Kibertámadás volt Szlovákiában, tömeges bombafenyegetések érkeztek

Inkább "kibertámadás", mint valódi fenyegetés volt Szlovákiában az a kedden kezdődött incidens, amelyben több mint 1500 intézmény - főleg iskolák - bombafenyegetést tartalmazó e-mailt kaptak - közölte a szlovák országos rendőr-főkapitányság.
2024-05-08 20:06:41

Ezért lett öngyilkos Teleki László

2024-05-07 11:07:50

A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, így meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak.
2024-05-07 10:07:09

2024-05-07 10:06:14

2024-05-07 10:05:46

Az EU-csatlakozás szimbóluma volt, de vajon mi lett azóta az Időkerékkel? Itt a válasz!

Emlékszik még a Műcsarnok mögött felállított Időkerékre? Hova tűnt? Mi lett a sorsa?
2024-05-01 17:06:46

Az EU-csatlakozás szimbóluma volt, de vajon mi lett azóta az Időkerékkel? Itt a válasz!

Emlékszik még a Műcsarnok mögött felállított Időkerékre? Hova tűnt? Mi lett a sorsa?
2024-05-01 17:06:06

Az EU-csatlakozás szimbóluma volt, de vajon mi lett azóta az Időkerékkel? Itt a válasz!

Emlékszik még a Műcsarnok mögött felállított Időkerékre? Hova tűnt? Mi lett a sorsa?
2024-05-01 17:05:53

Fegyveres rablás volt Budapesten

Fegyveres rablás történt a főváros I. kerületében kedd délután - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
2024-04-30 20:06:26

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:15:11

Négy amerikai rendőr vesztette életét egy lövöldözésben

További négy rendőr életéért a kórházban küzdenek.
2024-04-30 09:08:54

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:11:02

Négy rendőr meghalt egy lövöldözésben Charlotte-ban

A tűzharcban a támadó is életét vesztette.
2024-04-30 07:10:47

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben az USA-ban. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt mentek ki egy házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a megérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:45

Négy rendőr vesztette életét egy amerikai lövöldözésben

Négy rendőr meghalt, másik négy pedig megsebesült egy lövöldözésben, Amerikában. A hatóságok illegális fegyvertartás gyanúja miatt érkeztek ki a házhoz, ahol egy férfi habozás nélkül tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre.
2024-04-30 07:06:15

2024-04-30 07:05:58

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Sikeres volt az újabb Crew Dragon űrhajó indulása, amiben most négy asztronauta utazik

A májusi óta ez volt a második ilyen emberes missziója a SpaceX-nek és a NASA-nak. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) tartanak, 27 órát repülnek.
2020-11-16 05:10:55

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Kulka Jánosból Clint Eastwood lett, de többet beszél majd, mint Schwarzenegger

„Szerettem volna filmet írni Kulka Jánosra, de nem néma, hanem újra beszélő szerepet” – mondja A játszma írója. Tíz év után készül folytatás A vizsga című filmhez, ismét Kulkával a főszerepben: a színész olyan figurát játszik, aki maga is átesett egy sztrókon. A film stábjának szerencséje volt: folyamatos tesztelés mellett még a járványügyi korlá...
2020-11-16 19:06:57

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-17 07:08:43

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:35

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:37

A helyére érkezett New York híres karácsonyfája, és pont olyan lett, mint 2020

Nem nyerte el a közönség tetszését a Rockefeller Center karácsonyfája. Érthető – de legalább a cég jól reagált a kritikára.
2020-11-18 19:06:24

Egy félreértett rendelet: miért kellett a kormánynak belenyúlnia a veszélyhelyzet szabályozásába?

A kormánynak muszáj volt olyan rendeletet hoznia, amivel fenn tudja tartani a felhatalmazási törvény hatályba lépése előtt hozott intézkedéseket, de a kedden este kihirdetett jogszabály szövege félreérthető volt, és sokan félre is értették. A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, pedig valójában olyan rendelet született, amelyet ugyan december 11-ig lehet alkalmazni, de február 8-ig...
2020-11-19 05:10:16

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:41

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:42

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 07:09:43

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Azok az országok sem tettek eleget a klímacélokért, akiknek lett volna rá lehetőségük

Tavaly pozitív trendek indultak el, a legnagyobb gazdasággal rendelkező országok válságcsökkentő intézkedései azonban korántsem a klímavédelmet szolgálták.
2020-11-19 11:07:31

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Hetvenhét rendőr sérült meg a korlátozások miatt szervezett tüntetésen Berlinben

Körülbelül 10 ezren gyűltek össze a Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción.
2020-11-20 05:06:14

Hetvenhét rendőr sérült meg a korlátozások miatt szervezett tüntetésen Berlinben

Körülbelül 10 ezren gyűltek össze a Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción.
2020-11-20 05:06:15

Hetvenhét rendőr sérült meg a korlátozások miatt szervezett tüntetésen Berlinben

Körülbelül 10 ezren gyűltek össze a Brandenburgi kapunál rendezett demonstráción.
2020-11-20 10:05:44

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:38

Koronavírus: 31 éves volt most a legfiatalabb elhunyt itthon

A veseelégtelenségben szenvedő férfin kívül volt még egy 34 éves áldozata is a betegségnek a pénteken közölt adatok szerint.
2020-11-20 11:06:39

Dull Szabolcs a Telexről: Áttárgyaljuk, hogyan tudnék bekapcsolódni a munkába

Az Index volt főszerkesztője több ajánlatot kapott már, de csak volt munkatársaival tárgyal. Jelenleg jogi tanulmányokat folytat, a versenytilalom miatt január végéig nem is vállalhat munkát.
2020-11-20 14:06:32

