Probléma lépett fel Elon Musk chipjénél, amit egy férfi agyába ültettek be

Január végén Elon Musk bejelentette, hogy a Neuralink nevű cége először ültetett be sikeresen egy vezeték nélküli agyi chipet egy emberbe. A chip célje, hogy pusztán gondolkodással irányítsuk a telefonunkat vagy a számítógépünket. A legelső darabot egy 29 éves férfi agyába ültették be, aki korábbi búvárbalesete miatt válltól lefelé lebénult. Most azonban úgy tűnik, hogy problémák léptek fel a készülékkel kapcsolatban.
2024-05-10 18:06:04

2024-05-10 18:05:48

Miért örül a NASA igazgatója annak, hogy nem Elon Musk irányítja a SpaceX űrvállalatot?

Bill Nelson, a NASA elnöke kifejezetten kritikus volt korábban Elon Muskkal szemben, és még ma is örül, hogy a nem a dollármilliárdos vezeti a SpaceX-et, hanem Gwynne Shotwell, aki adott esetben a sarkára tud állni a tulajdonossal szemben is.
2024-05-10 11:11:25

2024-05-10 11:11:04

Felpörgeti a létszámleépítéseket Kínában a Tesla

A Tesla Kínában folytatja a munkahelyek leépítését, válaszul a globális elektromos járműpiac lassulására és az erős helyi versenyre, miközben Elon Musk igyekszik visszaszerezni a cég piaci részesedését a világ legnagyobb autópiacán - számolt be a Bloomberg.
2024-05-09 12:07:38

Újabb visszalépés a Teslánál - Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Musk tervezte

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla a korábbi tervekkel ellentétben nem alkalmaz egy fontos autógyártási innovációt, és ez is példa lehet arra, hogy az eladások kedvezőtlen alakulása miatt a cég rövid távon megfogja a költségeket.
2024-05-02 08:07:32

Nincs még vége, felsővezetőket is elküldenek el a Teslától

Elon Musk csalódottságát fejezte ki a Teslánál zajló csökkenő eladások és az elégtelen létszámleépítések miatt, ezért további elbocsátásokat tervez, beleértve két felsővezetőt és a Supercharger üzletág teljes csapatát.
2024-04-30 19:07:27

Elon Musk új tévécsatornát indít; a neve olyan, mint egy pornóoldalé

Egy magazin szerint az XTV inkább egy Youtube-klón.
2024-04-30 18:10:32

Post Content
2024-04-29 11:12:38

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:10:02

Elon Musk titokban Kínába látogatott

Musk Pekingben már találkozott Li Qiang miniszterelnökkel és másokkal is tárgyal.
2024-04-28 17:09:40

Post Content
2024-04-28 15:09:09

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:08:38

Elon Musk makes surprise visit to Beijing

Post Content
2024-04-28 14:07:51

A világ egyik leggazdagabb embere rejtélyes és titkos tárgyalásba kezdett Kínával

Nagyon rövid időn belül fontos fordulat jöhet.
2024-04-28 14:07:07

Kínában bukkant fel Elon Musk

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója váratlanul látogatást tett Kínában, hogy magas rangú tisztviselőkkel vitassa meg az önvezető technológia bevezetését és az adatgyűjtési engedélyek ügyét, miközben a cég küzd az eladások csökkenésével.
2024-04-28 11:07:16

Nem akárki taszította le a dobogóról Mark Zuckerberget

Zuhanásnak indult a Meta részvényárfolyama.
2024-04-26 20:08:58

Nem akárki taszította le a dobogóról Mark Zuckerberget

Zuhanásnak indult a Meta részvényárfolyama.
2024-04-26 20:06:49

Csak halasztják a józsefvárosi lakóházak kisajátítását, a kormánypártok ragaszkodnak az NKE terjeszkedéséhez

A házakban 200 szegény család lakik.
2024-04-25 16:11:09

34 millió migránst kellene Európának integrálnia

Az Európai Bizottság bemutatta akciótervét, amelyben a migránsok integrációjára és befogadására tesznek javaslatot, a következő hétéves uniós költségvetés kereteit is felhasználva. Összesen négy területen hatvan programot javasol Brüsszel a tagállamoknak.
2020-11-24 18:05:55

2020-11-24 18:06:00

Kína szerint mindenhol be kellene vezetni a QR-kódos személyellenőrzést, hogy újra lehessen utazgatni

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint a világ minden országában leegyszerűsödne a járványvédelem, ha bevezetnék a Kínában alkalmazott rendszert, amelyben az utazás megkezdése előtt QR-kódokkal azonosítják magukat az állampolgárok.
2020-11-25 07:06:45

