Tömegesen buktatják le a magyar rendőrök a piroson áthajtó autósokat, így csinálják - videó

Az semmit nem jelent, ha valaki nem lát rendőrt maga körül.
2024-05-07 19:09:07

Nem sikerült a Boeingnek embert küldeni az űrbe

Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.
2024-05-07 10:07:26

Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

Elgázolt egy embert a vonat Érdnél

Súlyos baleset történt Érd térségében péntek délután. Az egyik InterCity vonat elütött egy embert. A MÁV Inform oldalán közölték, hogy a késésekre kell számítaniuk az utazóknak.
2024-05-03 18:06:18

2024-05-03 18:05:58

2024-05-03 18:05:48

Amíg ön nem figyelt, több fontos törvényt módosított az Országgyűlés: ezek sok embert érintenek

Változik a honvédek jogállása, az igazságügyi törvénymódosítás keretében törölték azt az eredeti előterjesztésben szereplő rendelkezést, miszerint a Gazdasági Versenyhivatal bizonyos ágazatokban működő vállalkozásokat alapvető jelentőségűvé minősíthet és kötelezettségeket szabhat ki rájuk. A kulturális törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a következő tanévtől tanárképzést is végezzen, valamint létrejön a Közgyűjteményi Központ, amely a múzeumok egy részét központosítja.
2024-04-30 15:06:22

2024-04-30 15:05:58

Bejelentették: Amerika a nukleáris világégést is túlélő katonai repülőgépet épít

Az amerikai légierő pénteken közölte, hogy 13 milliárd dolláros szerződést kötött a Sierra Nevada nevű céggel az E-4B repülőgép, vagy becenevén "világvége repülőgép" utódjának kifejlesztésére, amely az ígéret szerint egy nukleáris háborút is képes túlélni.  
2024-04-27 11:07:13

A Fidesz csak túlélni szeretné a következő félszáz napot

The post A Fidesz csak túlélni szeretné a következő félszáz napot first appeared on 24.hu.
2024-04-19 18:07:22

Több embert megkéseltek Svédországban

A rendőrség még keresi a tettest.
2024-04-19 16:09:19

Ön tudja, hogy mikor nyerték el hivatalosan a függetlenségüket ezek az országok?

Tesztelje tudását!
2024-04-19 07:09:42

Hogy csinálják? Ezek az állatkák képesek túlélni az embert megölő sugárdózis ezerszeresét is

A medveállatkák (tardigrádok) valószínűleg a Föld legelpusztíthatatlanabb állatai. Ezek a mikroszkopikus teremtmények szinte bármit kibírnak, aminek csak az ember kiteszi őket, és nyolc csökött kis lábukon tökéletesen épségben elcsámpáznak.
2024-04-17 13:07:03

2024-04-17 13:06:40

Ön tudja, hogy ezek a gyönyörű tengerpartok mely országokban találhatóak?

Tesztelje tudását!
2024-04-17 08:09:45

Ingyen bort ígérnek azoknak, akik képesek letenni a telefonjukat

Egy olasz étterem megelégelte, hogy a vendégeik ahelyett, hogy a velük érkezőkkel beszélgetnének, inkább a telefonjukat bújják, így úgy döntöttek, hogy egy ingyen üveg bort ajándékoznak azoknak, akik úgy döntenek, hogy nem viszik be az asztalhoz a telefonjukat.
2024-04-16 15:06:39

2024-04-16 15:06:19

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 22:01:04

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Ammóniaszivárgás miatt vittek kórházba öt embert egy baranyai gyárból

105 ember volt az üzemben a baleset idején.
2020-11-23 22:06:03

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Audival ütközött, majd elütött egy gyalogost egy mentő a Bécsi úton

Két embert – a gyalogost és a mentő sofőrjét – kórházba szállították.
2020-11-15 20:15:39

Ezek a biztonsági extrák lesznek kötelezők minden új autóban

Az autó árától függetlenül minden kocsiban lesz intelligens tempomat, tolatóradar, fekete doboz. Ezen túlmenően a fedélzeti alkoholszondák beszerelését is elő kell készíteni.
2020-11-16 12:06:07

