4K-s videózást kínál a DJI megfizethető drónja

Tíz kilométerről tud Full HD képet visszaküldeni a távirányítóra.
2024-04-30 18:09:53

Helikopterekkel hajtották végre a vietnámi főváros amerikai kiürítését

Saigon elfoglalásával egyidejűleg zajlott le a történelem legnagyobb helikopterekkel végrehajtott kimentési akciója.
2024-04-29 07:09:01

Fővárosi fejlesztésekről tárgyalt Orbán Viktor

Budapesten több helyszínen tájékozódott és tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a főváros helyzetéről, problémáiról, fejlesztésekről.
2024-04-28 13:09:14

Józsefváros polgármestere bizakodóbb az esélyeit illetően, mint 2019-ben. Pikó András parkolóházak helyett inkább bérlakásokat építene, a kerület rosszabb környékeit pedig úgy újítaná fel, hogy az társadalmilag igazságos legyen. A politikussal egyebek mellett lakáspolitikáról, a Diószegi Sámuel utca jövőjéről és arról is beszélgettünk, hogy miért jó, ha a helyieknek fizetniük kell a parkolásért.
2024-04-27 11:09:51

2024-04-27 11:09:27

Bajban van a Tesla, akár már az idén elkezdhet megfizethető autókat gyártani

Jelentősen csökkent a cég nyeresége, itt a reakció.
2024-04-24 12:09:17

Jogosulatlan reklámtevékenység és közterület-használat miatt vonja felelősségre a főváros a mobilfoxos pénzosztókat

A vállalkozás reklámarca korábban egy Gattyán-érdekeltség társtulajdonosa volt.
2024-04-17 18:11:05

Luxusberuházások helyett megfizethető lakások kellenének Rákosrendezőn is

Több cikkben is foglalkoztunk mostanában a Rákosrendezőn tervezett óriásberuházással. Ezúttal a Habitat for Humanity Magyarország osztotta meg álláspontját a projekt lakhatási hatásáról, és arról, hogy milyen építkezésekre, felújításokra lenne a területen leginkább szükség.
2024-04-04 18:07:12

Vitézy Dávid: Folytonos egymásra mutogatás helyett végre valóban fejlesszük Budapestet

A főpolgármester-jelölt vállalja, hogy megújítják a főváros nagy közlekedési csomópontjait.
2024-04-03 09:13:04

Vitézy Dávid: Folytonos egymásra mutogatás helyett végre valóban fejlesszük Budapestet

A főpolgármester-jelölt vállalja, hogy megújítják a főváros nagy közlekedési csomópontjait.
2024-04-03 09:08:24

A rákosrendezői fejlesztésről indított online szavazást a főváros

Lakógyűlés elnevezéssel újra online szavazást indított a Fővárosi Önkormányzat, ezúttal a rákosrendezői beruházásról és a járóbeteg-szakellátásról kérdezik meg a budapestieket - jelentette be a főpolgármester kedden a Facebook-oldalán.
2024-04-02 17:07:36

Beszáll a főváros az albérletpiacba, 30 százalékkal olcsóbban adnák a lakásokat

A tulajdonostól vennék bérbe a lakást, amit aztán jóval olcsóbban adnak bérbe. Ezzel a tulajdonos sem járna nagyon rosszul.
2024-04-01 14:10:09

2024-04-01 14:10:06

2024-04-01 14:09:27

Visszavásárolja a főváros a dísz- és közvilágítással foglalkozó cégét

A vállalat eddig részben magántulajdonban volt.
2024-03-30 17:08:29

Varga Mihály azt állítja a közösségi oldalán, hogy Karácsony Gergely főpolgármester 2023 június óta nem fizet adót. Szerinte a főváros a szegényebb településektől vonja el ezzel a forrásokat.
2024-03-28 10:06:40

2024-03-28 10:06:02

Még neve sincs, de már épül az új egyiptomi főváros

Ráadásul már 1500 család be is költözött.
2024-03-26 06:09:48

Még neve sincs, de már épül az új egyiptomi főváros

Ráadásul már 1500 család be is költözött.
2024-03-26 06:07:39

Megfizethető bérlakásokat kínálna a főváros új ügynöksége

A Fővárosi Lakásügynökség célja, hogy minél több elérhető árú albérlet legyen Budapesten.
2024-03-20 16:11:58

