Egy homártekercs miatt őrjögenek a Forma-1 szerelmesei

Bár a Forma-1-es Miamiban rendezett versenyének már régen vége, a kedélyek továbbra sem csillapodnak. Most éppen egy 100 ezer forintos homártekercs miatt tombolnak a sportág hívei.
2024-05-10 07:09:09

Lewis Hamiltonnak furcsa érzései vannak a távozása előtt

A Mercedes Forma-1-es csapatának hétszeres világbajnoka a jövőre a Ferrarinál folytatja pályafutását.
2024-05-08 17:08:13

Nem sikerült a Boeingnek embert küldeni az űrbe

Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.
2024-05-07 10:07:26

Lefújták a Boeing első emberes űrrepülését

2024-05-07 08:07:49

DK: Azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését

Az ellenzéki párt szerint felül kell vizsgálni a már megépülteket.
2024-05-05 13:09:12

DK: Azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését

Az ellenzéki párt szerint felül kell vizsgálni a már megépülteket.
2024-05-05 13:07:18

Vicc, amit a büntetőpontokkal művelnek, dühöngenek a Forma-1-es pilóták

Van olyan pilóta, akinek már a versenyzői engedélye is veszélyben van a büntetések miatt.
2024-05-03 16:10:07

Senna autójában tér vissza Forma-1-es pályán Sebastian Vettel

A négyszeres német világbajnok így tiszteleg majd a háromszoros világbajnok brazil előtt.
2024-05-02 11:12:06

Nagy lakópark építését jelentették be Budapest szélén

Elhagyatott fatelep helyén építenek fel egy lakónegyedet.
2024-05-02 11:11:45

Senna autójában tér vissza Forma-1-es pályán Sebastian Vettel

A négyszeres német világbajnok így tiszteleg majd a háromszoros világbajnok brazil előtt.
2024-05-02 11:11:23

Hatalmas káosz lehet a Forma-1-es Miami Nagydíjon

A szezon első esős futamát rendezhetik a sprinthétvégén.
2024-05-01 21:08:43

Lehullt a lepel a Ferrari kék Forma-1-es autójáról - képek

A maranellói csapat bemutatta különleges festését a Miami Nagydíj előtt.
2024-05-01 18:08:16

Hamarosan megkezdődnek a tárgyalások Verstappen és a Mercedes között

Verstappen mégis elhagyja a Red Bull Forma-1-es csapatát?
2024-04-29 15:09:14

A Ferrari pilótája kételkedik benne, hogy élete formájában van

A spanyol pilóta szenzációsan kezdte az idei Forma-1-es szezont.
2024-04-28 16:08:58

Új tulajdonosi hátérrel visszatérne a Forma-1-be az egyik leggyorsabb versenypálya

2019 óta nem volt F1-es verseny a legendás aszfaltcsíkon, és bár a szándék megvan, önmagában ez még nagyon kevés.
2024-04-28 13:08:38

Eladja tulajdonrészét a Forma-1-es csapat tulajdonosa

Jelentős hányadát készül értékesíteni a kanadai milliárdos.
2024-04-27 20:07:46

Orbán Viktor a kínai elnökkel jelentheti be egy újabb nagy autógyár építését

Magyarországra érkezik a Great Wall Motors.
2024-04-27 17:08:36

Orbán Viktor a kínai elnökkel jelentheti be egy újabb nagy autógyár építését

Magyarországra érkezik a Great Wall Motors.
2024-04-27 17:06:58

Új autógyár építését jelentheti be Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

Pécs mellett épülne a Szabad Európa szerint egy új kínai autógyár.
2024-04-27 13:09:48

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.
2020-11-28 18:06:23

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.
2020-11-28 18:06:25

Pályacsúccsal nyerte az időmérőt Hamilton a Bahreini Nagydíjon

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.
2020-11-29 06:06:09

Elképesztően gyors, városi Forma-1-es pálya épül Szaúd-Arábiában

A tervező, Hermann Tilke árult el néhány részletet az Origónak.
2020-11-29 08:06:05

