Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

Minden korábbinál erősebb bizonyítékot találhattak arra, hogy létezik egy kilencedik bolygó a Naprendszerben. Már korábban is feltételezték, hogy a Naprendszerben a Plútón túl létezik egy ismeretlen nagybolygó. Erre a hipotézisre a Plútó mozgásában tapasztalható rendellenességek inspirálták a kutatókat, akik úgy vélik, hogy ezt a kimutatható gravitációs perturbációt egy, a Plútótól jóval távolabb keringő, de nagytömegű ismeretlen bolygó okozhatja. Egy friss tanulmány a korábbiaknál sokkal átfogóbb kutatással erős statisztikai bizonyítékot talált a kilencedik bolygó feltételezett létezésére.
2024-05-08 11:12:22

Létezik egy hely Magyarországon, ahol 20 ezer szendvics készül naponta

Továbbá 4 tonna majonézes saláta is. Mutatjuk.
2024-04-29 11:13:21

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

Hihetetlen dologra jöttek rá.
2024-04-17 09:09:29

Létezik hatékony fegyver az egyik egészségkárosító anyag ellen

A szennyvíztisztító telepek hatékonyan távolítják el a mikroműanyagokat.
2024-04-09 15:12:25

Berobbant az új otthonfelújítási program, de létezik egy még kedvezőbb lehetőség is

Pénteken bejelentette a kormány a júniusban induló új otthonfelújítási programot az 1990 előtt épült, vezetékes gázzal fűtött családi házakra. Azonnal lelkesen reagáltak rá az építőipar szereplői, hétvégén pedig bemutattuk, mi a 10 legnagyobb újdonsága. Most arról lesz szó, hol helyezkedik el az új program a korszerűsítésre rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségek széles palettáján. Jó hír, hogy a legkedvezőbb bankhitelekhez képest is több millió forintot nyerhetünk az új programmal, ugyanakkor évek óta létezik egy másik állami támogatás is, amely sokak számára még kedvezőbb nála.
2024-04-09 06:06:24

Több millió forintot keres havonta a gyönyörű modell, pedig nem is létezik

A vonzó fiatal nő a világ különböző gyönyörű helyszínein pózol.
2024-04-04 08:10:31

A szerelmi vágyakozás hőskölteménye valójában meleghimnusz

A Shrek 2-ben is hallható.
2024-04-02 18:11:41

A szerelmi vágyakozás hőskölteménye valójában meleghimnusz

A Shrek 2-ben is hallható.
2024-04-02 18:07:52

Jókora V6-os kombi Skoda 9 millió forint körül? Létezik, mutatjuk

A 3,6 literes 6 hengeres benzinmotor 260 lóereje komoly dinamikát kölcsönöz a tágas Skoda Superbnek.
2024-03-21 08:12:45

Jókora V6-os kombi Skoda 9 millió forint körül? Létezik, mutatjuk

A 3,6 literes 6 hengeres benzinmotor 260 lóereje komoly dinamikát kölcsönöz a tágas Skoda Superbnek.
2024-03-21 08:11:48

Nem létezik domináns kutya

2024-03-11 21:07:23

Szó szerint megelevenedik a bámulatos mesevilág a csodás skóciai felföldön.
2024-03-10 10:06:08

Szó szerint megelevenedik a bámulatos mesevilág a csodás skóciai felföldön.
2024-03-10 10:05:52

Huszonkét év alatt csak keveseknek tűnt fel az első Shrek-film erekciójelenete

Shrek karaktere az elmúlt két évtizedben milliók kedvencévé vált, van azonan egy jelenet, ami felett eddig talán mindenki átsiklott
2023-12-05 13:08:59

Miért létezik szakáll, mikor vitákat szít, és semmi haszna nincs?

Évszázadok óta borzolja az idegeket, meg is adóztatták.
2023-11-12 21:12:25

McDonald

A Crocs folyamatosan feszegeti a határait, a Shrek-tematikájú cipő vagy a Crocs cowboy csizma után most megérkezett az első mekis Crocs is
2023-11-04 18:06:29

Gryllus Dorka álma: magassarkú csizmás férfiak fogdossák egymás fenekét Budapest utcáin és csókolózzanak!

