Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színésze

Horváth Lajos Ottó ügyvédje szerint nem csak egy ember felelős a történtekért.
2024-05-07 21:10:12

Újratárgyalják a csengeri örökösnő ügyét

Az ügy már több mint öt éve húzódik.
2024-05-07 21:09:52

Újratárgyalják a csengeri örökösnő ügyét

Az ügy már több mint öt éve húzódik.
2024-05-07 21:09:49

Több mint három éve folyik a bíróságon a csengeri örökösnő pere, amit most elölről kezdenek. Mindezt azért, mert az asszony elfogultságot jelentett be az ügyben eljáró mátészalkai bíróság ellen, s a Nyíregyházi Törvényszék a javára döntött.
2024-05-07 21:06:17

2024-05-07 21:06:01

Elölről kezdik a csengeri örökösnő perét

2024-05-07 20:08:07

Baleset a Nemzeti Színházban: Horváth Lajos Ottó peren kívül egyezne meg

Fordulat áll be a Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében? Mint ismert, tavaly ősszel a Rómeó és Júlia előadása közben két művész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a mélybe zuhant a díszletről, s mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Hét hónap vizsgálat után a rendőrség nemrégiben gyanúsítottként hallgatta ki a teátrum egyik munkatársát, aki az Index értesülései szerint a darab ügyelője volt.
2024-05-07 19:06:23

2024-05-07 19:06:05

Penge nélküli svájci bicskát dobnak piacra

A gyártó a fegyverek körüli szigorodó szabályozásokra reagált.
2024-05-07 17:10:16

Penge nélküli svájci bicskát dobnak piacra

A gyártó a fegyverek körüli szigorodó szabályozásokra reagált.
2024-05-07 17:07:28

Nagy változás jön a svájci bicskánál

2024-05-06 21:06:50

A nyár egy részét már otthonában töltheti Galambos Lajos

A lábára tett nyomkövetőt azonban hordania kell.
2024-05-06 09:10:37

Akár már a nyáron elhagyhatja a börtönt Galambos Lajos

Házi őrizetben fejezheti be büntetését.
2024-05-06 08:10:40

Akár már a nyáron elhagyhatja a börtönt Galambos Lajos

Házi őrizetben fejezheti be büntetését.
2024-05-06 08:10:25

Kósa Lajos: "Anyák napjára politikai demonstrációt nem szervezünk"

A Fidesz alelnöke, Debrecen korábbi polgármestere szerint nincs jele annak, hogy a mostani választásokat elveszítené a Fidesz Debrecenben.
2024-05-05 15:09:28

2024-05-05 15:09:13

Kósa Lajos az Indexnek: Anyák napjára politikai demonstrációt nem szervezünk

A kormánypárti képviselő különösen abszurdnak nevezte a helyzetet.
2024-05-05 14:09:00

Kósa Lajos az Indexnek: Anyák napjára politikai demonstrációt nem szervezünk

A kormánypárti képviselő különösen abszurdnak nevezte a helyzetet.
2024-05-05 14:07:03

Vádat emeltek a csengeri örökösnő ellen

Húsz embertől kért kölcsön mintegy 780 millió forintot a nem létező apai örökség felszabadítására P. Mária az ügyészség szerint. A Mátészalkai Járásbíróság fogja tárgyalni az ügyét. Ha beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyalás jogáról, akkor tíz évet kaphat.
2020-11-23 16:06:11

Akinek a nevéből megalkották a jelzőt, ami a zsenialitás felsőfokát jelenti

Pavel Dacjukot véletlenül fedezték fel az Urálban, minden idők legsokoldalúbb játékosa vált belőle.
2020-11-23 17:05:57

A buborékból nem kért, de az új szezon rajtjánál már ott lesz az NBA-sztár

Avery Bradley, a Miami Heat játékosa jelezte, hogy már az edzőtábor kezdetén kész bekapcsolódni a munkába.
2020-11-25 10:06:01

Dzsihadista támadás volt a svájci késelés

Egy nő késsel támadt meg egy másikat, egy harmadikat pedig torkon ragadott a svájci Lugano egyik áruházában.
2020-11-25 12:05:56

Kicselezné az ellenzék a Fideszt: A honvédelmi bizottságba hívják Müller Cecíliát

Az operatív törzs népjóléti bizottsági meghallgatást Korózs Lajos szocialista bizottsági elnök tevékenységére hivatkozva lehetetleníti el a kormánypárt, úgyhogy trükkhöz folyamodik az ellenzék.
2020-11-25 12:05:58

Kósa Lajos engedett az ellenzéknek, támogatja Müller Cecília meghallgatását a Honvédelmi bizottságban

Az ellenzék megkerülte a Fideszt, a kormánypárt miatt ugyanis a Népjóléti bizottságban hetek óta nem tudták meghallgatni az operatív törzset.
2020-11-25 14:06:02

Nébih: madárinfluenza-veszély miatt zártan kell tartani a baromfikat

Bognár Lajos országos főállatorvos azonnali hatállyal döntött.
2020-11-26 20:05:59

Mihez kezd egy valóságshow a nemi erőszakkal?

