Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

Minden korábbinál erősebb bizonyítékot találhattak arra, hogy létezik egy kilencedik bolygó a Naprendszerben. Már korábban is feltételezték, hogy a Naprendszerben a Plútón túl létezik egy ismeretlen nagybolygó. Erre a hipotézisre a Plútó mozgásában tapasztalható rendellenességek inspirálták a kutatókat, akik úgy vélik, hogy ezt a kimutatható gravitációs perturbációt egy, a Plútótól jóval távolabb keringő, de nagytömegű ismeretlen bolygó okozhatja. Egy friss tanulmány a korábbiaknál sokkal átfogóbb kutatással erős statisztikai bizonyítékot talált a kilencedik bolygó feltételezett létezésére.
2024-05-08 11:12:22

Ha így tárolja a banánt, akár egy hónapig is eláll

Több módszer is beválhat.
2024-04-30 20:07:34

Létezik egy hely Magyarországon, ahol 20 ezer szendvics készül naponta

Továbbá 4 tonna majonézes saláta is. Mutatjuk.
2024-04-29 11:13:21

Ezek a nagy környezetvédők: A főváros ivóvízbázisát veszélyeztetheti Trippon és Déri legújabb üzlete

Újpesten pörög a Gyurcsány-módszer.
2024-04-26 13:09:43

Az elűzött dinasztia átnevezné a világ egyik legveszélyesebb országát

Szerintük a rezsim nem méltó a név használatára.
2024-04-24 19:10:29

Májusban kiderül, mennyire állnak készen a magyar cégek az AI használatára

Aki a digitális világban versenyképes vállalatot akar vezetni és felelősen gondolkodik, annak nem lehet kérdés, hogy meg kell teremteni az üzlet, a technológia és a jog közös nyelvét, egyszerűen kötelezővé vált, hogy ezek a területek tudjanak kommunikálni egymással. Mára annyira együtt mozognak és egymásra vannak utalva, hogy külön-külön lassan értelmezni sem lehet őket. A Digital Compliance by Design & Legaltech Konferencián 2024. május 8-án kiderül, hogy a hazai vállalatok mennyire mondhatók naprakésznek, kihasználják-e az innováció és azon belül is az MI lehetőségeit a vállalati verseny...
2024-04-18 16:09:34

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

Hihetetlen dologra jöttek rá.
2024-04-17 09:09:29

A tudósok rátaláltak a Föld rejtett kincseire: megvan a módszer, hogy mesés vagyonokhoz férjünk hozzá

Egy tudóscsoport izgalmas felfedezést tett arról, hogy a Föld néhány rejtett, a megújuló energiaforrások szempontjából kulcsfontosságú erőforrása hogyan hozható felszínre a mélyből. Ez az új felismerés segíthet a világnak a zöld jövőhöz szükséges fontos fémek felkutatásában.
2024-04-15 07:06:57

2024-04-15 06:06:04

Létezik hatékony fegyver az egyik egészségkárosító anyag ellen

A szennyvíztisztító telepek hatékonyan távolítják el a mikroműanyagokat.
2024-04-09 15:12:25

Berobbant az új otthonfelújítási program, de létezik egy még kedvezőbb lehetőség is

Pénteken bejelentette a kormány a júniusban induló új otthonfelújítási programot az 1990 előtt épült, vezetékes gázzal fűtött családi házakra. Azonnal lelkesen reagáltak rá az építőipar szereplői, hétvégén pedig bemutattuk, mi a 10 legnagyobb újdonsága. Most arról lesz szó, hol helyezkedik el az új program a korszerűsítésre rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségek széles palettáján. Jó hír, hogy a legkedvezőbb bankhitelekhez képest is több millió forintot nyerhetünk az új programmal, ugyanakkor évek óta létezik egy másik állami támogatás is, amely sokak számára még kedvezőbb nála.
2024-04-09 06:06:24

Hogyan működik a Gyurcsány-módszer Újpesten?

Gyanús ingatlan-ügyek, amelyekből a baloldal titokban gazdagszik.
2024-04-07 14:10:50

A rák bizonyos típusait csak későn lehet felfedezni. A kutatók most új ráktesztet fejlesztettek ki.
2024-04-06 09:07:05

A rák bizonyos típusait csak későn lehet felfedezni. A kutatók most új ráktesztet fejlesztettek ki.
2024-04-06 09:06:48

A rák bizonyos típusait csak későn lehet felfedezni. A kutatók most új ráktesztet fejlesztettek ki.
2024-04-06 09:06:20

Változik a rezsicsökkentés, itt vannak a részletek

Új számítási módszer lép életbe.
2024-04-04 12:10:43

Változik a rezsicsökkentés, itt vannak a részletek

Új számítási módszer lép életbe.
2024-04-04 12:07:41

Több millió forintot keres havonta a gyönyörű modell, pedig nem is létezik

A vonzó fiatal nő a világ különböző gyönyörű helyszínein pózol.
2024-04-04 08:10:31

10 hatékony módszer, amivel meghosszabbíthatja az okostelefon akkujának élettartamát

