KSH: a 95-ös benzin négy forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A magyarországi átlagár 1,6 százalékkal, azaz 10 forinttal volt magasabb a régiós átlagértéknél. A szomszédos országokban az átlagár 630 forint volt, a magyar ár ennél 0,6 százalékkal, azaz 4 forinttal volt alacsonyabb. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 614 forint volt, ami 7 forinttal, 1,2 százalékkal haladta meg a régiós 607 forintos átlagárat. A szomszédos országokban...
2024-05-10 11:08:12

Jön a magyar inflációs adat - Mi lesz most a forinttal?

Csütörtökön február 23-a óta nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben. A forintnak ezúttal a vártnál magasabb amerikai segélykérelmek után a dollár gyengülése adott lendületet. Reggel 8 óra 30 perckor azonban érkezik az áprilisi magyar inflációs adat, ami hozhat nagyobb kilengéseket a forint piacán. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-10 08:06:40

Megkérdeztük, hol és miért járnak át a határon túlra vásárolni a magyarok: 40-50 ezer forintból tényleg tele van a bevásárlókocsi

Az országhatárok közelében lakók mindig is átjártak a határ másik oldalára vásárolni, tankolni, dolgozni, de Szlovákia mostanában annyira felkapott lett a magyarok körében, hogy már Budapestről is szerveznek oda bevásárlóutakat. A nyugati, déli és keleti határon élőket is megkérdeztük: érdemes-e kint vásárolni, mit és mennyiért szoktak venni odaát?
2024-05-08 11:06:43

2024-05-08 11:06:13

Erősödik a dollár, mi lesz a forinttal?

A tegnap délutáni dollárerősödés ellenére továbbra sem beszélhetünk fordulatról a forint piacán, a dollárral szemben ugyan távolodik a jegyzés a kulcsfontosságú 360-as szinttől, az euróval szemben azonban továbbra is több mint kéthavi csúcsának közelében mozog a magyar deviza szerdán is. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.
2024-05-08 09:06:51

Jó hír az autósoknak: ismét olcsóbb lesz a benzin

Remek hír az autósoknak: hamarosan ismét olcsóbban tankolhatunk. Kiderült, hogy hétfőtől változik a benzin és a gázolaj ára: mindkét termék nagykereskedelmi ára 2 forinttal csökken.
2024-05-03 22:06:12

2024-05-03 22:05:50

Fix árplafonja biztos nem lesz a benzinnek az energiaügyi miniszter szerint

A régiós átlaghoz köthetik a benzin árát, annál most 10-20 forinttal drágább itthon egy liter üzemanyag.
2024-04-24 12:10:30

Fix árplafonja biztos nem lesz a benzinnek az energiaügyi miniszter szerint

A régiós átlaghoz köthetik a benzin árát, annál most 10-20 forinttal drágább itthon egy liter üzemanyag.
2024-04-24 12:09:27

Tíz millió forinttal lett gazdagabb egy Luxor nyertes

Kihúzták a Luxor és a Kenó nyerőszámait.
2024-04-20 21:07:57

Mi lesz most a forinttal, a részvényekkel és a befektetéseinkkel? Megkérdeztük a profikat

Erős negyedéven vannak túl a globális részvénypiacok, sokak szerint már régóta érik egy kisebb-nagyobb korrekció. Mégis, az egyre intenzívebben lángoló geopolitikai feszültségek és a makrogazdasági környezet kihívásai ellenére a Portfolio által megkérdezett szakértők szerint nincsenek kizárva az újabb csúcsdöntések. Nem fognak idén unatkozni a kötvénybefektetők sem, a forint pedig könnyen áttörheti a 400-as szintet az euróval szemben. A kötvényalapokat vásárlóknak így érdemes körültekintőnek lenniük, a devizás alapok kereslete pedig felélénkülhet. Megkérdeztük három alapkezelő szakértőit, hogy...
2024-04-19 11:06:59

