Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

Többmilliós kárt okozott.
2024-04-18 19:10:38

Jogerősen elítélték a gyurcsányista főügyészt, akit Gyárfás Tamás megkeresett

Ihász Sándor nem jelent meg a szerdai tárgyaláson.
2024-04-17 15:09:40

Elítélték Portik Tamás fiát

Korábban kávéval öntötte le a bírót apja tárgyalása során.
2024-03-27 17:09:20

A tragédiával végződő rali szervezőjét egyszer már elítélték egy versenybaleset miatt

Nem tiltották el a versenyszervezéstől, pedig annak a futamnak is volt halálos áldozata.
2024-03-25 14:12:30

A tragédiával végződő rali szervezőjét egyszer már elítélték egy versenybaleset miatt

Nem tiltották el a versenyszervezéstől, pedig annak a futamnak is volt halálos áldozata.
2024-03-25 14:08:05

Törvénymódosítás: kedvezményt kapnak a fronton harcoló orosz elítéltek

Harmadik, végleges olvasatában szavazta meg kedden az orosz parlament alsóháza azt a törvénymódosítás-tervezetet, amely felfüggesztettre változtatja a tényleges büntetést azon bűnelkövetők esetében, akik katonai szolgálatra szerződnek a "különleges hadművelet" során.
2024-03-19 20:07:29

Elítélték a száguldozó sofőrt, aki elgázolt egy kerekesszékes, a sérüléseibe később belehaló nőt

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki elütött egy kerekesszékes nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vámosújfaluban - közölte az MTI-vel hétfőn a törvényszék sajtóosztálya.
2023-12-11 15:06:57

Elítélték a száguldozó sofőrt, aki elgázolt egy kerekesszékes, a sérüléseibe később belehaló nőt

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki elütött egy kerekesszékes nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vámosújfaluban - közölte az MTI-vel hétfőn a törvényszék sajtóosztálya.
2023-12-11 15:06:29

Elítélték a száguldozó sofőrt, aki elgázolt egy kerekesszékes, a sérüléseibe később belehaló nőt

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki elütött egy kerekesszékes nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Vámosújfaluban - közölte az MTI-vel hétfőn a törvényszék sajtóosztálya.
2023-12-11 15:06:14

Elítélték az oxigénpalackhoz kötött tüdőbeteg nőt kifosztó férfit

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége azt a húszas éveiben járó férfit, aki kifosztott egy oxigénpalackhoz kötött idős asszonyt Barcsnál. A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tudta, hogy a mozgásszervi megbetegedésben, illetve tüdőbetegségben szenvedő, oxigénpalackhoz kötötten élő asszony egyedül él egy Barcshoz közeli faluban. És hogy a kora és egészségi állapota miatt alig tud felkelni az ágyból, s mozogni is csak rövid ideig képes. Ősszel bement az asszony házába, ahol a nő a gyógyszerei bevétele után lefeküdt szun...
2023-12-04 09:08:39

Bevezetnék a sokkolót a magyar börtönökben

Jövő januártól jelentős változások lesznek az elítéltek életében.
2023-11-22 14:09:56

Bevezetnék a sokkolót a magyar börtönökben

Jövő januártól jelentős változások lesznek az elítéltek életében.
2023-11-22 14:07:01

Elítélték a kaliforniai férfit, aki szamurájkarddal lefejezte a barátnőjét

A nőnek két gyereke volt, gyilkosáról kiderült, hogy skizofrén.
2023-11-22 11:09:59

Ausztria milliókat tesz félre a büntetőeljárás alá vont melegek számára

A diszkriminatív törvények alapján vizsgált emberek 500 eurót kapnak, míg az elítéltek 3000 eurót vagy annál is többet
2023-11-13 22:08:07

Elítélték egy befolyásos muszlim vezetőt: pornószínésznőkkel álló háremmel vette körül magát

A hárem tagjainak azt is megmondta, hogy milyen plasztikai műtétre mehetnek el.
2021-01-12 15:07:04

Elítélték egy befolyásos muszlim vezetőt: pornószínésznőkkel álló háremmel vette körül magát

A hárem tagjainak azt is megmondta, hogy milyen plasztikai műtétre mehetnek el.
2021-01-12 15:07:04

