Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar-kínai csúcstalálkozó.
2024-05-10 01:07:12

Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó kíséretében látogattak el a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumba.
2024-05-09 22:08:58

Szijjártó elmondta a magyar-kínai megállapodások közül a legfontosabbakat

Csütörtökön tizennyolc megállapodást írt alá a magyar és a kínai fél Budapesten, ebből a legfontosabbnak nevezetteket ismertette a magyar külügyminiszter.
2024-05-09 20:10:57

2024-05-09 20:09:44

Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök

Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
2024-05-09 18:07:24

2024-05-09 18:07:03

2024-05-09 18:06:33

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:12:10

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:11:53

Most végre kiderült, hogy mennyi borravalót adnak a magyarok

Meglepő számokat találni a borravalóadásról szóló friss összesítésekben.
2024-05-09 17:10:35

Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a kínai béketörekvéseket és támogatjuk Kína béketervét - képek

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé friss bejegyzést.
2024-05-09 15:09:21

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást (videóval)

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs, az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 13:10:42

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

A köztársasági elnök és a kínai államfő a Sándor-palotában tárgyaltak.
2024-05-09 13:09:22

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 12:12:39

2024-05-09 12:11:55

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

Az Oroszlános Udvarban, katonai tiszteletadás mellett fogadták Hszi Csin-ping kínai államfőt.
2024-05-09 12:10:22

EP: az uniós költségvetésről és a jogállamisági feltételrendszerről elért megállapodások is véglegesek

Bár a magyarok és a lengyelek vétóztak, a kijelentés alapján sok módosításra nem lehet számítani.
2020-11-19 21:09:18

Európában gazdaságilag a magyarokat sújtja leginkább a járvány

Majdnem minden második magyar arról számol be az Európai Parlament reprezentatív felmérésében résztvevők közül, hogy a járvány miatt csökken a bevétele - ezzel listavezetők vagyunk az EU-ban. Ugyanakkor a magyarok szerint a korlátozó intézkedések több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.
2020-11-20 10:05:45

A magyarok még mindig a méretre buknak

Nem agysebészet eladni egy lakást – interjú Csorba Dániellel.
2020-11-22 10:12:19

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:03

Videót küldött fel a Mariana-árok mélyéről egy kínai tengeralattjáró

Új kínai tengeralattjáró merült legénységével együtt a tenger legmélyére, a nyugat-csendes-óceáni Mariana-árokba.
2020-11-23 09:06:05

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 05:07:18

Elindult a Holdra a kínai szonda

Amennyiben sikerrel jár, Kína lesz a harmadik ország, amely mintákat tudott venni a Hold felszínéről a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat követően.
2020-11-24 07:05:55

Több száz turista csúszkált a jeges, havas kínai nagy falon ? videó

Alig tudtak haladni a meredeken részeken. Mivel a fal műemlék, nem használhatnak vegyszereket a jégtelenítésre.
2020-11-24 08:06:03

Ursula von der Leyen: Vétó helyett az Európai Bírósághoz forduljanak a magyarok és a lengyelek

Új elem jelent a költségvetési-jogállamisági vitában. Vezető néppárti politikusok szerint akinek gondja van a jogállamisági mechanizmus alkalmazhatóságával, annak az Európai Bíróságtól kellene kérnie ezzel kapcsolatos jogi állásfoglalást. A kérdésről az Európai Parlament vitázott, csütörtökön pedig a magyar és a lengyel kormányfő egyeztet majd.
2020-11-25 14:05:55

2020-11-25 14:06:02

"Olyan volt, mint egy influenza elleni oltás" - újabb önkéntes nyilatkozott a koronavírus-vakcináról

A berlini Caroline Gems a kísérlet ellenére ugyan továbbra is úgy viselkedik, mintha nem lenne beoltva.
2020-11-25 16:06:14

2020-11-25 16:06:15

Kilencéves csúcsot ért el a kínai ipari cégek nyereségnövekedése októberben

A koronavírus-járvány okozta visszaesést követő helyreállás így már fél éve töretlen.
2020-11-27 10:06:01