Kétezer forinttal akarta megvesztegetni a rendőröket egy román férfi Budapesten

A rendőrök Kőbányán ellenőriztek egy autót, ami össze volt törve. Az ellenőrzés közben kiderült, hogy az autót és a rendszámot is körözik.
2024-04-17 13:09:14

Komoly összeg... ön elnézte volna? Egy férfi kétezer forinttal próbálta megvesztegetni a zsarukat Kőbányán: most bíróságon van

Három nap alatt került bíróság elé egy férfi, aki kétezer forinttal próbálta megvesztegetni a rendőröket, hogy megússza az intézkedést.
2024-04-17 10:08:22

Komoly összeg, ön elnézte volna? Ez a férfi kétezer forinttal próbálta megvesztegetni a zsarukat Kőbányán: most bíróságon van

Három nap alatt került bíróság elé egy férfi, aki kétezer forinttal próbálta megvesztegetni a rendőröket, hogy megússza a rendőri intézkedést.
2024-04-17 10:07:50

2024-04-17 10:07:30

Havi 20 milliárd forinttal nő a kórházak adóssága

2024-04-15 07:07:57

Döntött a kormány, literenként 6 forinttal lesznek beljebb a gazdák

Az április 11-i Magyar Közlönyben már ki is jött a kormányhatározat, amiről az aznapi kormányinfón tett bejelentést Nagy István agrárminiszter. A friss kormányrendelet szerint a mezőgazdasági járműveknél a  kormány a gabonaágazat helyzetének javítását szolgáló intézkedésről döntött. A kormány felhívja a pénzügyminisztert, hogy az agrárminiszter bevonásával április 30-ig készítsen előterjesztést arról, hogy a gázolaj jövedékiadójából 90 százalékot igényelhessenek vissza e mezőgazdasági járművekre, már 2024. május 1.-től. De mit is jelent ez a 90 százalék? Idén januártól a gázolaj jövedéki adója...
2024-04-12 10:08:52

Merre megy a forint, mi lesz a magyar részvényekkel?

Történelmi csúcsot döntöget a BUX, miközben a forint árfolyama a 390-es szint közelében mozog az euróval szemben. Vajon van még erő a hazai részvénypiacban? Merre mehet tovább a hazai fizetőeszköz? Melyik most a legizgalmasabb magyar részvény? Április elején ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket havi felmérésünkben.
2024-04-09 16:07:22

100 forinttal nőtt december óta a benzin ára, és további drágulás jöhet

650 forinthoz közelít a 95-ös benzin átlagára, ami így 100 forinttal drágább, mint tavaly év végén volt, és mára majdnem annyiba kerül, mint a gázolaj. Ásványolaj Szövetség ezt főleg az adóemeléssekkel magyarázza, és további drágulásra számítanak.
2024-04-04 21:11:23

2024-04-04 21:10:03

X nem is lesz az amerikai útlevélben

Aztán jön a többi okmány.
2022-03-31 22:12:07

Borult, párás idő várható, de túl hideg nem lesz

A hétvégén 7 fok lesz a maximum hőmérséklet.
2020-12-19 05:06:20

Sahin: Jövő télre visszaáll a normális élet

Az idei év még kemény lesz az eddigi legbiztatóbb koronavírus-védőoltás egyik atyja szerint.
2020-11-15 20:13:58

Három játékos sem lesz ott a válogatott szerbek elleni focimeccsén

Sérülések és a karanténszabályok miatt nem lesznek ott a válogatottban.
2020-11-15 20:15:39

A koronavírusteszt is akciós lesz az idei Black Fridayen

A webáruházak kínálatára is hatással van a járványhelyzet.
2020-11-16 07:06:09

4,7 millió forinttal olcsóbb és 160 lóerővel gyengébb: itt az új Cupra Formentor

Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.
2020-11-16 09:12:01

4,7 millió forinttal olcsóbb és 160 lóerővel gyengébb: itt az új Cupra Formentor

Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.
2020-11-16 09:12:02

A WHO elnöke szerint a vakcinától még nem fog véget érni a járvány

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt mondta, a vakcina csak egy újabb eszköz lesz, ami nem helyettesíti az eddigieket.
2020-11-16 15:05:59