2020-11-16 12:06:09

Itt a Vodafone ingyennetes listája: mától ezek a weboldalak nem fogyasztják a mobilnetes keretét

A koronavírus-járványra tekintettel folyamatosan bővíti az ingyenesen, adatforgalom generálása nélkül elérhető weboldalak listáját a Vodafone Magyarország. A vállalat szerint ez a lehetőség hozzájárulhat a lakosság és a vállalkozások tájékozódásához, ezáltal az egészségügyi védekezéshez és a gazdaság működésben tartásához.
2020-11-16 14:06:26

2020-11-16 14:06:27

Ezek a biztonsági extrák lesznek kötelezők minden új autóban

Az autó árától függetlenül minden kocsiban lesz intelligens tempomat, tolatóradar, fekete doboz. Ezen túlmenően a fedélzeti alkoholszondák beszerelését is elő kell készíteni.
2020-11-17 07:08:43

Videón, ahogy kinyitják a nemrég talált 2500 éves szarkofágot

Az elmúlt hónapokban sorra kerültek elő a lezárt, érintetlen szarkofágok az egyiptomi Szakkarában, ezek egyikét már ki is nyitották a szakemberek.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Ingyenmunkára fogja a kis csatornákat a YouTube, nem fizet nekik a reklámok után

A YouTube 2021-től azokon a videókon is megjeleníti majd a reklámjait, melyek készítői eddig túl kicsinek minősültek ahhoz, hogy bekerülhessenek a YouTube partnerprogramjába. Igaz, így sem igazán kerülnek bele: ezek a készítők egy fillér jutalékot sem kapnak majd a videóik által generált reklámbevétel után.
2020-11-19 15:12:51

2020-11-19 15:12:52

Megszületni, felnőni, megházasodni. Ennyi?

Mit tehet egy női futballcsapat, ha hiába edz, hiába igyekszik, mégsem játszhat igazi meccset? Erről mesél Naziha Arebi Szabad a pálya című, líbiai női válogatottról szóló filmje, amely minden látszat ellenére nem egy kiszámítható, gólörömökben gazdag sportfilm: ezek a játékosok ugyanis nemcsak a pályán akarnak labdába rúgni, a társadalmi szintű változásért is k...
2020-11-19 19:06:22

Öt fertőzött miatt tesztelnek 3 millió embert Kínában

Csak öt fertőzöttet találtak, mégis letesztelnek 3 millió embert egy Pekinggel szomszédos városban. Kínában rendkívül alacsony a koronavírusos esetek száma.
2020-11-21 15:07:54

2020-11-21 15:07:55

2020-11-21 16:06:11

Fontos jogszabályok 2021-re a magyar Országgyűlésben, kapunyitás a Távol-Keleten

Ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági hírei.
2020-11-22 07:09:54

Ezek után biztosan nem fogja többé a kávéját papírpohárból inni

Valami olyan is a forró italba kerülhet, amire nem vágyott.
2020-11-22 18:05:55

Embert ölt a cápa Ausztráliában

2020-11-22 18:05:58

?Ebben az országban eléggé elvesztettem a hitemet. A Kékkör sokat visszaadott belőle?

Elege lett a színházi közegből, így most már a hosszútávú túrázásnak szenteli az életét. Az Egyesült Államok embert próbáló útvonalain vagy épp az El Caminón edzette magát, mielőtt Magyarországot is körbegyalogolta volna. Csutka István, alias Camino Steve, rekordidő alatt teljesítette az Országos Kékkört október elején. Szellemi erőnlétről, az ország...
2020-11-22 19:06:10

