Felkészült rá? Közeleg a politikai reklámdömping: kiderült, mekkora dózisban kapjuk majd a hirdetéseket

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén döntött az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati műsoridő felosztásáról.
2024-05-09 21:06:19

2024-05-09 21:06:01

A délelőtti pihenés után rákapcsolt a forint

Napok óta igen csendes a forintpiac, szűk sávban folyt a kereskedés. Délben aztán erősödni kezdett a hazai fizetőszköz az euróval szemben: a 388 alá süllyedő kurzus azt jelenti, hogy két és fél hónapja nem volt ilyen erős a forint.
2024-05-09 14:07:09

Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Május 5-én megkezdte többnapos európai látogatását Hszi Csin-ping kínai elnök. Az előre bejelentett információk szerint a keleti nagyhatalom vezetője három országban fog tárgyalásokat folytatni. A diplomáciai körút első állomása Franciaország, ahol már tényleges nyilatkozatokat is eredményeztek a megbeszélések. Május 7-én Szerbiában tárgyal a keleti nagyhatalom delegációja, végül Május 8. és 10. között Magyarországon zárul az utazás.
2024-05-07 15:09:11

Szörényi Levente elárulta, melyik együttes dala hatott rá elemi erővel

Szörényi Levente csak ámult, amikor 1972-ben a Magyar Rádióban meghallotta.
2024-05-06 15:12:48

Szörényi Levente elárulta, melyik együttes dala hatott rá elemi erővel

Szörényi Levente csak ámult, amikor 1972-ben a Magyar Rádióban meghallotta.
2024-05-06 15:09:54

Kósa Lajos az Indexnek: Anyák napjára politikai demonstrációt nem szervezünk

A kormánypárti képviselő különösen abszurdnak nevezte a helyzetet.
2024-05-05 14:09:00

Kósa Lajos az Indexnek: Anyák napjára politikai demonstrációt nem szervezünk

A kormánypárti képviselő különösen abszurdnak nevezte a helyzetet.
2024-05-05 14:07:03

Családi képek, tüntetés, csörögefánk - így emlékeznek meg a politikusok az anyák napjáról

Virágok és stock fotók is feltűnnek, Rákay Philip pedig arról a Kovács Ákosról posztolt, aki szerint egyébként "a nők dolga a női princípiumot beteljesíteni, valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, anyának lenni."
2024-05-05 13:10:29

2024-05-05 13:10:03

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

Még a csapat egyik legrutinosabb játékosa, Sofron István is elsírta magát a szenzációs siker után.
2024-05-05 08:07:35

Betelt a pohár, tüntetést szerveznek a csalódott kéziszurkolók Veszprémben

A szervezők azt írták, hogy muszáj cselekedniük a BL-kudarc után.
2024-05-04 14:07:00

Magyar Péter egyik kampánynapját követte végig a Gulyáságyú Média forgatócsoportja. A politikai babérokra törő üzletember pedig elárulta, hogyan látja Budapest sorsát a június 9-ei választások után.
2024-05-03 18:05:52

2024-05-03 18:05:44

Ilyen értelemben is káros a nagy nyomás és az erőlködés

Az aranyér kialakulásának az egyik leggyakoribb oka a székrekedés. Ha nem mozgunk eleget, nem fogyasztunk elegendő folyadékot és rostszegényen táplálkozunk, hamarosan megtapasztalhatjuk a székrekedés mellett az aranyér kellemetlen tüneteit is.
2024-05-03 11:06:24

2024-05-03 11:05:57

X-Faktor: Gáspár Laci a bakija után szóvá tette Alee zöld haját

Nemrég nagy felháborodást keltett Gáspár Laci megemlékezése a nemrég elhunyt Kóbor Jánosról, mivel az X-Faktor adásában a Gyöngyhajú lány című dal közben véletlenül ?zöld hajú? lányról énekelt. Az eset után a kommentelők támadásba lendültek Gáspár Laci ellen, aki egy bibliai idézettel reagált az ellenséges hozzászólásokra. Ezután hazai zenészek álltak ki mellette, mint például Majka vagy Kocsis Tibor is, akik szerint bárkivel előfordulhat egy hasonló baki. Kapcsolódó Gáspár Laci bibliai idézetet posztolt, miután dalszöveget rontott az X-Faktorban Akár még arra is utalhatott ez...
2021-12-19 11:06:20

X-Faktor: így rappelt a győztes Alee a műsor válogatóján

A szombati X-Faktor idei szériáját a tizenhat éves Alee nyerte meg, akit ByeAlex mentorált. A többi mentor, azaz Csobot Adél, Gáspár Laci és Puskás Peti szerint a rapper az évad arca volt, aki négy produkciója közül az egyik során még ByeAlexszel is előadott egy számot. Kapcsolódó Alee: Azon vagyok, hogy elhiszem magamról, hogy jó vagyok A rapper nyerte az X-Faktor idei évadát. A műsort után az RTL Klub interjújában elmondta, hogy egyáltalán nem vette komolyan a jelentkezését, a válogatóra is egy óra alvás után érkezett. Ennek örömére előkerestük Alee, vagyis Balázs Alex ...
2021-12-19 11:06:25

Xavi kifakadt az Inter elleni meccs után: Felháborító, ami történt

Az Ajax 1964 novembere óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el.
2022-10-05 11:09:31

X-Faktor: Mihályfi Luca elárulta, mihez kezd a verseny után ? videó

Mihályfi Luca lett a 2022-es X-Faktor harmadik helyezettje, ám a fiatal lány nem bánkódik, hiszen rengeteget olyasmit tanult, amit a jövőben kamatoztathat majd, és továbbra is azt csinálja, ami a szenvedélye: az éneklést.
2022-11-21 10:09:03

2022-11-21 10:09:23

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

Szeretnél jövedelmet ilyen termékekből?