Az a cél, hogy minél gyorsabban vakcinához jussanak a magyarok

Oroszország lehetővé teszi a magyar szakembereknek, hogy tanulmányozhassák az oltóanyag előállítását, mondta Szijjártó Péter.
2020-11-27 13:06:47

Demeter Szilárd szintet lépett: a Führerhez hasonlítja Soros Györgyöt

A második világháborúban meggyilkolt zsidókéhoz hasonlítja Demeter Szilárd a magyarok és a lengyelek mostani helyzetét, amiért az EU jogállamisághoz köti az uniós pénzeket, és addig a gondolatig jut el, hogy Soros a liberális Führer.
2020-11-28 13:05:56

2020-11-28 13:05:57

Merkely Béla szerint márciusr-áprilisra túl lehetünk a járványon

A magyarok 60 százalékának át kell esnie a koronavírus-fertőzésen, hogy nyájimmunitásról beszélhessünk. Számításai szerint 15 százaléknál tartunk.
2020-11-28 16:06:14

Gulyás Gergely: menjenek el szavazni a romániai magyarok

A Miniszterelnökséget vezető miniszter Kolozsvárott kampányolt.
2020-11-29 12:05:53

Magyarok a Harvardon

Nem is lehetne másként, mint hogy a világ egyik első számú elitegyetemén hazánkfiát is találunk.
2020-11-29 20:06:01

A kínai kormánynak szégyellnie kell magát?

Hamis képet posztolt egy ausztrál katonáról a kínai külügy szóvivője.
2020-11-30 06:06:51

A magyarok nagy többsége elégedett Orbán Viktor munkájával

A miniszterelnök a koronavíus elleni küzdelem alatt hozott jó döntések miatt is ennyire népszerű. A Nézőpont Intézet felmérése szerint az emberek 59 százaléka elégedett vele.
2020-11-30 08:06:37

Nyolc éve nem látott mértékben gyorsult a kínai gazdaság

A remek adatot a gazdaság felét adó, szolgáltatásokat és építőipart tömörítő szektor produkálta Kínában.
2020-11-30 08:06:40

Újabb kínai cégek kerülhetnek feketelistára

Kínai olajipari cég és a vezető chipgyártó is kedvezőtlen helyzetbe kerülhet az amerikai piacon.
2020-11-30 10:06:01

Eljönnek a magyarok gyerekeiért ? fenyegetőzött Beregszászon egy maszkos férfi

Egy felvételen egy maszkos férfi a kárpátaljai magyarokat fenyegette meg.
2020-11-30 12:06:12

Eljönnek a magyarok gyerekeiért ? fenyegetőzött Beregszászon egy maszkos férfi

Egy felvételen egy maszkos férfi a kárpátaljai magyarokat fenyegette meg.
2020-11-30 12:06:13

A magyarok fele még mindig szegénynek érzi magát

Havi 134 ezer forintból élt 2019-ben az átlag magyar, beleértve a gyerekeket és a nyugdíjasokat. Még a közepes jövedelműek bevétele sem érte el azt a szintet, amit az átlagos megélhetéshez szükségesnek tartanak. A szegények száma valamelyest csökkent, de még mindig 1,7 millió magyart érintett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata.
2020-11-30 13:06:33

2020-11-30 13:06:38

A honfoglaló magyarok által is használt lófajtát helyezhetnek védelem alá

Napjainkban csupán 68 egyedet számol a hazai akhal-teke állomány, Magyarországnak kiemelt szerep juthat a megőrzésben.
2020-12-01 12:06:01

Egyben leszállt a kínai holdszonda, nemsokára elkezdi gyűjteni a Hold köveit

2-4 kilogrammnyi kőzetet hoznának vissza a Földre a kínai űrkutatók.
2020-12-01 19:06:12

Egyben leszállt a kínai holdszonda, nemsokára elkezdi gyűjteni a Hold köveit

2-4 kilogrammnyi kőzetet hoznának vissza a Földre a kínai űrkutatók.
2020-12-01 19:06:16

A második hullámban is szépen veszik az új autókat a magyarok

A márkákat tekintve továbbra is a Suzuki a legkeresettebb, a második a Toyota, a harmadik pedig a Ford.
2020-12-02 05:06:27

