Meccs előtt tartóztatták le a Manchester City korábbi focistáját

A futballistának összesen nyolc gyereke van, de nem mindegyik után fizetett tartásdíjat.
2024-05-07 18:08:27

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Fontos elkerülő utat adtak át Sopronnál

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában 10,3 milliárd forintból valósult meg, és az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
2024-05-06 20:07:33

Bemutatta frissített stratégiáját az AutoWallis

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024-05-06 10:07:22

Az év gólját rúgta a kieső csapat... szurkolója - videó

Az borítékolható volt, hogy botrányos lesz a Birmingham City idényének zárása, de arra kevesen számítottak, ami végül történt.
2024-05-05 15:08:08

Itt vannak a részletek: így készül a NATO az oroszok elleni háborúra

Oroszország visszautasította a NATO azon minapi vádját, miszerint Oroszország hibrid támadásokat indít a szövetség tagországai ellen.
2024-05-04 16:09:16

Az amerikai külügyér szerint elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izraeli offenzíva

A harcok miatt másfél millióan zsúfolódnak össze a városban.
2024-05-04 11:08:39

Az amerikai külügyér szerint elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izraeli offenzíva

A harcok miatt másfél millióan zsúfolódnak össze a városban.
2024-05-04 11:07:00

Fear and prayers in Sudan city under siege

Post Content
2024-05-04 05:06:42

Nem tetszett Putyinnak a Wikipédia, csináltak helyette egy saját változatot

Szerintük megbízhatatlan és részrehajló.
2024-04-30 21:08:52

Nem tetszett Putyinnak a Wikipédia, csináltak helyette egy saját változatot

Szerintük megbízhatatlan és részrehajló.
2024-04-30 21:06:32

Man City's Erling Haaland becomes character in Clash of Clans

An animated version of the Manchester City footballer will become the Barbarian King in the game.
2024-04-30 15:08:37

Megjósolta Moszkva, szerintük milyen jövő vár Zelenszkijre

2024-04-30 15:07:21

Elfoglalták a Columbia Egyetem egyik ikonikus épületét a palesztinbarát diáktüntetők 

A demonstrálók az egyetem ultimátumára válaszul még hevesebb akciókat ígértek.
2024-04-30 11:13:45

Elfoglalták a Columbia Egyetem egyik ikonikus épületét a palesztinbarát diáktüntetők 

A demonstrálók az egyetem ultimátumára válaszul még hevesebb akciókat ígértek.
2024-04-30 11:12:59

Itt van Oroszország feltétele a békéhez!

Mutatjuk!
2024-04-27 16:07:55

Xi Jinping brought Hong Kong to heel. Now he's back in a city transformed

Post Content
2022-06-30 18:07:53

Xi Jinping in Hong Kong: Tight security as city marks 25 years of handover

China's leader Xi Jinping is visiting in his first trip outside the mainland since the start of the pandemic.
2022-07-01 06:09:27

Xi crushed Hong Kong's opposition. Now he claims China handover marked 'beginning of true democracy'

? Analysis: Xi Jinping brought Hong Kong to heel. Now he's back in a city transformed
2022-07-01 08:06:19

Xi Jinping crushed Hong Kong's opposition. Now he claims handover to China marked 'beginning of true democracy'

Chinese leader Xi Jinping on Friday claimed "true democracy" began in Hong Kong 25 years ago when China assumed control, as he marked a symbolic anniversary for the city transformed by his political crackdown.
2022-07-01 09:07:15

Xi'an shuts back down as China finds first cases of new Omicron subvariant

China's northwestern city of Xi'an, home to 13 million people, was partially shut down on Wednesday after it reported the country's first outbreak of a highly transmissible new Omicron subvariant that is fast dominating the United States and Europe.
2022-07-06 09:06:33

2022-07-06 18:07:30

XIV. Lajos korabeli hajóroncsokat találtak a francia partoknál

XIV. Lajos (1638-1715) francia király idején elsüllyedt hajóroncsokat azonosítottak Franciaország északnyugati partvidéke mentén. A francia kulturális minisztérium pénteki közleménye szerint a normandiai partoknál, Saint-Vaast-la-Hougue térségében felfedezett három hajó a francia király flottájához tartozott és az Anglia elleni La Hougue-i csatában süllyedt el 1692 májusában.
2022-08-27 16:09:12

Xavi kifakadt az Inter elleni meccs után: Felháborító, ami történt

Az Ajax 1964 novembere óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el.
2022-10-05 11:09:31

Xabi Alonso: Lenyűgöző a Puskás Aréna

A Leverkusen edzője szerint csapatának nagyon koncentrálnia kell a Fradi elleni El-visszavágón.
2023-03-15 22:40:18

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Xi Urges Financial Institutions to Move to New Flagship City

Post Content
2023-05-11 06:08:35

An 'ugly and abysmal' display - how much pressure is Lampard under?