Az okostelefonok mára életünk szerves részévé váltak, így nem csoda, ha a lemerülőben lévő akkumulátor azzal fenyeget, hogy nem tudunk telefonálni, nem nézhetjük meg az üzeneteinket, nem olvashatjuk el a leveleinket, nem léphetünk kapcsolatba másokkal a közösségi médiában, lemaradunk a legfontosabb hírekről, stb. Ám van pár trükk, amelyekkel kitolhatjuk a készülékünk üzemidejét.
2024-04-03 07:06:26

Nagyformátumu nyomtató tekercsek

Plotter papír értékesítés. Minõségi tekercses termékek, minden méretben. Akár azonnal, raktárról. További információért látogasson el honlapunkra: http://www.penztargeptekercs.hu/index_elemei/plotter.htm
2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:20:33

2020-06-23 22:20:34

A Telenor még nem indítja el az 5G-t

A távközlési cég még nem lát valódi kereskedelmi igényt az itthoni használatára.
2021-01-04 13:06:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   rozsa sandor   •   perapro   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   alufobia letezik jo modszer alufolia tekercsek hasznalatara   •   most hogy varga judit kamerak elott torte meg a csendet a politikai nezetek dontik el kinek hisznek az emberek   •   felmondott a bors foszerkesztoje a blikknel folytatja   •   szeypartner   •   musicalt csinaltak gwyneth paltrow sibalesetes ugyebol   •   romaniaban az adocsalok mar kivasarolhatjak magukat a bortonbuntetesbol 2   •   ujabb fejlemeny a booking botranyaban megszolalt a vallalat   •   nem igazan derult ki mi az az ethno fitnesz amit kasler miklos kozpenzmilliokkal tamogat   •   pottyondy edina kopaszra borotvalta a fejet   •   a netflix urhajosfilmje szerint regen minden jobb volt 2   •   ketnapos probakorre vitt el egy ferfi egy audit es ez volt a legkisebb problema vele 2   •   ujjak nelkul akart utlevelet ezt a kalvariat nem sokan jartak volna vegig 2   •   mar nem valaszol a voyager 1   •   russian diplomats leave north korea by hand pushed railcar after covid shuts travel borders   •   northern lights in dazzling display across the uk   •   felismerhetetlen cristiano ronaldo korabbi bl gyoztes csapattarsa   •   a naprendszer osi meteoritainak koszonhetjuk hogy viz van a foldon   •   szelsoseges idojaras es uj eloskodok megjelenese szakertonk elarulja milyen veszelyek leselkednek hazi kedvenceinkre 3   •   orban viktor a karmelita kolostorban fogadta kelemen hunort   •   daenerys kiralynot bantottak kisgyerekkent ma unnepli 35 szuletesnapjat a tronok harca sztarja titkok emilia clarke eletebol   •   kirekeszto kijelentest tett a napoli elnoke ezert nem vesz mar afrikai focistat   •   ujra piacra dobtak egy 2016 os videokartyat   •   doja cat elo adasban borotvalta le a hajat es a szemoldoket   •   ujabb allami felugyeletet hoznak letre rogan antalek 2   •   magyar peter felrakta a huslevest most hagyni kell rotyogni szavazofulke 5 3   •   hervin ongenda striker who was supposed to be first superstar of psgs qatar era   •   us gas is cheaper than before russia invaded ukraine   •   az elso omen szerint megsem sakal damien anyja   •   german lawmaker to resign after his firm profited from masks   •   bajnoki cimet unnepeltek a megyeri uton gyozelmet nem 2   •   kinyilt pandora csalasszelenceje elkeszult a megelozo technologiak nagy tanulmanya   •   dopeman orbanrol nem gondoltam bele hogy mint erzo lenyt alighanem megbantottam   •   rogan miniszteriuma reagalt magyar peter allitasaira a miniszter nem ismeri schadl gyorgyot nem talalkozott nem beszelt vele soha   •   izraelben mar az 45 evnel idosebbeket kezdik oltani   •   milyen lenne ha appon regisztralnank a beleegyezest a szexualis egyuttlethez   •   hihetetlen elni akaras van benne az agydaganattal kuzdo melissza edesanyjat meghatotta hogy a blikk olvasoi is segitettek nekik 2   •   szocialis intezmenyek idosotthonok lakoinak oltasa kezdodik   •   ennyire rossz lett quentin tarantino nem csinalja meg az utolso filmjet brad pitt szerzodtetese ellenere sem lesz semmi a tervbol   •   most gyanusitottak meg az embercsempeszt aki menekules kozben rendorautonak utkozott 2   •   rusvai miklos megszolalt a koronavirusrol mar zajlik az ujabb jarvanyhullam   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 52   •   fegyverrel vegeztek ki egy polgarmestert mexikoban   •   authorities investigate packed nightclub   •   ab alkotmanyos jogot sertett a lengyel abortusztilalom elleni performansz 2   •   csokolozos keppel mutatta meg uj szerelmet a baywatch szinesznoje   •   f1 to discuss sprint races to replace qualifying   •   ptipariszolgltatstal aktsfeljts   •   durvan leszoltak a brexit utani londont a revolut alapitoi   •   CsAaAaAaAAAaAaAACvha raszt   •   strategiavaltast is tukroz a nokia 60 ev utan megvaltoztatott uj logoja