A bukott színésznő a csődközelben lévő főváros pénzén egy látványosan zagyva transzvesztita show-t rendezett és most erről beszélt szórakoztatóan nagy ostobaságokat. Mutatjuk!
2023-10-24 18:11:25

ValóVilág: Merci simán elhitte a fiúknak, hogy Erdélyben élnek sárkányok

VV Merci újra az Észbontókban érezhette magát, miután Zsolt gazda kvíz kérdésekkel bombázta a csapatot. A hektár és az ugar meghatározásával akadtak problémái és abban sem volt biztos, hogy kóstol-e már betyárkörtét, de felcsettintett, amikor a gazda megkérdezte, hogy Európában hol élnek domesztikált sárkányok. A fiúk ugyanis a kvíz előtt elhitették vele, hogy léteznek sárkányok és azt gondolta, végre lesz egy jó válasza. Erdélyben. Vagy az nem jó? A fiúk azt mondták, hogy mentsem magam, én egyébként nem hittem a sárkányban. A fiúk azt mondták nekem, hogy létezik. Vagy most szívattak vele nem...
2021-01-27 20:05:39

Visszavesz a politikai tartalmakból a Facebook

Nem ajánl többé politikai szervezeteket felhasználóinak a Facebook ? jelentette be szerdán Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője. Az Egyesült Államokban a választások közeledtével leállítottuk a politikai szervezetek ajánlását, és most az a szándékunk, hogy ezt az egész világra kiterjesztjük ? közölte Zuckerberg a vállalat negyedéves eredményeinek ismertetésekor. A vállalat 2020-ban 86 milliárd dolláros forgalmat termelt, és 29 milliárd dollár profitra tett szert, ami 58 százalékos emelkedés az előző évhez képest. Szeptemberben bejelentettük, hogy egy év alatt több mint egy...
2021-01-28 07:05:43

Létezik-e rossz ajándék? Aki kapott már aranyozott, delfin alakú gyertyatartót, az tudja, hogy igen

Egyszer megfulladunk a haszontalan kacatokban.
2021-01-30 23:05:59

Obama: A Republikánus Párt szerint nem létezik klímaváltozás

A volt demokrata elnök egy spanyol televíziónak adott interjút. Szerinte a legőrültebb összeesküvés-elméleteket maga Trump terjesztette.
2021-01-31 09:05:52

Obama: A Republikánus Párt szerint nem létezik klímaváltozás

A volt demokrata elnök egy spanyol televíziónak adott interjút. Szerinte a legőrültebb összeesküvés-elméleteket maga Trump terjesztette.
2021-01-31 09:05:56

Alufóbia ? Létezik jó módszer alufólia-tekercsek használatára?

A szétszakadó, összetapadó alufólia-hengerek alighanem több millió honfitársunknak okoztak már bosszúságot. Utánajártunk, hogy van-e tuti megoldás a csomagolóanyag problémamentes lefejtésére. The post Alufóbia ? Létezik jó módszer alufólia-tekercsek használatára? first appeared on 24.hu.
2021-01-31 20:05:39

Létezik a csoda: elkerülhető a gyerekneveléssel járó stressz?

A következő HVG Extra Pszichológia Szalonban a Kapcsolódó Nevelés módszeréről is beszélgetünk.
2021-02-01 12:06:03

Matolcsy: Románia és Lengyelország is jobban teljesített az elmúlt 10 évben

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint Magyarország nem rendelkezik hosszútávú versenyképességi programmal, a fenntartható felzárkózás szóösszetétel pedig nem is létezik.
2021-02-01 21:05:55

Matolcsy: Románia és Lengyelország is jobban teljesített az elmúlt 10 évben

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint Magyarország nem rendelkezik hosszútávú versenyképességi programmal, a fenntartható felzárkózás szóösszetétel pedig nem is létezik.
2021-02-01 21:06:02

