Érdekes kiegészítővel látták el az oroszok a háború egyik legrosszabb páncélosát

Nemrég jelent meg az X-en (korábban Twitter) egy videó, amin az látható, ahogyan ukrán FPV drónok megsemmisítenek egy orosz MT-LB páncélozott szállító harcjárművet. Ebben önmagában semmi meglepő nem lenne, az azonban minimum furcsa, hogy a páncélosra milyen "kiegészítőt" eszkábáltak az oroszok.
2024-05-06 10:07:42

Ez lett idén a világ tíz legokosabb városa

Az okos város kifejezést egyre gyakrabban használják világszerte, ami többek között arra utal, hogy egy adott település milyen innovatív stratégiákkal próbálja megtartani a népességét, hogyan tud vonzó lenni a befektetők számára, és mit tesz a fenntartható városfejlesztés érdekében. Ennek mindennapi megjelenési formái gyakran a döntéstámogató digitális technológiák alkalmazásában jelennek meg. Hogy mely világvárosok teljesítenek ebben a legjobban, azt az áprilisban közzétett 2024 Smart City Index ranglista alapján néztük meg.
2024-05-05 16:06:32

Ezért nem mindegy, hogyan mozgunk, ha aranyerünk van (x)

A mindennapi életünk során gyakran nem vagyunk tudatában annak, hogy az általános egészségi állapotunkat mennyire befolyásolja az, hogy mennyit mozgunk vagy éppen milyen testhelyzetben töltjük az időnket. Cikkünkben arra mutatunk rá, milyen súlyos következményekkel járhat a mozgás hiánya vagy a helytelen testtartás, és mit kezdjünk a kínzó aranyeres tünetekkel.
2024-05-03 09:06:14

2024-05-03 09:05:54

Ma megtudjuk, milyen állapotban van Európa gazdasága

Számtalan fontos makrogazdasági adat érkezik ma Európából, amelyekből kiderül, hogy milyen állapotban vannak az egyes országok, és maga a kontinens gazdasága is. Ebben a cikkben az összes adatközlést egyben mutatjuk.
2024-04-30 09:07:51

Ebben az iskolában még azt is megmondják, hogy milyen cipőt hordjanak a diákok

Az igazgató szerint soha nem is volt megengedett a sportcipő viselése az intézményben.
2024-04-29 19:10:11

Ebben a fodrászatban megszabják, hogy milyen ruhában mehetsz be

Kiderült, hogy nagyon sokat számít, hogy mit viselünk - még akkor is, ha csak egy hajvágásra térünk be a fodrászunkhoz.
2024-04-26 15:08:51

Erre ki számított? A Tesla Cybertruck egyszerűen leállt, miután kocsimosóban jártak vele

Egy TikTok-felhasználó arról számolt be, hogy a Tesla Cybertruck lerobbant egy autómosó látogatás után. Vajon milyen szerepet játszik ebben az autómosó?
2024-04-24 13:06:09

2024-04-24 13:05:55

Most kiderül, milyen állapotban van a magyar lakásállomány

Nemcsak a rezsiköltség, de a fenntarthatóság szempontjából is kulcsfontosságú, hogy a hazai lakásállomány milyen állapotban van. Gyakran szóba kerül, hogy globálisan az épületállomány és az építőipar felelős a globális szén-dioxid-kibocsátás közel 40 százalékáért, amit a lakásállomány energiahatékonysága is nagyban befolyásol. Hogy Magyarországon mennyire számít korszerűnek az állomány, illetve melyik korszakban épült a legtöbb lakás, azt az alábbiakban néztük meg.
2024-04-23 09:06:42

Kiderülhetett, milyen rakétával cselezte ki Izrael az iráni légvédelmet

Nemzetközi szakértők úgy vélik, hogy Irán igyekszik csökkenteni a múlt heti izraeli támadás jelentőségét azzal hogy egy egyszerű dróntámadásnak állították be az akciót Sokkal valószínűbb, hogy az egyik csúcsfegyverüket vetették be.
2024-04-22 14:08:11

Hogyan fogjunk neki a lakásvásárlásnak, mi az első lépés? Honnan tudom, hogy milyen ingatlan való nekem? Felújítandó vagy újépítésű? Milyen jogaim és kötelességeim vannak eladóként? Pénzügyi podcastunkban mindenre válaszoltunk.
2024-04-22 06:09:35

2024-04-22 06:08:33

Visszatér a rettegett benzinárstop?! Hajszálnyira vagyunk az autósok rémálmától

Élesedett a KSH régiós üzemanyagár-összehasonlító rendszere, ami alapján elmondható, hogy a benzin és a dízel esetében is jócskán a régiós középmezőny felett alakulnak a hazai árak. Nagy Márton már jelezte is, hogy a friss adatok ismeretében a jövő héten a kormány össze fog ülni és vizsgálni fogja a kérdést, hogy szükséges-e beavatkozni az üzemanyagpiacon. A nemzetgazdasági miniszter egyebek mellett az újbóli árbefagyasztást sem vetette el - adódik a kérdés, hogy ha valóban erre kerülne a sor, akkor az milyen formában valósulna meg? Hogyan lehet tanulni a múlt tapasztalataiból, milyen probémák...
2024-04-19 15:06:43

Úgysem fogja elhinni, hogy milyen olcsó ez a gyönyörű esküvői ruha

Mások így voltak ezzel.
2024-04-15 19:08:50

Hunyadi Donatella menyasszonyi ruhás képeket posztolt

Post Content
2024-04-15 13:09:44

Nem férnek el a szűk ruhában Gáspár Niki hatalmas mellei

Alig takar valamit a ruhája.
2024-04-14 21:08:16

Ön tudja, hogy ezek az országok milyen gyarmatok voltak?

