Megszállták a bűnözőbandák az aranyföldeket

Védett területen bukkantak fel, a vízforrásokat is veszélyeztetik.
2024-05-11 21:07:35

Államfőknek járó fogadtatásban részesült a volt iráni elnök Budapesten

Még fotózni sem lehetett.
2024-05-11 07:07:13

Államfőknek kijáró kíséretet kapott a holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten

Az iráni sajtóból derült ki, védett személyeknek járó kíséretet kapott a volt iráni elnök Mahmud Ahmadinezsád Magyarországon. A felvételek szerint a holokauszttagadó szélsőséges expolitikus rendőrkonvoj kísértében hagyta el a Liszt Ferenc Repülőteret. A kormány szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására érkezett Budapestre, a magyar államnak semmi köze a látogatáshoz, ennek ellenére Ahmadinezsád államfőknek kijáró fogadtatásban részesült az RTL szerint. Az iráni exelnököt az a páncélozott Audi vitte például, amely a szlovák kormányfőt is szállította budapesti látogatásán pár évvel eze...
2024-05-10 21:07:41

Az akadémiai szabadság része az iráni exelnök meghívása

2024-05-09 12:09:10

Megbírságolta az MNB az Union Biztosítót

Az MNB 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Union VIG Biztosítóra az ügyfelekkel való elektronikus kapcsolattartást érintő jogsértések miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését, ugyanakkor a felügyelet előírta azok mielőbbi kiküszöbölését - közölte az MNB.
2024-05-08 14:07:26

Kiderült, miről beszélt a volt iráni elnök Budapesten

2024-05-07 21:07:25

Izraeli nagykövetség a holokauszttagadó iráni elnök látogatásáról: "Megtiporja a holokauszt során meggyilkolt magyar zsidó állampolgárok emlékét"

A Hetek úgy tudja, a volt iráni elnök már meg is tartott egy zártkörű előadást a Közszolgálati Egyetemen.
2024-05-07 20:10:45

2024-05-07 20:10:30

Fehérorosz-iráni katonai együttműködés a láthatáron

2024-05-02 15:09:14

Irán a nemzetközi atomellenőrök kiutasításával fenyegetőzik

Irán ki fogja utasítani a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit abban az esetben, ha az Egyesült Államok február 21-ig nem oldja fel a Teheránnal szembeni pénzügyi és olajipari szankciókat - jelentette be szombaton Ahmad Amirabadi Farahani iráni parlamenti képviselő.
2021-01-09 16:05:55

2021-01-09 16:05:56

Belerángathatja-e még egy utolsó háborúba Trump az USA-t?

Lesz-e amerikai-iráni háború? - az utóbbi időben egyre többen teszik fel a kérdést, miután pattanásig feszült a helyzet a Perzsa-öböl térségében, és nem zárható ki, hogy a január 20-án lejáró elnöksége utolsó heteiben az elszabadult hajóágyúként viselkedő Donald Trump amerikai elnök az utódját, Joe Bident szándékosan belerángatja egy katonai konfliktusba. Ahogy az sem, hogy a bosszúra éhes iráni keményvonalasok provokálnak ki egy amerikai vagy izraeli katonai csapást.
2021-01-10 17:07:12

2021-01-11 10:06:02

Iránban az összes összeesküvés-elméletet bevetik a nyugati vakcinák ellen

Az iráni parlament megtiltaná a nyugati koronavírus-oltóanyagok alkalmazását az országban, kifejezett tekintettel a Pfizer-BioNTech amerikai és német cég vakcinájára ? idézi az Isna félhivatalos iráni hírügynökség cikkét az MTI. A 290 fős törvényhozás 200 tagja egy felhívásban azzal érvelt, hogy egyes esetekben súlyos mellékhatásokról, sőt halálesetekről érkezett hír, de ennek forrását az erről beszámoló hírügynökségi tudósítás nem jelöli meg. A tilalom az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és Franciaországból származó vakcinákra vonatkozna. A képviselői felhívás tartalma megfelel Ali Ham...
2021-01-11 14:05:48

