Panasszal élt, már nem gyanúsított a Nemzetiben történt balesetben a színház ügyelője

Ennek ellenére az ügyészség szerint a díszlet nem volt alkalmas az előadások lebonyolítására.
2024-05-09 21:08:46

Panasszal élt, már nem gyanúsított a Nemzetiben történt balesetben a színház ügyelője

Ennek ellenére az ügyészség szerint a díszlet nem volt alkalmas az előadások lebonyolítására.
2024-05-09 21:07:02

Lezárult a Nemzeti Színház ügyelője ellen indított nyomozás a novemberi baleset kapcsán: ez a döntés született

A tavaly novemberi Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán, amely során megsérült Szász Júlia és Horváth Ottó Lajos, már nem gyanúsítják tovább a színház ügyelőjét.
2024-05-09 16:07:03

Gazdagodó baloldali oligarchákat és sötét üzletek hozott a Trippon-matek Újpesten

Gyurcsány Ferenc helyi tanítványa kiépítette a helyi Gyurcsány-párti hálózatot.
2024-05-09 13:08:53

Szabó András Csuti és kedvese, Bianka rengeteget utaztak az utóbbi időben, az üzletember pedig egy rövid interjúban elárulta, mindez miért tett jót a párkapcsolatuknak ez.
2024-05-08 19:06:46

Szabó András Csuti és kedvese, Bianka rengeteget utaztak az utóbbi időben, az üzletember pedig egy rövid interjúban elárulta, mindez miért tett jót a párkapcsolatuknak ez.
2024-05-08 19:06:27

Gyurcsány Ferenc forrdadalmasította a tizenkét pontot

A DK elnöke leírta, szerinte mi a diktatúra ellenszerének receptje.
2024-05-08 16:10:27

Gyurcsány Ferenc forrdadalmasította a tizenkét pontot

A DK elnöke leírta, szerinte mi a diktatúra ellenszerének receptje.
2024-05-08 16:07:33

Kiengedték: szabadlábon a bűncselekménnyel gyanúsított volt győri rendőrkapitány

Nyolc hónap után kiengedték és szbadlábon védekezhet a hivatali bűncselekménnyel gyanúsított volt győri rendőrkapitányt.
2024-05-08 15:07:21

2024-05-08 15:06:18

2024-05-08 15:05:54

444: Hárommilliárd forintnyi munkát kapott a ceglédi önkormányzattól egy fideszes képviselő családi cége

Károly Ferenc most ismét megméreti magát az önkormányzati választáson.
2024-05-08 12:11:52

Ha a repülőtér mesélni tudna: 10 érdekesség a 74 éves Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről

1950-ben ezen a napon, azaz május 7-én nyitotta meg kapuit a mai Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, akkor még Ferihegyi Repülőtér néven. Összegyűjtöttünk tíz érdekességet a légikikötővel kapcsolatban.
2024-05-07 22:06:53

Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színház balesetet szenvedett színésze

Horváth Lajos Ottó ügyvédje szerint nem csak egy ember felelős a történtekért.
2024-05-07 21:10:12

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc elmondta, aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember

Ez a baloldal háborúpárti álláspontja.
2024-05-07 19:09:46

Baleset a Nemzeti Színházban: Horváth Lajos Ottó peren kívül egyezne meg

Fordulat áll be a Nemzeti Színházban tavaly novemberben történt baleset ügyében? Mint ismert, tavaly ősszel a Rómeó és Júlia előadása közben két művész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a mélybe zuhant a díszletről, s mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Hét hónap vizsgálat után a rendőrség nemrégiben gyanúsítottként hallgatta ki a teátrum egyik munkatársát, aki az Index értesülései szerint a darab ügyelője volt.
2024-05-07 19:06:23

2024-05-07 19:06:05

Szabó Erika az anyaságról: Fontos, hogy tudjunk kicsit akár unatkozni

Post Content
2024-05-06 20:10:45

Liszt Ferenc - Ferihegy reptér taxi transzfere Aszód, Hatvan, Gyöngyös, Gödöllő, Jászberény, Vámosgyörk körzetből