A ValóVilág játékosa elmondta, hogy megerőszakolták, a többiek rátámadtak. De nyújt-e a csatorna valamilyen segítséget a villalakónak?
2020-11-27 13:06:54

Az oktatási ombudsman szerint jogsértő, hogy az SZFE hallgatóit a tanév felfüggesztésével fenyegetik

Aáry-Tamás Lajos vizsgálata szerint az egyetem polgársága igazolta, hogy az oktatás az intézmény falain belül rendben zajlik, így a fenntartónak semmilyen alapja nincsen a tanév akadályoztatására - írták péntek esti közleményükben a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatói.
2020-11-27 19:06:09

2020-11-27 19:06:10

A palánktörés sem zavarta meg a Svédország ellen fordító magyar női kézilabda-válogatottat

Három debütáló játékosa is gólokkal mutatkozott be a nemzeti csapatnak.
2020-11-28 18:06:19

Távol marad a soproni buboréktól a Galatasaray a női kosárlabda Euroligában

A török csapat több játékosa is elkapta a koronavírust.
2020-11-29 11:06:11

Újabb nyomozásokat indított a svájci ügyészség Sepp Blatter és Michel Platini ellen

Évek óta tart a FIFA és az UEFA elnöke elleni eljárás, most új fordulatot vehet az ügy.
2020-11-30 07:06:12

Megoperálták a súlyos koponyasérülést szenvedett mexikói focistát

A Wolverhampton játékosa az Arsenal elleni mérkőzésen ütközött szerencsétlenül.
2020-11-30 12:06:04

Hat góllal kikapott a Tatabánya a férfi kézilabda Európa-ligában

A mezőny legeredményesebb játékosa Uwe Gensheimer volt.
2020-11-30 21:05:59

Megtiltotta a minisztérium Demeter Szilárdnak, hogy beszéljen az ATV-ben

A szombati írásával nagy felháborodást keltő múzeumigazgató elment volna a tévébe, de nem engedték neki.
2020-11-30 21:06:04

Megtiltotta a minisztérium Demeter Szilárdnak, hogy beszéljen az ATV-ben

A szombati írásával nagy felháborodást keltő múzeumigazgató elment volna a tévébe, de nem engedték neki.
2020-11-30 21:06:04

A Soroksáron meggyilkolt futónő férje szerint a nő szeretője ölette meg Krisztinát

Kardos Lajos azt mondta, több nyomozó szerint is bérgyilkosság történt.
2020-12-01 08:06:00

A soroksári futónő férje szerint az asszonyt a szeretője ölette meg

Az azóta elhunyt férfi Kardos Lajos szerint felbérelte a gyilkosságra az elfogott R. Szilvesztert.
2020-12-01 10:05:59

A koronavírus halálos áldozatain gúnyolódik a baloldali kamuvideó álmentőse

Korózs Lajos videójának szereplője, Németh Athina most a Facebookon gyalázkodik.
2020-12-02 08:06:13

Kósa: Nem támogatja a kormány az iparűzési adó eltörlését

A Fidesz alelnöke szerint azért tiltották meg az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek, mert segíteni akarnak a városok lakosságán.
2020-12-02 19:06:00

Kósa: Nem támogatja a kormány az iparűzési adó eltörlését

A Fidesz alelnöke szerint azért tiltották meg az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek, mert segíteni akarnak a városok lakosságán.
2020-12-02 19:06:04

Kétszeri hosszabbítás után nyert a Körmend férfi kosárlabdacsapata az NB I-ben

A találkozó legeredményesebb játékosa az amerikai Xavier Thames lett 26 ponttal.
2020-12-02 21:05:53

Ellenzéki javaslat: Hősi halottak a koronavírus miatt elhunyt egészségügyi dolgozók

Rig Lajos jobbikos képviselő szerint az egészségügyi dolgozók száma egy aprócska hadsereg a vírussal szemben, ők mégis megtesznek mindent.
2020-12-03 12:06:16

Koronavírus a magyar csapat egyik ellenfelénél, halasztás a női kézilabda Eb-n

A Hollandia-Szerbia összecsapást egyelőre szombatra tették, a szerbek koronavírusos játékosa miatt. Ez abban a csoportban történik, ahol a magyar válogatott is szerepel.
2020-12-04 06:06:05

