Probléma lépett fel Elon Musk chipjénél, amit egy férfi agyába ültettek be

Január végén Elon Musk bejelentette, hogy a Neuralink nevű cége először ültetett be sikeresen egy vezeték nélküli agyi chipet egy emberbe. A chip célje, hogy pusztán gondolkodással irányítsuk a telefonunkat vagy a számítógépünket. A legelső darabot egy 29 éves férfi agyába ültették be, aki korábbi búvárbalesete miatt válltól lefelé lebénult. Most azonban úgy tűnik, hogy problémák léptek fel a készülékkel kapcsolatban.
2024-05-10 18:06:04

2024-05-10 18:05:48

Miért örül a NASA igazgatója annak, hogy nem Elon Musk irányítja a SpaceX űrvállalatot?

Bill Nelson, a NASA elnöke kifejezetten kritikus volt korábban Elon Muskkal szemben, és még ma is örül, hogy a nem a dollármilliárdos vezeti a SpaceX-et, hanem Gwynne Shotwell, aki adott esetben a sarkára tud állni a tulajdonossal szemben is.
2024-05-10 11:11:25

2024-05-10 11:11:04

Semmi különös, csak újabb rekordok az OTP-nél

A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP. Az adózott eredmény új első negyedéves csúcsot ért el, ebben szerepe volt annak is, hogy minden külföldi leánybank nyereséges volt, a külföldi bankok a profit háromnegyedét adták. Az alapfolyamatokban nincs változás, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein.
2024-05-10 07:07:01

Felpörgeti a létszámleépítéseket Kínában a Tesla

A Tesla Kínában folytatja a munkahelyek leépítését, válaszul a globális elektromos járműpiac lassulására és az erős helyi versenyre, miközben Elon Musk igyekszik visszaszerezni a cég piaci részesedését a világ legnagyobb autópiacán - számolt be a Bloomberg.
2024-05-09 12:07:38

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Nincs még vége, felsővezetőket is elküldenek el a Teslától

Elon Musk csalódottságát fejezte ki a Teslánál zajló csökkenő eladások és az elégtelen létszámleépítések miatt, ezért további elbocsátásokat tervez, beleértve két felsővezetőt és a Supercharger üzletág teljes csapatát.
2024-04-30 19:07:27

Elon Musk új tévécsatornát indít; a neve olyan, mint egy pornóoldalé

Egy magazin szerint az XTV inkább egy Youtube-klón.
2024-04-30 18:10:32

Házon kívül: nem tudnak kommunikálni egymással az iváncsai akkugyár dolgozói

A munkakörülményekről számoltak be a gyárban dolgozók.
2024-04-29 11:14:02

Post Content
2024-04-29 11:12:38

Házon kívül: nem tudnak kommunikálni egymással az iváncsai akkugyár dolgozói

A munkakörülményekről számoltak be a gyárban dolgozók.
2024-04-29 11:11:09

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:10:02

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:09:40

Post Content
2024-04-28 15:09:09

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:08:38

Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál

Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
2020-11-24 09:05:53

A Tesla értéke megközelítette az 500 milliárd dollárt

Meddig szárnyalhat még Elon Musk cége?
2020-11-24 15:06:03

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:06

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:08

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 17:06:04

Népszava: Kimarad a szociális dolgozók egy jelentős része a tesztelésből

Az idősekhez kijáró gondozókat nem vették figyelembe a tesztelendők létszámának megállapításakor a szakszervezet szerint.
2020-11-30 08:06:42

Népszava: Kimarad a szociális dolgozók egy jelentős része a tesztelésből

Az idősekhez kijáró gondozókat nem vették figyelembe a tesztelendők létszámának megállapításakor a szakszervezet szerint.
2020-11-30 08:06:43