2020-11-17 07:08:43

Aludni biztos, hogy jó lesz Amerika legnépszerűbb autójában

A legújabb Ford F-150-ben olyan első ülések lesznek, amelyek szinte tökéletes ággyá alakíthatók.
2020-11-17 10:10:59

Jordán Tamás harminc év után búcsúzik a színházigazgatástól

Elköltözik Szombathelyről, de a színház újabb bemutatóin azért még ott lesz, egy panzióban fog megszállni.
2020-11-17 10:10:59

Aludni biztos, hogy jó lesz Amerika legnépszerűbb autójában

A legújabb Ford F-150-ben olyan első ülések lesznek, amelyek szinte tökéletes ággyá alakíthatók.
2020-11-17 10:11:00

Aludni biztos, hogy jó lesz Amerika legnépszerűbb autójában

A legújabb Ford F-150-ben olyan első ülések lesznek, amelyek szinte tökéletes ággyá alakíthatók.
2020-11-17 11:07:34

842 millió forintból építtetnek liftet a Várban

Az újjáépülő Stöckl-lépcső folytatása lesz a Tabáni lift, ugyanaz a két cég is végezheti a munkákat.
2020-11-17 13:06:42

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:33

Szalai Ádám hetekig nem játszhat

Szalai Ádám mellett Szoboszlai sem lesz bevethető szerdán a törökök ellen.
2020-11-17 17:07:35

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:23

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 19:06:24

Győzelmi körútra indult az azeri elnök a feleségével Hegyi-Karabahban

Ilham Aliyev bejelentette a körútján, hogy Hegyi-Karabahnak nem lesz autonóm státusza.
2020-11-17 20:07:02

Nyugaton napos, keleten ködös lesz a szerda

Esőre nem kell számítani, de sokfelé lesz felhős az idő. Az OMSZ figyelmeztető előrejelzése szerint a köd főként a keleti tájakon megmaradhat napközben is.
2020-11-18 07:06:11

Nyugaton napos, keleten ködös lesz a szerda

Esőre nem kell számítani, de sokfelé lesz felhős az idő. Az OMSZ figyelmeztető előrejelzése szerint a köd főként a keleti tájakon megmaradhat napközben is.
2020-11-18 07:06:12

Bemutatta csodaszemüvegét az Oppo, ilyen lesz az Oppo AR Glass 2021

Az Oppo tavaly már megmutatta, miként képzeli el a saját kiterjeszettvalóság-szemüvegét, de az akkori eszköz még nagyon messze volt egy hétköznapi szemüvegtől. Az Oppo AR Glass 2021-el már közel járnak a mindennapok kényelméhez, és már az is körvonalazódik, mi mindenre lesz jó a kütyü.
2020-11-18 19:06:23

2020-11-18 19:06:24

Belgium és Olaszország is a Nemzetek Ligája négyes döntőjében

A négyesdöntőn a franciák és a spanyolok mellett a belga és az olasz válogatott lesz ott 2021 őszén.
2020-11-19 07:09:43

Belgium és Olaszország is a Nemzetek Ligája négyes döntőjében

A négyesdöntőn a franciák és a spanyolok mellett a belga és az olasz válogatott lesz ott 2021 őszén.
2020-11-19 07:09:45

Lehet, hogy kék színű lesz a HÉV?

A MÁV a saját színére festetné a HÉV-szerelvényeket, ha már ő a tulajdonos.
2020-11-19 10:12:21

Lehet, hogy kék színű lesz a HÉV?