Donald Trump rajongói mindenre képesek

2020-11-22 20:06:03

Kigyulladt egy családi ház a XV. kerületben, 3 embert mentettek ki

Több egység oltja a tüzet.
2020-11-23 04:06:04

Több embert megöltek, elraboltak egy nigériai mecsetben

Imádkozó híveknek adták ki magukat, majd lövöldözni kezdtek.
2020-11-23 05:06:28

Több mint 58 és fél millió embert fertőzött meg a koronavírus

A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
2020-11-23 08:06:06

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   tes   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   youtube   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   perapro   •   sz   •   P   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hogy csinaljak ezek az allatkak kepesek tulelni az embert megolo sugardozis ezerszereset is 2   •   egyre nagyobb a baj karpataljan mar az aramellatassal es a futessel is problemak vannak az orosz tamadasok miatt   •   tragedia dunafoldvaron holttestet talaltak egy csaladi hazban   •   engedelyeztek a masodik koronavirus gyogyszer hasznalatat magyarorszagon   •   being mixed race like kamala harris i feel just as indian as i feel black   •   ket oraval korabban kezdodik a kijarasi tilalom franciaorszagban   •   u n chief calls on humanity to end war on nature   •   versenypalyan egyelore veri az elektromos taycant a benzines panamera   •   a huawei szerint itt az ideje hogy a britek meggondoljak magukat az 5g ugyben 2   •   a szakertok szerint az eddigieknel is sulyosabb szunyoginvaziora keszulhetunk 3   •   forro kepeken a mexikoi playboy sztarja paulina   •   megszerezte az mcc a librit mi valtozik a legnagyobb magyar konyvpiaci vallalatcsoportnal   •   a virus miatt marad le a vb rol a magyar valogatott kezilabdazo   •   rendoroknek adtak ki magukat hogy penzt es kabitoszert raboljanak a tek csapott le rajuk   •   bilincsben a ferfi aki ellenzeki aktivistakra tamadt budapesten fontos reszletek derultek ki az ugyben   •   muppets creators london home given blue plaque   •   90 milliot ero hamis ruhat foglalt le a nav video   •   hargitai ivan jon a jatekossag evada   •   faggyal es zuzmaras koddel indul a hetvege este minusz 5 fok is lehet   •   ethiopias tigray crisis un warns of war crimes as deadline looms   •   mitol megy ekkorat dobrev klara miben bizhat karacsony gergely 2   •   most akkor letezik polgari engedetlenseg vagy sem   •   ennyire boldog toth gabi a video magaert beszel nezze meg   •   traktorral mentettek ki egy csatornaban rekedt szarvasmarhat a a fejer megyei tuzoltok   •   holders man city hammer arsenal to book efl cup semi final spot   •   hazasodna a gazda ok keresnek part maguknak 2024 ben   •   tul sokan voltak a gyaszolok megbirsagoltak nagy grofo temetesenek szervezojet   •   es akkor olyan jol sikerult az elozo benzinarstop vege hogy a kormany ujra belevagna 2   •   eliteltekportikfiata   •   meguszhatjak az olaszok az ujabb kormanyvalsagot   •   amerikaban leinformalhato munkak 19   •   evente 20 millio vedooltast fog kesziteni a magyar oltoanyaggyar   •   a homoszexualis aki felesegul vesz egy nimfomaniast   •   sarkozy nem fogadhatom el azt hogy olyanert iteljenek el amit nem kovettem el   •   masters 2021 matsuyama and harman share lead as mcilroy and westwood struggle   •   kiszall a 25 het mulva kezdodo kezilabda eb rendezesebol norvegia   •   sulyod   •   a renault hoz lokheti az alfa romeo csapatat a stellantis letrejotte   •   most mar ertjuk miert lett ilyen nagy fideszes gyozike kormanyparti politikusnak dolgozik a lanya   •   durva balhe robbant ki a tv2 sztarparja kozt vege a hazassaguknak soha tobbet nem akarlak latni video   •   hulladekpokol egeszen elkepeszto modon szallitjak a szemetet kairoban video   •   akar 1360 loeros villanyauto is johet a bmw tol   •   china easing birth limits further to cope with aging society   •   meghalt a korabbi nb i es futballista   •   tobb mint szazan haltak bele egy nap alatt a koronavirus fertozesbe szlovakiaban   •   uj dallal jelentkezik a vad fruttik liko marcell egy krizisbe jutott baratjanak uzeneteibol irta meg a szoveget 2   •   gal gadot foszereplesevel keszul kemthriller a netflixnek 2   •   26 eves rekordot dontottek meg a doom 2 ben videon a jatektortenelmi menet 2   •   botrany a pecsi vasarcsarnokban ratamadt egy idos nore az egyik boltos video 3   •   amerikaban leinformalhato munkak 42