Korábban sokszor végződött halállal a vasárnapihoz hasonló Forma-1-es horrorbaleset

Romain Grosjean élve szállt ki a Bahreinben lángoló versenyautóból. Mindezt a technikai fejlődésnek köszönheti. Összeszedtük a sportág legnagyobb - olykor tragikus - baleseteit.
2020-11-30 05:07:01

Rémisztő Forma-1-es jelenetek

Korábban sokszor végződött halállal a vasárnapihoz hasonló Forma-1-es horrorbaleset.
2020-11-30 05:07:01

Egy éve kirúgta az Arsenal, azóta szárnyal spanyol csapatával Unai Emery

A londoni klub jelenleg nélküle a tizennegyedik, míg a Villarreal vele a harmadik helyen áll a bajnokságban.
2020-11-30 10:06:00

Hamilton elkapta a koronavírust

Hétfő reggel pozitív lett a hétszeres brit világbajnok tesztje, kihagyja a bahreini nagydíjat.
2020-12-01 08:06:04

A biológia egyik legnagyobb rejtélyét oldották meg a mesterséges intelligencia segítségével

A biológusok egyik nagy álma, ha előre tudhatnák, hogyan változik egy fehérje alakja, és lesz belőle egyedülálló, háromdimenziós forma – a mesterséges intelligencia ebben is jónak tűnik.
2020-12-01 08:06:06

A biológia egyik legnagyobb rejtélyét oldották meg a mesterséges intelligencia segítségével

A biológusok egyik nagy álma, ha előre tudhatnák, hogyan változik egy fehérje alakja, és lesz belőle egyedülálló, háromdimenziós forma – a mesterséges intelligencia ebben is jónak tűnik.
2020-12-01 08:06:07

Bejelentette egyik jövő évi pilótáját a Haas-istálló

A Forma-2 mezőnyéből érkező újonc lesz az amerikai csapat egyik versenyzője 2021-ben.
2020-12-01 09:06:01

Michael Schumacher fia, Mick Schumacher 2021-ben bemutatkozik a Forma-1-ben

A hétszeres világbajnok fia két évnyi Forma-2 után debütálhat a királykategóriában.
2020-12-02 08:06:13

Beindult a pilótekeringő, újra lesz Schumacher a Forma?1-ben

Romain Grosjean vasárnapi balesete és Lewis Hamilton pozitív koronavírustesztje felborította az F1-es pilótapiacot.
2020-12-02 10:06:22

A horrorbalesete végleg megváltoztatja a Forma-1 eddigi rosszfiúját

Portré a Bahreinben elképesztő balesetet szenvedő Romain Grosjeanról, aki képes felülemelkedni önmagán, de ehhez tényleg kellett az a rettenetes bukás.
2020-12-03 07:06:43

Grosjean visszatért a bahreini pályára, és megköszönte, hogy megmentették az életét

A francia pilóta hálás a pályamunkásoknak, akik nélkül szerinte nem élte volna túl a horrorisztikus balesetét.
2020-12-03 21:06:06

Forma-1-es magyar technikus a Williams jövőjéről és a 65. vírustesztről nyilatkozott

Jánvári Zsolt, a Forma-1-es Williams Racing istálló rendszertechnikusa szerint jövőre már a versenyeken is lesz látszata annak, hogy a csapatnál tulajdonosváltás történt. Mint mondta, embert próbáló volt az idei szezon a járvány miatt.
2020-12-19 12:06:45

Forma-1-es magyar technikus a Williams jövőjéről és a 65. vírustesztről nyilatkozott

Jánvári Zsolt, a Forma-1-es Williams Racing istálló rendszertechnikusa szerint jövőre már a versenyeken is lesz látszata annak, hogy a csapatnál tulajdonosváltás történt. Mint mondta, embert próbáló volt az idei szezon a járvány miatt.
2020-12-19 12:06:47