A második hullámban is szépen veszik az új autókat a magyarok

A márkákat tekintve továbbra is a Suzuki a legkeresettebb, a második a Toyota, a harmadik pedig a Ford.
2020-12-02 05:06:28

Kemenesi az engedélyezett vakcináról: Látszik a fény az alagút végén

Kemenesi Gábor szerint tudományos tény, hogy vakcina nélkül nem fogjuk legyőzni a járvány egészségügyi részét, ezért mindenképp örömteli, hogy a brit szabályozók engedélyezték a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett oltóanyagot.
2020-12-02 11:06:01

2020-12-02 11:06:02

Leszállt a Holdra a Csang'o-5 kínai űrszonda

Az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszondát november 23-án indítottak útnak.
2020-12-02 13:05:58

Megkezdte a kőzetminták gyűjtését a Holdon a Csang'o-5 kínai űrszonda

Mintegy 2-4 kilogrammnyi kőzetmintát akarnak gyűjteni.
2020-12-02 15:06:01

Gulácsiék az utolsó percben lőtt góllal győztek a Bajnokok Ligájában

Az RB Leipzig kétszer is vezetett két góllal, végül egy szerencsés lövéssel tudtak nyerni az Istanbul Basaksehir otthonában.
2020-12-02 21:05:53

Videót küldött a Hold felszínéről a kínai szonda, már gyűjti a mintákat

A kínai állami televízió közzétette azokat a képsorokat, amelyen a Csang'o-5 keddi landolását, valamint a mintavételi folyamatokat láthatjuk.
2020-12-03 08:06:58

2020-12-03 08:06:59

Ez jelentheti a kínai cégek vesztét az amerikai tőzsdéken

Kitilthatják azokat a vállalatokat az amerikai börzékről, amelyek nem tesznek eleget a megfelelő könyvviteli előírásoknak.
2020-12-03 12:06:14

Állandó megfélemlítésben élnek a magyarok Ukrajnában

Szijjártó Péter szerint ami történik az gyakorlatilag a régi szovjet kommunista típusú megfélemlítése az embereknek
2020-12-03 14:05:59

Végzett a kőzetminták begyűjtésével a Holdon a Csang'o-5 űrszonda

A tervezettnél több mint egy nappal hamarabb teljesítette a feladatát.
2020-12-03 14:05:59

Sok hiányzója van a magyarok első ellenfelének a női kézilabda-Eb-n

Sérülések és koronavírusos megbetegedések is sújtják a horvát válogatottat.
2020-12-03 17:06:04

Kihirdették a szűkített magyar keretet a női kézilabda-Eb-re

A magyarok a C csoportban pénteken Horvátországgal, vasárnap Szerbiával, kedden pedig a világbajnok Hollandiával találkoznak.
2020-12-03 19:05:58

Elindult vissza a Földre a kínai űrszonda

A szonda 19 órán keresztül gyűjtötte be a kőzetmintákat a Holdon.
2020-12-03 19:06:00

Elképesztő körülmények Dániában: bezárták egy hotelbe a magyar női kézilabda-válogatottat

Soha nem látott feltételek mellett kezdődik az Eb, még ebédelni is kesztyűben, maszkban kell menni. A magyarok pénteken kezdenek Horvátország ellen.
2020-12-03 20:05:52

Orbán Balázs: Nem adhatjuk fel azt az alapelvünket, hogy a magyarok döntsenek az életükről

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára volt a vendége a Mondd el Zitának! vlognak.
2020-12-03 21:06:02

Visszaindult a Holdról kőzetmintáival a Csang'o-5 űrszonda

A minták segíthetik a tudósokat az égitest eredetének és kialakulásának megértésében.
2020-12-04 12:06:45

Újabb koronavírusos megbetegedés a magyarok csoportjában

A szerb csapatban Kristina Graovac és a Szombathelyi KKA jobbátlövője, Marija Agbaba is megfertőződött.
2020-12-04 17:06:11