Az iráni parlament be akarja tiltani a nyugati oltóanyagokat

Tudományos bizonyítékok hiányában tiltanák be a nyugati országokban kifejlesztett oltóanyagokat.
2021-01-11 14:06:14

LMP: A kormány bizonyítsa be, hogy a földrengések nem veszélyeztetik Paks II-t

Egy tanulmány szerint az atomerőmű környékén már korábban is volt földrengés.
2021-01-11 23:06:07

Újabb hadgyakorlatot tartott az iráni Forradalmi Gárda

Újabb hadgyakorlatot tartott szombaton az iráni Forradalmi Gárda, tengerfelszíni célpontok ellen bevethető rakétákat próbáltak ki az Indiai-óceánon elhelyezett célpontokon.
2021-01-16 21:06:04

2021-01-16 21:06:05

A korlátozások feloldását veszélyeztetik, akik a vakcinákat támadják Kásler Miklós szerint

A miniszter azt mondta, a világjárvány megfékezésének egyetlen módja a tömeges oltás.
2021-01-17 14:05:52

Irán máris a szankciók feloldását követeli Bidentől

Joe Biden kormányzatának mindenekelőtt feltételek nélkül törölnie kell a Trump hatalomra kerülése óta bevezetett valamennyi, Iránnal szembeni szankciót ? jegyezte meg Zaríf pénteken, az új amerikai elnök hivatalba lépése után két nappal megjelent írásban. Ebben kifejtette, hogy szerinte hogyan lehet a megmenteni az iráni atomprogramról megkötött szerződést, amelyet a szétesés veszélye fenyeget, amióta Donald Trump volt amerikai elnök 2018-ban kiléptette belőle az Egyesült Államokat. Zaríf egyben figyelmeztetett, hogy rögös út áll előttük, és a napok meg van számlálva. Az új washingtoni kormán...
2021-01-22 21:05:41

Letiltotta a Twitter Khomeini ajatollah egyik fiókját

A Twitter letiltotta az iráni legfelsőbb vezető fiókját egy Trump elleni fenyegetés nyomán.
2021-01-23 15:05:54

Letiltotta a Twitter Khomeini ajatollah egyik fiókját

A Twitter letiltotta az iráni legfelsőbb vezető fiókját egy Trump elleni fenyegetés nyomán.
2021-01-23 15:05:55

Letiltotta a Twitter Khomeini ajatollah egyik fiókját

A Twitter letiltotta az iráni legfelsőbb vezető fiókját egy Trump elleni fenyegetés nyomán.
2021-01-23 15:05:55

Letiltotta a Twitter Ali Hamenei ajatollah egyik fiókját

A Twitter letiltotta az iráni legfelsőbb vezető fiókját egy Trump elleni fenyegetés nyomán.
2021-01-23 16:06:17

Letiltotta a Twitter Ali Hamenei ajatollah egyik fiókját

A Twitter letiltotta az iráni legfelsőbb vezető fiókját egy Trump elleni fenyegetés nyomán.
2021-01-23 16:06:18

Letiltotta a Twitter Ali Hamenei ajatollah egyik fiókját

A Twitter letiltotta az iráni legfelsőbb vezető fiókját egy Trump elleni fenyegetés nyomán.
2021-01-23 16:06:19

Letiltotta a Twitter Ali Hamenei ajatollah egyik fiókját

A Twitter letiltotta az iráni legfelsőbb vezető fiókját egy Trump elleni fenyegetés nyomán.
2021-01-23 17:06:12

Egy túszválság, amely megváltoztathatta egy amerikai elnökválasztás eredményét

1979 novemberében iráni diákok egy csoportja megrohamozta az USA teheráni nagykövetségét és túszul ejtett több mint hatvan embert, többségében amerikai állampolgárt. A hivatalban lévő elnök, Jimmy Carter képtelennek bizonyult a válság megoldására, sokan vélik úgy, hogy a politikus tehetetlensége is hozzájárult ahhoz, hogy Ronald Reagan nyerte meg az 1980-as elnökválasztást.
2021-01-24 13:05:58