Nem teljesen reménytelen a kötelező irodalmat közel hozni a diákokhoz

Hogyan lehet a drámapedagógia eszközeinek segítségével rátalálni a Toldi vagy a Hamlet dilemmáira? Szükség van-e igazságkeresésre, és létezik-e rossz válasz? A színházpedagógusok által alapított Szabad Labor Drámaműhely többek között a kötelező olvasmányokhoz kapcsolódva készít és vezet drámafoglalkozásokat az általános és középiskolákban.
2021-02-02 15:06:02

Már tudósok is bizonyították, hogy létezik a Greta-effektus

Nem az a fontos, mennyire fiatal, vagy éppen milyen pártra szavaz: kutatók szerint az, hogy teszünk-e a klímaváltozás ellen, inkább attól függ, tudjuk-e kicsoda Greta Thunberg.
2021-02-02 17:06:12

Már tudósok is bizonyították, hogy létezik a Greta-effektus

Nem az a fontos, mennyire fiatal, vagy éppen milyen pártra szavaz: kutatók szerint az, hogy teszünk-e a klímaváltozás ellen, inkább attól függ, tudjuk-e kicsoda Greta Thunberg.
2021-02-02 17:06:15

Bezár a párizsi madárpiac

Működési zavarok miatt, valamint az állatvédők kérésére végleg bezár a párizsi madárpiac a francia főváros közgyűlésének szerdai döntése alapján. A vasárnaponként nyitva tartó madárpiac Párizs belvárosában, a Cité-szigeten a XIX. század vége óta létezik.Christophe Najdovski, az állatok tartási körülményeiért felelős párizsi alpolgármester a közgyűlési vitában elmondta: a madárpiac évekkel ezelőtt a Párizs környéki Ile-de-France régió madárcsempészeti központjává vált, és a konkrét intézkedések ellenére a feketekereskedelem a mai napig tart. A városvezető szerint a mai elvárások szerint már el...
2021-02-03 21:05:39

12+1 fontos dolog, amit a rákos betegségek kialakulása ellen meg kell tennünk!

A rákellenes világnap alkalmából dietetikusunk arra a fontos kérdésre is választ ad, hogy létezik-e rákellenes étrend.
2021-02-04 10:06:00

Létezik olyan sport, amit nem fogsz utálni, én vagyok rá az élő példa!

A sport szeretete tényleg létezik.
2021-02-07 06:06:10

Fiktív magyar céggel üzletelt a bangladesi hadsereg

A vállalkozás hivatalosan nem létezik.
2021-02-07 21:06:02

Bizottsági levél ugyan nem volt a magyar közbeszerzések kritikájáról, de a probléma nagyon is létezik

Brüsszel jóváhagyása nélkül nem jutnak forrásokhoz a tagállamok a helyreállítási alapból, ezért már most komoly egyeztetések folynak a fővárosok és az Európai Bizottság között. A kifizetéseknél szerepet fognak játszani az úgynevezett országspecifikus ajánlások, amelyek Magyarország esetében sok kritikát fogalmaznak meg a korrupció és a közbeszerzések átláthatatlansága miatt.
2021-02-09 16:06:18

Pert nyert a kirúgott sportújságíró, Szöllősi Györgyöt lehet udvari bohócnak nevezni

Talán mégis létezik még jog és valamiféle demokrácia Magyarországon ? értékelte Sinkovics Gábor a bírósági döntést.
2021-02-11 16:06:08

Ilyen egyszerű lenne a kamionokról a veszélyes havat letakarítani?

Legalábbis úgy tűnik létezik rá kézenfekvő megoldás.
2021-02-12 05:05:58

Ilyen egyszerű lenne a kamionokról a veszélyes havat letakarítani?

Legalábbis úgy tűnik létezik rá kézenfekvő megoldás.
2021-02-12 05:05:59

Ilyen egyszerű lenne a kamionokról a veszélyes havat letakarítani?

