Bevallotta a Boeing, hogy nem ellenőrizték, rögzítve vannak-e a repülők szárnyai a gép törzséhez

Miután az amerikai légiközlekedési hivatal közölte, hogy újabb vizsgálatot indít a Boeing ellen, a repülőgépgyártónak eszébe jutott, hogy nem minden stimmelt a 787 Dreamliner biztonsági ellenőrzése során.
2024-05-07 10:12:06

2024-05-07 10:11:40

Súlyos biztonsági hibát találtak az Androidban

Miközben a felhasználók azt hiszik, hogy minden egyes internetes forgalmazásukat elrejtették a VPN-nel, az Android olykor-olykor kiszivárogtat ezt-azt. A hiba ügyében a Google is megszólalt.
2024-05-06 16:11:20

2024-05-06 16:10:37

Autó csapódott a Fehér Ház biztonsági kapujának, halott is van

A rendőrség a titkosszolgálattal együtt vizsgálja az esetet.
2024-05-05 16:08:23

Vizesre izzadta a kárpitot, de legalább nem hányta össze a biztonsági autót a világsztár zenész - videó

Ed Sheeran a jövőben kétszer is meggondolja, hogy beül-e bármilyen autóba George Russell mellé.
2024-05-05 16:08:16

Orvosolta a videós kaputelefonjait érintő tengernyi biztonsági rést az Eken Group. A gyártó termékei a Temu, a Shein és az Amazon kínálatában is kiemelt helyen szerepeltek korábban, így sokan használhatják őket.
2024-05-03 19:11:24

2024-05-03 19:11:12

A férfi a női mosdóba akart bemenni, ezért szólalkozott össze az egyik biztonsági őrrel.
2024-05-02 11:10:16

Szijjártó Péter: Magyarország és Tádzsikisztán biztonsági együttműködési megállapodást kötött

A két ország kapcsolatai a kölcsönös tiszteleten alapulnak, nézeteik a békéről és a terrorellenes küzdelem fontosságáról közösek.
2024-04-30 17:09:07

Budai Gyula fideszes politikus egy olvasói levél alapján azt állítja, hogy egy biztonsági cégen folytak át a kenőpénzek a Lánchidat felújító A-Hídtól. A biztonsági cég vezetőjének van egy közös vállalkozása a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal.
2024-04-30 14:11:10

Reszkethetnek a betörők? Egy szlovén startup paintball golyóval lövöldöző biztonsági kamerát fejlesztett ki - videó

Érdekes megoldást talált ki egy szlovén biztonsági start-up a betörők ellen. A kamera nem csak jelzi a betolakodókat, hanem le is lövi őket paintball-lövedékkel.
2024-04-29 20:06:43

2024-04-29 20:06:26

Zelenszkij: Az Egyesült Államok biztonsági megállapodást készít elő Ukrajnával 

Azt azonban még nem tudni, hogy a felek mikor fogják aláírni az egyezményt.
2024-04-28 22:10:06

Zelenszkij: Az Egyesült Államok biztonsági megállapodást készít elő Ukrajnával 

Azt azonban még nem tudni, hogy a felek mikor fogják aláírni az egyezményt.
2024-04-28 22:09:28

Biztonsági okok miatt egy 730 tonnás csúcstechnológiájú eszköz indul a Paks II. projekthez

A passzív biztonsági rendszer nem igényel emberi beavatkozást.
2024-04-25 09:09:14

Biztonsági okok miatt egy 730 tonnás csúcstechnológiájú eszköz indul a Paks II. projekthez

A passzív biztonsági rendszer nem igényel emberi beavatkozást.
2024-04-25 09:07:00

Képes rálőni a behatolókra az otthoni biztonsági kamera

2024-04-22 08:08:11

KRESZ-gyorsteszt! Aki nem találja el az összes választ, annak bizony tanulnia kell még

47 évvel ezelőtt vezették be Magyarországon azt a szabályt, amely kötelezővé tette a biztonsági öv viselését. Ma már szinte elképzelhetetlen, és sokaknak hiányérzetet is okoz úgy elindulni egy autóval, hogy a biztonsági öv nincs bekapcsolva. Közel öt évtizeddel ezelőtt azonban ez még teljesen általános volt, sőt számos olyan, régebbi autó közlekedett az utakon, amely nem is volt felszerelve biztonsági övvel.
2024-04-20 09:06:22

2024-04-20 09:06:03

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés! Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal.Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-20 16:41:45

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:45

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-20 16:41:46

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal! Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Törött megrongálódott kéménytisztító és ellenőrző ajtók cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: +36-20/915-8893

Törött fém biztonsági ajtó kilincs csere!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre! Szuper Gyorsan! Akár most, vagy ha megoldható hétvégén is! Törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése! Kérem, ha megoldható a törött kilincsről küldjön 1 db képet. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: Rikk-szaki +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Törött megrongálódott kéménytisztító és ellenőrző ajtók cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók beépítése!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja. Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal. Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, megfizethető áron! 06-20/915-8893
2020-06-20 16:41:46

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-20 16:41:47

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 11:30:09

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

2020-06-23 11:30:10

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak! Rikk-szaki: 06-20/915-8893

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:07

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés! Panellakás ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:07

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, panellakás, téglalakás, ajtócsere utáni kőműves javítási munkák elkészítése, teljes körű kivitelezése, hagyományos módon. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:07

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINÕSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elér...
2020-06-23 22:01:08

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtóbeépítés, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés! Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal.Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtó beépítése, csak panellakás. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:10

Panellakás beltéri pallótokos ajtóbeépítés, ajtócsere!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, a képen látható beltéri pallótokos, ajtók beépítése, csak panellakásba, építhetőek be, kivéve „Dán-ház panel nem” Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott megfizethető árak. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:11

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-23 22:01:11

Törött fémbiztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal: +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:11

Törött fém biztonsági ajtó kilincs csere!