Leszállt Moszkvában Navalnij gépe

A Podeda légitársaság gépének a menetrend szerint Vnukovóban kellett volna leszállnia, de azt a repteret lezárták. Így aztán végül a seremetyevói repülőtéren landolt a gépe ? adta hírül az MTI. Amint Alekszej Navalnij orosz földre lép, minden bizonnyal őrizetbe fogják venni a hatóságok. Kapcsolódó A hazatérő Navalnij letartóztatására készülnek Nem tudni, hogy hazautazik-e végül. Miközben Moszkvában várták a Navalnijt szállító gép érkezését, az ellenzéki politikus több hívét már őrizetbe vették. Navalnij Berlinből érkezett, ahol azt követően kezelték kórházban, hogy augusz...
2021-01-17 19:05:39

Alekszej Navalnijt őrizetbe vették Moszkvában

A rendőrök vasárnap este a seremetyjevói repülőtér útlevél-ellenőrzéséről vitték el.
2021-01-17 20:06:07

Navalnijt letartóztatták az orosz hatóságok

A Seremetyevo repülőtér útlevélkezelő pultjánál őrizetbe vették Alekszej Navalnijt az orosz hatóságok. Az ellenzéki fél évvel az után tért haza Berlinből, hogy tavaly augusztus 20-án a szibériai Tomszkban vélhetően az orosz titkosszolgálat emberei megmérgezték őt a novicsok nevű idegméreggel.
2021-01-17 20:06:12

Navalnijt letartóztatták az orosz hatóságok

A Seremetyevo repülőtér útlevélkezelő pultjánál őrizetbe vették Alekszej Navalnijt az orosz hatóságok. Az ellenzéki fél évvel az után tért haza Berlinből, hogy tavaly augusztus 20-án a szibériai Tomszkban vélhetően az orosz titkosszolgálat emberei megmérgezték őt a novicsok nevű idegméreggel.
2021-01-17 20:06:13

A nap legfontosabb hírei ? 2021. január 17.

Elhunyt Sas József, aki a Latabárok, Rátonyik, Hofik nagy családjába tartozott. Müller Cecília elárulta, hogy nem változik az oltási terv, Menczer Tamás arról beszélt, hogy Európa sorban áll a kínai vakcináért, mégis sokan kételkednek a távol-keleti oltóanyag hatékonyságában. 1241 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, 77-en elhunytak. Őrizetbe vették Moszkvában Alekszej Navalnijt, miután az ellenzéki aktivista gépe leszállt. Bár tény, hogy folyamatosan csökken Magyarország területe, a hazai tudósok segítenek talpra állni a természetnek. Ma nagyon hideg volt,...
2021-01-17 21:05:40

Hazaérkezése után egyből őrizetbe vették Navalnijt az orosz hatóságok

A Seremetyevo repülőtér útlevélkezelő pultjánál őrizetbe vették Alekszej Navalnijt az orosz hatóságok. Az ellenzéki fél évvel az után tért haza Berlinből, hogy tavaly augusztus 20-án a szibériai Tomszkban vélhetően az orosz titkosszolgálat emberei megmérgezték őt a novicsok nevű idegméreggel.
2021-01-17 22:06:07

Sorra állnak ki Navalnij mellett az európai vezetők

A Moszkvába hazatérésekor őrizetbe vett Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását követelték vasárnap európai vezetők és Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnök leendő tanácsadója is. Navalnij Berlinből érkezett haza, ahol kórházban kezelték, miután augusztusban megmérgezték Szibériában, több nyugati laboratórium megállapítása szerint Novicsok típusú idegméreggel. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez. Letartóztatását egy felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatására beadott bírósági keresettel indokolták az orosz hatóságok. Charles Mi...
2021-01-18 07:05:40

Navalnij szabadon bocsátását követelik világszerte a demokratikus államok vezetői

Az Amnesty szerint az őrizetbevétel is arra utal, hogy ki kell vizsgálni a vádakat, melyek szerint állambiztonsági ügynökök mérgezték meg Navalnijt.
2021-01-18 08:06:03

40 repülőúton követték Navalnijt a későbbi merénylői

Éveken át figyelték és követték Alekszej Navalnijt az FSZB emberei, akik később megmérgezték Putyin politikai ellenfelét. A Bellingcat oknyomozása bizonyítékot szolgáltat arra, hogy nem kevesebb, mint 40 repülőjáraton követték az orosz titkosszolgálat emberei az ellenzéki politikust. Statisztikailag nulla a valószínűsége, hogy ez csak véletlen egybeesés ? mondta a Guardiannek Christo Grozev, a nyomozásban főszerepet játszó újságíró. Grozev utaslistákat és telefonos adatokat szerzett meg: ebben segítéségre volt, hogy az orosz feketepiacon viszonylag könnyű ilyesmikhez hozzájutni. Navalnij vasá...
2021-01-18 10:05:40