Változás a bolti dolgozók maszkviselési szabályaiban

A részletek a Magyar Közlönyben jelentek meg.
2020-12-03 07:06:44

Rendeletben mondta ki a kormány: néha ihatnak a bolti dolgozók

A kötelező maszkviselés miatt kellett szabályozni a kérdést.
2020-12-03 09:05:59

Rendeletben mondta ki a kormány: néha ihatnak a bolti dolgozók

A kötelező maszkviselés miatt kellett szabályozni a kérdést.
2020-12-03 09:06:06

Ellenzéki javaslat: Hősi halottak a koronavírus miatt elhunyt egészségügyi dolgozók

Rig Lajos jobbikos képviselő szerint az egészségügyi dolgozók száma egy aprócska hadsereg a vírussal szemben, ők mégis megtesznek mindent.
2020-12-03 12:06:16

Koronavírus: 40 millió forint értékben váltottak vissza novemberi helyközi bérleteket

December 16. óta a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket.
2020-12-19 08:06:10

Megkezdődik a koronavírus elleni vakcina igényfelmérése az egészségügyi dolgozók körében

Első körben az aktív és krónikus betegeket ellátó egészségügyi intézményekből várják az igényeket, majd folyamatosan bővül a kör.
2020-12-19 16:06:13

Megkezdik a vakcina iránti igény felmérését az egészségügyi dolgozók körében

Azért, hogy a frontvonalban helytálló, a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók elsőként részesülhessenek az oltóanyagból.
2020-12-19 17:06:35

Győrfi Pál az egészségügyi dolgozók támogatására buzdít karácsonykor - videó

A járvány második hullámában még nagyobb szükség van a támogatókra, mondta a szóvivő.
2020-12-21 14:08:27

Megkezdődött a nagy uniós oltókampány

A legtöbb tagállamban kórházi dolgozók és idősek kapták meg a vakcinákat. Csehországban azonban a miniszterelnököt oltották be elsőként.
2020-12-28 19:22:27

Majdnem mindenki koronavírusos egy magyarbólyi idősotthonban

Több gondozott már kórházba is került. A dolgozók között is vannak fertőzöttek, ők karanténba kerültek.
2020-12-28 21:06:12

Majdnem mindenki koronavírusos egy magyarbólyi idősotthonban

Több gondozott már kórházba is került. A dolgozók között is vannak fertőzöttek, ők karanténba kerültek.
2020-12-28 21:06:12

Csütörtök estig lehet jelentkezni az óvodai és iskolai dolgozók Covid-tesztjére

A vizsgálat ingyenes, és országszerte 99 mintavevő ponton végzik el.
2020-12-29 18:53:08

2020 legjobb mémjei

Joe Exotic, Elon Musk, Leonardo DiCaprio és természetesen Szájer József, akiket idén leginkább szájára vett az internet.
2020-12-31 07:06:02

Elképesztő vagyongyarapodást mutattak fel idén a milliárdosok

Megmutatjuk, mik volt ennek okai.
2020-12-31 23:05:57

Kik gazdagodtak a legjobban tavaly?

Mészáros Lőrinc vagyona jelentősen csökkent, Elon Musk viszont nagyot hasított. Gazdaglista az indexen.
2021-01-01 16:05:52

Ma folytatódott a köznevelésben dolgozók tesztelése

Így biztonságosan indulhat az oktatás január 4-én.
2021-01-02 11:05:57

Ha ilyen tempóban oltunk, nagyon hosszú lesz a következő év

Múlt szombaton megkezdődött az egészségügyi dolgozók beoltása. Úgy tudjuk az egészségügyisek között is sokan szkeptikusak, bár másokat meggyőztek a szakmai érvek az oltás szükségességéről. Az oltási terv egyelőre nem ismert, így jelenleg szinte lehetetlen megmondani, hogy mikor kaphat először oltást majd olyasvalaki, aki nem tartozik veszélyeztetett csoportba.
2021-01-02 14:06:00

Zajlik a köznevelésben dolgozók tesztelése

Az önkéntes és ingyenes vizsgálatokat országszerte 99 mintavevő ponton végeztethetik el a pedagógusok.
2021-01-02 16:05:53