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSŐTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KŐMŰVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől...
2020-06-20 16:41:44

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:44

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:44

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893

2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:45

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:45

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Budapesten Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Bejárati ajtócsere utáni, kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db. külső, belső teljes képet. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől, ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-...
2020-06-20 16:41:46

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap.Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki:+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faházalapozás, betonalap!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre KERTI FAHÁZAK, szerszám tárolok, beton alapozások elkészítése, betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak betonalap készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki:+36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:47

Parketta csiszolás lakkozás Budapest

Kedvező árú parketta csiszolás Budapest területén, emellett parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester. Budapest vonzáskörzetében jótállással az elvégzett munkára, fix parketta csiszolás árakkal. http://parkettacsiszolasbudapest.gportal.hu Megfizethető parketta csiszolás Budapest vonzáskörzetében, ezen kívül parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester.
2020-06-20 16:41:47

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com

Autóbérlés hosszú távra X. kerület +36 70 201 4900 https://autoberles10kerulet.blogspot.com Autóbérlés X. kerület régiójában megfizethető bérleti díjért, gyors ügyintézés, bérautó akár napi 2500 Ft + áfától +36 70 201 49 00! Autókölcsönzés szolgáltatásainkat hosszú távra is igénybe veheti, ha kéri, sofőrt is tudunk biztosítani, és bérelhet menyasszonyi autót esküvőre is. Olcsó bérautó X. kerület, olcsó autókölcsönzés X. kerület, olcsó autóbérlés X. kerület, olcsó bérautó X. kerület, autó tartós bérlet árak X. kerület, autóbérlés hosszú távra X. kerület, autó tartós bérlet X. kerület,...
2020-06-20 16:41:47

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/

Profi vízvezetékszerelő Budapest 06 30 571-2337 Hajósi Gábor http://www.vizvezetekszerelobudapest.eoldal.hu/ Megfizethető, fix áras vízvezeték szerelés, akár azonnali kiszállás 06 06 30 571-2337, garancia, igényes munkavégzés. Vízvezeték szerelés gyorsszolgálat Budapest.
2020-06-20 16:41:47

Olcsó fabrikett Budapest https://fabrikettbudapest.com

Fabrikett Budapest. Megfizethető fabrikett kiszállítással Budapest vonzáskörzetében +36 70 410 7499. Ha az optimális fűtési megoldásról beszélünk, a brikett az egyik legjobb megoldás. https://fabrikettbudapest.com Télen nem mindig érhető el száraz tüzelő, ilyenkor a fabrikett talán a legjobb fűtési mód. Legolcsóbb fabrikett Budapest, fabrikett terco obi, fabrikett vélemények, fabrikett árukereső, olcsó fabrikett akció kiszállítással Bp
2020-06-20 16:41:47

Kisebb nagyobb kőműves, burkoló javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! GYORS SZOLGÁLAT, ha megoldható, akár hétvégén is! CSÕTÖRÉS, BEÁZÁS utáni KÕMÛVES, BURKOLÓ javítási munkák,”kis munkák” vakolat illetve egyéb javítási munkák. Burkolatok fali csempék, járólapok cseréjét, pótlását.”kis munka”. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. „kis munka” Kivitelezés helyszínére sza...
2020-06-20 16:41:47

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:09

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Budapesten! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: ...
2020-06-23 11:30:09

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:09

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. K...
2020-06-23 11:30:09

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:04

Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Budapesten! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Ajtó-ablak csere utáni kőműves javítási munkák elkészítése. Javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: ...
2020-06-23 22:01:04

Kerti faház, mobilgarázs, alapozás betonalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, MOBILGARÁZS, ALAPOZÁS, beton lemezalap. Betonalapok festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Kollégáim szakmai tudása, tapasztalata és gyakorlata a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantáljuk. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, mobilgarázsok, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:04

Kisebb nagyobb kőműves javítások!”kis munkák”

Munkáim egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! TÖRÖTT KILINCS CSERE „KIS MUNKÁK” Csőtörés, beázás, ajtó, ablak csere utáni kőműves javítási munkák, illetve egyéb javítási munkák. A javítási munkáimat, hagyományos módon készítem el, helyszínen kevert habarcsból simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom! Kérem a javítandó munkáról küldjön 1 db teljes képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. K...
2020-06-23 22:01:04