Legalábbis úgy tűnik létezik rá kézenfekvő megoldás.
2021-02-12 07:06:00

Játékosa szerint a Milan edzője csodát tesz a csapattal

Ismael Bennacer úgy véli, mióta Stefano Pioli az együttes edzője, újra létezik csapategység.
2021-02-12 12:05:55

Európa Tanács: Aggasztó, hogy Magyarországon nem létezik valódi önkormányzatiság

A nemzetközi szervezet harmadik alkalommal készített jelentést a helyi önkormányzatok helyzetéről, de valódi pozitívumokat csak Budapest és a nemzeti kisebbségek esetében tudtak felsorolni.
2021-02-12 15:06:11

Európa Tanács: Aggasztó, hogy Magyarországon nem létezik valódi önkormányzatiság

A nemzetközi szervezet harmadik alkalommal készített jelentést a helyi önkormányzatok helyzetéről, de valódi pozitívumokat csak Budapest és a nemzeti kisebbségek esetében tudtak felsorolni.
2021-02-12 15:06:12

Halott nővérek mászkálnak a londoni kórházak folyosóin

A híresztelések szerint a Szent Tamás Kórház folyosója a híres Szürke Hölgy szellemének ad otthont, aki fel-alá vándorol az épület kórtermeiben ? tudósította a Daily Star. A szellem korábban nővérként dolgozott, de a mai napig képtelen lemondani a hivatásáról, ezért gyakran keresi fel a halálos betegeket. Több szemtanú azt állította, hogy a szellem végtagjai hiányosak, a lába például csak a térdéig van meg. Állítólag a southwark-i Guy kórházban is szellemként él tovább egy volt ápoló. A Csizmás Nő vélhetően egy 19. századi egyenruhát visel, és a betegek megnyugtatása érdekében a vállukra tesz...
2021-02-15 16:05:40

Megalázó stílusban beszélt a baloldali pártok vezetőiről Gyurcsány Ferenc

Megint kiderült: Gyurcsány erőszakossága miatt létezik a baloldali összefogás.
2021-02-15 23:06:02

Mégis létezik kaktusz tövis nélkül - Citroën C4 menetpróba

Érdekes, terepkupés formával tért vissza a Citroën C4. Bár nem igazán sportos, bőven van mivel kárpótolnia.
2021-02-16 11:06:01

Létezik egy módszer, amellyel nem lenne annyira frusztráló hely az iskola sok diáknak

Sokkal izgalmasabb lenne az iskola, ha a videojátékokhoz hasonló logika mentén értékelnék a diákokat. Ehhez azonban le kell mondani a kötelező dolgokról és az osztályzásról is ? hangzott el egy csütörtöki konferencián.
2021-02-18 17:06:04

Különleges jégvariánst azonosítottak

A közhiedelemmel ellentétben nem csak egyfajta jég létezik.
2021-02-19 11:06:03

Orbán Viktor:Nincs keleti és nyugati oltóanyag, csak jó és rossz vakcina létezik

Nincs keleti és nyugati oltóanyag, csak jó és rossz vakcina létezik ? fogalmazott a miniszterelnök egy interjúban.
2021-02-22 19:06:04

Főorvos: Röhej, hogy vannak, akik még mindig nem hiszik el, hogy létezik a koronavírus

Önkénteskedni várja az önjelölt vakcina-szakértőket.
2021-02-23 08:05:57

24.hu: 800 millióért foroghat krimi az őszödi beszédről

Egyelőre kevés hivatalos nyoma létezik a filmnek, de az újság szerint már szereplőket is kerestek a politikai krimihez.
2021-02-26 08:06:33

Télen döntenek a legtöbben a válás mellett

Sokféle teória létezik, miért bomlanak fel a házasságok.
2021-02-26 22:06:49

Télen döntenek a legtöbben a válás mellett

Sokféle teória létezik, miért bomlanak fel a házasságok.
2021-02-26 22:07:44

Ez nem női hiszti! Innen ismerhetjük fel a PMS tüneteit (x)

Havi rendszerességgel jelentkezik, ilyenkor mi, nők teljesen kifordulunk önmagunkból, de azt hisszük, hogy nem tehetünk ellene semmit. Ezek a menzeszt megelőző ?nehéz? napok, amelyekre azonban létezik segítség!
2021-03-01 10:05:47

