Trónra ültette egykori színháza Láng Józsefet: így él a 90 éves színészlegenda a visszavonulása óta

Túl a kilencvenen is korát meghazudtoló állapotban van Láng József. A Jászai Mari-díjas színész semmiféle egészségi problémával nem küzd, leszámítva a térdében lévő porckopást, ami a korral jár; és bár 2022-ben úgy döntött, visszavonul a színpadtól, a napjai most is aktívan telnek.
2024-05-11 09:06:27

2024-05-11 09:05:56

Tényleg 3 millió forintos négyzetméterárak vannak a Balatonnál?

Az elmúlt hetekben körbejárta a sajtót egy hír, miszerint a 3 millió forintot is elérhetik egyes Balaton-parti lakásfejlesztések négyzetméterárai. Az elsőre megdöbbentőnek tűnő szám hallatán kíváncsiak lettünk, hogy valóban ennyire megdrágult-e a balatoni lakáspiac, így az új és a használt lakások aktuális kínálati árai mellett a tavaly gazdát cserélt lakások és házak árait is összehasonlítottuk.
2024-05-11 07:06:31

Oszter Sándor özvegye megszólalt az állapotáról, miután váratlanul rosszul lett a balatoni villában: nem jó híreket közöltek vele az orvosok

A váratlan rosszulléte után még több hétig pihennie kell Oszter Sándor özvegyének, aki elárulta, milyen állapotban van most.
2024-05-10 22:06:31

2024-05-10 22:06:00

Az egyik legrosszabb éven vannak túl a boltok

A bolti kiskereskedelem a 2023. évben az egyik legnehezebb évét tudja maga mögött, hiszen a rekordmagas infláció mellett a napicikk kereskedelem meghatározó szereplőinek lehetőségeit rendkívüli mértékben korlátozták az olyan intézkedések, mint az extraprofit adó vagy a beszerzési áron és a beszerzési ár alatti értékesítés kötelezettsége - állapítja meg az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amely csütörtökön tartotta meg közgyűlését.  
2024-05-10 15:07:03

Lélektani szinten a budapesti tégla lakások ára

Verhetetlen a tégla építésű lakások népszerűsége Budapesten, ahol a használtingatlan-adásvételek 80 százalékában ilyen típusú otthonok szerepeltek idén. A főváros egészét tekintve 992 ezer Ft/m2 az ilyen típusú értékesített lakások átlagos négyzetméterára, azonban hét kerületben a lélektani egymillió forintot is meghaladták. A legdrágább a XII. kerület, itt jelenleg az 1,2 millió forintot is meghaladja az átlag, míg a legtöbb lakást Erzsébet- és Józsefvárosban vásárolták a Duna House ügyfelei.
2024-05-10 11:07:22

Kigyulladt egy családi ház Szolnokon, egy férfi bennégett

Csütörtökön, kora délután érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Szolnokon kigyulladt egy lakóház. A Törteli utcában lévő romos családi házhoz három járművel vonultak a tűzoltók. A hatvan négyzetméteres, egyszintes családi ház teljes terjedelmében égett, az épület tetőszerkezete is lángolt, sőt be is omlott. A ház udvarán felhalmozott lomok háromszáz négyzetméteren égtek, a tűz még a szomszéd telken lévő öt négyzetméteres tűzifatárolóra is átterjedt. A tűzoltók az egy órán át tartó oltási munkálatok közben egy hatvanas éveiben járó férfi összeégett holttestét találták meg a he...
2024-05-09 17:08:38

Döbbenetes látvány Enyingen: lesodródott az útról és egy családi házba csapódott egy teherautó: fotók

Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató szerda délután Enying Fő utcáján.
2024-05-09 16:06:31

2024-05-09 16:06:05

Ingyenes családi programokkal népszerűsítik a zöld átállást Pécsen

Számos közlekedésbiztonsági, elektromobilitási és interaktív programon vehet részt az egész család.
2024-05-09 15:09:30

A családi tragédiájáról vallott Várkonyi András

Családi tragédiájáról vallott Várkonyi András a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában. Az ország Vili bácsija az édesapja és a lánya elvesztéséről is őszintén beszélt.
2024-05-08 19:07:08

2024-05-08 19:06:33

Halott pár került elő egy családi házból Szamosújlakon

A rendőrség vizsgálja az ügyet.
2024-05-08 17:06:58

444: Hárommilliárd forintnyi munkát kapott a ceglédi önkormányzattól egy fideszes képviselő családi cége