2020-11-25 07:06:46

A balkáni magyar befolyásszerzésről érdeklődik az EP

“Magyar beavatkozás a szlovén és észak-macedón médiába” címmel tartott egy rövid vitát az Európai Parlament, amelyben ismét Orbán Viktor volt a főszereplő. Kiderült, hogy ugyanazt a témát merőben másként is lehet szemlélni: sok képviselő elmondta, hogy Orbán a térségben az oroszok ügynöke, mások szerint azonban baloldali médiatúlsúly van például Szlov&eacut...
2020-11-25 19:06:04

2020-11-25 19:06:12

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:06

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 15:06:08

Kicsi, kifejezetten európai Teslát tervezne Elon Musk

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.
2020-11-26 17:06:04

?Miért nehezebb a roma gyerekek élete?? ? most hat perc alatt megérthetjük

„Ez itt Jani. Jani egy roma fiú, aki szegény környéken lakik. Ez itt Tomi, aki meg jó környéken lakik” – kezdődik az amerikai mintára készült, a romákkal szembeni megkülönböztetést bemutató rajzfilm.
2020-11-27 10:06:06

Elképesztő pénzt érhet a mez, amelyben Maradona a két leghíresebb gólját lőtte

Egy őt ábrázoló foickártya 10 ezer dollárért kelt el, de ez sehol sincs a mezhez képest.
2020-11-28 13:05:55

Verseny a koronavírus-vakcinákért: elkezdődött, amitől sokan féltek

Belátható közelségbe került a koronavírus elleni vakcina, ezzel egy időben viszont meg is kezdődött érte az élet-halál harc a világ országai között. Gulyás Gergely egyenesen a lélegeztetőgépek utáni versenyfutáshoz hasonlította a versenyt, amelyben az nyer, akinek több a pénze és nagyobb a lobbiereje. A Pfizer eközben bejelentette, hogy először az Egyesült Államokba szállít, az AstraZeneca &e...
2020-11-28 16:06:16

Gálvölgyi János, Geszti Péter és már több mint 9 ezer aláíró követeli petícióban Demeter Szilárd lemondását

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója még a Facebook-oldalát is törölte a posztja után, amelyben többek között Hitlerhez hasonlította Soros Györgyöt, de azóta is folyamatosan nő az aHangon megjelenő kezdeményezés támogatóinak száma.
2020-11-30 11:06:19

A Liverpool és az Atlético Madrid is kiharcolhatja a továbbjutást a BL-ben

A legszorosabb a D csoport, amelyben három csapat csatázik a legjobb 16 közé kerülésért. Percről percre.
2020-12-01 20:07:40

Karácsony: Offshore hátterű céggel nem köt szerződést a főváros

Folytatódik a BKV buszpályázatos ügye, amelyben Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes volt élettársa is érintett volt.
2020-12-02 13:05:58

2020-12-02 13:06:01

Vizeink drasztikus átalakulására utaló bizonyítékokat találtak kutatók

Egyre több a bizonyíték arra, hogy az emberi tevékenység igen távoli élőhelyeken is kifejti hatását. Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai egy nemzetközi projekt keretében az Ighiel-tavat vizsgálták. A kutatók megállapították, hogy Románia legnagyobb karszttavában drasztikus átalakulás zajlott le az elmúlt évtizedekben, amelyben olyan távoli tényezők is szerepet játsz...
2020-12-04 18:06:38

2020-12-04 19:06:04

Minden keresztényben lakik egy zsidó

A zsidó-keresztény ellentétekről készült film a vallásközi párbeszéd elősegítésére.
2020-12-20 08:06:51

Kincses Gyula: "Sikerült néhány fontos dolgot szögletre mentenünk"

A Magyar Orvosi Kamara elnöke interjút adott a MedicalOnline-nak, amelyben arról beszélt, hogy egy nem feltétlenül az orvosok kedvére való rendrakás is hasznos lehet.
2020-12-20 12:07:24

2020-12-20 12:07:25

Családi céget apáról fiúkra: portré egy sikeres vállalkozásról

Bölcsészdiplomával a zsebükben kevesen futhattak be Magyarországon olyan sikeres agrárkarriert, mint a debreceni Vaszkó László. A 60-as éveiben járó férfi neve napjainkra nem csupán a keleti országrész legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárával, a Farmer-Expóval forrt egybe, hanem azt is tudni lehet róla, hogy bizony maximalista. Feleségével és felnőtt fiaival napjainkra egy oly...
2020-12-21 07:07:16