2021-01-24 21:06:03

Nagy volt az összhang Biden és Macron között

A két államfő között ?nagy a véleményegyezés? sok jelentős kérdésben ? írja az MTI a francia elnöki hivatal éjszaka kiadott közleménye alapján. Az Élysée-palota kiemelte, az Európai Unió tagállamainak vezetői közül Emmanuel Macron francia elnökkel egyeztetett elsőként telefonon Joe Biden amerikai elnök. A francia elnöki hivatal szerint Biden és Macron kész együttműködni a közel-keleti béke és az iráni atomprogram ügyében is. Macron környezetéből úgy nyilatkoztak, hogy a két elnök mintegy egy órát beszélt egymással angol nyelven. A Fehér Ház közölte, Joe Biden arról is biztosította Emmanuel Ma...
2021-01-25 07:06:39

Már az áramellátást is veszélyeztetik az iráni bitconbányák

Az ország korábban támogatta a kriptovaluták termelését, és elharapózott az illegális nyerészkedés.
2021-01-25 16:06:07

Madridban 80 ezer fát kell kivágni a rendkívüli havazás miatt

A Madridot sújtó rendkívüli havazás miatt a város mintegy 80 ezer fája sérült meg annyira, hogy ki kell vágni ? adta hírül az El Mundo spanyol napilap. A spanyol főváros nagyjából 1,6 millió fájának fele érintett, ezek tíz százalékát a napokig tartó havazás és a Filomela nevű téli vihar annyira tönkretette, hogy veszélyeztetik a város lakóit, így a következő hetekben ki kell vágni őket ? közölte hétfőn Borja Carabante, a városvezetés környezetért és közlekedésért felelős tagja. A politikus a fakivágást elkerülhetetlennek nevezte, de új fák ültetését is ígérte, amelyről azonban egyelőre nincse...
2021-01-25 19:05:40

Izrael figyelmeztette Joe Bident, hogy ne lépjen vissza az iráni nukleáris megállapodásba

Biden külpolitikáját már az USA egyik legfontosabb szövetségese is támadja.
2021-01-27 11:05:59

Blinken: Teheránnak kell lépnie először

Washington csak akkor tér vissza az iráni atomprogramról kötött hathatalmi egyezséghez, ha Irán is visszatér vállalásai teljesítéséhez.
2021-01-28 07:06:06

Február 1-től félmillió forintra is büntethetik a horrorkaravánokat

A túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények súlyosan veszélyeztetik a közlekedőket.
2021-01-31 14:05:56

20 év börtönre ítéltek egy iráni diplomatát Belgiumban

A bíróság szerint Asszadolla Asszadit részt vett egy pokolgépes merénylet kitervelésében.
2021-02-04 15:06:03

Megérkezett Iránba az orosz vakcina

Megérkezett csütörtökön Iránba a Szputnyik V orosz koronavírus elleni védőoltás első szállítmánya ? jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség. Az első, Moszkvából érkező vakcinaszállítmány leszállt a Khomeini Imám repülőtéren ? jelentette a hírügynökség, amely az adagok számát nem közölte. Kászim Dzsaláli, Irán moszkvai nagykövete az IRNA szerint elmondta, hogy a következő szállítmányokat február 18-ig, illetve 28-ig szállítják Teheránba. A koronavírus által leginkább érintett közép- és közel-keleti országban, Iránban a SARS-CoV-2 nevű vírus 2020 februárja óta 1 445 326 embert fertőzött...
2021-02-04 17:05:42

Iráni atomalku: egymástól várja az első lépést Washington és Teherán

Joe Biden a CBS-nek arról is beszélt, hogy nem szeretné, ha Donald Trump a továbbiakban is hírszerzési tájékoztatókat olvashatna, a koronavírus miatti gazdaságélénkítő csomagból pedig kikerülhet a szövetségi minimálbér-rendelkezés.
2021-02-08 06:06:00

2021-02-08 06:06:01

40 millió forintos bírságot kapott a CIB Bank hibás ügyféltájékoztatásért

A befektetési szolgáltatások kapcsán feltárt hibák ugyanakkor nem veszélyeztetik a pénzintézet biztonságos működését.
2021-02-10 11:06:03

