Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar, írja a Kiderül. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen, főként a Dunántúlon, megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A HungaroMet az alábbi vármegyékre adott ki figyelmeztetést zivatarok miatt: met.hu The post Zivatarokra figyelmeztetnek négy vármegyében first appeared on 24.hu.
2024-05-06 07:07:03

Többen is HIV-vel fertőződtek meg a vámpírterápia miatt

Az úgynevezett vámpírterápia veszélyeire hívta fel a figyelmet egy nemrégiben megjelent jelentés, amely szerint többen is HIV-vel fertőződtek meg a kozmetikai kezelések során.
2024-04-30 18:06:21

2024-04-30 18:06:03

Ferenc pápa történelmet ír: részt vesz a G7 csúcstalálkozóján

Az egyházi vezető a mesterséges intelligencia veszélyeire hívja fel a figyelmet.
2024-04-26 19:09:08

Ferenc pápa történelmet ír: részt vesz a G7 csúcstalálkozóján

Az egyházi vezető a mesterséges intelligencia veszélyeire hívja fel a figyelmet.
2024-04-26 19:06:34

Atomjaira szedte az Európai Bizottság a kormány gazdaságpolitikáját, borulási kockázatokra figyelmeztetnek

Számos sebezhetőséget azonosított az Európai Bizottság a magyar makrogazdasági kilátásairól szóló részletes elemzésében. Kockázatosnak látják a még mindig meglévő árnyomást, a jelentős külső és kormányzati finanszírozási igényeket, valamint a kínai beszállítói láncok miatti geopolitikai helyzet esetleges kedvezőtlen változását. Az új egyensúlytalansági jelentésében az uniós végrehajtó testület óva inti a kormányt attól, hogy visszatérjen a magasnyomású gazdaságpolitikához, valamint felróják, hogy a monetáris transzmissziót is akadályozták a kabinet korábbi döntései.
2024-04-23 18:06:34

Több megyében is zivatarokra figyelmeztetnek, az Alpokalján még havazhat is

Késő délutántól és estétől egyre több helyen várható eső, illetve zápor.
2024-04-23 06:08:32

Több megyében is zivatarokra figyelmeztetnek, az Alpokalján még havazhat is

Késő délutántól és estétől egyre több helyen várható eső, illetve zápor.
2024-04-23 06:08:11

Belélegezzük, lenyeljük: súlyos betegségeket okoz ez az anyag

Szakértők figyelmeztetnek, nagy a baj.
2024-04-22 18:10:21

Belélegezzük, lenyeljük: súlyos betegségeket okoz ez az anyag

Szakértők figyelmeztetnek, nagy a baj.
2024-04-22 18:07:54

Láthatatlan veszélyre figyelmeztetnek, a sokmilliós városok szép lassan elsüllyednek

Kína nagyvárosainak közel felében "közepes vagy súlyos" mértékben süllyed a föld, ami emberek millióit teszi ki az árvízveszélynek, különösen, mivel a tengerszint is emelkedik - derül ki egy pénteken közzétett, műholdas adatokból készült tanulmányból.
2024-04-19 18:06:57

Az olajár emelkedésére figyelmeztetnek az elemzők

Az elemzők szerint az olajárak emelkedésére lehet számítani hétfőn, de a további áremelkedés nagyban fog függeni Izrael és a Nyugat válaszintézkedéseitől, miközben geopolitikai feszültségek és a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások bizonytalansága is hatással lesznek az árakra.
2024-04-14 17:06:35

Magatartási kódexet írtak alá az EP-választásokra

Az Európai Parlamentben képviselettel rendelkező pártok szinte mindegyike, 14 politikai erő írta alá a 2024-es választások magatartási kódexét Brüsszelben. Mindez akkor történik, amikor az EP hírnevét alaposan megtépázta például a Katargate, vagy a nemrégiben lebuktatott orosz befolyásolási hálózat, s amikor az EP folyamatosan a választásokba történő külső beavatkozások veszélyeire figyelmeztet.
2024-04-09 17:12:53

Lehúzta a magyar növekedési kilátásokat a hitelminősítő, több kockázat miatt figyelmeztetnek