Kerti faház, alapozás beton lemezalap!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre: KERTI FAHÁZ, ALAPOZÁS beton lemezalap. Beton lemezalap festése, teljes körű kivitelezéssel. Készítési méretek max: 20 nm-ig! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kerti faházak, beton lemezalapok készítése, kiváló minőség, megfizethető áron! Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:06

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:06

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hal a tortan oszinte leszek nekem nem izlik velemenyezte schobert lara a sajat reteset   •   az irani raketazapor egyetlen sulyos serultje egy 7 eves beduin kislany 2   •   polccal   •   a parizsi divathet helyett nezzen fel a tiktokra   •   hatalmas fogas utotte a betorok markat   •   120cfokosgżztiszt   •   belerangathatja e meg egy utolso haboruba trump az usa t   •   rossz eronlet vagy asztma miatt fullad ki hamar edzes kozben szakertonk elarulja 3   •   us senate passes sweeping bill to counter china tech reach   •   nemeth szilard mar kesziti a husveti menut csirkelabak serege fotok   •   az everton kilencgolos meccsen utotte ki mourinhoekat az fa kupabol video   •   meghalt balogh laszlo munkacsy dijas festomuvesz   •   karacsony gergely 17 eve teljesiti amit gyurcsany ferenc ker   •   a gyongyosiek megszavaztak hogy akarnak e tuzijatekot   •   ujabb magyar kezitehetseg igazolt a nantes noi csapatahoz   •   koronavirus ismet 2000 folott az uj fertozottek szama meghalt 118 beteg 2   •   sotet modot kapott az asztali google kereso   •   jakab peter k endre magyar allampolgarsagarol kerdezte orban viktort   •   if you think that glass of wine is good for you its time to reconsider   •   gerard pique szerint shakira rajongoinak nincs eletuk es olyanok mint a droidok   •   joe biden visszater a feher hazba az irani izraeli helyzet miatt   •   manuel az augusztus 27 ei tuzijatekrol jol fellottuk az egbe minden egyeni vallalkozo egesz eves katajat   •   annyira kiakadtak a nemetek hogy akar a neveto harmadik is befuthat kancellarnak   •   us defense department confirms leaked video of unidentified aerial phenomena is real   •   oriasi orom erte istenes benceeket ezt garantaltan minden szulo aterzi video   •   sylverro curvy fashion budapest 9   •   félszáz   •   osszecsapasok kisertek a jeruzsalem napi zaszlos menetet izraelben   •   magyar kupa gyoztes focistat igazolt a fehervar   •   a csalad az csalad a lotusz meg lotusz   •   tokioi biralat pekingnek az emberi jogi helyzet miatt   •   enes kanter felt encouraged to speak out against china after nba supported players fighting other injustices   •   kulonleges lezerkozpontot adtak at kecskemeten   •   megszolalt schobert norbi emilioek gyomormutetjerol   •   angry murphy says amateurs should not be allowed in pro tournaments and robertson agrees   •   non stop automentes autoszallitas tel06 20 9188 649 4   •   levetette magat a plaza negyedik emeleterol egy fiatal ferfi malajziaban   •   atfogo tamadast indit a hackerek ellen az mnb es a kibervedelmi intezet   •   ujra szerelmes az x faktor sztarja ez a gyonyoru no rabolta el a szivet foto   •   most orak alatt halnak meg huszoneves fiatalok falus andras immunologus szerint ijeszto a helyzet   •   megtamadtak a dk aktivistajat erzsebetvarosban   •   Bandog||(SELECT0x4f7 94a43WHERE5312=5312O RELT(3322=3322,SLEEP (32))   •   parades felpalyas golt szerzett az atletico csatara 2   •   paratlan kis furdoszigetert rajongtak a pannoniaban jaro romaiak ma mar a nyomat sem talalni ez tortent vele 2   •   elmenekultoroszorsza gbolnavalnijsajtotit kara   •   main street investors bet on comeback for regional banks   •   uj gep gép   •   a brazil elnok oltatlanul is elmegy az ensz kozgyulesere   •   ket kisgyerek maradt arvan a 10 emeltrol kizuhant no halala utan 2   •   cleantech