Kigyulladt több tucat tartálykocsi, lángba borult egy határátkelő az afgán-iráni határon

Legalább 60 ember sérült meg, a keletkezett kárt 50 millió dollárra becsülik.
2021-02-13 21:06:00

Csak a gól hiányzott a Guinness-rekord-gyanús bedobás végéről - videó

A nagy bedobások iráni specialistája újabb csodával kápráztatja el a rajongóit.
2021-02-14 23:06:00

Olyan hideg van Texasban, hogy összeomlott az energiaellátás Mexikó északi részén

A texasi hideg miatt kártyavárként omlott össze az energiaellátás az amerikai tagállammal szomszédos Mexikó északi részén, ahol ötmillió ember maradt ellátatlanul, mert a földgázhiány miatt nincs áramtermelés, írja az MTI. Az állami kézben lévő szövetségi áramszolgáltató bizottság közölte, hogy zavarok keletkeztek működésében, mert a texasi téli vihar miatt befagytak a földgázvezetékek. Több magánkézben lévő erőmű is leállt vasárnap. Észak-Mexikóban a magánkézben lévő erőművek adják az előállított energia 80 százalékát. Mexikóban földgázból állítják elő az áram 60 százalékát, szemben az Egyes...
2021-02-16 08:05:40

Férje nem engedte el a vb-re az iráni kapitányt

Férje megtiltotta az utazását, ezért nem vehet részt az olaszországi Cortina d?Ampezzóban zajló alpesisí-világbajnokságon Szamira Szargari, az iráni női válogatott szövetségi kapitánya. Több iráni lap szerdai tájékoztatása szerint a 37 éves szakvezető közösségi oldalán azért kívánt a távolból sok sikert csapatának, mert férje nem engedte el a vb-re. Az iszlám országban a házas nők nem folyamodhatnak útlevélért férjük engedélye nélkül, illetve ha már rendelkeznek útlevéllel, férjük lefoglalhatja azt, írja az MTI. Samira Zargari, head coach of #Iran?s Women?s Alpine Skiing team was prevented f...
2021-02-17 18:05:40

Hősként ünnepli Izrael az iráni cselgáncsost, aki hazát váltott, miután sportszerűtlenségre kényszerítette saját szövetsége

Saeid Mollaeit 2019-ben kötelezte országa, hogy szándékosan bukja el a meccsét a világbajnokságon.
2021-02-17 18:06:11

Bidenék léptek, és visszacsinálnák a 2015-ös atomalkut Iránnal

A Joe Biden elnök vezette új amerikai kormányzat kész tárgyalásokba bocsátkozni Iránnal és az érintett nagyhatalmakkal, hogy megvitassák a 2015-ben kötött nukleáris alkuhoz való visszatérést ? írja az MTI. A közlés egyértelmű elfordulást jelez Donald Trump előző amerikai elnök ?maximális nyomásgyakorlási kampányától?, amelynek célja az Iráni Iszlám Köztársaság elszigetelése volt. A Biden-kormányzat emellett az ENSZ-ben is tett két lépést, hogy visszaállítsa a Trump-kormányzat atomalkuból való 2018-as kivonulása előtti diplomáciai helyzetet. A washingtoni külügyi tárca azt követően jelentette ...
2021-02-19 07:05:55

Joe Biden kész tárgyalni a visszatérésről az iráni atomalkuhoz

Ez egyértelmű elfordulást jelent Donald Trump maximális nyomásgyakorlási kampányától.
2021-02-19 21:06:03

A hóviharok után vízhiány sújtja Texast, elfagytak a vízvezetékek

Az elmúlt napokban téli viharok tépázták az Egyesült Államok déli részét. Texas nagyvárosaiban milliók maradtak napokig áram nélkül. Most újabb fronton támad a természet: a rekord alacsony hőmérséklet miatt elfagytak a vízvezetékek, ami azonnal komoly ivóvízhiányt okozott számos településen. Az AP hírügynökség szerint higéniai okokból pénteken lezárták a memphisi repülőteret, de a környék kórházai is nehezen tudják tartani az működésük alapvető egészségügyi feltételeit. Texas lakosságának egynegyede, 7 millió ember kapott felszólítást, hogy csak forralva fogyasszák a csapvízet, mert az alacso...
2021-02-20 17:05:42