A koronavírus tette izgalmassá és látványossá az idei Forma-1-es szezont

Lewis Hamilton ugyan magabiztosan lett világbajnok, de a háta mögött elképesztő dolgok történtek. Balesetek, bukások, drámák - ez volt a 2020-as Forma-1-es idény.
2020-12-20 05:06:36

Forma-1-es magyar technikus a Williams jövőjéről és a 65. vírustesztről nyilatkozott

Jánvári Zsolt, a Forma-1-es Williams Racing istálló rendszertechnikusa szerint jövőre már a versenyeken is lesz látszata annak, hogy a csapatnál tulajdonosváltás történt. Mint mondta, embert próbáló volt az idei szezon a járvány miatt.
2020-12-20 15:06:54

Meghitt karácsony ? együtt vagy egyedül

Vajon a forma idén is felülírja a tartalmat? Vagy tudunk igazán kapcsolódni másokhoz, akár együtt, akár egyedül töltjük az ünnepeket?
2020-12-22 09:06:14

7 éve ezen a napon történt Michael Schumacher síbalesete

A Forma?1 hétszeres világbajnokának állapotáról továbbra is keveset lehet tudni.
2020-12-29 18:53:07

Nagyot lökhet az ingatlanpiacon az éjszaka megjelent kormányrendelet

A közel nulla energiafogyasztású ingatlanok építését előíró szabályt elcsúsztatták fél évvel, a nagyobb családi házakat, legfeljebb hat lakásos társasházakat pedig egyszerű bejelentéssel lehet építtetni.
2020-12-30 15:05:53

Nagyot lökhet az ingatlanpiacon az éjszaka megjelent kormányrendelet

A közel nulla energiafogyasztású ingatlanok építését előíró szabályt elcsúsztatták fél évvel, a nagyobb családi házakat, legfeljebb hat lakásos társasházakat pedig egyszerű bejelentéssel lehet építtetni.
2020-12-30 15:05:56

7 éve ezen a napon történt Michael Schumacher síbalesete

A Forma?1 hétszeres világbajnokának állapotáról továbbra is keveset lehet tudni.
2020-12-30 16:05:54

Új név a Forma?1-ben: Sir Lewis Hamilton

A brit uralkodó lovagi rangra emelte a Tesco volt vezérigazgatóját is.
2020-12-31 09:05:55

Túl a szórakozáson: így segítettek idén a világnak a motorsportok

A koronavírus összekovácsolta a Forma-1-et, de változásra is ösztönzi az érintetteket.
2020-12-31 12:08:11

Hivatalosan is visszatért a Forma-1-be az Aston Martin

A gyártó ügyvezető elnöke és az istálló csapatfőnöke a gárda új honlapján köszöntötte a rajongókat.
2021-01-01 10:05:59

Az F1-es pilóták is örülnek, hogy vége, Ricciardo még be sem rúgott

Így búcsúzott a Forma-1-es mezőny 2020-tól és köszöntötte 2021-et.
2021-01-01 11:05:58

Már Európában is kapható az az utcai kocsi, ami egy Forma-1-es autónál is gyorsabb

Két elképesztő különlegessége is van, ezért persze rengeteget kell fizetni, egymilliárd forintba kerül.
2021-01-01 22:06:13

Egy Forma-1-es pilótának gokartban is illik az utolsó helyről indulva elsőként beérnie - videó

A Ferrari új pilótája, Carlos Sainz élesen tartja magát a versenyszezon előtt is.
2021-01-02 10:06:09

Egy Forma-1-es pilótának gokartban is illik az utolsó helyről indulva elsőként beérnie - videó

A Ferrari új pilótája, Carlos Sainz élesen tartja magát a versenyszezon előtt is.
2021-01-02 10:06:10

A Ferrari alapembere volt, mostantól Domenicali diktálja a Forma-1 jövőjét

Ismerje meg Stefano Domenicalit, a sportág új elnök-vezérigazgatóját, aki a szakadék szélén is tudta, hova kell lépnie.
2021-01-02 11:05:57