Ha ilyen tempóban oltunk, nagyon hosszú lesz az elkövetkező év

Múlt szombaton megkezdődött az egészségügyi dolgozók beoltása. Úgy tudjuk az egészségügyisek között is sokan szkeptikusak, bár másokat meggyőztek a szakmai érvek az oltás szükségességéről. Az oltási terv egyelőre nem ismert, így jelenleg szinte lehetetlen megmondani, hogy mikor kaphat először oltást majd olyasvalaki, aki nem tartozik veszélyeztetett csoportba.
2021-01-02 16:05:54

2021-01-02 16:05:55

Elon Musk azt akarja, hogy az autóban játsszunk, míg az magát vezeti

A funkció ezer sebből vérzik, de Musk már önvezető autókban gondolkodik, amelyekben a sofőr csak a kijelzőn játszik.
2021-01-02 20:05:57

Hajszálon múlott, de nem jött össze Musk álma

Elon Musk, a Tesla elektromos autókat gyártó vállalat nagy célt tűzött ki 2020 végéig.
2021-01-02 21:06:00

Ebben a sorrendben lehet megkapni a koronavírus elleni oltást a magyar oltási terv szerint

Az egészségügyi dolgozók után a szociális otthonokban oltanak, őket követik a veszélyeztetett, 60 évnél idősebb emberek.
2021-01-03 08:05:57

PSZ: az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben

Megdöbbenve fogadták a koronavírus-oltási tervet, amelyből nem derül ki, hogy az oktatásban foglalkoztatottak mely kategóriába tartoznak.
2021-01-04 16:06:02

Az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben ? követeli a PSZ

A szakszervezet szeretné elkerülni, hogy iskolákban állítsanak fel oltóközpontokat.
2021-01-04 16:06:03

Az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben ? követeli a PSZ

A szakszervezet szeretné elkerülni, hogy iskolákban állítsanak fel oltóközpontokat.
2021-01-04 16:06:04

Csúszhat a szemétszállítás Veszprémben, megbetegedett a dolgozók negyede

A lakók megértését és türelmét kérték.
2021-01-04 20:05:51

Újabb egészségügyi dolgozók, a betegszállítók, a háziorvosok és a védőnők is kérhetik már a koronavírus elleni oltást

Az egészségügyi dolgozók újabb körét hívják védőoltásra.
2021-01-04 23:05:59

Az egészségügyi dolgozók újabb körét hívják védőoltásra

Várják többek között a háziorvosok, védőnők, iskolaorvosok, otthoni szakápolók és otthoni hospice ellátást nyújtó szolgáltatók jelentkezését.
2021-01-05 08:06:11

Az egészségügyi dolgozók újabb körét hívják védőoltásra

Mentők, házirovosok, védőnők is igényelhetik a vakcinát.
2021-01-05 10:06:05

Szerbiában megnőtt a betegek száma az ünnepek után

Folytatódik az országban az egészségügyi dolgozók és az idősek oltása.
2021-01-05 10:06:05

Szakszervezetet alapítanak a Google dolgozók

A hivatal elítélte, hogy sorozatosan kirúgták a szervezkedőket.
2021-01-05 12:08:23

Megállapodtak a Spar-dolgozók béreiről, bruttó 240 ezer forint alatt senki nem fog keresni

A Sparnál a próbaidőn lévők bére csak bruttó 5 ezer forinttal nő, a próbaidőn túl viszont 15 ezer forinttal nő a lehetséges legalacsonyabb bér ? ebben egyezett meg az áruházlánc vezetése és a szakszervezet.
2021-01-05 13:06:51

2021-01-05 13:06:54

Ezeken az oltópontokon zajlik az egészségügyi dolgozók oltása

Az oltópontokon közvetlenül is be tudnak jelentkezni a védőoltásra az egészségügyben dolgozók.
2021-01-05 16:06:08

Január végéig 600 ezer adag oltás érkezhet Romániába

A vakcinákat az egészségügyi dolgozók és veszélyeztetett kategóriába tartozók kapják meg.
2021-01-05 20:06:03