Szoboszlai csapatával szerződést hosszabbított a magyar válogatott játékos

Szoboszlai Dominik klubcsapatával, a Red Bull Salzburggal szerződést hosszabított Bukta Csaba, a magyar válogatott U19-es játékosa.
2020-12-04 15:06:04

Menedzsere szerint rengetegen tettek ajánlatot Szoboszlaira

Esterházy Mátyás azt nem mondta meg, konkrétan mely klubokról van szó. Szoboszlai Dominikről csütörtökön derült ki, hogy a Lipcse játékosa lesz.
2020-12-19 00:49:55

Nem az önkormányzatoktól vesz el pénzt a kormány, hanem otthagyja azt az embereknél és a vállalkozásoknál

A kormány annak érdekében hagyja ott a pénzt, hogy így megmenekülhessenek a munkahelyek, és majd újak jöjjenek létre. Kósa Lajos és Szita Károly nyilatkozott az Origónak.
2020-12-19 17:06:31

Magabiztosan nyert az MTK a Paks ellen

A vendégek Hegedűs Lajos kiállítása miatt több mint egy félidőt futballoztak emberhátrányban, így pedig nem volt esélyük a pontszerzésre.
2020-12-19 17:06:35

Egyes korlátozások lazítását lengette be Kósa Lajos

Nem adóemeléssel és megszorításokkal, hanem adócsökkentéssel kell kezelni a válságot – mondta a politikus.
2020-12-19 19:06:47

95 millió forintért kelt el egy árverésen Tihanyi Lajos aktja

Munkácsy Mihály Naplemente című festményéért 90 millió forintot fizettek.
2020-12-19 23:06:33

Kalmár Zsolt lett a szlovák labdarúgó-bajnokság őszi idényének legjobbja

A DAC középpályása mellett a Slovan magyar játékosa, Holman Dávid is az első háromban végzett.
2020-12-20 14:06:59

Norvégia százszázalékos teljesítménnyel nyerte a női kézilabda Európa-bajnokságot

A Győr korábbi játékosa, Nora Mörk 52 találattal lett gólkirály.
2020-12-20 20:08:28

Az év egyik legszebb gólját lőtték a hétvégén a spanyol bajnokságban - videó

Az Espanyol játékosa elérte a felezővonalat, majd gondolt egy merészet.
2020-12-21 07:07:15

A flegma arcú Cristiano Ronaldónak tényleg semmi esélye nem volt a Bayern sztárjával szemben

Az év játékosa szavazáson senki, de tényleg senki sem akarta, hogy a Juventus portugál játékosa nyerjen.
2020-12-21 07:07:15

Keddtől a legtöbb svájci kantonban bezárják a sípályákat

Ezt hétvégén jelentette be a svájci kormány.
2020-12-21 07:07:16

Elpusztult Hszinhszing, a világ legidősebb, fogságban tartott óriáspandája

Már október óta betegeskedett: elment az étvágya, nehezen lélegzett, köhögött és emésztési problémái voltak
2020-12-21 13:06:40

Tihanyi Lajos legyőzte Munkácsy Mihályt a Virág Judit Galéria online árverésén

Az Aktért 95 millió, a Naplementéért 90 millió forintot adtak a téli aukción.
2020-12-21 14:08:31

Szabó Ferenc Lajos váltja a vesztegetéssel gyanúsított képviselőt

Átvette megbízólevelét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés új tagja.
2020-12-21 16:06:58

Casillas visszatér a Real Madridhoz

A Real Madrid legendás játékosa ismét segítené a fővárosi csapatot.
2020-12-22 12:08:06

Mikaela Shiffrint kellett legyőznie pályafutása első világkupa sikeréhez - videó

A svájci Michelle Gisin nyerte a semmeringi női szlalomot.
2020-12-29 21:05:52

Galambos Lajos harminc év után újra a családjával tölti a szilvesztert

Először koccint majd a gyerekeivel éjfélkor.
2020-12-31 09:05:53

Orbán Viktor elment a Honvédkórházba, hogy meglátogassa a megkéselt rendőrt

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön meglátogatta a Honvédkórházban azt a rendőrt, akire késsel támadt egy férfi a múlt héten Újpesten. A kormányfő megtekintette az intézményben kialakított koronavírus-oltópontot is - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
2020-12-31 16:06:07

2020-12-31 16:06:08

Simán elment San Franciscóból Los Angelesbe egy Tesla önvezetve

A 600 kilométeres út dokumentumát egy 15 perces videóba sűrítették össze.
2021-01-05 05:05:57

Simán elment San Franciscóból Los Angelesbe egy Tesla önvezetve

A 600 kilométeres út dokumentumát egy 15 perces videóba sűrítették össze.
2021-01-05 05:05:58