Nem engednek ügyvédet Navalnijhoz

Az öt hónap után hazatérő Navalnijt jelenleg egy Moszkva melletti börtönben tartják.
2021-01-18 10:06:02

Harminc napra börtönbe küldik Navalnijt

Az orosz ellenzéki politikus vasárnap este érkezett vissza Moszkvába Berlinből, ahol megmérgezése óta lábadozott. Azonnal őrizetbe vették, egy rendőrőrsre vitték, ahol megtartották a bírósági meghallgatását, és már el is ítélték.
2021-01-18 15:08:12

Harminc napra börtönbe küldik Navalnijt

Az orosz ellenzéki politikus vasárnap este érkezett vissza Moszkvába Berlinből, ahol megmérgezése óta lábadozott. Azonnal őrizetbe vették, egy rendőrőrsre vitték, ahol megtartották a bírósági meghallgatását, és már el is ítélték.
2021-01-18 15:08:13

Navalnij: Ez a törvénytelenség legmagasabb fokozata

Soha nem volt kérdés számomra, hogy hazatérek-e. Mert valójában sosem hagytam el Oroszországot, írta a Twitteren tavaly decemberben Alekszej Navalnij, akit augusztusban mérgeztek meg a novicsok nevű idegméreggel. A legismertebb orosz ellenzéki politikus kis híján meghalt, de több hónapos németországi kezelés után úgy érezte, készen áll a hazatérésre. Január 17-én vasárnap, a Pobeda légitársaság gépén hazatérek. Találkozzatok velem, kérte a követőit, és sokan hallgattak is rá. A reptéren azonban nem csak a szimpatizánsai várták, hanem több száz rendőr is. Alexander NEMENOV / AFPA Vlagyimir Put...
2021-01-18 16:05:40

Harmincnapi letartóztatásra ítélték Alekszej Navalnijt

Az orosz politikus vasárnap este tért vissza németországi gyógykezeléséből.
2021-01-18 16:06:00

Harminc napra bezárják Alekszander Navalnijt

Az orosz ellenzéki politikus vasárnap este érkezett vissza Moszkvába Berlinből, ahol megmérgezése óta lábadozott. Azonnal őrizetbe vették, egy rendőrörsre vitték, ahol megtartották a bírósági meghallgatását, és már el is ítélték.
2021-01-18 16:06:05

Harminc napra bezárják Alekszander Navalnijt

Az orosz ellenzéki politikus vasárnap este érkezett vissza Moszkvába Berlinből, ahol megmérgezése óta lábadozott. Azonnal őrizetbe vették, egy rendőrörsre vitték, ahol megtartották a bírósági meghallgatását, és már el is ítélték.
2021-01-18 16:06:07

A magyar kormány is elítéli Navalnij letartóztatását

A magyar kormány csatlakozott a közös uniós állásfoglaláshoz, melyben az Európai Tanács elítéli Oroszországot Alekszej Navalnij letartóztatása miatt ? írja az Index. A Külügyminisztérium válaszában úgy fogalmazott, hogy a kormány álláspontja az Európai Tanács által közzétett nyilatkozatot tükrözi. Navalnij letartóztatása miatt számos külföldi kritika érte Oroszországot. Az Európai Tanács közös állásfoglalás szerint az igazságszolgáltatás átpolitizálódása megengedhetetlen, és Navalnijnak joga van a független bírósági eljáráshoz. A nyilatkozat egyben felszólítja az orosz hatóságokat az ellenzék...
2021-01-18 17:05:40

Harminc napra bezárják Alekszej Navalnijt

Az orosz ellenzéki politikus vasárnap este érkezett vissza Moszkvába Berlinből, ahol megmérgezése óta lábadozott. Azonnal őrizetbe vették, egy rendőrörsre vitték, ahol megtartották a bírósági meghallgatását, és már el is ítélték.
2021-01-18 17:06:06