Egy Forma-1-es pilótának gokartban is illik az utolsó helyről indulva elsőként beérnie - videó

A Ferrari új pilótája, Carlos Sainz élesen tartja magát a versenyszezon előtt is.
2021-01-03 14:06:00

Meghalt John Hogan, a Forma-1 egyik legbefolyásosabb embere

Az egyik legnagyobb szponzort képviselve Lauda, Senna, Prost és Schumacher fizetéséről is ő döntött.
2021-01-04 01:05:50

Ausztrália helyett Bahreinben kezdődhet a Forma-1-es idény

A pandémia és az azzal összefüggő előírások miatt az Australian Open tenisz Grand Slam-tornát is elhalasztották már.
2021-01-04 16:06:02

Ausztrália helyett Bahreinben kezdődhet az F1-es szezon

Sajtóértesülések szerint a koronavírus ismét beleszól a Forma-autózás királykategóriájának szezonrajtjába.
2021-01-04 17:06:07

Ausztrália helyett Bahreinben kezdődhet az F1-es szezon

Sajtóértesülések szerint a koronavírus ismét beleszól a Forma-autózás királykategóriájának szezonrajtjába.
2021-01-04 17:06:09

A McLarennél épül a Forma-1 Bayern Münchenje

Bemutatjuk a padlóról felálló csapatot, ami újra a legjobbak közé tör.
2021-01-09 15:07:14

Poroltóval ölték meg az egyik rendőrt a Capitolium ostroma alatt

Donald Trumpra szavazott az elnökválasztáson az a rendőr, aki életét vesztette a Capitolium szerda esti ostroma miatt ? adta hírül a Reuters hírügynökség szombat éjjel a férfi apjának elmondása alapján. A 42 éves rendőrt az ostromlók először lefújták paprikapermettel, majd pedig nagy erővel egy poroltóval fejbe ütötték. A férfit a mentőknek kétszer is sikerült újraéleszteniük, végül kórházban halt meg csütörtökön. Apja elmondása szerint olyan vérrög keletkezett az ütés miatt koponyájában, hogy örök életére csak vegetált volna agykárosodás miatt. Brian Sicknick halálát emberölésnek minősítette...
2021-01-10 09:06:42

Újabb Forma-1-es verseny kaphat új időpontot

A Forma-1-es Kínai Nagydíj szervezői a koronavírus-járvány miatt halasztást kértek. A Juss Event cégvezetője, Jipin Jang elmondta, rendkívül bizonytalan, hogy áprilisban sor kerülhet-e a kínai futamra, ezért az év második felében rendeznének versenyt. 2020-ban csak júliusban, Ausztriában kezdődhetett el a Forma-1-es idény, amely végül 22 helyett csupán 17 futamból állt. Az idei versenynaptár 23 állomást tartalmaz, de az idénynyitónak szánt Ausztrál Nagydíjat már elhalasztották márciusról. Kapcsolódó Még el sem kezdődött a szezon, máris átalakulhat a Forma-1 menetrendje A koron...
2021-01-10 12:05:40

Öngyilkos lett egy rendőr, aki ott volt a Capitolium megtámadásánál

Szombaton öngyilkos lett Howard Liebengood, az 51 éves rendőr is szolgálatban volt a Capitolium ostrománál. A szakszervezet közleményében az áll, hogy a férfi 15 éve a capitoliumi rendőrség tisztje volt. A szerda esti ostrom során egy rendőr veszítette életét. A 42 éves rendőrt az ostromlók először lefújták paprikapermettel, majd pedig nagy erővel egy poroltóval fejbe ütötték. A férfit a mentőknek kétszer is sikerült újraéleszteniük, végül kórházban halt meg csütörtökön. Apja elmondása szerint olyan vérrög keletkezett az ütés miatt koponyájában, hogy örök életére csak vegetált volna agykároso...
2021-01-10 22:05:40