A MÁV a saját színére festetné a HÉV-szerelvényeket, ha már ő a tulajdonos.
2020-11-19 10:12:22

Müller Cecília: Ha az emberek 95 százaléka hordja a maszkot, nem lesz szükség további szigorításokra

Az országos tiszti főorvos szerint a betegek számában jövő héten lehet látni a kijárási tilalom hatásait.
2020-11-19 14:05:46

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:51

Újabb országos tesztelést tartanak Szlovákiában

Karácsony előtt ismét le akarják szűrni a lakosságot, de várhatóan nem ez lesz az utolsó ilyen akció Szlovákiában.
2020-11-19 15:12:52

Újra repülhetnek a Boeing 737 MAX-ok, de fő kérdés, hogy lesz-e hova

Az amerikai szövetségi repülésügyi hatóság bejelentette, az USA-ban ismét repülhetnek a Boeing 737 MAX gépek. A chicagói központú cég büszkeségének számító MAX-okat az után parancsolták világszerte földre, hogy két balesetben 346 ember vesztette életét. A fő kérdés az maradt, hogy a Covid–19-járvány miatti válság idején ki akar még MAX-ot venni, illetve ho...
2020-11-19 17:05:46

Lehet, hogy kék színű lesz a HÉV?

A MÁV a saját színére festetné a HÉV-szerelvényeket, ha már ő a tulajdonos.
2020-11-20 06:06:35

Okostelefonra költözik a jogosítvány

Jövő évtől Ausztriában már elég lesz a telefonunkat megmutatni a rendőrnek.
2020-11-20 08:06:10

Okostelefonra költözik a jogosítvány

Jövő évtől Ausztriában már elég lesz a telefonunkat megmutatni a rendőrnek.
2020-11-20 08:06:14

Okostelefonra költözik a jogosítvány

Jövő évtől Ausztriában már elég lesz a telefonunkat megmutatni a rendőrnek.
2020-11-20 11:06:37

Éjfélkor lekapcsolhatják a közvilágítást Gyöngyösön, ha a kormány elvonja az iparűzési adót

2021-ben egymilliárd forinttal is kevesebb lehet a 13 milliárdból gazdálkodó város bevétele.
2020-11-21 09:07:17

Éjfélkor lekapcsolhatják a közvilágítást Gyöngyösön, ha a kormány elvonja az iparűzési adót

2021-ben egymilliárd forinttal is kevesebb lehet a 13 milliárdból gazdálkodó város bevétele.
2020-11-21 09:07:18

Szlávik János: Az idősek és a krónikus betegségben szenvedők inkább ne fogadjanak látogatókat

Az osztályvezető főorvos reméli, hogy hamarosan nem lesz tere Magyarországon a vírustagadóknak.
2020-11-21 14:09:05

Szlávik János: Az idősek és a krónikus betegségben szenvedők inkább ne fogadjanak látogatókat

Az osztályvezető főorvos reméli, hogy hamarosan nem lesz tere Magyarországon a vírustagadóknak.
2020-11-21 14:09:06

Romániában hamarosan minden szeszes italos és üdítős palack visszaváltható lesz

A tervek szerint 2022-ben állnak át a betétdíjas rendszerre.
2020-11-21 21:05:48

Medvegyev fordított Nadal ellen, vb-döntőbe jutott

Dominic Thiem lesz az orosz teniszező ellenfele a vasárnapi fináléban.
2020-11-22 00:06:14

Országos fagy után kissé felmelegszik az idő

Eső legalább nem lesz.
2020-11-22 05:08:01

Rafael Nadal idén sem lesz már világbajnok

Novak Djokovic után a spanyol klasszis sem jutott az ATP-vb döntőjébe.
2020-11-22 08:06:30

Deutsch Tamás: Sem a keleti, sem a nyugati önkényből nem kérünk

A keretköltségvetéssel kapcsolatban kijelentette, „lesz megegyezés, bármennyire harcoskodnak most sokan”.
2020-11-22 09:07:21

Jürgen Klopp ismét az 5 csere mellett szólalt fel

„Lesz, amikor 48 órán belül két mérkőzést is kell majd játszanunk...”
2020-11-22 11:07:50

Sok újdonság lesz a Nicsak, ki vagyok? új szezonjában

Tilla beszélt a változásokról. Vasárnap indul a TV2 műsorának második évada.
2020-11-22 13:06:06