Tesztelje velünk a tudását!
2024-04-14 09:08:33

Átlátszó, lyukas ruhában ment a tengerbe a szinte meztelen Khloé Kardashian - képek

Csak egy falatnyi bugyi takarja az intim részeit.
2024-04-08 21:09:22

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-23 11:30:09

Energetikai tanúsítvány

A lakás zöldkártyát, vagy más néven az ingatlan energetikai tanúsítványt évek óta kötelező elkészíteni minden ingatlanhoz. Ez azonban nagyon is hasznos dokumentum, mert laikusok számára is érthetően megmutatja, milyen az energetikai besorolása az ingatlannak, illetve bizonyítja, hogy az épület, vagy a lakás megfelel az elvártaknak. Link: https://www.energiatanusitvanyolcson.hu Tel: +36703758887 E-mail: [email protected]
2020-06-23 22:01:04

Fogszabályozás Centrum Budapest!

Jöjjön el budapesti rendelőnkbe és egy térítésmentes konzultáció keretében megtudhatja, hogy milyen fogszabályozó készülékre van szüksége. https://fogszabalyozascentrum.hu/

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:36

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   ftp   •   m   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   jazz   •   apróhirdetés   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   a genderideologiarol egyeztetett orban viktor es pinter sandor   •   north korea conducts weapon test   •   novembertol mar kivulrol lehet megmaszni egy new yorki i felhokarcolot   •   lose   •   pm shmyhal 6 million people threatened by mines in ukraine   •   Server.asp   •   japanban is 17 aldozata van a havazasnak   •   massziv rali utan sorra kapja a leminositeseket a tesla   •   ezt meg hogy sikerult osszehozni tevedesbol roman lett a magyar enekes   •   aggodhatnak az irodapiac szereploi merre tovabb innen   •   the great indian kitchen serving an unsavoury tale of sexism in home   •   karpati rebeka anyukammal mar nem tartom a kapcsolatot   •   17 of the most eye catching looks from the met gala   •   a nemzeti szinhaz hobo darabbal kapcsolodik a vadaszati kialltashoz   •   btorszlltsxviiikerte   •   ambassador some compromises found with polish side on border blockade   •   a teves musorvezetobol krimiszerzove valt richard osman lett az ev brit iroja   •   a tanarokat is megosztja az azonnali iskolabezaras   •   pitianer osszetgert akart kemkedni az izraeli vedelmi miniszter utan a takarito   •   what russians are being told about putins re election   •   megtamadtak a slovan bratislava jatekosait budapesten forrnak az indulatok a fradi bl meccse elott   •   mar ot koronavirusos kosaras van az eb selejtezore keszulo magyar valogatottnal   •   african nations condemn reports of racism against students at ukrainian border 2   •   idojaras agressziv hidegorveny vonul at az orszagon barmikor leszakadhat az eg a fronterzekenyeknek nehez napja napjuk lesz   •   ebbol meg baj lesz eljott a masok altal gepekkel vezerelheto emberek kora a koponyan beluli iranyitasrol ertekezett kover laszlo a parlamentben 2   •   nobel peace prize awarded to dmitry muratov and maria ressa   •   igazi fenykardot villantott a kozonsegnek a disney video   •   egy nepfoiskola alapitvanyanak adna ket ingatlant semjen zsolt 2   •   megmutatta a ferrari 448 pista mive fajulhat egy ovatlan gyorsitas video   •   ezt meg hogy sikerult osszehozni tevedesbol roman lett a magyar enekes 2   •   gain   •   hatterhatalmazva szavaztak le a kormanypartok a kilakoltatasi tilalom meghosszabbitasat 2   •   biden german shepherd has aggressive incident and sent back to delaware   •   csaladja bosszuhadjaratot sejt az rtl klub sztarjanak gyermekbantalmazasi ugye mogott 2   •   a brit felnottek felet mar beoltottak koronavirus ellen 2   •   maris gyengulhet az oltas hatasa megeri beadatni a harmadik adagot es ha igen kinek   •   amesz   •   pinter attila megfizethetetlenek azok a magyar focistak akik hasznunkra lehetnenek   •   az orok fiatalsag titka visszafordithato e az oregedes   •   governor cuomo admits to withholding nursing home deaths   •   megvert egy rendort es egy mentost is a szabolcsi bufe elott   •   egyperces csenddel emlekeztek a hirosimai atomtamadasra japanban   •   kabitoszer kereskedo bandara csaptak le   •   25 eve elveszett muholdat talaltak   •   kim kardashian es kanye west egyutt toltotte az estet   •   a sved kormanyfo a nato csatlakozasrol beszelt   •   eliteltek a slovan csapatbuszat megdobo ferfit   •   us sending airborne assets to help search for missing indonesian submarine   •   gyerekeket nevelnek fenntarthatosagra de a katatorveny kicsinalhatja oket   •   a svajci novartis is besegit a pfizer biontechnek a vakcinagyartasba