Hazatér a magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitánya

Két évnyi légióskodás után hazatér a magyar kosárválogatott 31 éves csapatkapitánya, Keller Ákos. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vasárnap jelentette be, hogy a magyar játékos másfél évre aláírt a csapathoz. Keller Ákos 2019 óta négy klubváltáson is átesett, a 2019-2020-as idényt még Körmenden kezdte el, majd 2019-ben a KK Zadar játékosa lett, innen februárban állt tovább az olasz másodosztályú Orlandinához, ám három meccs után a koronavírus-járvány közbeszólt és lefújták a bajnokságot, így ezt követően 2020 július 20-án szerződött a lengyel Slask Wroclawhoz. Kapcsolódó K...
2021-01-10 22:05:40

Még Biden beiktatása előtt engedélyeztetne több száz telepes lakás építését Netanjahu

A megválasztott amerikai elnök korábban ellenezte a Ciszjordániában létrehozott izraeli települések bővítését.
2021-01-11 15:06:19

A Mercedesnél már tervezik a Hamilton nélküli szezont is

Még mindig nem született döntés arról, hogy 2021-ben a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton vezeti-e a Mercedes autóját a Forma-1-ben. A brit pilóta decemberben azt mondta ugyan, hogy maradni akar, az új szerződésről semmit sem tudni még, így aztán Toto Wolff csapatfőnöknek is csak a magyarázkodás marad. Csakhogy változott már Wolff tónusa, amikor erről beszél, legutóbb ugyanis azt mondta, arra is készülnek már, hogy nem Hamilton lesz Valtteri Bottas csapattársa. Nem aggaszt, hogy nincs még szerződés, mert tiszteletben tartom Lewis döntését. Ha maradni akar még sokáig, vagy elhagyja a sportág...
2021-01-11 16:05:39

Váratlanul bejelentette csapatfőnöke távozását egy Forma-1-es istálló

Hétfő délután bejelentette az idei évtől Aline néven működő, korábban Renault névvel szereplő Forma-1-es csapat, hogy távozik Cyril Abiteboul. BREAKING: Cyril Abiteboul departs Renault ahead of the team's re-branding as Alpine in 2021#F1 pic.twitter.com/QrqCmrad1n ? Formula 1 (@F1) January 11, 2021 A francia vezető 2015 óta volt csapatfőnök, a márka F1-es visszatérésében kulcsfontosságú szerepe volt. Az előző idény sikerült a legjobban, 2020-ban Daniel Ricciardo kétszer harmadikként, Esteban Ocon egyszer másodikként szerzett dobogót. Arról lehetett hallani, hogy új szerepkörben, márkaigazg...
2021-01-11 17:05:48

Távozik a Renault Forma-1-es csapatának vezetője

Cyril Abiteboul nem ért el komoly sikereket a csapattal, az idén Alpine néven futó Renault megválik tőle.
2021-01-11 17:06:10

Távozik a Renault Forma-1-es csapatának vezetője

Cyril Abiteboul nem ért el komoly sikereket a csapattal, az idén Alpine néven futó Renault megválik tőle.
2021-01-11 17:06:12

Távozik a Renault Forma?1-es csapatának vezetője

Cyril Abiteboul nem ért el komoly sikereket a csapattal, az idén Alpine néven futó Renault megválik tőle.
2021-01-11 18:06:05

Távozik a Renault Forma?1-es csapatának vezetője

Cyril Abiteboul nem ért el komoly sikereket a csapattal, az idén Alpine néven futó Renault megválik tőle.
2021-01-11 18:06:07