Ónos eső, köd és hideg idő lesz a jövő héten

Jellemzően borús idő várható.
2020-11-22 15:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   J   •   perapro   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   fluminense   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   PrmiumMagyarllampapr   •   gazolajkent adott el vizet egy negyfos banda   •   giorgia meloni is gratulalt orban viktornak   •   britain delays post brexit border checks on eu goods till 2024   •   akkora volt a tomeg az egyik plazaban mintha nem is lenne jarvany 2   •   gates locked a boy dying in a womans arms inside what police have learned about the california mass shooting   •   helyreall a forgalom a gyori vasutvonalon   •   tuzfalhiba miatt volt gond az eeszt vel nem tudtak receptre felirt gyogyszereket kiadni a patikak   •   ujabb melegrekordok dolhetnek meg szerdan 41 fok lehet   •   vascsovel es gazpisztollyal tamadt egymasra ket ferfi   •   kiabalasba es lokdosodesbe fulladt az orszagos roma onkormanyzat jeloltallito kozgyulese   •   egy zsak krumpli az autos vasarlasok melle   •   lufthansa faces new two day strike in germany   •   uj miniszterelnok jelolt jelentkezett be az ellenzeknel   •   ethiopia election fears over new delay   •   harom ember meghalt herszonban   •   putin signs extension of last russia us nuclear arms treaty   •   korhazba kerult kiraly viktor video 2   •   megkezdodott az orosz elnokvalasztas on szerint milyen eselyekkel indul vlagyimir putyin 2   •   eleg volt hadhazy akos reagalt toth csaba visszalepesere   •   draymond green le akarta tepni rudy gobert fejet   •   29 milliardert bocsatott ki kotvenyeket az otthon centrum   •   australia indefinite detention unlawful high court rules   •   bukarest helyett budapesten szallt le az airfrance egyik gepe 2   •   furt szelfikamerat kapnak a jovo evi dragabb iphone ok   •   budapesti helyszinekkel reklamozzak a marvel uj sorozatat de nem tudni miert   •   szepen lassan minden androidos mobilbol slusszkulcsot csinalna a google   •   kisoporte a fegyverraktarait amerika kolcsonszerzodesekre kenyszerul a szuperhatalom   •   k860   •   osszeutkozott ket villamos a kozvagohidnal   •   somhegyi krisztan es viczian viktoria ujabb varost fedeztek fel kozosen foto   •   putin suggests new narrative for prigozhin plane crash cocaine and grenades   •   az apple es a facebook vilaghaborujanak a kisebb hirdetok lesznek a vesztesei   •   orban viktor ujra targyalt a szelsojobboldali fratelli ditalia elnokevel 2   •   8eurocomponentoption comsvmaplangenindexp hpoptioncomrokdownlo ads   •   winter weather hits parts of europe from poland to turkey   •   35 milliardos kotvenykibocsatast tervez a mol   •   kasler miklos nonapra ferfi no csalad   •   kasler turelemre int   •   al capone is igy csinalta online tarskereson csajozott a cosa nostra maffiaszervezet egykori feje 2   •   meg novekszik a magyar lizingpiac de gyulekeznek felette a viharfelhok   •   pence elutasitotta trump felmenteset   •   muller cecilia ket het alatt duplazodott a lelegezteton levok szama 2   •   hivatalos bevezeti a kormany a koronavirus elleni vedettsegi igazolvanyt   •   bravurosan mentettek ki a szankobalesetet szenvedett ferfit bankuton   •   kabitoszert fogyasztott a het vegi ujbudai gyilkossag gyanusitottja   •   tavaly haltak meg a legtobben olaszorszagban a masodik vilaghaboru ota 5   •   arrol volt szo hogy jo arc igy mutattak be aldozatanak a jozsefvarosi gyilkost   •   kiderult mi lehet harry es meghan kislanyanak a neve es hogy melyik napra varjak a babat   •   szijjarto gratulalt joe biden harom miniszterenek