Ismét börtönbe kell vonulnia a Samsung első emberének

Li Dzse Jongot 2017-ben is elítélték, akkor egy év után szabadulhatott. A mostani ügyben fellebbezett, de jogi szakértők szerint aligha számíthat sikerre. A vád ? megint csak ? vesztegetés.
2021-01-19 12:06:09

Ismét börtönbe kell vonulnia a Samsung első emberének

Li Dzse Jongot 2017-ben is elítélték, akkor egy év után szabadulhatott. A mostani ügyben fellebbezett, de jogi szakértők szerint aligha számíthat sikerre. A vád ? megint csak ? vesztegetés.
2021-01-19 12:06:10

Sztálin hóhérának képe alatt hallgatták meg Navalnijt

A Kreml közölte: Putyin nem fél az ellenzékitől.
2021-01-19 20:06:06

Elítélték a diákjait megerőszakoló budapesti tanárt

Négy áldozat szerepelt a vádiratban.
2021-01-20 16:05:59

Sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták Siklósnagyfalu polgármesterét

Kosztics Józsefet 2006-ban már elítélték egy másik ügy miatt, 2019-ben pedig másfél éves börtönbüntetést kapott szintén sikkasztás, valamint közokirat-hamisítás miatt.
2021-01-21 16:05:59

Sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták Siklósnagyfalu polgármesterét

Kosztics Józsefet 2006-ban már elítélték egy másik ügy miatt, 2019-ben pedig másfél éves börtönbüntetést kapott szintén sikkasztás, valamint közokirat-hamisítás miatt.
2021-01-21 16:06:00

Elítélték az időseket kifosztó unokatestvéreket Pécsett

A ház külseje alapján választotta ki a férfi, hogy hol próbálkozzanak.
2021-01-22 14:05:59

Bepasizott, majd magára hagyta a kislányait egy tatai nő, elítélték

Egy év börtönre ítélte a Tatai Járási bíróság azt a tatai nőt, aki magára hagyta a kislányait, miután összejött egy férfival. A bíróság a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette, és elrendelte a nő pártfogó felügyeletét. Az anya 2013 óta egyedül nevelte tizenöt és tizennégy éves lányait. Nem segített nekik a leckében, az iskolával nem tartotta a kapcsolatot, és a szülői értekezletekre sem járt be. Ráhagyó nevelési módszerének következtében a lányok kerülték az iskolát. A nő 2018 februárjában beleszeretett egy csornai férfiba, majd egy hónappal később hozzá is költözött, a két...
2021-01-22 16:05:40

Elítélték az embercsempészeket, akik a 39 vietnami haláláért felelősek

Mindannyian megfulladtak, miután 12 órán át voltak légmentesen bezárva egy kamion rakterében.
2021-01-22 18:05:52

Videón az orosz rohamrendőrök intézkedése az ellenzéki tüntetők ellen

Több orosz városban tüntetőket vettek őrizetbe az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatására szombaton megszervezett tüntetéseken. A politikai megmozdulások elleni hatósági fellépés megfigyelésére szakosodott OVD-Info szerint moszkvai idő szerint kora délutánra 330 embert állítottak elő. A Mihail Hodorkovszkij emigráns orosz ellenzéki politikus által finanszírozott MBH Media szerint Moszkvában 60, Szentpéterváron több mint 50 embert szállítottak el. A hatóságok szerint iratellenőrzés történik. Az Euronews által közölt felvételeken látszik, hogy az orosz rendőrök egymás után emelik ki ...
2021-01-23 14:05:43

Rég nem látott nagyságú tüntetés Putyin ellen

Sok tízezer ember vett részt Oroszország szerte azon a szombati tüntetésen, amelyet Alekszej Navalnij, a megmérgezése után Oroszországba visszatért, majd gyorsan őrizetbe is vett ellenzéki politikus biztatására tartottak. Nehéz pontosan megbecsülni, hányan tüntettek. Csak Moszkvában a Reuters  hírügynökség 40 ezer tüntetőről ír, ehhez képest az orosz belügyminisztérium mindösszesen 4 ezer tüntetőről beszél ? derül ki a BBC összeállításából. Közel 100 orosz városban voltak tüntetések. Azt mértékadó híradások mind kiemelik, hogy ez volt a legnagyobb megmozdulás az elmúlt években Vlagyimir Putyi...
2021-01-24 08:05:53

