Szijjártó Péter: Az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Moldova felkészülése kifejezetten jól halad.
2024-05-06 22:08:41

Az európai liberálisokkal működne együtt Orbán Viktor szövetségese

Az elemzők szerint még nem lehet egyértelmű előrejelzéseket adni.
2024-05-04 17:09:19

Az európai liberálisokkal működne együtt az olasz miniszterelnök

Az elemzők szerint még nem lehet egyértelmű előrejelzéseket adni.
2024-05-04 17:07:10

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat több légitársaság ellen

Eddig három európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
2024-05-02 18:10:47

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat több légitársaság ellen

Eddig három európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
2024-05-02 18:07:07

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Nincs még vége, felsővezetőket is elküldenek el a Teslától

Elon Musk csalódottságát fejezte ki a Teslánál zajló csökkenő eladások és az elégtelen létszámleépítések miatt, ezért további elbocsátásokat tervez, beleértve két felsővezetőt és a Supercharger üzletág teljes csapatát.
2024-04-30 19:07:27

Elon Musk új tévécsatornát indít; a neve olyan, mint egy pornóoldalé

Egy magazin szerint az XTV inkább egy Youtube-klón.
2024-04-30 18:10:32

Post Content
2024-04-29 11:12:38

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:10:02

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:09:40

Post Content
2024-04-28 15:09:09

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:08:38

Elon Musk makes surprise visit to Beijing

Post Content
2024-04-28 14:07:51

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:07:07

Kínában bukkant fel Elon Musk

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója váratlanul látogatást tett Kínában, hogy magas rangú tisztviselőkkel vitassa meg az önvezető technológia bevezetését és az adatgyűjtési engedélyek ügyét, miközben a cég küzd az eladások csökkenésével.
2024-04-28 11:07:16

Kifejezetten Kelet-Európát célozza egy veszélyes új vírus

Veszélyes, korábban nem dokumentált rosszindulatú programot fedeztek fel Kelet-Európát célzó hackertámadásokban.
2024-04-27 12:09:49

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:14:44

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:14:44

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:15:36

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:15:37

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:15:38

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:16:21

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:24

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:25

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:26

Lomtalanítás, lakáskiürítés ószeres szolgáltatás

Teljes körű lomtalanítás, lakáskiürítés hagyatéki lomtalanítás, teherautóval. Ószeres szolgáltatás: Lomtalanítás nélküli vagy lomtalanítás előtti felvásárlás, azonnali fizetéssel! Érdekel mindenféle régi és retro dolog, újabb időkből származó érdekes apróság, kütyü. Szinte bármi, ami kisebb vagy kicsi! Nem, értékes antik tárgyakra gondolok! A szolgáltatásról bővebb információ telefonon. Ingyenes felmérés, fix árajánlat2!Budapest pest megye 0670/603-40-69 http://olcsolomtalanitas.hu
2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:43

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:44

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:19:44

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Tényleg egészségesek a növényi olajok?

Kérdéses, hogy csökkentik-e a szívbetegség kockázatát, és sütni velük kifejezetten káros.
2020-11-27 22:06:18

Az európai zöldek arra hívják fel a figyelmet, hogy a világjárvány alatt sem feledkezhetünk meg a klímaváltozásról

Mi a zöldek álláspontja az európai klímatörvényről? Thomas Waitz, európai parlamenti képviselő és az Európai Zöld Párt (EGP) társelnökének és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnökének véleménycikke.
2020-11-16 16:07:21

Magyar környezetvédelmi kezdeményezést is támogat az Európai Unió

Az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodás kategóriájában nyertek pénzt miskolciak.
2020-11-16 20:09:03

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Deutsch Tamás: Európai uniós önkény válthatja a korábbi kommunista önkényt

Hazug és bosszantó módon akarják a magyarokra kényszeríteni a bevándorlókat, az azonos neműek házasságának elismerését - mondta Deutsch Tamás.
2020-11-22 08:06:28

A basmati rizs áll két atomhatalom újabb konfliktusának középpontjában

India magának követelné a rizsfajta védjegyét, így szerezve meg az EU piacát.
2020-11-22 09:07:18

Manfred Weber: A Fideszt már kizárták volna az Európai Néppártból, ha nincs a járvány

Az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint a vétója miatt folyamatosan veszít a népszerűségéből a párton belül.
2020-11-22 09:07:21

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet magyar képviselője szerint még mindig alacsony a klímatudatosság

Dr. Nagy Annamária interjúban mondta el, hogy az egyik legnagyobb baj a tévhitek sokasága, amik évekig megmaradnak az emberek fejében.
2020-11-22 14:06:05

2020-11-22 14:06:09

Visszatér az idősek vásárlási sávja?