Távozik a Renault Forma?1-es csapatának vezetője

Cyril Abiteboul nem ért el komoly sikereket a csapattal, az idén Alpine néven futó Renault megválik tőle.
2021-01-12 06:05:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az armani es a prada csak pislog ezen az arcedulan a nasa bejelentette hogy mennyit kolt az uj urruhakra 2   •   extraordinary warning to trump by 10 former pentagon chiefs   •   sajat anyja buktatta le a diakjait megronto tanarnot video is van a rendoroknel   •   fontos dologra hivja fel a figyelmet singh viki a felelos allattartasrol van szo 2   •   lengyelorszagban februar kozepeig meghosszabbitottak a korlatozasokat   •   bombafenyegetes miatt szalltak fel a gripenek 3   •   mocsai lajos a rektori konferencia felulvizsgalja a bolognai rendszert   •   megerkezett az orszag karacsonyfaja a kossuth terre 2   •   rendort hivtak a reszeg buszsofor miatt erre bezarta az osszes utast es elsetalt   •   eso onos es havas eso ho es kod is lesz ma   •   kpcfzcpupoehrefjustb   •   magyar peter megerkezett kezdodik a meghallgatasa az ugyeszsegen fotok   •   1600 munkavallalojatol valik meg a tungsram   •   semmi cuki nincsen a tudorakban es a legszennyezesben   •   dobbenetes pedofil ugy gyorben eletfogytiglanra iteltek a ferfit a lakasaba csalt egy kisfiut ami pedig aztan tortent arra nincsenek szavak 18   •   hasznos uj funkciot kap a tiktok a hallasserult felhasznalokat segitik vele   •   szinetar dora mar akkor szerettem volna elhagyni az orszagot az oktatasi rendszer miatt amikor en jartam iskolaba   •   keszitsen parmezanos pennet fasy adammal   •   sallai roland ismet egeszseges   •   nyugdijas vasarlora tamadt egy pecsi boltos   •   lmp fel hegyoldalakrol irtottak le eppen azt az erdot ami a projekt ertelme lett volna   •   egy naperomu nem fog 100 ev mulva uzemelni de egy vizeromu igen gibarton jartunk   •   ujabb bo 4000 kilometert valtozott a palesztina ausztralia vb selejtezo helyszine 2   •   magyar peter az atombomba mi vagyunk a magyar nep   •   trump arra keri a kovetoit hogy tuntessenek erte washingtonban 2   •   budapesten kellett kenyszerleszallast vegrehajtania egy bukarestbe tarto repulogepnek 2   •   orban a jarvanyugyi szakemberek mereven ellenzik a korlatozasok nagyobb lelegzetu enyhiteset   •   tavozik a szent margit korhaz foigazgatoja 3   •   felvetelek erkeztek lecsaptak az orosz hurrikan raketa sorozatvetok   •   m1 es autopalya szombattol torlodasra keszuljon az aki komarom fele megy   •   halasz judit nem szol bele az unokai neveltetesebe eleinte nehezen ment a hallgatas 2   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites panellakas ajtocsere 18   •   az idosebbek veszik a harley davidson motorokat   •   videon a medve amely sulyosan megsebesitett egy kapolnasfalui ferfit   •   belgiumban minden jarvanyadat javult a het folyaman   •   orosz vaslady all a chelsea uzleti es futballsikerei hattereben   •   doctors warn paris icus could be overwhelmed by covid 19 surge 4   •   blikk kommentar a legerosebb fegyver   •   nem a meret a lenyeg tenyleg egy koronavirus peldaul nagyon kicsi megis hazavagta a vilagot tudja mekkora valojaban mutatjuk   •   ujabb furcsa reszletek derultek ki verstappen meghibasodott autojarol   •   phulkari the women saving indias intricate flower embroidery   •   a haziallat altal okozott karert valo felelosseg   •   nepszava januarban folytatjak a 3 as metro felujitasat   •   darabokra szedte a nemet kormany energiaatallasi tervet a szamvevoszek es azonnali lepeseket surgetett   •   kiemelten fontos kozerdeknek minositette a kormany a motogp rendezesi joganak megszerzeset 3   •   izraeli katonakat tamadott libanoni teruleten a hezbollah   •   halalra keseltek egy 19 eves ferfit budapesten   •   leegett a hazuk de meg fel evig kaptak a villanyszamlat 2   •   fittipaldi unokaja nyerte a virtualis f1 es nagydijat leclerc occse dobogos   •   orosz banyaomlas visszavontak a mentoalakulatokat