Egy nő holttestén hajtották végre a halálos ítéletet Iránban

Hátborzongató Facebook-bejegyzésben írta le egyik védence halálának körülményeit Omid Moradi iráni ügyvéd. Zahra Esmaili, akit a férje meggyilkolásának vádjában találtak bűnösnek, meghalt, mielőtt végrehajthatták volna rajta a halálos ítéletet, így a holttestét akasztották fel ? írja az Alarabiya News. Zahra Esmaili az iráni hírszerzésnek dolgozott mielőtt a férje meggyilkolásának vádjával letartóztatták. A nőt szerdán, a hivatalos források szerint hét, az ügyvéd szerint tizenhat másik elítélttel együtt akarták kivégezni. Miután több akasztást is végig kellett néznie, Esmaili szívrohamot kapo...
2021-02-21 11:05:59

Tűz volt egy görögországi migránstáborban

Egy 11 tagú iráni család lakásának konyhájában gyulladt ki. A migránsok megdobálták a tűzoltókat.
2021-02-24 13:07:20

Iráni atomprogram: aggódik az EU egy iráni döntés miatt

Irán felfüggeszti a megállapodás egyes fejezeteinek alkalmazását.
2021-02-25 19:06:41

Biden tényleg ott folytatja, ahol Trump abbahagyta?

Csütörtökön az amerikai légierő csapást mért több létesítményre Szíriában egy határátkelőnél, amelyet iráni támogatású milíciák használnak. A támadást Joe Biden az elmúlt 12 napban amerikai célpontokat ért akciókra válaszul rendelte el. A demokrata adminisztráció első légicsapása többszintű jelentéstartalommal bír akkor, ha Teherán, az Irán-párti iraki síita erők és az Egyesült Államok viszonyrendszerét nézzük. Miközben az átlagos hírfogyasztónak úgy tűnhet, Biden hiába beszélt megválasztása előtt arról, hogy vele visszatér a diplomácia az előző elnök agresszív, vagdalkozó, fenyegető külpolit...
2021-02-26 15:07:20

Strasbourgi bíróság: a magyar állam megsértette a kínzás, az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden közzétett ítéletében kártérítést ítélt meg öt iráni, illetve négy afgán állampolgár számára, akik szerint a magyar hatóságok nem biztosítottak számukra kielégítő körülményeket a menedékkérelmük elbírálásának idejére szálláshelyként kijelölt röszkei tranzitzónában. A Szerbián keresztül Magyarországra érkezett iráni, illetve afgán állampolgárok 2017 nyarán nyújtottak be menedékkérelmet a magyar hatóságok előtt. Ennek elbírálásának idejére a szerb-magyar határ melletti röszkei tranzitzónát jelölték ki szálláshelyként az eljáró magyar hatóságok. Az é...
2021-03-02 14:07:24

Elmarasztalta Magyarországot a menekülők éheztetése és fogva tartása miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága

Egy öttagú iráni?afgán család fogva tartása miatt született ítélet Strasbourgban.
2021-03-02 15:07:40

Elmarasztalta Magyarországot a menekülők éheztetése és fogva tartása miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága

Egy öttagú iráni?afgán család fogva tartása miatt született ítélet Strasbourgban.
2021-03-02 15:07:42

Benjámin Netanjahuval egyeztetett telefonon Kamala Harris amerikai alelnök

Kamala és Netanjahu beszélt az iráni nukleáris programról, a hágai vizsgálatról.
2021-03-05 07:05:56