Chief football writer Phil McNulty analyses how much pressure Chelsea boss Frank Lampard is under after defeat by Manchester City.
2021-01-03 23:05:58

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-20 16:41:45

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Akciós műanyag ablakcsere Monor

Akciós műanyag ablakcsere Monor +36 70 772 9371 Zsola Ablak. http://ablakcseremonor.uw.hu/ Műanyag ablak szerelés jótállással, összeszokott csapat segítségével. 1. Nyílászáró csere meglévő nyílásba. 2. Ablakcsere a tok bontásával. 3. Ablakcsere régi tokba való beépítéssel. Megfizethető műanyag ablakcsere, kiszerelés, berakás city területén akár 1 nap alatt, országosan is, szavatolva a kiváló minőségű munkát: gyorsaság, precizitás, sok éves múlt a szakmában +36 70 772 9371 Becze Krisztián.
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   N   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   tuz utott ki egy torokorszagi szorakozohelyen huszonot ember meghalt   •   downloads   •   transgender pakistanis find solace in a church of their own   •   oktober meg sosem volt ilyen meleg europaban   •   zold utat kapott a noi kezilabda europa bajnoksag   •   magabiztosan nyerte otthon az orokrangadot a ferencvaros   •   vadat emeltek a katalizatorbanda ellen   •   hol vehet bankot az otp csanyi sandor elarult egy fontos reszletet   •   covid 19 why the us hasnt hit vaccine targets so far   •   florence price forgotten work by pioneering composer rediscovered   •   xenotransplantation are pigs the future of organ transplants   •   svajcban engedelyeztek az azonos nemuek hazassagat   •   az olasz maffianak aranyat er a jarvany   •   felmillio forint erteku emlekermet bocsat ki a magyar nemzeti bank   •   ebbe a ferfiba szerelmes gelencser timea a szepseg kivetelt tett kozos videot posztolt parjaval   •   ongyilkos merenylo robbantotta fel magat egy szomaliai hotelnel sokan meghaltak   •   egyre csunyabb a hozamemelkedes de nincs panik magyarorszaggal kapcsolatban   •   videoval tert vissza a twitterre trump es elismerte a vereseget 2   •   czutor zoltan el akarta titkolni a felesegenek irt dalt ha zsani nem gyozi meg minden maskepp alakul   •   3000 eves felfedezes kerult elo izraelbol 2   •   soha nem lesz olyan a vilag mint 2020 elott igy maradt velunk a covid negy ev utan is   •   ezek a macskak lazaba vagtak magukat a partin   •   emelkedessel probalkozik a magyar tozsde 9   •   trump posts video of truck showing hog tied biden   •   gyi12i12i12i12i12i12 i12gyszerek   •   takarítómunka   •   man rescues 2 yr old found walking alone at night   •   afacsokkentes lakasfelujitasi program orvosi beremeles es a 13 havi nyugdij visszaepitese   •   kiterjesztenek az iran elleni szankciokat az unios tagorszagok itt vannak az otletek   •   nezd csak jon meg egy pokember   •   south korean diplomat in iran over seized ship frozen funds   •   tolvai reni es kallay saunders andras 11 ev utan szakitottak   •   a moszkvai voros teren lehet az ujabb mike tyson roy jones jr csata   •   kim jong un talks up north koreas nuclear threat after latest missile tests   •   pal denes baratnojenek 39 fokos laza volt a virus miatt nyolc napig korhazban kezeltek   •   veszelyes fakivagas budapesten httpfakivagasbudapes thuponthu 4   •   tizmilliardos beruhazasban vesz reszt godon meszaros lorinc cege   •   elatkozott panelhaz csepelen megszolalt a kisfiu rokona es a hazban lako szemtanu is 2   •   xi and biden exchange warnings on taiwan   •   what to expect from fridays jobs report   •   ket ember meghalt a memphisben kitort lovoldozesben   •   letartoztattak egy fegyveres ferfit akinel hamisitott belepo volt biden beiktatasara 2   •   nezni is felelmetes kis hijan hatalmas baleset tortent hajduszoboszlonal videon ahogy az eber sofor meguszta 2   •   elhagyja a hooliganst a zenekar basszusgitarosa friss klippel bucsuztatjak a banda tagjai 2   •   8eurocomponentoption comsvmapenoptioncomj anews   •   teljesse valt a soros gyorgy altal szponzoralt gyurcsany lista   •   csucstechnologias nitrogenuzemet adtak at szekesfehervaron   •   ukrajna mellett ket allamnak is hatalmas segelycsomagot hagyott jova az amerikai kepviselohaz   •   uj koronavirus varianst talaltak japanban 3   •   please forgive me us tourist returns block of stolen roman marble