Az S&P Global legfrissebb jelentése szerint a feltörekvő piacok (EM) 2024-es gazdasági kilátásai 2023 vége óta kismértékben javultak, elsősorban a rugalmas globális növekedésnek - különösen az Egyesült Államokban - és a lazuló pénzügyi feltételeknek köszönhetően. A feltörekvő országok kihívásai megmaradtak, például a magas kamatlábak késleltetett hatásai, valamint a külpiacaik szenvedése. Magyarország esetében jelentősen rontott a GDP-növekedési előrejelzésén a hitelminősítő, alig 2 százalék feletti bővülést várnak csak.
2024-04-09 13:07:28

Visszaütött az áprilisi nyár: tűzveszélyre figyelmeztetnek

Immár négy magyarországi megyében lépett életbe tűzgyújtási tilalom a meleg, csapadékmentes időjárás miatt.
2024-04-09 12:07:58

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a Kelemen-havasokban

A hegyimentők óvatosságra intik a túrázókat.
2024-04-08 16:10:28

Sivatagi porra figyelmeztetnek a meteorológusok

2024-03-30 11:08:27

Varázsgomba nőtt egy férfi ereiben

Egy új esettanulmány szerint azt követően került kórházba egy férfi, hogy varázsgombából készített ?teát? injekciózott magába ? írja az IFLScience. A gomba a beadást követően növekedni kezdett ereiben. A 30 éves páceins opioidfüggőségét és depresszióját próbálta meg kezelni, a beteget családja hozta be a kórházba, miután felfedezték rossz állapotát. A rokonok elmondták, hogy a férfi a közelmúltban hagyta abba a bipoláris zavarára felírt gyógyszer szedését, ezt követően súlyos érzelmi ingadozások alakultak ki nála. Ekkor kezdett el érdeklődni az LSD, illetve a bizonyos gombafajokban fellelhető...
2021-01-13 17:06:40

A fajok tömeges kihalására figyelmeztetnek a világ legnagyobb tudósai

A bolygó sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogyan azt a legtöbben gondoljuk ? mondják.
2021-01-13 19:06:05

A fajok tömeges kihalására figyelmeztetnek a világ legnagyobb tudósai

A bolygó sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogyan azt a legtöbben gondoljuk ? mondják.
2021-01-13 19:06:06

Az ország egyik felén havazásra, a másikon erős szélre figyelmeztetnek

A hózáporokat a Dunántúlon akár dörgés is kísérheti.
2021-01-14 06:06:18

Az ország egyik felén havazásra, a másikon erős szélre figyelmeztetnek

A hózáporokat a Dunántúlon akár dörgés is kísérheti.
2021-01-14 06:06:18

Talán nem érdemes beoltani a legidősebb súlyos betegeket, figyelmeztetnek a norvégok

Már az oltás enyhe mellékhatásai is halálosak lehetnek a számukra. Az országban 23-an haltak meg röviddel az oltás beadása után, többnyire olyanok, akik nagyon idősek és nagyon rossz egészségügyi állapotban voltak.
2021-01-15 14:06:04

2021-01-15 14:06:05

2021-01-15 18:06:19

A rovarok 1-2 százaléka tűnhet el a Földről ? évente

A rovarok nagyjából 1-2 százaléka eltűnhet évente a Föld színéről az éghajlatváltozás, a növényvédő szerek, a fényszennyezés, a betolakodó fajok és a változó mezőgazdasági, valamint földhasználati gyakorlatok miatt - figyelmeztetnek kutatók.
2021-01-16 08:06:00

Megjöttek a nagy fagyok, beindult a kátyúszezon

Figyelmeztetnek a független biztosítási alkuszok.
2021-01-18 11:05:55

Ismét kitört az Etna

A hatóságok vulkáni hamura figyelmeztetnek Cataniában.
2021-01-19 17:05:58

Ismét kitört az Etna

A hatóságok vulkáni hamura figyelmeztetnek Cataniában.
2021-01-19 19:06:18

Hét megyében figyelmeztetnek ónos esőre a meteorológusok

Északkeleten havazni fog, akár 8 centiméternyi is hullhat.
2021-01-19 21:05:57

Akár 12 fok is lehet ma, egy megyében mégis havazásra figyelmeztetnek

Szabolcs-Szatmár-Beregbe akár 8 centiméternyi friss hó is hullhat.
2021-01-20 07:07:10