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer ajánlat Gödöllő, Hatvan, Aszód, Gyöngyös, Hort, Jászberény, Nagyréde, Vámosgyörk körzetből.
2020-06-20 16:41:47

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs
2020-06-20 16:41:47

Reptéri taxi transzferek Pest megyéből

Pest megyéből taxi transzferek igen kedvezően Liszt Ferenc (Ferihegy)reptérre. Aktuális ajánlatokért telefonáljon (06 30 9084666), látogassa meg honlapunkat.
2020-06-20 16:41:47

Pest megyéből - Maglód, Pécel , Gyömrő-taxival reptérre

Liszt Ferenc reptéri taxi transzfer szolgáltatás Ecser, Maglód, Gyömrő, Isaszeg, Kerepes, Pécel, Szentmártonkáta, Mende, Nagykáta sokkal kedvezőbben. http://www.taxi-szemelyszallitas-gyomro.sokoldal.hu
2020-06-20 16:41:47

SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS MOSONMAGYARÓVÁR +36 70 602 6000

Szélvédő csere Mosonmagyaróvár +36 70 602 6000 https://szelvedojavitasmosonmagyarovar.blog.hu/ Akár azonnali szélvédő gravírozás Mosonmagyaróvár övezetében akár hétvégén, rengeteg tapasztalat, jótállás, (70) 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű szélvédő kárrendezés, kedvező árak.
2020-06-20 16:41:47

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000

Szélvédő javítás Sopron +36 70 602 6000 https://szelvedojavitassopron.iwk.hu/ Garanciális, kedvező árú szélvédőjavítás Sopron területén és környékén (+36 70 602 6000), azonnal. Néhány órán belül elvégzett sérült szélvédő csere Sopron övezetében akár a helyszínen, több évtizedes tapasztalat, garancia, 06 70 602-6000 Szita Ferenc. Teljes körű kárrendezés, pénztárcakímélő árak.
2020-06-20 16:41:47

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/

Megbízható villanyszerelő Kistarcsa +36 70 545 0911 http://villanyszerelokistarcsa.blogspot.com/ Villanyszerelő non stop Flór Ferenc Kórház Villanyszerelő non stop Simándy József Általános Iskola Villanyszerelés hibaelhárítás Zsófialiget Villanyszerelő non stop Fenyvesliget Megbízható villanyszerelő Kistarcsa non stop hibaelhárítása és villanyszerelés Kistarcsa, lakás elektromos felújítása Kistarcsa, lakás villanyszerelés azonnal Kistarcsa, méretlen hálózatok teljes körű felújítása Kistarcsa, Non-stop villanyszerelés Kistarcsa
2020-06-20 16:41:47

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 11:30:09

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:01:11

Szélvédő javítás TESCO parkolóban

Garanciális, olcsó szélvédő javítás TESCO parkolóban +36 70 602 6000 Szita Ferenc. Tesco Budaörs, Pesti út, Érd, Váci út, Soroksár. Szélvédős Feri +36 70 602 6000 https://szelvedojavitastesco.eoldal.hu/
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:26

Szélvédő javítás TESCO parkolóban

Garanciális, olcsó szélvédő javítás TESCO parkolóban +36 70 602 6000 Szita Ferenc. Tesco Budaörs, Pesti út, Érd, Váci út, Soroksár. Szélvédős Feri +36 70 602 6000 https://szelvedojavitastesco.eoldal.hu/
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:40