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:26

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:28

Napokig nem volt fűtés a COVID-osztályon Szombathelyen

Nem volt fűtés és melegvíz sem a nemrégen megnyitott osztályon, ahol koronavírusos betegeket ápolnak. Egy bentfekvő családja szerint ágynemű sem, ezt a kórház cáfolta.
2020-11-21 17:10:56

A telefon, ami akkor sem jön zavarba, ha 180 centiről acélra ejtjük

Minden korábbinál fejlettebb hőkamerával és szinte minden kínzást elviselő készülékházzal rendelkezik a Caterpillar új okostelefonja. Olcsóbb lett az elődjénél, cserébe néhány funkcióval kevesebb található benne.
2020-11-21 18:06:57

2020-11-21 18:06:58

Ezekkel a számokkal nyerhetett az ötös lottón

Több mint 3 milliárd forint volt a főnyeremény.
2020-11-21 20:06:19

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Gitárra cserélte a labdát: rocksztár lett Cristiano Ronaldo - videó

Fekete mellényben és sapkában állt a színpadra a Juventus világklasszisa.
2020-11-22 07:09:53

Tudja, mikor volt a tinópénznek legalább akkora értéke, mint a magyar dénárnak?

Volt időszak, amikor a leányrablásért kiszabott büntetést is lábasjószágban kellett megfiztetni.
2020-11-22 07:09:54

Bekanyarodott a teherautó, a halálos becsapódás elkerülhetetlen volt - videó

Az autó eleje szó szerint megsemmisült.
2020-11-22 09:07:18

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   ingatlan   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   macrons blunt style may harm bid for new african chapter 2   •   figyelmeztetett a bkk negy napra leall a fogaskereku   •   europa nem veszi eszre milyen helyzetben van   •   kileptetne nemetorszagot az eu bol az egyik ellenzeki part   •   bidens test engineering economic boom in a partisan divide   •   a rabok majdnem felet szabadon engedik burundiban   •   furge robotpokot kuldenenek a holdra a britek 4   •   bodolay geza az szfe intezetvezetoje semmifele politikahoz nem volt es nem lesz kozom   •   most megmutatjuk hogyan is biciklizhetne a fagyott balatonon ha ra lehetne menni   •   egy fiatal terhes no holttestet huztak ki a michigan tobol   •   elkepeszto kijelzotechnikan dolgozik az apple   •   how bidens iran policy can have a chance to succeed   •   az europai zoldek az europai birosag ele vinnek a vakcinaugyet   •   nfl a seattle is bejutott a rajatszasba   •   850 loeros szivo v12 es motorral erkezett meg a pagani huayra r   •   tuzoltok mentettek meg egy ferfi eletet szentesen itt vannak a sulyos baleset reszletei   •   marabu feknyuz kozpontositott statisztikai hivatal   •   a british judge said us prisons are dangerously inhumane sadly shes right   •   elkepeszto magyar hokicsoda visszajutott a vilagelitbe a noi jegkorong valogatott   •   mar jarnak az iskolakba a menekult gyerekek magyarorszagon de meg sok akadalyt kell elharitani   •   tanacsadokent kap fizetest a veszpremi korhaz tavaly elbocsatott igazgatoja a gazdasagi igazgatot pedig tobbszor is figyelmeztettek   •   hos rendor mentette meg egy ferfi eletet fadarabolas kozben vagta at az arteriajat ha nincs az egyenruhas azonnal meghalt volna   •   matol reformatus puspok balog zoltan   •   fényezésmenteshorpad ásjavítás   •   european flying car technology sold to china 2   •   a munkaviszony jogellenes megszuntetese   •   tyson nyerte a merlegelest a legendak bokszcsataja elott   •   nagy bejelenteseket tett az opus meghatarozo szereplok lennenek a hazai energetikai piacon   •   merkel tizszer sulyosabb lehet a jarvanyhelyzet husvetra ha nem allitjak meg a brit virusvarianst   •   demi moore a hibas rumer willis bevallotta hogy az edesanyja miatt lett alkoholfuggo 2   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 481   •   megszuletett a megallapodas csehorszag fogja rendbe rakni ukrajna osregi tankjait   •   digitalissa valt a designszakma 2   •   dobot megtalaltuk matyast keressuk petofirol alighanem lemondhatunk   •   scrapped goldeneye 007 game remaster leaks online   •   dontott az eu betiltjak a gazkazanokat mar a vegso datumot is megjeloltek 2   •   magyarorszagon a maserati 630 loeros uj szupersportkocsija 3   •   premier league boss anonymous in sex abuse case   •   kim kardashian files to divorce kanye west us media   •   magzatkarosito szert talaltak a samsung godi gyaranak kozeleben video 3   •   meg 9 milliard eurot ad a munkanelkuliseg merseklesere az unio   •   egy 177 eves szabalyt kell kukazni a dinoszauruszok miatt 2   •   igy hasit boven 300 felett az autopalyan egy audi s8 plus video 2   •   Pato   •   ugy osszevertek egy rabot hogy maradando fogyatekossaga lett   •   rejtelyes gyerekhalal a balatoni strandon furdozes utan esett ossze a 14 eves tini megtudtuk mi okozta a kislany halalat 2   •   fejvesztve menekulnek az emberek de a talib vezetok szerint afganisztanban a helyzet nyugodt   •   csďż˝kkentsdavillany szďż˝mlďż˝dat   •   senki nem orul majd ennek az idonek   •   lejottunk a szinpadrol rogton el is vittek zsaruk vittek el a hooligans tagjait a csaladjukat gyalazo rajongoval verekedtek ossze