Csúszós utakra és erős szélre figyelmeztetnek

Egyes területeken akár 80 km/h-s széllökések is lehetnek.
2021-01-21 08:06:02

Jóval ellenállóbb az indiai köles a klímaváltozással szemben, mint a búza

Alulértékeljük a kölest, holott kevesebb vízre van szükség a termesztéséhez, ellenállóbb a szárazsággal szemben, és a tápanyagtartalma szempontjából is kiemelkedő ? figyelmeztetnek tudósok.
2021-01-22 17:06:03

2021-01-22 17:06:09

Figyelmeztetnek a britek: az új vírusmutáció halálosabb lehet az eddiginél

Az új kockázatról Bors Johnson miniszterelnök számolt be.
2021-01-22 20:06:05

Figyelmeztetnek a britek: az új vírusmutáció halálosabb lehet az eddiginél

Az új kockázatról Bors Johnson miniszterelnök számolt be.
2021-01-22 20:06:06

Van, ahol 20 centis hó is eshet hétfőn, viharos szélre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Hófúvás miatt nem kell annyira aggódni, jó eséllyel tapadós hó esik majd.
2021-01-25 06:06:57

2021-01-25 06:07:01

Van, ahol 20 centis hó is eshet hétfőn, viharos szélre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Hófúvás miatt nem kell annyira aggódni, jó eséllyel tapadós hó esik majd.
2021-01-25 06:07:01

Egy Windows-parancs kiadása utat nyithat egy veszélyes vírusnak

Kiberkutatók arra figyelmeztetnek, hogy egy népszerű Windows paranccsal nem csak felhasználói információk válnak lekérhetővé, hanem egyúttal egy veszélyes trójai is rákerülhet a számítógépre.
2021-01-29 08:05:55

2021-01-29 08:05:56

Egy Windows-parancs kiadása utat nyithat egy veszélyes vírusnak

Kiberkutatók arra figyelmeztetnek, hogy egy népszerű Windows-paranccsal nem csak felhasználói információk válnak lekérhetővé, hanem egyúttal egy veszélyes trójai is rákerülhet a számítógépre.
2021-01-29 09:06:01

2021-01-29 09:06:03

Ónos eső miatt adtak ki narancssárga figyelmeztetést

Havazás veszélyére is figyelmeztetnek a meteorológusok.
2021-01-31 13:06:06

Ónos eső miatt adtak ki narancssárga figyelmeztetést

Havazás veszélyére is figyelmeztetnek a meteorológusok.
2021-01-31 13:06:07

Nyári olimpia Lappföldön? Egyelőre csak vicces videóval figyelmeztetnek a finnek

?Na hagyja, hogy ez itt megtörténjen? ? írja a lappföldi kisváros önkormányzati felhívása a 2032-es nyári olimpia kapcsán.
2021-01-31 18:05:54

2021-01-31 18:06:00

A légszennyezettség veszélyeire figyelmeztet a tisztifőorvos

Putnokon veszélyesnek, Kazincbarcikán, Sajószentpéteren, Salgótarjánban egészségtelennek minősítették a levegőt.
2021-02-02 21:06:05

Egy éve halt meg az orvos, aki figyelmeztetett a koronavírusra

A koronavírus-járvány eredeti gócpontjának számító Vuhan lakosai arra az egy évvel ezelőtt elhunyt orvosra emlékeznek, aki először kongatta meg a vészharangot a fertőzés veszélyeire figyelmeztetve még azelőtt, hogy a hatóságok beismerték volna a vírus létezését, írja a Reuters. Li Wenliang, az egyik helyi kórház szemésze már a járvány nagyon korai szakaszában felhívta a figyelmet a vírusra, de a rendőrség elhallgattatta őt, amiért pletykákat terjeszt. A 24 éves férfi február 6-án hunyt el a vírus szövődményeiben, ami óriási visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon. Néhány nappal később Zh...
2021-02-06 15:05:41

Furcsa reklámfilmekkel sértették meg a közjegyzők az ügyvédeket

Azonnali hatállyal szerződést bontott a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) egy médiacéggel, mert januárban több televíziós csatornán újra adásba kerültek azok a ? közjegyzőkről szóló ? reklámfilmek, amelyeket a kamara korábban letiltott. A 24.hu információja szerint a reklámfilmek tartalma miatt a Magyar Ügyvédi Kamara 2019-ben egyszer már reklamált a közjegyzők országos szervezeténél. Tóth Ádám, a MOKK elnöke akkor személyesen ment el az ügyvédi kamara elnökségi ülésére, hogy elsimítsa az ügyet. Tóth akkor ígéretet tett arra, hogy leveteti a műsorról az ügyvédeket sértő hirdetéseket. A...
2021-02-08 15:05:41