Károly Ferenc most ismét megméreti magát az önkormányzati választáson.
2024-05-08 12:11:52

Önnel is megtörténhet? A szomszédja öröklési szerződéssel szerezte meg egy kórházban fekvő, idős magyar hölgy vagyonát

A Pest Vármegyei Főügyészség pert indított azon nő tulajdonjogának törlése érdekében, aki öröklési szerződést kötött a súlyosan beteg, életveszélyes állapotban lévő idős szomszédjával.
2024-05-08 10:07:15

2024-05-08 10:06:53

2024-05-08 10:06:22

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-20 16:41:43

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-20 16:41:43

ÖSSZKOMFORTOS NAGY 150m2 CSALÁDI HÁZ ELADÓ.

Eladó családi ház Orgovány, Falusi CSOK-ra alkalmas. Kecskeméti Mercedes gyártól-30kmre Orgoványon 800 nm-es telken, 2+1 szobás 8x20m=160 nm-es jó állapotú nyeregtetős családi ház eladó. Az ingatlanhoz melléképületek, nyári konyha egy garázs-nyílt tároló-5db beton sertés ól és pince is tartozik. Gáz-cirkó fűtés biztosítja a meleget, mely üzemelhet fatüzelésű kazánról is. Az ingatlanban 1 éve történt vízvezeték -műanyag nyilászáró csere és a konyha, előszoba és fürdőszoba felújítása. Ipari áram és fúrott kút is van. Csendes nyugodt biztonságos idősek által lakott zsák utcában várja uj gazdáj...
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

Bioptron lámpa bérlés, kölcsönzés.

Bioptron lámpa bérlés, Bioptron lámpa kölcsönzés: 06 70 429-8212. Ezek a 4, 11, vagy 15 cm. átmérőjű orvosi készülékek alkalmasak a Bioptron polarizált fényterápia segítségével: felfekvések, fekélyek teljes meggyógyítására - a sebek szokásosnál szebb és gyorsabb gyógyulására - reumás és ízületi panaszokra - égési sérülésre - fájdalomcsillapításra -bõrproblémákra, ránctalanításra, kozmetikai kezelésre. Kauciót nem kérünk. Megrendelés csak telefonon lehetséges! A járvány idején nincs kiszállítás, érte kell jönni. Megrendelés, csak telefonon.
2020-06-20 16:41:43

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-20 16:41:43

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-20 16:41:43

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-20 16:41:43

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-20 16:41:44

Számítógép javítás helyszínen

Számítógép javítás helyszínen! Otthonában - Irodájában. Hívjon, házhoz megyünk: ☎ +36/20-985-7489 - Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? - Furcsa hibaüzeneteket kap, el se indul? - Akadoznak a programjai? - Nincs internete, vagy túl lassú? - Eltűntek az adatai, képei? - Elromlott számítógép helyreállítása. - Vírusirtás, adatmentés, adat helyreállítás. - Internet ROUTER beállítás. - Új és Használt számítógép konfigurációk. Tel.: 06/20-985-7489 WEB: http://www.computergroup.hu

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Autójavítás, kárrendezéssel, csereautóval Budapesten

Karosszériajavítás, autófényezés, teljes körű biztosítási ügyintézés Közlekedési balesetet szenvedett autójával és nem tudja, mi ilyenkor a teendő, mi a legjobb megoldás Önnek? Nincs ideje papírokat beszerezni, biztosítóba járkálni és ügyintézéssel foglalkozni? A teljes körű biztosítási ügyintézést, elvégezzük Ön helyett! A javítás idejére, ingyenes kölcsönautó! Óde-car kft. 1117 Budapest, Hunyadi János út 9. https://goo.gl/maps/AoTDtVGj38ftqyZz5 06-20-9374-593 [email protected] http://www.karosszeriatjavit.hu/
2020-06-20 16:41:45

Fix áras non-stop duguláselhárítás Szentendre https://dugulaselharitasszentendre.com

Fix áras, non-stop duguláselhárítás Szentendre Csongrádi László +36 20 293 4400. https://dugulaselharitasszentendre.com Hívjon, ha eldugult a lefolyó és azonnal indulok. Gyors és profi munka Non Stop kamerás csatornavizsgálat magyar családi vállalkozás a nap 24 órájában várja hívását. Ingyenes Kiszállás. 24 órás ügyelet. Profi szakemberek. Szolgáltatások: Womás Csatornatisztítás, Kamerás Csatornavizsgálat.
2020-06-20 16:41:46