Több mint háromszáz halálbüntetést hagytak jóvá Irakban

Külföldi állampolgárok is vannak az elítéltek között.
2021-01-24 14:05:53

Kreml: Putyin felvilágosította Bident a Navalnij-ügyről

Az azt firtató kérdésekre, hogy a felvilágosítás Navalnij egészségi állapotára avagy a letartóztatására vonatkozott-e, a szóvivő kijelentette: Azokra a kérdésekre vonatkozott, amelyeket az Egyesült Államok elnöke érintett. A megjegyzések egyike sem maradt magyarázat nélkül. Putyin és Biden első telefonbeszélgetését követően a Fehér Ház közölte, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügye téma volt az eszmecserén. Az orosz külügyminisztérium szerdán kiadott állásfoglalása szerint a Navalnij-ügyben kialakult helyzetben kételyek merültek fel az Oroszország és az Európai...
2021-01-27 20:05:40

Navalnij merénylői három aktivista haláláért is felelősek lehetnek

Az orosz titkosszolgálat azon ügynökei, akik tavaly augusztusban novicsok idegméreggel próbálták megölni Alekszej Navalnijt, felelősek lehetnek legalább három oroszországi aktivista haláláért ? állítja legújabb jelentésében a Bellingcat nevű oknyomozó portál.
2021-01-28 11:06:08

Navalnij merénylői három aktivista haláláért is felelősek lehetnek

Az orosz titkosszolgálat azon ügynökei, akik tavaly augusztusban novicsok idegméreggel próbálták megölni Alekszej Navalnijt, felelősek lehetnek legalább három oroszországi aktivista haláláért ? állítja legújabb jelentésében a Bellingcat nevű oknyomozó portál.
2021-01-28 11:06:10

Egyetlen uniós ország nem ítélte el az orosz rendőrök kemény fellépését a tüntetőkkel szemben ? Magyarország

A hétvégén az elmúlt évek legnagyobb Putyin-ellenes tüntetése volt Oroszországban, közel 100 városban sok tízezren tiltakoztak az orosz elnök rendszere ellen. A tüntetést a megmérgezése után nemrég Oroszországba visszatért, újra letartóztatott ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij biztatására tartották, de kemény rendőri fellépéssel verték le a tüntetést. Több mint 3000 tüntetőt állítottak elő a rendőrök. Az Európai Unió egységesen ítélte volna el az orosz hatóságok tüntetésekre adott erőszakos fellépését. Ha meglett volna a teljes egység, az EU napirendre vehette volna kérdést az EBESZ állandó...
2021-01-28 14:05:39

Helybenhagyta a bíróság Navalnij letartóztatását

Helybehagyta a Moszkva megyei bíróság csütörtökön Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus 30 napos előzetes letartóztatását. Navalnijt január 17-én a moszkvai reptéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban ? több nyugati laboratórium egybehangzó szakvélemény szerint ? megmérgezték. A politikust arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) szerint megszegte egy rá korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit. A himki első fokú bíróság január 19-én...
2021-01-28 15:05:41

Navalnij előzetesben marad

Navalnijt január 17-én a moszkvai reptéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott.
2021-01-28 15:06:03

Körözést adtak ki a Navalnij melletti tüntetés szervezője ellen

Körözést adtak ki az orosz hatóságok ki az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus letartóztatása miatt vasárnapra meghirdetett országos tüntetés fő szervezője ellen, az ügyészség pedig a nem engedélyezett megmozdulásokban való részvétel törvényi megítélésének szigorítását helyezte kilátásba. A Nyomozó Bizottság (SZK) távollétében azzal vádolta meg Leonyid Volkovot, a Navalnijt támogató regionális közösségek vezetőjét, hogy információs hálózatok segítségével fiatalkorúakat biztatott fel a részvételre a múlt szombaton azonos okból meghirdetett tiltakozásokon. Volkov, aki 2019 óta külföldön, sajt...
2021-01-29 21:07:43

Putyin régi dzsúdós társa bevállalta: azt állítja, övé a titkos palota

Arkagyij Rotenberg orosz üzletember szombaton bejelentette, hogy van egy palotája Oroszország déli részén, még pedig pont az, amelyikről Alekszej Navalnij állította, hogy titkban Vlagyimir Putyin elnöké. Navalnij és korrupcióellenes alapítványa egy két hete közzétett videóban mutatta be a nyilvánosság számára az óriási tengerparti birtokon fekvő 17 ezer négyzetméteres palotát, amelyet titkosszolgálati fedőcégeken birtokolnak. A Youtube-videót azóta több mint 103 milliószor tekintették meg. A Reuters híradása szerint Rotenberg 2019-ben eladta az egyik gázvezeték-építő cégben, a Stroygazmontazb...
2021-01-30 17:05:40