2020-12-21 07:07:19

2020-12-21 07:07:20

Gundel Takács Gábor: "Nem szoktunk hozzá, hogy valaki azt mondja, szerintem hülyének tetszenek nézni minket"

Interjút adott a Telexnek Gundel Takács Gábor, amelyben többek között arról beszélt, miért reagál a közéleti eseményekre, és hogy miként gondolkodott a munkájáról akkor, amikor még a köztévénél dolgozott.
2020-12-22 13:07:37

2020 legjobb mémjei

Joe Exotic, Elon Musk, Leonardo DiCaprio és természetesen Szájer József, akiket idén leginkább szájára vett az internet.
2020-12-31 07:06:02

Elképesztő vagyongyarapodást mutattak fel idén a milliárdosok

Megmutatjuk, mik volt ennek okai.
2020-12-31 23:05:57

Kik gazdagodtak a legjobban tavaly?

Mészáros Lőrinc vagyona jelentősen csökkent, Elon Musk viszont nagyot hasított. Gazdaglista az indexen.
2021-01-01 16:05:52

Szakadékba zuhantak, de a csodával határos módon megmenekültek egy sífutó csapat tagjai - videó

Egy befagyott tó jege állította meg azt a kisbuszt, amelyben az orosz sífutó-válogatott mellett dolgozó hat segítő ült.
2021-01-02 08:05:51

Elon Musk azt akarja, hogy az autóban játsszunk, míg az magát vezeti

A funkció ezer sebből vérzik, de Musk már önvezető autókban gondolkodik, amelyekben a sofőr csak a kijelzőn játszik.
2021-01-02 20:05:57

Hajszálon múlott, de nem jött össze Musk álma

Elon Musk, a Tesla elektromos autókat gyártó vállalat nagy célt tűzött ki 2020 végéig.
2021-01-02 21:06:00

Ideje továbblépni - üzente néhány republikánus Trumpnak

Közleményt adott ki vasárnap 10 amerikai demokrata és republikánus szenátor, amelyben arra szólítják fel a szövetségi törvényhozást, hogy erősítse meg a novemberi elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden legyőzte a hivatalban lévő republikánus Donald Trumpot.
2021-01-03 22:05:53

2021-01-03 22:05:54

Jack Ma-t hetek óta nem látta senki

Az Alibaba alapítója még októberben tartott egy beszédet Sanghajban, amelyben élesen bírálta a kínai állam gazdaságpolitikáját.
2021-01-04 11:05:58

Fehér márványból készült ágyat is őrző, 1400 éves sírt tártak fel Kínában

A kínai Henan tartományban fekvő Anjangban tárták fel a régészek azt az 1400 éves síremléket, amelyben a buddhizmusra és egy ősi perzsa vallásra utaló leleteket is találtak.
2021-01-04 17:06:08

2021-01-04 17:06:09

Van, amikor egy garázs legszerényebb autója a 600 lóerős egyedi Audi RS7

A dohai garázs, amelyben ez a kocsi helyet kapott tartalmaz néhány komoly autót.
2021-01-06 05:06:09

Van, amikor egy garázs legszerényebb autója a 600 lóerős egyedi Audi RS7

A dohai garázs, amelyben ez a kocsi helyet kapott tartalmaz néhány komoly autót.
2021-01-06 05:06:09

Többen gyilkolhatták meg VV Fannit legjobb barátnője szerint

Idén ítélet születhet a négy évvel ezelőtti ügyben, amelyben a holttest még mindig nem került elő.
2021-01-06 11:06:01

Van, amikor egy garázs legszerényebb autója a 600 lóerős egyedi Audi RS7

A dohai garázs, amelyben ez a kocsi helyet kapott tartalmaz néhány komoly autót.
2021-01-06 13:06:02

Elon Musk's guide to getting ahead in business

Six principles that have helped Elon Musk become one of the richest people on the planet.
2021-01-07 04:05:57

Elon Musk becomes world's richest person as wealth tops $185bn

The Tesla and SpaceX owner replaces Jeff Bezos as the richest man on the planet.
2021-01-07 18:05:56

Már nem dolgoznak a régészek a Magyarságkutatónál, miután kritizálták a pozsonyi csata filmjét

A két történész-régész a Mandinerre írt cikket az animációs filmről, amelyben jelezték szakmai fenntartásaikat.
2021-01-07 18:06:06

2021-01-07 18:06:07

Mától Elon Musk a világ leggazdagabb embere

A Tesla vezére az Amazon alapítóját taszította le a trónról.
2021-01-07 20:05:57

Elon Musk lett a leggazdagabb ember, a Tesla a Facebookot is leelőzte a tőzsdén

Jeff Bezos 187 milliárd dolláros vagyona már csak a második helyre elég.
2021-01-07 21:06:03