Benjámin Netanjahuval egyeztetett telefonon Kamala Harris amerikai alelnök

Kamala és Netanjahu beszélt az iráni nukleáris programról, a hágai vizsgálatról.
2021-03-05 07:06:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   b   •   apróhirdetés   •   fluminense   •   tes   •   K   •   youtube   •   fhgperapro   •   mag   •   németállás   •   sadasdhirek   •   H   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sebestyen balazs parazsjarasra vitte a balazsek stabjat   •   fedező   •   pope elevates 13 new cardinals then puts them in their place   •   keszuljunk az unnepekre igy keszitsunk mennyei karamellas cupcake et   •   tulelok aldozatok es trump tetko a het legizgalmasabb kepein   •   see jupiter and mercury align in the sky and an asteroid flyby this weekend   •   liberty sues jerry falwell jr seeking millions in damages   •   langolt egy csaladi haz nagykonyiban egy gazpalack is felrobbant   •   az lg mindent megtesz hogy az oled tevek kiralya maradjon   •   messi ketszer is varazsolt a barca kiutotte az alavest   •   szettart bluzzal melltartoban mutatta meg magat miss mood kep   •   szereti a savanyu cukorkat megmondjuk milyen ember valojaban 4   •   bravur a javabol vilagbajnok a magyar ferfi kardcsapat   •   new orleans officer killed while intervening in an altercation at a high school basketball game   •   minister denies donors abbott remarks race based   •   us federal reserve holds interest rates at 22 year high   •   a bucsuzo luis suarez nyerte a brazil aranylabdat   •   ez komoly mar 61 eves quentin tarantino a rendezozseni szineszettel is probalkozott mutatjuk az alakitasait 2   •   mire keszuljunk a karacsonyi bevasarlasnal a rekorder inflacio eve utan ez a hvg hu unnepi kosara   •   a malaj pilota tudatosan vezethette a gepet a tengerfenekre 2   •   jewish fears as german support for israel is challenged on streets   •   sokba kerult az mk bukas kirugta edzojet a gyor noi kezicsapata   •   automata mo   •   nagyon varja mar a babat hodi pamela foto   •   nem akarja letagadni az edesanyjat csak a maga erejebol boldogulni   •   mar csak egy tartalekvezeteken szallitja az aramot a zsaporizzsjai atomeromu   •   gyorfi pal is megkapta a koronavirus elleni oltast 2   •   a buckingham palota es a windsor kastely elott is gyulnek a viragcsokrok   •   meg a kiralyi palast egy darabjat is elarvereztek   •   spanyolorszagban engedelyeztek az eutanaziat   •   pincerolimpia 13 ev kihagyas utan ismet elrajtolt a pincernok es pincerek versenye parizsban   •   szakithatott az ismert magyar sztarpar   •   meg hianyzik az a kis extra amit az egeszsegert tehetnenk 3   •   brusszelben valsagtanacskozast tartottak az astrazeneca miatt   •   hivatalos megvan az idei onkormanyzati es ep valasztas idopontja   •   185indexphpoptioncom dwgraphs   •   the worlds most dangerous cheese   •   the scottish mercenary hired to kill pablo escobar   •   a horvatok mar nagyon keszulnek ra hogy fogadhassak a turistakat   •   kutyapiszokkal igazolna az artatlansagat vv fanni feltetelezett gyilkosa   •   ujra szabadlabon a tizenegy gyermekes szegedi kepviselo   •   kezdodik kiadtak a veszelyjelzest az orszag feleben mar ma szetazhatunk es villamlasra is keszulni kell   •   harom hazai strand minosege kifogasolhato itt a lista   •   csatlakoznak a megyek ader janos alapitvanyahoz 2   •   rogan miniszteriuma reagalt magyar peter allitasaira a miniszter nem ismeri schadl gyorgyot nem talalkozott nem beszelt vele soha 2   •   un tells afghan staff to stay home after taliban bans women from working with the organization   •   megint harom tesztelest vegzo szurobusz uzemel budapesten   •   egy rabtars megdobbento allitasa kiveteleznek a racsok mogott aurelioval 2   •   nagyszabasu nemzetkozi hadgyakorlat kezdodott a dunanal 2   •   ezekben a varosokban csokkent a szennyvizben a koronavirus koncentracio