Romániai választások magyar téttel, magyar célokkal

Ha a magyarok részvétele alacsony lesz, erős képviselet nélkül maradunk – figyelmeztet Hegedűs Csilla, az RMDSZ szóvivője, aki voksolásra buzdít.
2020-12-04 17:06:16

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   ingatlan   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a microsoft jol kiszurt a playstationt hasznalo jatekosokkal   •   kiegsztAND7076=7076E   •   minden idok legjobb hokisanak bombatestu lanya mar szexbalesetet is okozott kepek   •   lezarult budapest elso reszveteli koltsegvetesenek otletgyujto szakasza   •   egyetlen nezot hiv meg egy tavoli szigetre a goteborgi filmfesztival   •   eldolt kilep e a torok elvonalbol a fenerbahce   •   modellrepulovel csempesztek a cigit az ukran hatarnal   •   vascsovel feszitettek szet egy kutya szajat a rendorok csepregen   •   combon harapta tuzoltot tamadott meg egy medve szlovakiaban 2   •   megjelent a rendelet a nyugdijemelesrol 2   •   gyaszol a magyar sportvilag meghalt toth laszlo a nemzeti versenysport szovetseg egyik vezetoje   •   braziliaban is gyartjak mar az astrazeneca vakcinajat   •   16 milliot kap kecskemet fideszes polgarmestere masodallasaban szerinte ez nem osszeferhetetlen   •   megduplazodott a kapcsolati eroszak aldozatainak szama az elmult ot evben   •   ketmillio euros segelycsomagot kap az eu tol a foldrenges sujtotta nepal 2   •   x faktor reg elfeledett arcok es legismertebb alakok is feltunnek jonnek a show eddig titokban tartott sztorijai 2   •   oroszorszag leporolhatott egy szovjet felderito repulogepet most bevethetik ukrajna ellen 2   •   mi lett vele igy el most a megasztar dontose aki ugyan veszitett ruzsa magdival szemben de az alma teljesult jol fogtam fel hogy masodik lettem   •   foci utan tenisz vilagbajnoksagot is rendez szaud arabia   •   az elso meccs csak bemelegites volt hogy eszhez kapjunk frenna mcs lol interju   •   embercsempeszeket fogtak el a repteri rendorok   •   hatalmas leepitesek varhatoak a pottyosnel   •   ma hajnalban lebuktak a gyori eliteltek mikozben egy agyletra darabbal bontottak a bortonfalat   •   közérzetjavítássszáz   •   admins   •   trump bejelentkezett a budapesti konzervativ konferencian   •   nem szeretik a fogyasztok ha az egeszseges termekek kornyezetkarositok   •   tompa andrea es bodor adam is baumgarten emlekdijat kap   •   osztalekot fizethet a pensum group ugrik a reszveny   •   targyalasokat   •   lefilmeztek ahogyan auto csapodik az m1 esen a kozutkezelo nagy sarga dobozaba   •   helyesiras kviz on is gyakran osszekeveri ezeket a szavakat   •   az oroszokhoz hasonlitotta irant zelenszkij   •   megtalaltak a francia koldusborton teniszpalyajat   •   kiderult hogyan nezhet ki 5 ev mulva a mathias corvinus collegium   •   a nacik megsemmisitettek volna a godot kuratora buszke rajuk   •   az ember mar nem tudja pontosan hogy untatja vagy lenyugozi max verstappen folenye   •   fucsovics tovabb remekel mar negyeddontos dubajban 2   •   sofia vergarat kombineban majd bugyiban fotoztak   •   muller cecilia egy koronavirusos beteg egy embert fertoz meg   •   drugs and guns seized from extreme right austrian biker gangs   •   igy keszult a fradi a zalgiris elleni sorsdonto meccsre video kepek   •   onos eso miatt adtak ki figyelmeztetest tobb megyere 2   •   egyre tobb a szunyog de a viharok akadalyozzak a gyeritest   •   meghalt az egyik legnagyobb francia szinesz   •   erosodni kezdett a forint a nemzeti unnepen 2   •   brazil has recorded its hottest temperature ever breaking 2005 record   •   cser tüzifa Miskolc   •   ma rendezik a hulye jaras napjat   •   booze drugs a pet snake and foreign dealings families can cause headaches for a white house