Őrizetbe vették Navalnij feleségét

Őrizetbe vette a rendőrség Julija Navalnaját, Alekszej Navalnij letartóztatott orosz ellenzéki politikus felségét vasárnap Moszkvában. Navaljanát egy tiltakozó akcióról szállították el. Oroszország-szerte Navalnij-párti, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetések zajlanak, amelyeken az OVD-Info jogvédő csoport szerint moszkvai idő szerint délután háromig több mint kétezer embert vettek őrizetbe, közülük több mint 450-et Moszkvában. Kapcsolódó Navalnij-tüntetések: Moszkva belvárosát lezárták, Szibériában -40 fokban is sokan mentek az utcára A rendőrség hatalmas erőkkel vonu...
2021-01-31 14:05:41

Navalnijt, Thunberget és a WHO-t is jelölik Nobel-békedíjra

Még ma éjfélig lehet javaslatokat tenni.
2021-01-31 15:06:03

Navalnij-tüntetések: több ezer embert vettek őrizetbe

Több mint 4500 embert vettek őrizetbe a hatóságok Oroszország-szerte az Alekszej Navalnij letartóztatott ellenzéki politikus támogatására megtartott, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseken ? írja az MTI. Az OVD-Info jogvédő csoport szerint legalább 4567 embert vettek őrizetbe, szemben a múlt heti 4027-tel. Moszkvában 1450, Szentpéterváron 997, Kraszojarszkban 194, Nyizsnyij Novgorodban 167, Tverben 124, Vlagyivosztokban 122, Novoszibirszkben pedig 103 emberrel szemben járt el így a rendőrség. A tüntetésszervezés rendjének megsértése szerint átmenetileg őrizetbe vették Moszkvában Jul...
2021-01-31 20:05:39

Moszkva: elindult a tárgyalás Navalnij három és fél éves börtönbüntetéséről

A moszkvai városi bíróságon tartott tárgyaláson vizsgálják meg kedden a szövetségi börtönhatóság indítványát, mely letöltendő börtönbüntetésre változtatná Alekszej Navalnij felfüggesztett büntetését. Az orosz állami hírügynökség szerint a nagy médiaérdeklődés miatt helyezték át a tárgyalást a Moszkvai Városi Bíróság épületébe, mert az eredeti helyszínen nem volt elegendő a hely az újságíróknak. Alekszej Navalnijt, Vlagyimir Putyin elnök legismertebb kritikusát január 17-én tartóztatták le az orosz határon, miután visszatért Németországból, ahol az oroszországi idegméreg-mérgezése után kezelté...
2021-02-02 11:05:44

Ma bebörtönözhetik Navalnijt

Az ellenzéki 3,5 évre kerülhet rácsok mögé.
2021-02-02 11:06:00

Három és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott Navalnij

Letöltendőre változtatta kedden a moszkvai bíróság az Alekszej Navalnijra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ellenzéki politikust 3 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban ? több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint ? megmérgezték. A politikust arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy megszegte egy sikkasztási ügyben rá korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit. Január 19-én ...
2021-02-02 19:05:41

Elítélték Navalnijt, 2,5 év büntetőtábor vár rá

Az ellenzéki politikust legalább két és fél évre elzárják a bíróság mai döntése alapján. Közben zajlanak a tüntetések, ma 350 embert tartóztattak le.
2021-02-02 19:05:56

Börtönbe küldték Navalnijt

Az illetékes moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a legismertebb orosz ellenzékire, Alekszej Navalnijra kimondott felfüggesztett börtönbüntetést. A németországi gyógykezelésről január 17-én hazatért bloggerre közel hároméves börtön vár, de akár hosszabb is lehet a rács mögött töltött idő, ugyanis más eljárások is érvényben vannak ellene. Navalnij ugyan fellebbezhet, ám nem sok esélye van a döntés megváltoztatására.
2021-02-02 19:05:58