Ha keresed azt a lehetőséget, ami biztos bevételt hoz, és nincs ezer konkurenciája: akkor ezt mindenképp ismerd meg! https://tinyurl.com/y8jtphux
2020-06-20 16:41:42

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-20 16:41:43

Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre, Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, ajtócsere teljes körű kivitelezéssel. Szuper Gyorsan! Akár most! Ha megoldható hétvégén is! Helyszíni felmérés, szakszerű beépítés, egyedi megoldások. Ajtóbeépítés után kőműves javítási munkák elkészítése, hagyományos módon, helyszínen kevert habarccsal simított kivitelben. Szakmai tudásom, tapasztalatom és gyakorlatom a szilárd alap, amelyre építkezve ügyfeleim elégedettségét garantálom. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak. R...
2020-06-20 16:41:45

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:09

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:11

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:12

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:26

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:27

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:14:28

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:41

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 22:14:41

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 22:14:41

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:41

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 22:14:41

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   az ember akit tenyleg harry potternek hivnak most eladna a harry potter konyvet   •   proud boys leader enrique tarrio once a prolific police informer   •   50 000 tonna hidrogen lehet egy alban banya alatt es ez oriasi lokest adhat a foldnek   •   meghalt racz sandor istvan 56 os szabadsagharcos 4   •   from the siau scops owl to the cuban kite a global hunt aims to find 10 birds long feared extinct   •   social media is a lifeline for desperate indians and a threat for narendra modi   •   videki nagyvarosok bereljunk vagy inkabb lakast vegyunk egyetemista gyermekunknek   •   willi orban goljaval harcolt ki dontetlent az rb leipzig a wolfsburg otthonaban video   •   het eve nem volt ilyen magas az allamadossag   •   a new place to learn civics the workplace   •   szeptembertol allando kiallitassal jelentkezik a neprajzi muzeum a nyari honapokra ezert bezar 3   •   dontott az eu betiltjak a gazkazanokat mar a vegso datumot is megjeloltek   •   hatalmas valtozasok kezdodtek az egeszsegugyben   •   kiderult hogy a mesterseges intelligencia embersegesebb is tud lenni a betegekkel mint az orvosok   •   felfuggeszti a jobbik az ujpesti kepviselojenek parttagsagat 2   •   merkely az elso nap viszonylag kevesen akartak oltast de egyre tobben jelentkeznek   •   gigabizniszt buktatott le a nav halmokban allt a hamis nike es prada fotok 2   •   szlovakiaban az altalanos iskolakban betiltjak a mobiltelefonokat   •   video hihetetlen hibat vetett az orosz vadaszgep egesz varosreszek maradtak aram nelkul   •   Internal   •   koncertsorozatok   •   top 7 bemutatjuk magyar peter legnevetsegesebb elodeit   •   a depresszios betegek 27 at erintheti egy most azonositott altipus es ez fontosabb lehet mint gondolna   •   kďż˝tďż˝rďż   •   ott segitunk ahol tudunk friss nyertesunk mar a nyarra keszul a blikk nyeremenyevel   •   beperelte marilyn mansont nemi eroszak miatt a volt baratnoje   •   gazans reportedly drown after rush for aid drop in sea   •   serult turazo rekedt a matyas hegyi barlangban 2   •   danny trejo unnepel 55 eve jozan es tiszta vagyok es erre tenyleg barki kepes lehet   •   77 re emelkedett az indoneziai foldrenges halottainak szama tobb szaz sulyos serult van   •   egy orlandoi pincerno mentette meg szadista szuleitol az eheztetett fiut   •   tavozik a fopolgarmesteri hivataltol a munkatars aki megosztott egy varga judit memet 2   •   targyal a modellvaltasrol a pecsi tudomanyegyetem   •   mar biztos nem lesznek lezarasok husvetkor horvatorszagban   •   megszuntettek az eljarast a matolcsy gyongyi alairasgyujtesen kipattant balhe ugyeben 2   •   rengeteget kell fizetnie a starbucksnak egy volt vezetonek akit azert rugtak ki mert feher   •   baji balazs lassitott felvetelen mutatta meg hogyan rajtol egy vilagklasszis gatfuto   •   elarasztotta a szemet a tiszat pentek ota probaljak megtisztitani 2   •   aszodi attila tenyleg uzemelhetnek 2057 ig a paksi atomeromu meglevo blokkjai   •   korda gyorgy hazudik aki azt allitja mindig gyoz 2   •   oda a lelkesedes a jatekosok 75 szazalekat vesztette el a cyberpunk 2077 a steamen   •   video romma tort egy lakokocsit vontato auto az m3 ason 7   •   kutatas keszult arrol hogy mennyit teszunk felre nyugdijas eveinkre a biztositassal rendelkezok tobb mint fele bizik az ertekesito javaslataban   •   elbucsuztattak kriza akost orban viktor is ott volt 3   •   a rakosrendezoi mini dubajhoz csak hulladekbol 175 ezer kobmeternyit kell elpucolni 2   •   gazas al shifa hospital in ruins after two week israeli raid   •   legyoztek milak kristofot szabo szebasztian az orszagos bajnok 50 meter pillangon 2   •   biden amerika fogja megnyerni a jovot 2   •   beethoven zeneje vigaszt jelent ezekben a szornyu idokben   •   picit ijeszto kulseju a vilag elso katyuk ellen harcolo onvezeto jarganya 2