Egy anya azt tanítja a lányainak, hogy a szüzesség nem létezik

A dél-karolinai Cayce LaCorte órási népszerűségre tett szert a közösségi médiában, miután elmagyarázta, hogy miért tartja értelmetlennek a szüzességet körülölelő mítoszt ? írta meg a Mirror. Az egész egy TikTok-kihívással kezdődött, amelyben a szülők megosztják a mások által furcsának tartott, ám szerintük teljesen normális gyermeknevelési szokásaikat, ezt követően kavarta fel az internet állóvizét LaCorte, amikor bevallotta, azt meséli öt lányának, hogy nincs olyan, hogy szüzesség. @book_mama Find me a literary agent! ##literaryagent ##helpme ##doyourthing ##virginityisamyth ##parentingboo...
2021-03-01 10:06:01

Megkeseríti az életemet az ekcéma! Mégis mit lehetne ellene tenni?

Vizsgálatok szerint több mint 90 olyan illóolaj létezik, amely alkalmas lehet az ekcéma tüneteinek enyhítésére.
2021-03-01 20:05:50

Egy éve indult el egy, az egész világon egyedülálló fizetési rendszer Magyarországon

A teljes bankrendszer átállt a hét minden napján, 24 órában, maximum 5 másodperc alatt lebonyolódó átutalásokra.
2021-03-02 07:06:33

A Fidesznek van igaza, és tényleg nincs objektív mércéje a jogállamiságnak?

A jogállamiság a közhatalom visszaéléseit gátolja a nemzetközi intézmények és jogászok felfogása szerint. Az Orbán-kormány viszont tagadja, hogy a fogalomnak létezik általános értelmezése ? így azt is, hogy lehet probléma a jogállamisággal Magyarországon. Az EUrologus Jogálom című sorozatának 2. része.
2021-03-02 15:07:41

Túl pozitív voltam, azt gondoltam, létezik örök szerelem...

Szemellenzőként használt egy pozitív kis mesét.
2021-03-04 16:06:38

Valóban létezik a vonzás törvénye?!

Eléggé megosztóak a vélemények ezzel kapcsolatban.
2021-03-05 06:08:17

Valóban létezik a vonzás törvénye?!

Eléggé megosztóak a vélemények ezzel kapcsolatban.
2021-03-05 06:08:17

A Geraszimov-balhé, avagy miért nem létezik a hibrid hadviselés

Miért veszélyes kritika nélkül átvenni mások elméleteit, és miért van szükség egy egységes európai külpolitikára.
2021-03-08 17:06:07

Lehet-e egy életen át egyetlen nőt szeretni?

Örök szövetség, összefonódva.
2021-03-09 05:06:18

?Nem feltétlenül kell megbocsátanom, de gyűlöletet sem kell éreznem többé?

Témájában és kivitelezésében is figyelemre méltó a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon bemutatott Szemtől szemben című film, amelyben az alkotók a finn börtönökben működő resztoratív párbeszédekre fókuszálnak. Ennek keretén belül leültetik az elkövetőt az áldozatok hozzátartozóival. De kaphat-e bárki is válaszokat, ha megtörténik a megmagyarázhatatlan? Létezik-e bocsánat, ha valaki elkövette a megbocsáthatatlant?
2021-03-09 19:06:33

Hogyan lovagolhatod meg a csökkenő hullámokat? ? Már ha létezik még olyan

CFD kereskedési alapok
2021-03-10 13:06:16

Férfivélemény: Létezik igaz szerelem - csak nem úgy... ;)