A javaslat szerint az idősek idősávja egy-két órás lenne, csak hétköznapokon, és olyan időpontban, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma.
2020-11-23 11:06:06

Egyáltalán nem kellene már földgázba fektetnie az Európai Uniónak

Egy új kutatás szerint ha az EU el szeretné érni a klímacélokat, akkor a villamosenergia-hálózatokat kellene fejlesztenie, és ennek a költségei is jelentősen csökkenthetők, ha figyelembe veszik a helyi megújuló energiaforrásokat.
2020-11-23 15:06:09

2020-11-23 15:06:22

Az Európai Bíróság előtt a Stop Soros

A törvénycsomagról a magyar kormány és az Európai Bizottság képviselői is előadták saját álláspontjukat. A tét annak megállapítása, kimondják-e a magyar kötelezettségszegést.
2020-11-23 18:06:03

2020-11-23 18:06:08

Elon Musk megelőzte Bill Gatest a leggazdagabbak listáján

Egy nap alatt 7,2 milliárd dollárral nőtt a vagyona.
2020-11-24 08:06:06

Elon Musk már a világ második leggazdagabbja, megelőzte Bill Gates-t

Átrendeződött a leggazdagabbak toplistája a Bloomberg szerint. Az élen azért még mindig Jeff Bezos áll, a több mint 55 400 milliárd forintnyi vagyonával.
2020-11-24 08:06:08

Már csak egyetlen ember van, aki gazdagabb Elon Musknál

Az eddigi második helyről a harmadik helyre csúszott vissza Bill Gates, a Microsoft alapítója.
2020-11-24 09:05:53

Magyar EP-képviselők: Az Európai Unió végét jelentheti, ha engednek Orbánnak

Hat magyar EP-képviselő írt válaszcikket a Die Zeitnak, ahol megjelent egy publicisztika arról, hogy az EU-nak engednie kellene a jogállamisági kritériumok kérdésében.
2020-11-24 11:06:26

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   R   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   jazz   •   tes   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   budapest   •   aza   •   sz   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a legfobb ugyesz hivatali vesztegetes elfogadasaval gyanusitja a fidesz kormany allamtitkarat   •   konnyek kozott harcolta ki a gyozelmet maradona csapata argentinaban   •   saharan dust orange skies and sandy snow in southern europe   •   egyelore biztos nem lehet gyogyszertarban venni moderna vakcinat   •   ha valaki nem tudta mi a penzeso most megtudhatja   •   why japan took so long to start covid 19 vaccinations even with the olympics looming   •   tobb mint 560 filmet tesznek ingyen elerhetove a mecenatura moziban   •   champions league redrawn after admin error   •   totalis bukas lett az hbo legnagyobb durranasanak szant sorozata el is kaszaltak   •   eloszor jelentkezett be korhazi agyarol grosjean   •   victoria beckham 50 szulinapjara ujra osszeallt a spice girls ferje david szerencsere mindent rogzitett video fotok   •   melyen zsebbe nyulos lesz a balatoni langos   •   karacsony gergely egyetert a szigoritassal   •   durva erre keszulnek az egyik legnepszerubb hazai kirandulohelyen   •   enyhitik a koronavirus terjedese elleni intezkedeseket csehorszagban   •   az eto nyerte az nb ii es gyori rangadot   •   companies are being held to ransom should they pay up to get back online   •   miert nem tudnak a magyarok visszaterni a boltokba   •   mi tortent vele csonka andras teljesen kopasz lett foto   •   arizona court reinstates abortion ban law from 1864   •   csak az utazhat belgiumba akinek fontos dolga van 2   •   jon a mesterseges tehentej   •   nigeria gunmen raid kagara school and abduct boys 3   •   nigeria kidnapped girls security forces open fire at reunion ceremony 2   •   hateves lett mindenki kedvence lajos herceg kulonleges hagyomanyt vezetett be a szulinapjara katalin mutatjuk a legcukibb fotoit 2   •   magyar rokona is van argentinaban diego maradonanak   •   a ledobbent raktaros es az eltunt zsakok ez tortent bige laszlo targyalasan 2   •   bemutatjak nemes nagy agnes eletmuvet a varkert bazar ingyenes kiallitasan 2   •   why storm chasing is akin to an addiction   •   perelnek a magyar egyetemek akiket par eve kizartak az erasmus programbol 3   •   az emberek csupan 1 szazaleka felelos a repules altal okozott kibocsatas tobb mint feleert   •   china tests millions after coronavirus flare ups in 3 cities   •   tigray crisis genocidal war waged in ethiopia region says ex leader   •   dobbenetes felfedezesre jutottak a kutatok mar hetven eve nyelik a halak a mikromuanyagot   •   flanker   •   how has anti asian racism affected you at work share your story   •   in fbi probe texas ag faces aggressive ethical prosecutor   •   meszaros lorinc folyamatosan terjeszkedik most egy repulogep es urhajojavito ceget szerzett meg   •   hazkutatast tartott a nav perjes gabornal a karacsony fele 99 mozgalom penzei miatt   •   rusvai miklos szerint nyaron mar nem kell a maszk   •   mozambique ferry disaster kills more than 90 officials   •   vilagorokseg lett a finn szaunakultura   •   dramai szamokat kozolt a katasztrofavedelem ennyien haltak meg lakastuzben az ev elso harom honapjaban 2   •   varga mihaly amiben most vagyunk az vihar elotti csend   •   salatatorvenybe rejtve sajatit ki jozsefvarosi lakohazakat a kormany   •   mintha nem lenne holnap mar nem arul 707 loeronel gyengebb suv ot az aston martin   •   parragh laszlo valofelben levo felesege nagy martonnak uzen nem meccs kozben szoktak ujrairni a szabalyokat 2   •   megrepedt az uvegfodem a tavaly felujitott keleti palyaudvaron   •   uj berlo koltozik a nepliget melletti irodahazba   •   nem mindegy hogyan dicserjuk a lanyokat 3