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:40

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:41

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:41

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-23 22:14:41

Női Szabó - Ruhajavító üzletbe varrónőt keresünk

Bejáratott Női szabó - Ruhajavító üzletbe gyakorlattal rendelkező, munkájára igényes képzett varrónőt keresünk bedolgozói formában. Lehet nyugdíjas is.
2020-06-23 22:14:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megvizsg   •   az ogyei kiadta az engedelyt a kinai sinopharm vakcinajara   •   bevonati   •   atmentek az europai parlamenten az epuletek uj energiahatekonysagi szabalyai   •   budapestnoverefeltek   •   us to allow in thousands of asylum seekers waiting in mexico   •   kongatjak a veszharangot a tudosok vilagszerte pusztulnak a ragadozo madarak   •   meghalt andorka sandor korabbi nemzetkozi kezilabdabiro   •   helyettes allamtitkar strategiai cel az egeszseges etkezes elomozditasa   •   gergely marton nagy ivan zsolt a magyar ugy margojara 2   •   elkepeszto milyen fenyuzo mosdot epitettek egy kinai bevasarlokozpontba video   •   szďż˝lni   •   melegrekordok doltek meg magyarorszagon 2   •   tajvanra helyezi at kinai tudositojat a bbc 5   •   donath anna marki zay peter migransszamlalojara nem ez a jo irany   •   szigorubb abortusztorvenyt szavazott meg indianaban   •   tevedesbol oltek meg 85 embert nigeriaban   •   poloskainvaziotol rettegnek megerkeztek az elso budos bogarak az angolokhoz   •   felismeri a magyar filmeket egy egy kepkockabol tesztelje a tudasat   •   az fbi orizetbe vette a capitoliumban a labaval az asztalon pozolo ferfit   •   az elmult 50 ev legnagyobb havazasat nyogi madrid   •   gyogypedagogustol influenszeren at paralimpiai bajnokig megneztuk kik lehetnek a sorcsere utan a fidesz kdnp ep kepviseloi   •   hatgyerekes anyaval vegzett a volt ferje az egyesult kiralysagban   •   szinte a teljes igazgatosagot lecsereli az autowallis   •   moldova aram es gazellatas nelkul maradhat a telen   •   a jarvany miatt durvan felpezsdult az iparag hasitottak a videojatekok a karanten idoszaka alatt   •   675 milliard forintos megszoritast jelentett be varga mihaly 2   •   haborognak az utasok botranyos extra dijjal allt elo a ryanair 2   •   hoba rajzoltak valentin napi uzenetet az 1500 loeros hibrid hiperautoval 3   •   felulbiraltak orbant mashol lesznek az oltopontok   •   medvegyev szerint a francia katonak elpusztitasa kiemelt es dicsoseges feladat lenne oroszorszagnak   •   jogeros mar nincs letartoztatasban a foldugyi kozpont gyermekpornografiava l gyanusitott egykori vezetoje   •   napokig marad a huvos ido meg vasarnap is eshet   •   itt van magyar peter valasza a zeneszek vadjaira   •   19 eves tamado irt tortenelmet es mentette meg a man united becsuletet 2   •   leader says serbia is proud to give citizens chinese vaccine   •   korrupcio brutalis dragulas es egy nagy atveres is kellett europa legujabb focibotranyahoz 2   •   felfedte kartyait a globalis halozat amely a keszpenz vegleges levaltasan ugykodik   •   magyarorszag a janssen vakcinabol is vasarol   •   nem lassit az otp kozel felmilliard forintert vett sajat reszvenyeket   •   egy magyar nagyvarosban aruljak europa legolcsobb soret 2   •   nagyot csalodott jakob zoltan a ketszazmillios sportkocsi miatt   •   megerositette az eu besorolasat a moodys 3   •   uj lakohazak es budapest egyik legnagyobb parkja epul most a kopaszi gaton   •   deadly stampede at border crossing as thousands try to flee afghanistan   •   jogerosen het es fel ev bortonbuntetest kapott vizoviczki laszlo   •   orban viktor is koszontotte a magyar focilegendat   •   bezart az orszag utolso nyitva tarto furdoje is   •   kivonul a kormany a kegyelmi ugyekbol az allamfo ellenjegyzes nelkul donthet   •   dania megvedte vilagbajnoki cimet a ferfi kezilabda vb n