Törött fém biztonsági ajtó kilincs csere! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek,cseréje, teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:11

Kéményajtó beépítés!

Rikk-szaki Minősített Rozsdamentes Kéményajtók beépítését vállalja! Az általam beépített kéményajtók szabványos méretűek: Rendelkeznek, ÉMI engedéllyel valamint Rendelkeznek, Szállítói Megfelelőségi Nyilatkozattal! Amennyiben fontos Önnek a JÓ MINŐSÉG, a JÓ ÁR, a MEGBÍZHATÓSÁG. Szuper Gyorsan, akár most, ha megoldható hétvégén is! Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető ...
2020-06-23 22:01:12

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje!

Törött fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre, törött megrongálódót fém biztonsági ajtó kilincsek cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal! Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:12

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki: 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:12

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje! Vállalkozásom egyik fő tevékenységi köre: Törött megrongálódott kéménytisztító és ellenőrző ajtók cseréje, teljes körű kivitelezése. Szuper Gyorsan! Ha megoldható akár hétvégén is! Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Tisztító ajtócsere, ajtóbeépítés kiváló minőség, elérhető áron! Rikk-szaki: +36-20/915-8893
2020-06-23 22:01:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   R   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   vadaszfegyverre szerelheto lampaval zavarta meg a rendorsegi helikopter vezetojet   •   sikorski oroszorszag elkerulhetetlen veresegevel vegzodne egy nato tagallam elleni orosz tamadas   •   jon a hidegfront keddtol durva lesz a valtas   •   pm marks six months of israel gaza war as uk sends navy ship for aid   •   porno ment a terror haza informacios tablajan   •   elorehozott valasztasok fele tart izrael   •   hetedik alkalommal ujra itt a jcdecaux ikonikus palyazata az alljon meg egy novellara 3   •   oriasiabajaterrorist   •   mar 58 millional is tobb koronavirus fertozott van a vilagon   •   kuka 60l 80l 110l fekete es 120l 240l hat fele szinben vagy kulonbozo tetovel 46   •   horvatorszagban felfuggesztik a lakossag oltasat mert nincs eleg vakcina   •   csak itthon kotik a beoltottak szamahoz a lazitasokat   •   yfn lucci us rapper wanted in atlanta for suspected murder   •   b r b   •   biden admin continues negotiating with iran despite plans to kill high level american politicians   •   sorsdonto asztrologiai esemenyek varnak rank aprilisban 3   •   szerzodest bont a petofi irodalmi muzeummal az i kerulet   •   robbanas volt a buckingham palotanal   •   holgyem parancsol egy parkolot sokan orulnek a kulonleges kijelolt helynek de mire jo valojaban 2   •   us virus deaths top 3100 in a single day for the first time   •   teljes kudarckent ertekelte az europai unio elmult oteves tevekenyseget orban balazs   •   academic freed in iran blown away by support   •   at akart menni ket munkagep kozott mar keso volt amikor meglatta a halalos veszelyt video   •   arsenals gabriel tests positive for coronavirus   •   szlvdjavt   •   nagyot robbant ez a befektetes meg mindig nem keso beszallni   •   itt varja az ellenzek az eredmenyeket videon mutatjuk a varosligeti helyszint   •   nem indul a tokioi olimpian szilagyi liliana   •   nem mindennapi pillanatot orokitett meg a kamera szekesfehervaron   •   het bajnoki ota veretlen a vasas a nb ii ben   •   videot kuldott a hold felszinerol a kinai szonda mar gyujti a mintakat   •   xi jinping calls bill gates old friend after microsoft co founder donates 50m to help china fight disease   •   igy befolyasoljak az isztambuli bl donto megrendezeset a torokorszagi lezarasok   •   mourinho tottenhamje legyozte guardiola manchester cityjet   •   102 evig elt ugyanabban a hazban a 104 eves no most elkezdte hirdetni eladasra   •   5 dolog amit tutira vissza fogsz sirni a gimi utan   •   iran allocates payment to families of ukraine crash victims   •   ket nap alatt elfogtak majd ket nap mulva letartoztattak a tolvajt   •   lecsapott a rendorseg egy drogterjesztoi halozatra 2   •   koronavirus ellenorzo qr kodot hamisitott   •   xi biden meeting us leader promises no new cold war with china   •   a koronavirusba halt bele borondi tamas nem volt alapbetegsege   •   father sentenced for injecting mercury into his daughters foot   •   2éveinhellországosin gyenaprohirdetesphps earchedtextweblap   •   kod fagy hidegparna az idojarastol jot varna   •   pigeons putins tracksuit and a dangerous residency bunce on the tyson and jones bubble   •   szlovakia uj allamfoje szerint tragedia olyan katonai konfliktust tamogatni amely nem hozott eredmenyt   •   german warship searches libya bound turkish freighter   •   letiltotta a francia bitche varos oldalat a facebook mert karomkodasnak hitte a nevet 2   •   patthelyzetbe kerult egy kereszteny postas a csomagkuldo orias miatt