A bizsergető vonzalom és a szerelem nem ugyanaz!!!
2021-03-10 18:06:43

Nem szabadulunk az esőtől, visszatér a fagy

Egyes területeken még hó is eshet a jövő héten.
2021-03-14 18:07:22

Nem szabadulunk az esőtől, visszatér a fagy

Egyes területeken még hó is eshet a jövő héten.
2021-03-14 18:08:02


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   N   •   mag   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   H   •   rozsa sandor   •   K   •   suhgfhgperapro   •   b   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   budapest   •   P   •   sz   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   netherlands to ban laughing gas from january   •   merkel minden oltoanyagot szivesen latunk az eu ban ha a papirjaik rendben vannak 2   •   bombameglepetes az atalanta kiutotte a hazai palyan jatszo liverpoolt   •   a korszellem elerte a tanut is   •   matolcsy a parlamentben torlesztett parragh korabbi beszolasaiert   •   gyaszol a star wars csalad meghalt padme anyja   •   androidos vegre jon a titkositott uzenetkuldes a telefonjara   •   hires magyar festok kepeit arverezi el a nav   •   visszaelesekkel es rettenetes banasmoddal vadoljak a bosszuallok rendezojet   •   mindenrol lerantotta a leplet a nemeth istvant kihallgato nyomozo a rendorgyilkos masodszor is eletfogytiglant kaphat   •   most akar az on gyermeke is palyara kiserhet egy futballistat 2   •   szalah a klublegendat idezi a liverpool ujra nyert londonban   •   vilagmegvalto technologiak hetkoznapi szemmel 2   •   lehetosegek 42   •   elena kagan temporarily stays jan 6 committees subpoena for arizona gop chairs phone records   •   hogyan ne sertsuk meg egy parodiaval orban viktort bagi ivan bemutatta 2   •   macrons not getting mad hes getting even   •   un wildfires getting worse globally governments unprepared   •   2 milliard forintert vette meg az allam a batthyany csalad okleveleit   •   at least 4 palestinians killed in idf operation in jenin 2   •   siri csend es dobbenet drama az udinese roma merkozesen 2   •   es akkor orban viktor ugy dontott avatkozzon csak be egy kulfoldi nagyhatalom magyarorszag belugyeibe   •   a regi orban viktor tert vissza szabadsagrol   •   pokoli reszletek zaklattak az osztalytarsai az iskolaban lovoldozo es a diaktarsat kivegzo 12 eves fiut   •   gulyas legkesobb december 9 en dontunk a karacsonyrol   •   lenyugozo anyag mutatkozik be a szepmuveszeti muzeum uj kiallitasan   •   felfuggesztettek az uj roman kormanyrol szolo egyezteteseket   •   viewpoint why kenyas giant fig tree won over a president   •   akadozo gazdasagrol elegedetlen tarsadalomrol tereli a figyelmet erdogan   •   mitol szamit eredetinek a budapesti dali kiallitas   •   visszaterhetnek a kompakt sony xperia okostelefonok   •   orvhalaszokat fogtak a balatonnal   •   grand duster 7 uleses uj dacia johet   •   rwanda bolsters force in car as rebels held back 2   •   ittasan ult a volan moge egy magyar ferfi ugy ment a rendorsegre a parjaert akit ittas vezetes miatt allitottak elo es volt meg egy csavar a tortenetben   •   robbanas egy olaszorszagi vizieromuben tobben meghaltak es eltuntek   •   az instagram tesz egy fontos gesztust az iphone 12 tulajdonosoknak   •   a bicskei gyermekotthon utan itt az ujabb pedofilbotrany egy budapesti intezmenyben dolgozo ferfi tobb tinedzsert kenyszeritett szexre 2   •   trump hamarosan visszavesszuk a kepviselohazat a szenatust es amerikat is   •   bonnie ek helyett egy tinit rohant le a kommando istvan tobbszor osszefutott a lepcsohazban a hires rabloparossal 3   •   tudja mit tegyen ha beadja a kulcsot az elem harom auton teszteltuk hogyan lehet bejutni slusszkulcs nelkul   •   mads mikkelsen nem eloszor ol amikor bosszut eskuszik a felesegeert   •   mesterseg intelligencia funkciokat tesz a google a gmailbe   •   elesett a kozlekedes nagy kaoszt okozott a havazas az utakon itt vannak a reszletek 3   •   a pecsi szobraszat meghatarozo alakjai mutatkoznak be balatonfureden   •   bundesliga hajat es bajuszt novesztett fenyo ivan sokkolo foton mutatta meg magat az egykori szivtipro 2   •   adoszakerto a kormany csusztat nincsenek uj adokedvezmenyek de brusszel is belenyult   •   tudod hogy melyik a vilag legforgalmasabb repulotere   •   sajat alapkezeloje lett a signal iduna biztositonak   •   orias pontyokat loptak a balatonbol de lebuktak