Január végéig 600 ezer adag oltás érkezhet Romániába

A vakcinákat az egészségügyi dolgozók és veszélyeztetett kategóriába tartozók kapják meg.
2021-01-05 20:06:04

Itt az lista a magyarországi oltópontok elérhetőségéről

Egyelőre még csak az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát.
2021-01-06 07:06:04

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   perapro   •   J   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   fluminense   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kirugna a dolgozok haromnegyedet elon musk a twitternel   •   az ejszakai virrasztas napokra eluzheti a depresszio tuneteit   •   megerkezett az orszag karacsonyfaja a kossuth terre   •   a magyar tozsde nagy sztar miert valasztottak le a vilagrol   •   hazassagtoressel akartak zsarolni novak djokovicsot elitelt valosagshow szereplo allhat a hatterben   •   breking 700 milliard forinttal tobb penzre lesz szuksege iden magyarorszagnak   •   davide lanzafame visszater budapestre marco rossi peldajat kovetve edzo lenne magyarorszagon 2   •   felmilliard forintra is birsagolhato a kettos aruminoseg   •   dragulni fognak az asvanyvizek es a joghurtok is 2   •   opinion biden is making a major mistake   •   iran taliban officials say us pushing war in afghanistan   •   kotetlen or   •   kifakadt a brit miniszterelnok a katalin hercegne rakbetegsegevel kapcsolatos bejelentese utan igazsagtalanul bantak vele 2   •   mobilgarazs betonalap 19   •   duda erno ne azt szamoljak hogy hanyadik hanem 3 4 havonta oltassak be magukat   •   csillagaszati osszegeket pazarolt el az egyesult allamok afganisztanban az elmult evekben   •   dugulaselharitas dunakeszi god fot veresegyhaz 10   •   nyomtalanul eltunt egy angol kolonia   •   american driver leaves uk after crash injures nurse   •   eladta egyik osztrak szallodajat az opus   •   china urges australia to close offshore detention centres 2   •   az oroszok kikerik maguknak nem all szandekukban zavart kelteni az olimpian   •   55 kilot fogyott es most megan fox kikopott masa egy texasi lany fotok 3   •   djokovic vert helyzetbol bucsuztatta cicipaszt a romai tenisztornan   •   navalnij kemfonoknek kiadva magat felhivta a merenylojet aki elmondta hogyan mergeztek meg 3   •   asszonysors egesz eletemben masokert eltem   •   nem vonult be a bortonbe karacsony gergely kihivoja szabo balint ellen orszagos korozest adnak ki   •   disznovagas atveres es haromszogelesi csalas   •   korozest adtak ki a navalnij melletti tuntetes szervezoje ellen   •   weather experts lack of planning caused cold catastrophe   •   dancing with the stars uresen marad bereczki zoltan szeke 2   •   egy kutya is mellenk szegodott az aggtelekre tarto kekturan kepek   •   harkiv   •   a kormany megteremtette a lehetoseget a csaladok talpra allasahoz   •   lassan a balaton az uj fovaros legalabbis az ingatlanpiacon 2   •   bezarja uzleteit a debenhams megszunhet a topshop is   •   negy ujonccal vag neki a noi hokivalogatott a vilagbajnoksagnak   •   babicsek bernat halala ugyeben ismet megszuntettek a nyomozast   •   demeter szilard a bayer show ban   •   the scottish mercenary hired to kill pablo escobar 2   •   the 91 year old policeman still patrolling the streets   •   ader janos is felszolal az europa tanacs parlamenti kozgyulesenek vitajan 2   •   diosdi baltas gyilkossag szanalombol fogadtak be a tinit aki kegyetlenul vegzett veluk   •   kasler miklos elarulta milyen jarvanyugyi szigoritasok johetnek magyarorszagon   •   diofa a mindig nehez szeptember   •   L343i   •   ujabb tisztsegerol mondott le balog zoltan 5   •   gyonyoru golok csodas kezisiker szenegal ellen   •   majmok teptek szet egy kisbabat indiaban   •   oteves kislanyra tamadt egy soproni kutya a lany napokig eletveszelyben volt 2