Ónos esőre, havazásra adtak ki figyelmeztetéseket több megyére

Az északkeleti határ közelében helyenként akár 5-10 centiméter, lokálisan akár 10 centiméternél is vastagabb hóréteg alakulhat ki.
2021-02-08 23:06:05

Zivatarra, havazásra, ónos esőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Mozgalmas lesz a keddi időjárás.
2021-02-09 08:06:04

Zivatarra, havazásra, ónos esőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Mozgalmas lesz a keddi időjárás.
2021-02-09 08:06:05

Rájöttek a kutatók, hogyan lehet átverni a kamuvideókat kiszűrő programokat

A Kaliforniai Egyetem tudósai arra figyelmeztetnek: még a legjobb, a deepfake videók kiszűrésére fejlesztett mesterséges intelligenciát is át lehet verni egy újfajta trükkel.
2021-02-10 12:06:09

2021-02-10 12:06:10

Ónos esőre, zivatarra, hófúvásra, széllökésre figyelmeztetnek a meteorológusok

Csütörtök estig az ország nagyobb részén 1-7 centiméteres hó eshet.
2021-02-10 21:06:10

Extrém hidegre figyelmeztet a Meteorológiai Szolgálat

Pénteken az ország döntő részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Ugyanakkor a nap első felében a keleti megyékben az addig borult tájakon is lassanként csökken a felhőzet, így ott ezt követően felhőátvonulások várhatóak ? írta meg a Kiderül. Főként a Dunától keletre néhol gyenge havazás, jelentéktelen hózápor előfordulhat. Az északias szél többfelé megélénkül, a középső és az északkeleti térségben helyenként meg is erősödik. Elsősorban északkeleten várható még több helyen hófúvás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -8 fok között várható. Késő estére -6 és -15 fok közé csökk...
2021-02-12 07:05:44

Extrém hidegre figyelmeztetnek a fél országban

Extrém hideg miatt a fél országra figyelmeztetéseket adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat, írja az MTI. Veszélyjelzésük szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére, ahol mínusz 20 Celsius-foknál is hidegebb lehet, másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Budapesten, Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, azaz ott mínusz 15 fok alatti értékekre is készülni kell. Azt írták: késő estétől ismét gyorsan fog hűlni a levegő. Szombat hajnalra keleten a szélcsendes, hóval fedett, derült...
2021-02-12 19:05:41

A nap legfontosabb hírei ? 2021.02.12.

625 fővel csökkent az aktív fertőzöttek száma. Müller: Magyarországon is közösségi terjedésnek indult a koronavírus brit mutációja.  Erős immunválasz jelentkezik a Pfizer vakcinájával az új vírusmutációkra is.  Budapesten kezdték el az oltást az orosz vakcinával.  Az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálja a CureVac vakcinát.  Extrém hidegre figyelmeztetnek a fél országban. Bodolai: Nekem össze volt készítve egy repülőgép, hogy ha valami gond van, el tudjak menni Bécsbe.  The post A nap legfontosabb hírei - 2021.02.12. first appeared on 24.hu.
2021-02-12 21:05:45

Kisfilmben veszi el a kedvünket az online ismerkedéstől a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Az intézet a túlzott bizalom veszélyeire hívja fel a figyelmet Valentin-nap alkalmából.
2021-02-13 22:06:06

Kisfilmben veszi el a kedvünket az online ismerkedéstől a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Az intézet a túlzott bizalom veszélyeire hívja fel a figyelmet Valentin-nap alkalmából.
2021-02-13 22:06:08

Enyül a fagy szorítása: már "csak" mínusz 15 fokra figyelmeztetnek

A mínuszok mellett északkeleten havazásra, oszágszerte több helyen is élénk, néhol viharossá fokozódó északi szélre számíthatnunk.
2021-02-14 07:05:59

Ne csapja be a napsütés, fagypont körül lesz a hőmérséklet vasárnap

Az erős szél miatt jóval hidegebbnek érezhetjük az időjárást - figyelmeztetnek a meteorológusok.
2021-02-14 09:05:55