Börtönbe küldték Navalnijt

Az illetékes moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a legismertebb orosz ellenzékire, Alekszej Navalnijra kimondott felfüggesztett börtönbüntetést. A németországi gyógykezelésről január 17-én hazatért bloggerre közel hároméves börtön vár, de akár hosszabb is lehet a rács mögött töltött idő, ugyanis más eljárások is érvényben vannak ellene. Navalnij ugyan fellebbezhet, ám nem sok esélye van a döntés megváltoztatására.
2021-02-02 19:05:59

Sztálini büntetőtábor várja Navalnijt - valahol

Kegyetlenség, AIDS és TBC van, fűtés és folyóvíz ritkán.
2021-02-03 20:05:54


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   perapro   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   eliteltek navalnijt 25 ev buntetotabor var ra   •   colombias petro seeks deal to let ecopetrol produce venezuelan oil and gas   •   a vatikan nyilatkozatban itelte el a nemvaltoztatast a beranyasagot az abortuszt es az eutanaziat   •   un commission documents cases of rape torture by russian troops in ukraine   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites 79   •   german lawmakers approve growth package for businesses   •   meghalt a maffiavezer aki steven seagalt is zsarolta 2   •   itt a mutetje utani elso video katalin hercegnerol 2   •   kiadta az adatokat szel bernadettnek muller cecilia dobbenetesen sok aldozatot szedett a virus az idosotthonokban   •   ha napelemet telepitene vesse fel ezeket a datumokat   •   ha szep es szexi akar maradni ezeket az etelek ne egye reggel 2   •   nemet kulugyminiszter orbannak most nincs idonk meccseket jatszani 2   •   a szetvalasztott ikerparrol szolo filmje miatt jelentettek fel szasz janost   •   balazs attila megserult babos timea kikapott   •   europe rift on ukraine clouds macron talks in berlin   •   kiszivaroghatott putyin terve nem lesz vege egyhamar a haborunak 2   •   mar kozel 44 ezren haltak meg nemetorszagban koronavirusban   •   gigaberuhazassal epit uj hoszivattyugyarat a daikin lengyelorszagban   •   bkk surubben jar a repuloteri busz viszont majdnem duplajara dragul a jegy   •   kigyulladt egy csaladi haz ivancsan   •   celaremeles erkezett a waberersre   •   lezuhanni minden nap ugyanarrol a sziklarol   •   senki nem szamitott arra hogy ki lehet az orosz ukran haboru nagy nyertese   •   kisertetiesen emlekeztet egymasra az agy es az univerzum   •   michelisz erzem a veszelyt de egy tizedet sem pazarolnek el   •   zanzibar tourists warned over public nudity   •   vaccination starts without rush in australia parts of asia   •   mike tyson azt allitja bedrogozva bokszolt roy jones jr ellen   •   ha csak egy szuperhosos filmet nez meg iden ez legyen az   •   de bruyne visszatert es buntetett az eb egyik legjobb meccset nyerte meg belgium dania ellen 2   •   liptai claudia radiomusort kapott a ferjevel egyutt   •   az uj parkapcsolatban megjelenhet a teljesitmenyszoronga s   •   iran stops snap nuclear checks in new challenge   •   es akkor az ado visszaterites lett az uj zsak krumpli   •   egyre tobb fiatalt erintenek a poszt covid tunetek   •   ethiopia warns civilians of no mercy in tigray offensive   •   the unfolding of home grown fascism in capitol assault 2   •   siker igy ert veget negy magyar urhajosjelolt izolacios treningje 2   •   drogos ferfi fenyegette veressel a rendoroket gyongyoson video   •   sulyos az emberek egeszseget es ellatasat veszelyezteto bajra figyelmeztetnek magyar orvosok itt a mellbevago 12 pont 4   •   54 millio forintnyi birsagot gyujtott ossze egy amerikai dronpilota   •   germany denies false reports oxford vaccine is ineffective in older people   •   durva video szabalyosan az egekbe repul a darabokra robbano t 72 es lovegtornya   •   meg a budapest airport sem szamitott ekkora utasforgalomra   •   lecsapott a nav egy furgonra 3000 liter hamis mososzer volt benne   •   once omnipresent kushner now mia from trumps political pack   •   german railways says resolution near in talks with drivers union   •   nagy ervin orok emleket oriz kariko katalinrol koszonjuk hogy megmentette a vilagot foto   •   dobbenetes tamadas egy hallgato ora kozben vegyi anyaggal ontotte le tarsat a corvinus egyetemen 2   •   legalabb 120 an rekedtek alagutakban tajvanon