Olcsó womás duguláselhárítás Dunakeszin https://dugulaselharitasdunakeszi.com

Olcsó womás duguláselhárítás Dunakeszin Csongrádi László +36 20 293 4400 https://dugulaselharitasdunakeszi.com 0-24 órában elérhető duguláselhárítás Dunakeszin, vízszerelés, womás csatornatisztítás. Garancia, fix árak, megbízható magyar családi vállalkozás.
2020-06-20 16:41:46

B3 INGATLAN - Független értékbecslés | ingatlanközvetítés | tanácsadás

Független értékbecslő – ingatlanközvetítő Fejér megyében, a Velencei-tó körül (40-50 km-es körzetében). Lakások, családi házak, telkek hivatalos értékbecslését rendelheti meg és a független ingatlanközvetítő menüpontban is korrekt árakkal találkozhat. Nézze meg a jelenlegi AKCIÓS ajánlatokat. === Keressen fel még a kezdeteknél, mert egyáltalán nem mindegy hogyan jelenik meg a hirdetése! ===
2020-06-20 16:41:46

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-20 16:41:46

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-20 16:41:46

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-20 16:41:47

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-20 16:41:47

Megbízható olcsó ELMŰ regisztrált villanyszerelő Budapest http://villanyszerelobudapesten.hupont.hu/

Megbízható olcsó ELMŰ regisztrált villanyszerelő Budapest 06 70 545-0911 http://villanyszerelobudapesten.hupont.hu/ Villanyszerelő gyorsszolgálat Budapest, akciós villanyszerelés Budapest, biztosíték hibaelhárítása Budapest, biztosítéktábla hibaelhárítása Budapest, biztosítéktáblák cseréje Budapest, biztosítéktáblák ellenőrzése garanciával Budapest, családi ház elektromos felújítása Budapest.
2020-06-20 16:41:47

Sittszállítás Budapest Forrás: https://sittszallitasbudapest.ewk.hu/

Hulladéklerakó és konténeres sittszállítás Budapest A 17. kerületben lévő lakossági hulladékudvarunk hulladékkezelési engedéllyel bír, a Budapest körzetéből nálunk lerakodott vegyes hulladékból szétválogatjuk az építési törmeléket és a különböző anyagú pl. fa hulladékot. Csapatunk elérhető a +36 30 944 3839 számon.
2020-06-20 16:41:47

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka!

Otthonról végezhető GÉPELÉSI munka! A munka az ország bármely pontjáról végezhető, sőt külföldről is. Érdekli? Jelentkezzen a Piac- és közvélemény-kutatásra! Nincs semmi más dolga, mint regisztrálni a megadott oldalon s várni a kérdőíveket a postafiókjába. (magyar nyelvű !!) Fizetés egy napon belül. Nem ámítás, nem átverés ez tényleg igazi kereseti lehetőség. Írja be ezt a címet a keresőjébe és jelentkezzen most: http://euromarket.hupont.hu
2020-06-20 16:41:47

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 11:30:09

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-23 11:30:09

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-23 11:30:09

Teraszfűtő üvegcső eladó.

TERASZFŰTŐ, TERASZSUGÁRZÓ, LÁTVÁNY TERASZFŰTŐ HŐÁLLÓ ÜVEGCSÖVEK ÉRTÉKESÍTÉSE,FORGALMAZÁSA. BÁRMILYEN TÍPUSÚ TERASZFŰTŐ JAVÍTÁSA SZERVIZELÉSE, FELÚJÍTÁSA. WWW.HŐLÉGFÚVÓSZERVIZ.HU
2020-06-23 11:30:09

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 11:30:09

ÖSSZKOMFORTOS NAGY 150m2 CSALÁDI HÁZ ELADÓ.

Eladó családi ház Orgovány, Falusi CSOK-ra alkalmas. Kecskeméti Mercedes gyártól-30kmre Orgoványon 800 nm-es telken, 2+1 szobás 8x20m=160 nm-es jó állapotú nyeregtetős családi ház eladó. Az ingatlanhoz melléképületek, nyári konyha egy garázs-nyílt tároló-5db beton sertés ól és pince is tartozik. Gáz-cirkó fűtés biztosítja a meleget, mely üzemelhet fatüzelésű kazánról is. Az ingatlanban 1 éve történt vízvezeték -műanyag nyilászáró csere és a konyha, előszoba és fürdőszoba felújítása. Ipari áram és fúrott kút is van. Csendes nyugodt biztonságos idősek által lakott zsák utcában várja uj gazdáj...
2020-06-23 11:30:09

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:09

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 11:30:10

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-23 11:30:10

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-23 11:30:10

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-23 11:30:10

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 11:30:10

Beázások megszüntetése!