Ne csapja be a napsütés, fagypont körül lesz a hőmérséklet vasárnap

Az erős szél miatt jóval hidegebbnek érezhetjük az időjárást - figyelmeztetnek a meteorológusok.
2021-02-14 09:05:55

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   rozsa sandor   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   bocsanatkero levellel kuldte vissza az ellopott okori marvanydarabot az amerikai no romaba   •   lecsuktak szettepte a drogpokol megis vilagsztar lett 59 eves robert downey jr ezt a fickot unnepeltuk az oscar galan 2   •   a szerb ugyeszseg szerint nincs bizonyitek arra hogy az embercsempeszeket a talibok iranyitjak a szerb magyar hataron   •   265 eve elkobzott tengereszeknek irt szerelmes leveleket bontottak fel   •   holttestet talaltak budapesten a hev sinek mellett 2   •   elkeszult a budavari palota elso helyreallitott epuletresze   •   jarvany a kobon sokkal tobb aldozat van oroszorszagban mint amit eddig mondtak   •   ev vegeig meg is duplazodhat egyes epitoanyagok ara ha nem talalunk ki valamit   •   vegso leszamolasba kezdett oroszorszag megindultak legmodernebb hiperszonikus fegyverei   •   szinte orok eletu akkumulatort iger a catl amely 15 millio kilometert bir   •   suarez 90 percben lott goljaval nyert az atletico video   •   izraeli katonak serultek meg a libanoni hatarnal   •   muller cecilia nincs dublorom en kaptam az oltast 2   •   vigyazzon mert gyasznap lehet a black fridaybol   •   allampolgaroknak   •   nem lesz forditott rajtracs de igy is atalakulhat az f1 lebonyolitasa   •   lebuktak barcson kaptak el egy part brutal mennyisegu ecstasy t hoztak magyarorszagra   •   ime a vilag egyik legveszelyesebb hala amely ugy nez ki mint egy algas kodarab 2   •   north and south korea have phone call after months   •   lehetosegek 21   •   nem viselte el a szakitast ezert landzsaval tamadt volt baratnoje rokonara   •   covid 19 vaccines whats happening to unused jabs   •   us actress piper laurie star of the hustler and carrie dies at 91   •   felmeres no az oltasi hajlandosag magyarorszagon   •   megugrott a legnagyobb orosz bank nyeresege   •   emelkedessel kezdi a napot a bux 2   •   a csoro pedro pascalt szo szerint az ehezestol mentette meg az american horror story sztarja   •   az elnok kapta meg az elso oltast indoneziaban   •   megmutottek szephalmi juliskat   •   facebook in australia what happened after news was blocked   •   meghaladta a 100 milliot az igazolt koronavirus fertozottek szama a vilagban   •   az erdekelt hogy a stasi ugynok fejeben legyunk 2   •   pragmatic governor laschet elected to lead merkels party   •   áldozatok   •   ambulance stolen in bradford county recovered   •   tobb mint ketmillioan haltak meg koronavirus miatt   •   bodrogi gyula elarulta jart a tulvilagon en jartam odaat de merkely professzor visszahozott   •   ime kim dzsongun megoldasa a szuletesszam emelesere nezzek hogy beszelt a nokkel ezt nem kene meghonositani itthon video   •   kekes lilas targyat lattak az egen hawaiin egyelore nem tudni mi volt az 2   •   gaspar gyozo az europai parlamentben jart narancssarga nyakkendot huzott fotok   •   meztelenul tombolt egy no a chilei repuloteren foto   •   tizenket milliardbol epul meg az uj nemzeti biztonsagi laboratorium   •   worlds top oil trader will stop buying russian crude   •   de bruynet megis megmutottek ketseges az eb szereplese 2   •   porgos volt a julius ezekbe az ingatlanokba koltoztek a cegek a mult honapban   •   a survivor gyoztese iliasz is ringbe szall az alommeloban video   •   3 millio forintot adott egy lakas sose latott berendezeseert 120 millionyi kincset talalt   •   az edzolany gyonyoru teste mindenkit megbabonaz fotok   •   nem arul tobb fagyit a ben jerrys a megszallt palesztin teruleteken 2   •   hamarosan betiltjak a dohanyzast az egyesult kiralysagban aki 2008 utan szuletett az mar nem vasarolhat