Már nem Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere

Elon Musk a Tesla árfolyamának szárnyalása miatt átvette a vezetést.
2021-01-07 23:05:51

Elon Musk már 2010-ben látta a jövőt

Musk az igazi Vasember.
2021-01-08 11:06:10

The many adventures of Elon Musk, the world's richest person

Meet the world's richest person, and the man who inspired Robert Downey Jr's take on Iron Man.
2021-01-08 12:06:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   perapro   •   J   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujabb amerikai miniszter mondott le   •   a political scandal is swirling in britain but boris johnson is unlikely to drain the swamp   •   sosem mentek meg ennyire az iphone ok kinaban   •   megint habzik a szad kuvasz puzser robert es az ismert musorvezeto ismet kimeletlenul osszebalheztak idaig fajult a vita 2   •   stories of three revolution of dignity participants who gave their lives in the war against russia   •   egy igazan kulonleges walesi varos amely gasztronomiajaval es kozel ezereves kastelyaval leveszi a labarol a turistakat   •   kavecsanszki adam a fidesz partalapitvanyanak uj elnoke 2   •   upor laszlo nem igaz hogy az szfe elozo vezetese veszelyeztette a hallgatok diplomajat   •   andrei mangra varatlanul elkoltozott gabriela spanictol   •   angela merkel apologises as she u turns on unpopular plans to cancel easter   •   az aldi azt allitja hogy penztarosai seperc alatt megjavitottak volna a facebookot   •   9 reasons to visit chengdu when china reopens 2   •   mar tobb mint hatszazezer fertozottet azonositottak ukrajnaban   •   a mesterseges intelligencia biralja el a lakashiteledet miert ijeszto ez 2   •   ensz megbizott az izraeli palesztin haboru mar atterjedt sziriaba is   •   ader janos oda megy ahol magyar allamfo meg sosem jart a rendszervaltas ota   •   ma kiderul hogyan probalhatja megallitani az uj ellenzeki osszefogas magyar petert   •   kávégép kávéfőző használt kávégép saeco jura impressa   •   rettegett a zuhanastol az x faktor uj mentora a show arcait eletuk necces pillanatairol kerdeztuk video 2   •   hires dudat allitanak ki az egyesult kiralysagban   •   kszsl   •   nem tesz vallomast a meggyilkolt keteves szerb kislany feltetelezett gyilkosanak edesanyja   •   ritka bmw t talaltunk az alfoldon ime a nyithato teteju regi baur 3 as 2   •   orban viktor a magyar sajto szabadabb mint a nemet   •   lelepleztek a megujult minit 2   •   ben boulos why i changed my name from bland   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 73   •   van aki a hazaval egyutt menekul hegyi karabahbol   •   megvan az elso magyar extrem gyorshajto akinek elkoboztak a kocsijat ausztriaban 2   •   szijjarto peter szakado hoban kivant jo pihenest tbiliszibol 2   •   a fidesz elvesztette a kozbeszed iranyitasat magyar peterre messiaskent tekintenek csak azt nem tudni mennyi egy ilyen megvalto elettartama   •   dubajielmenyvadaszat kifejezettenkisgyerm ekescsaladoknak   •   maga zoltan az egyesult allamokban allt ki izrael bekejeert fotok   •   vaccination disparities reflect two americas this july 4th   •   izrael az irani tamadas utan ujranyitott a legteret   •   csehorszagban a berek 100 szazalekara emelik a tappenzt hogy otthonmaradasra osztonozzek a betegeket   •   ujabb amerikai miniszter mondott le 2   •   anabolnindexphpoptio   •   100 perces mosast elt tul egy haziallatkent tartott vadaszgoreny az egyesult kiralysagban 2   •   foldrenges volt borsod abauj zemplen megyeben   •   un summit in qatar on afghanistan ends another planned   •   ket baleset tortent egymastol nem messze az m3 ason utzar van hajdunanasnal   •   korszakos zseni vagy a politikusokat mozgato oligarcha igy tort elore a most alaszkaban elhunyt petr kellner   •   australia bank ceos call for a fix to housing shortage   •   a jobaratok sztarjai is megjelentek matthew perry temetesen kepek   •   6j15h2t49   •   esessel indul a nap az amerikai tozsdeken 2   •   ujravalasztottaklond onpolgarmesteret   •   natalie portman hazassaga menthetetlenul zatonyra futott   •   mindket bokaja eltort a rendorok elol menekulo ferfinek