Palatető mosás, festés, javítás, felújítás cseréptető mosása, festése felújítása Garanciával!
2020-06-23 11:30:10

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:01:04

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:01:04

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   J   •   perapro   •   rozsa sandor   •   P   •   fluminense   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mar nincs kibuvo eu s kotelezettseg a legrosszabb allapotban levo csaladi hazak es lakasok felujitasa   •   evosz fontos lenne az epitoipari vendegmunkasok foglalkoztatasanak szabalyozasa   •   torott fembiztonsagi ajto kilincsek csereje 15   •   minden eddiginel pusztitobb orosz tamadas kovetkezhet 3   •   16 millio csaladnak es mintegy felmillio cegnek segit a torlesztesi moratorium   •   ujra korhazba vittek torocsik marit 2   •   egy gotikus katedralis helyreallitasat tamogatja ken follett   •   a karpataljai magyarok lehetnek az ukran politikai jatszma karvallottjai 2   •   a magyar junior vilagbajnok vegletekig kielezett csatat vivott az oriasolovel   •   meghalt michael jenkins a szivtipro gimi iro rendezoje   •   a bortonre varo aurelio nemreg szakitott de a szive mar ismet foglalt 2   •   elfogadtak a jogszabalyt ezutan buncselekmeny lesz kijatszani az oroszok elleni szankciokat 2   •   volcanoes could still be active on mars   •   israel gaza hamas raped and mutilated women on 7 october bbc hears   •   nem lattam semmit duhos utas vakitott meg majdnem egy buszsofort budapesten   •   gorogorszag par heten belul fogadhatja az unios turistakat   •   targykent adta vette a prostituciora kenyszeritett noket a pesti banda   •   minden a terv szerint halad a jovo heten enyhitenek a korlatozasokon angliaban   •   indul a tavi viharjelzesi szezon   •   napi balfek hol lehet megtalalni karacsony gergelyt   •   kagylofarm menti meg a frontkatonak lelket   •   vegre boldog lehet minden magyar indian   •   italys draghi urges unity sacrifice in fighting the virus   •   how a tiktok video helped these college students collect over 200000 products to help fight period poverty   •   ujabb milliardokhoz jutottak fidesz kozeli vallalkozok es onkormanyzatok   •   elkezdtek lobbizni azert hogy bevezessek az egesz vilagra kiterjedo cukoradot   •   veszelyes fertozest hordozo deneverek repkednek magyarorszaghoz kozel 2   •   a magyar indianok nyomaba eredtek a librettoban   •   debutant harden stars in nets win over magic   •   megrazo fotokon a moszkvai terrortamadas helyszine   •   meghalt a sportolo akihez samlira kellett allnia vitray tamasnak   •   a kedves papa elegedett a csaladi botranykronikaval   •   a kreml ujabb csapjait vagtak le az eu s valasztas elott a titkosszolgalatok   •   egy covidos ferfi felesege negativ tesztjevel es iszlam ruhajaba bujva szallt repulore   •   a lufthansa veheti szarnyai ala az ita airwayst   •   israel to open three humanitarian routes into gaza   •   how many t rex were there billions it turns out   •   hatalmas langgal egtek az autok evakualni kellett egy lakohazat budapest iii keruleteben   •   bizarr modon probalt az orszagba csempeszni kaktuszokat egy no uj zelandon   •   james harden houston rockets star joins brooklyn nets in three team deal   •   vegtelen kaland az urben tobb uj sorozatot is varhatnak a star wars rajongoi   •   austrian far right leader sellner to appeal ban from entering germany   •   electrician   •   aranyvaros a sziuk foldjen deadwood video   •   toth gabi elo adasban sirta el magat az elmult idoszak miatt kepek   •   izrael nem kuldi el delegaciojat washingtonba miutan az usa nem vetozta meg az ensz bt tuzszuneti javaslatat 2   •   akire nem hat a jarvany bivalyeros evkezdes a mediateknel 4   •   tiz auto amit a legjobban varunk 2021 ben 3   •   kitartott pcsa kirobbant az azsia expressz botrany sipos f tamas megdobbento stilusban beszelt kecskes enikorol a modell a kamerak elott kerte szamon az enekest 2   •   forradalmi ujitas johet a windowsba nem kell majd ujrainditani a gepet 2