Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

A történelmi látogatáshoz méltó eredményeket hozott a magyar-kínai csúcstalálkozó.
2024-05-10 01:07:12

Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége

Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó kíséretében látogattak el a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumba.
2024-05-09 22:08:58

Szijjártó elmondta a magyar-kínai megállapodások közül a legfontosabbakat

Csütörtökön tizennyolc megállapodást írt alá a magyar és a kínai fél Budapesten, ebből a legfontosabbnak nevezetteket ismertette a magyar külügyminiszter.
2024-05-09 20:10:57

2024-05-09 20:09:44

Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

Újabb kínai cégek kerültek tiltólistára

A Biden-adminisztráció 37 kínai szervezetet vett fel a kereskedelmi korlátozásokat tartalmazó listájára, mivel tevékenységük ellentétes az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai érdekeivel. A kormány ezzel nehezíti az amerikai beszállítók számára az érintett szervezetekkel való kereskedelmet.
2024-05-09 19:07:00

Komoly feltételeket szabtak: csak így járőrözhetnek hazánkban a kínai rendőrök

Újabb fontos információk derültek ki a hamarosan Magyarországon járőröző kínai rendőrökkel kapcsolatban. Nemcsak nem intézkedhetnek majd magyar kollégák nélkül, de még bilincset sem használhatnak.
2024-05-09 18:07:24

2024-05-09 18:07:03

2024-05-09 18:06:33

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:12:10

Rejtélyes objektumot vitt magával a kínai szonda a Holdra

Vélhetően egy rover található a napokban indított kínai holdszondán, melynek feladata nem tisztázott. Elképzelés azért akad.
2024-05-09 17:11:53

Szijjártó Péter: Nagyra becsüljük a kínai béketörekvéseket és támogatjuk Kína béketervét - képek

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé friss bejegyzést.
2024-05-09 15:09:21

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást (videóval)

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs, az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 13:10:42

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

A köztársasági elnök és a kínai államfő a Sándor-palotában tárgyaltak.
2024-05-09 13:09:22

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:25

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
2024-05-09 13:06:06

Bencsik és az MTVA riportere is feltűnt a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján, nem is okoztak csalódást

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője és Beregi Balázs az MTVA riportere is feltűnik a China Global Television Network adásában.
2024-05-09 12:12:39

2024-05-09 12:11:55

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

Az Oroszlános Udvarban, katonai tiszteletadás mellett fogadták Hszi Csin-ping kínai államfőt.
2024-05-09 12:10:22

Tibeti zászlókitűzőkre vadásztak Budapesten a kínai aktivisták

Nagyon úgy tűnik.
2024-05-09 12:08:19

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:45

Pianinoszállitás

2020-06-20 16:41:46

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:07

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:14:27

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:15:38

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:16:54

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ujboli tuzszunetet surgetnek uj fronton folytatodnak a harcok   •   tapai andi eskuvore keszul azt szeretnem hogy o legyen a tanu amikor egybekelunk imivel video   •   french arrests after bomb scares trigger evacuations at airports and versailles   •   kapitanynak alltak schobert norbi fiai foto   •   veget er a tel itt mar nyilik a hovirag   •   viszi   •   us listing yemens houthis as terrorist group could fuel famine aid groups say   •   motorosan   •   liverpool eye marseilles caleta car as 2m davies has medical   •   rebel wilson nagyon meglepodott miota lefogyott   •   ma unnepli a 70 szuletesnapjat ed harris   •   elmarad bango margit erdelyi turneja oriasi botrany tort ki megszolalt a koncertek szervezoje   •   letartoztattak a 9 migranst csempeszo szerb ferfit   •   egy szinesz maradjon a szinpadon szorakoztasson kapraztasson hiszen ez a dolga bodrogi gyula 90 eves   •   nehez helyzetben a tungsram reszleges gyarleallas kezdodik   •   nevet valtott kis grofo   •   deutsch tamas felesege nyerte ev edzoje dijat az mtk nal   •   egy magyar maradt a gazai ovezetben onkent   •   hegedus d geza 25 kilometert bringazik es szivarral inditja a napot   •   magyar aranyeremmel zarult a vilagbajnoksag   •   a lanya emlekezik a szomszedok lenke nenijere fogtam a kezet akkor is amikor az utolso lelegzete elhagyta   •   tiz felreertes a kronikus prosztatagyulladasro l   •   kiadtak a riasztast pusztito jegeso jon   •   bolsonaro pizzat kavefozot es parnakat is kapott mig a braziliai magyar nagykovetsegen bujkalt   •   gov tate reeves on a year of covid 19   •   kenyerpiritoval futotte a kocsijat egy autos sikerult tuzbe boritania vegul mindent video 3   •   kormanyszovivo maradnak az eddigi intezkedesek   •   barta sylvia a normafarol uzente meg hogy senki ne menjen a normafara   •   uj zeland szigoritja a vizumszabalyait   •   nemzetkozi korozest adtak ki a pussy riot csoport egyik tagja ellen   •   jon az olcsobb es gyorsabb ingatlan ertekbecsles a bankoknal   •   vv barnaval akot egy part nemazalany most elmeseltek hogyan jottek ossze   •   climate change quiz test your knowledge of how to reduce emissions   •   szijjarto mindig is voltak arulok akiket a birodalmak megvettek   •   erkezik az ev hidegfrontja a nyari meleg utan 25 fokos lehules tor rank 3   •   nem sikerult jol a visszateres dardainak 2   •   üzletrészátruházás   •   visszalep a dk es az lmp kozos polgarmesterjeloltje miskolcon   •   ujabb szervrol derult ki hogy tamadja a koronavirus   •   amerika felelmetes raketarendszerekkel jelez kinanak felveszik a kesztyut a fenyegetessel szemben   •   gulyas gergely megmagyarazta a kormanyinfon tett rejtelyes kijelenteset   •   elkepeszto osszegert kelt el a valaha volt legdragabb bor 2   •   bombagollal nyert a wolves az arsenal ellen video   •   arnyekra vetodtek a 2016 os metro utkozes feleloseit keresok   •   a decade after juntas end myanmar military back in charge   •   igy szallitottak kanyargos utakon szuk varoskakon at egy 67 meteres szelturbinalapatot   •   a oneplus es az oppo meg ebben az evben hozzaadja a gemini ai t a keszulekeihez 2   •   hasznaltautos feketelista ezeknek a kocsiknak tekerik vissza legtobbszor a kilometerorajat 2   •   megnyugodtak az angolok nem terrorcselekmeny tortent a buckingham palotanal   •   guardiola man cityje most erhet fel a csucsra