz vagy könnyű javítani a készüléket.
2020-11-26 08:06:10

2020-11-26 08:06:12

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:00

Két kép árulkodik arról, hogyan néz majd ki a Samsung Galaxy S21

Twitteren jelent meg két fotó, melyekből már látni, milyen lehet a Samsung Galaxy S21 – vagy S21+ – kinézete.
2020-11-26 09:06:02

Két új olcsó telefont ad ki a Samsung: íme a Galaxy A12 és a Galaxy A02s

A Samsung megmutatta, melyik két telefonnal kezdi majd a jövő évet a megfizethető kategóriában.
2020-11-26 10:06:24

Két új olcsó telefont ad ki a Samsung: íme a Galaxy A12 és a Galaxy A02s

A Samsung megmutatta, melyik két telefonnal kezdi majd a jövő évet a megfizethető kategóriában.
2020-11-26 10:06:26

WHO-igazgató: A védőoltások nem tüntetik el teljesen a koronavírust

Mike Ryan szerint "nagyon-nagyon" valószínű, hogy életünk majd visszatérhet a régi kerékvágásba.
2020-11-27 06:06:04

WHO-igazgató: A védőoltások nem tüntetik el teljesen a koronavírust

Mike Ryan szerint "nagyon-nagyon" valószínű, hogy életünk majd visszatérhet a régi kerékvágásba.
2020-11-27 06:06:05

Lakhelyére csalt, majd megerőszakolt egy 12 éves kislányt egy szír migráns

A 19 éves férfi többszörösen büntetett előéletű.
2020-11-27 07:06:07

Tilos lesz szőrmét árulni a budapesti vásárokon

A háziasított állatok bőréből készített termékeket lehet majd árulni, de csak azokat.
2020-11-27 11:05:54

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem hiszel majd a szemednek a legmegtevesztobb optikai csalodasok   •   osszevertek nagy ferot megrendito vallomas olyan pofont kaptam hogy nekiestem a falnak es elkezdett verezni az orrom 2   •   atlepte a 15 milliot a koronavirus aldozatainak szama a vilagon 2   •   angela merkel bocsanatot kert husvetkor nem lesz teljes zarlat nemetorszagban   •   kibekulhetett dudas miki es szigligeti ivett   •   kullancspanik veszelyes fajt hurcolt be egy uj ragadozo magyarorszagra   •   durva hoseg erkezik   •   following trump russia to pull out of military fly over treaty   •   riasztottak a gripeneket egy bombafenyegetes miatt   •   joe biden megemelte a befogadhato menekultek letszamat 2   •   fel bejonni ebbe a faluba a virus riport kallosdrol ahol eddig nem volt koronavirus fertozott 2   •   elszallt a kave ara elobb utobb a penztarcank is megerezheti   •   holtan talaltak ra a korabbi nfl sztarra   •   debreczeni zita izlandi kepeket mutatott   •   a mol felvasarolt egy etteremlancot 2   •   ketten fulladtak a balatonba ugy hogy a labuk leert a fenekig 2   •   lelocsolta benzinnel majd felgyujtotta 11 eves baratjat egy fiu posan   •   kezcsokkal varjak a nemetul tudo tehetseges kollegakat magyar kardiologus meselt a kinti orvoshianyrol 2   •   a falnak rohanunk vagy meg el tudjuk rantani a kormanyt uj autos csucstalalkozonak ad otthont budapest   •   volunteers mobilize to clean israels tar coated beaches   •   negy part allt be piko andras moge jozsefvarosban   •   csokkeno vasarloero veszteseges mukodes inflacio ez nyomasztja most a magyar vallalkozasokat   •   unc denies professor tenure sparking backlash   •   szövetséghez   •   watch the critical moments before ship hit baltimore bridge   •   egyre kevesbe csabito magyarorszag a vilag tehetsegei szamara egy friss lista szerint   •   torheti a fejet a kreml navalnij visszater oroszorszagba   •   kongatja a veszharangot europa egyik legerosebb hadereje egyszeruen nincs eleg katonajuk   •   zelensky reports successes in missile production   •   us announces 100 million military aid package for ukraine   •   53   •   owner says alderman retaliating after online posts   •   nem tetszik az osztrak belugyminiszternek hogy magyarorszag elengedi az embercsempeszeket a bortonbol 2   •   kedvenc kepet osztotta meg fulop hercegrol erzsebet kiralyno ilyen meghitten meg sosem lattuk a szerelmes uralkodo part 2   •   kituzte a celt putyin mar csak hetei lehetnek hatra a kulcsfontossagu varosnak   •   braziliaban egy nap alatt 90 ezer ember fertozodott meg   •   tobbet is ki lehetett volna hozni minden idok legnagyobb ralis rivalizalasabol   •   bodi gusztiek nem buliznak varjak az oltast   •   pogany indulo es a carson coma is dijat nyert 2   •   xi warns about expanding military alliances at brics summit state media   •   minden este megiszom egy pohar bort a hosszu elet titkarol vallott a 104 eves no   •   kozel 160 ezer autojat kellene visszahivnia a teslanak   •   tordai bencet letiltotta a facebook 2   •   hajnal miklos feljelentette roganekat az olaf nal   •   az ufo sztrajkot szervezett 400 jaratot is torolhetnek 2   •   kinyithatnak az edzotermek es az uszodak szloveniaban 4   •   itt valami nagy bajnak vagy valamilyen varatlan dolognak kellett tortennie sokkolta helyieket a palinkafozdeben tortent tragedia 3   •   totem novak zalan megserult hamvai p g pedig elsirta magat miatta   •   mennyi ido alatt lehet most eladni egy lakast   •   agrarminiszterium jovore is lehet kulteruleti utak fejlesztesere palyazni