Simán elment San Franciscóból Los Angelesbe egy Tesla önvezetve

A 600 kilométeres út dokumentumát egy 15 perces videóba sűrítették össze.
2021-01-05 08:06:12

Trump ügyvédje az Indexnek: Ez a hajó elment, Biden lesz az elnök

Alan Dershowitz szerint necces volt, ahogy az elnök még az utolsó pillanatban is győzködte Georgia választási illetékesét, de nem törvénytelen.
2021-01-05 18:05:53

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kiderult hol erdemes furdozni europaban   •   video romma tort egy lakokocsit vontato auto az m3 ason 8   •   anne hathaway megszolalt a neveletlen hercegno es az ordog pradat visel folytatasarol   •   tulelo uzemmod   •   kisebb motorral is kaphato lesz a mercedes maybach gls 2   •   victims infected with hep c after blood screening began   •   felmilliardos kart okozott a luxusautokkal seftelo bunbanda   •   robert kiyosaki a vilagtortenelem legnagyobb osszeomlasa kezdodhet   •   heineken chops down orchard to sell land   •   120 migrans probalt eroszakkal magyarorszagra jutni kubekhazanal   •   Megőrizte   •   orban viktor magyarorszag es kina a beke partjan all video   •   elfogtak az egyik legnagyobb azsiai drogkartell vezetojet   •   csunyan utkozott vitray tamas o okozta a balesetet   •   meg csak 5 oraja szuletett de veget vetett a sztrajknak negyszeres apuka lett a netflix vilagsztarja 2   •   milliardos adossag es allami apanazs hogyan fog megelni ezutan donald trump   •   algeria sets election for september when the military backed president will seek a 2nd term   •   egy bakterium lehet az endometriozis kezelesenek kulcsa allitja egy uj tanulmany   •   lecsapott oroszorszag felelmetes legibombaja bizarr vege lett a tortenetnek   •   csutortokon negy idosotthonban is oltani kezdenek   •   riadot fujt a nemet kancellar a kinai kem letartoztatasa utan   •   23 perc alatt ert budapestrol tatabanyara egy verlovag   •   ujra ervenyes a hetvegi kamionstop   •   kinyithatnak az edzotermek es az uszodak szloveniaban 3   •   elkezdodott sokkolo aremelkedes a tuleles a tet reszben leall a tortenelmi magyar marka gyara a kormany nelkul odavesz a tungsram   •   hullareszegen akarta megvesztegetni a rendoroket egy szlovak sofor aki ket het alatt ket balesetet is okozott   •   matt hancock to cut red tape stopping retired doctors signing up to covid vaccination drive   •   a blm es az antifa mozgalom aktivistaja is reszt vett a capitolium megrohamozasaban   •   lukasenka jovo ev elejen nepszavazas lehet az uj alkotmanyrol   •   a vegeredmennyel elegedett vagyok de a munkaval nem teljesen hozta a kotelezot a kezivalogatott   •   netanyahu defiant after us threat to stop weapons   •   hatborzongato gyilkossag skociaban kegyetlenul megkinozta aldozatait apa es fia   •   megszuletett a dontes a ketszeres magyar valogatott futballista jovojerol   •   a fel bolygo hallgatja dua lipat   •   uganda election bobi wine fearful for life after museveni win   •   ukrainian soldiers film dangerous frontline mission   •   isw semmi jele hogy ukrajna megsemmisitett volna orosz gepeket a legibazisokat ert tamadasokban   •   egy magyar lany is szolgal az izraeli hadseregben 2   •   bagdy emoke tanacsa a harmonikus egyutteleshez a ferfiak reggel oltozzenek fel es borotvalkozzanak meg es a nok is szedjek rendbe magukat   •   russia accuses west of navalny hysteria kremlin backs tough protest policing   •   kibszottul oreg vagyok ennyi volt liam neeson elarulta sosem ter vissza star wars filmekhez 2   •   bevalaszotta a parlament gottfried petert a monetaris tanacsba 2   •   hergeltek a szurkolok mutogatassal reagalt az angol valogatott sztarfocista video   •   megmutottek fulop herceg szivet   •   lakatosmunlkak keritesek kapuk 8   •   4 millio forintos birsagot kaptak a partok a vissza nem vitt ajanloivek miatt   •   heres whats in the covid relief package   •   a dk a gyermekotthonokban elkovetett szexualis buncselekmenyek kivizsgalasat surgeti 2   •   tobb tucat vakcinat pusztitott el egy amerikai gyogyszeresz mert azt hitte modositjak a dns t   •   meszaros lorinc jegybanki segitseggel lesz kelet magyarorszag gazkiralya