Közel negyedével nőtt az OTP profitja

Ma hajnalban közzétette a legfrissebb, idei első negyedévre vonatkozó számait az OTP. A bankcsoport részben a szlovén és az üzbég akvizíciónak köszönhetően jelentősen növelte hitel- és betétállományát, bevételét és profitját. Részletesebb elemzéssel később jelentkezünk.
2024-05-10 04:06:09

Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

Ötödével nőtt a Budapest Airport utasforgalma tavaly - Még mindig nem érte el a Covid előtti szintet

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma tavaly 20 százalékkal, 14,6 millióra nőtt, így az év végére elérte a 2019-es rekordév 91 százalékát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adataiból.
2024-04-29 21:06:38

Nagyot nőtt a Gloster 2023-ban

A Gloster korrigált nettó árbevétele 75 százalékkal, 10,3 milliárd forintra, ezen belül a külföldi értékesítésből származó bevétel pedig 130 százalékkal, 4,6 milliárd forintra nőtt 2023-ban. Az előző évhez képest a korrigált EBITDA 29 százalékos bővülést mutat, 976 millió forintot érve el - derült ki a vállalat 2023-as jelentéséből.
2024-04-23 13:06:48

Majdnem hatszorosára nőtt egy év alatt a Fülöp-szigeteki vendégmunkások száma

Az ukránoké pedig jelentősen csökkent. A régióból ma már inkább Nyugat-Európában próbálnak szerencsét.
2024-04-15 20:09:48

Majdnem hatszorosára nőtt egy év alatt a fülöp-szigeteki vendégmunkások száma

Az ukránoké pedig jelentősen csökkent. A régióból ma már inkább Nyugat-Európában próbálnak szerencsét.
2024-04-15 18:10:52

Szívmelengető fotó: ekkorát nőtt Vasvári Vivien kisfia

Családi nyaralásra utazott Horvátországba férjével és gyerekeivel Vasvári Vivien. A modell-influenszer most megmutatta követőinek, mekkorát nőtt immár hét hónapos kisfia, Colin.
2024-04-14 22:06:06

2024-04-14 22:05:54

Nőtt Kína devizatartaléka

Márciusban, az amerikai dollár erősödése ellenére is nőttek Kína devizatartalékai, amelyek a világ legnagyobbjai közé tartoznak, elérve a 3,246 milliárd dollárt. Az ország aranytartalékának értéke is jelentősen emelkedett.
2024-04-07 11:06:27

Patai Anna megmutatta, mekkorát nőtt a babapocakja

Post Content
2024-04-06 15:09:42

Hatalmasat nőtt Svájc népessége

Svájcban az elmúlt hatvan év leggyorsabb ütemű népességnövekedését mérték tavaly, a növekedés több mint harmadát az ukrán menekültek bevándorlása okozta - jelentette csütörtökön a svájci statisztikai hivatal előzetes adatokra hivatkozva.
2024-04-04 19:07:45

Zártkertek tulajdonosai, reszkessetek! Háromszorosára nőtt a földvédelmi járulék

Háromszorosára nőtt a járulék, több százezer forintot is fizethet a tulajdonos.
2024-04-01 15:08:50

Megjött a nap legfontosabb adata: nőtt az infláció Amerikában

A várakozásoknak megfelelően nőtt az infláció februárban Amerikában - írja a CNBC.
2024-03-29 14:06:46

Támadnak a légúti fertőzések: nőtt a betegek száma

Megjelentek a légúti fertőzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ oldalán. Ezek szerint a 12. héten nőtt az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest, de influenza szerű tünetekkel kevesebben keresték fel az orvosukat.
2024-03-28 10:07:40

115-re nőtt a pénteki orosz terrortámadás áldozatainak száma

Szombat reggel 60 áldozatról lehetett tudni.
2024-03-23 12:09:25

93-ra nőtt a pénteki orosz terrortámadás áldozatainak száma

Szombat reggel 60 áldozatról lehetett tudni.
2024-03-23 10:10:20

93-ra nőtt a pénteki orosz terrortámadás áldozatainak száma

Szombat reggel 60 áldozatról lehetett tudni.
2024-03-23 10:09:57

Nem csoda, hogy nálunk nőtt legjobban az élelmiszerek ára

Máhr Andrással, a MOSZ főtikárhelyettesével beszélgetett a HVG az agrárium esélyeiről.
2024-03-20 14:12:31

Nagyot nőtt tavaly a Debrecenben üzemet építő kínai akkumulátorgyártó, a CATL

Nagyot nőtt tavaly a CATL bevétele és profitja, a Debrecenben is üzemet építő kínai akkumulátorgyártó tavaly is az első helyen az elektromos járműbe szerelhető akkumulátorok nemzetközi piacán.
2024-03-18 19:09:26

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:33

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Szoros meccsen dőlt el, de nem jutott döntőbe a Veszprém

Az utolsó pillanatig sem lehetett tudni, vajon a THW Kiel, vagy pedig a Telekom Veszprém játszhat-e majd a Barca ellen a 2019?2020-as férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.
2020-12-28 22:05:57

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

A Barcelona cserekapusa ott folytatta bravúrjait, ahol egy hete abbahagyta - videó

Már két csapatnak is megvan a 9000 gól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája történetében.
2020-11-26 22:05:51

Egy 28 éves férfi fejezhette le a kaposvári kutyamenhely kecskéjét

Szerdán hajnalban ölték meg a kecskét brutálisan, a rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak az állatkínzással.
2020-11-16 08:06:31

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:11

Az M1-esen gyalogolt egy 20 éves férfi, halálra gázolták

A baleset Tata közelében történt a 64-es kilométernél.
2020-11-18 07:06:12

Terrorizmus miatt áll bíróság elé egy férfi, aki a TEK-nek írta meg, hogy rendőröket akar ölni

Januárban és júliusban is elfogták a megvádolt férfit. Az ügyészség fegyházba zárná, ha nem ismeri be bűnösségét.
2020-11-18 11:06:55

Jakus Ibolya: A keresztapa férfi

Ez a friss HVG hetilap ajánlója.
2020-11-19 10:12:22

Jakus Ibolya: A keresztapa férfi

Ez a friss HVG hetilap ajánlója.
2020-11-19 10:12:23

334 milliárddal nőtt a költségvetési hiány októberben

Csak az elkülönített állami pénzalapok könyvelhettek el valamennyi többletet az év első tíz hónapjában. A koronavírus miatt közel hatszázmilliárd forintért vásárolt egészségügyi eszközöket az állam.
2020-11-20 14:06:32

Nőtt az e-mailes támadások száma

Főleg logisztikai vállalatok nevével éltek vissza.
2020-11-21 19:08:58

Különös kegyetlenséggel ölte meg barátnőjét egy férfi Lajosmizsén

Veszekedés után úgy megverte a nőt, hogy az később belehalt.
2020-11-22 10:12:17

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   koronavirus nagyon hatekonyak a lezarasok   •   magyar peter megszolitotta a volt feleseget nem judit te nem azert mondtad ezeket mert ezt akartam volna hallani   •   mbh bank kiderult hogy kotnek biztositast a magyarok   •   ujabb legiriado volt karpataljan 4   •   a ksh szerint januarban 605 100 forint volt a magyarok atlagbere 2   •   milyen gyakran cserel agynemut fogadjunk nem olyan gyakran mint kene   •   soha nem eleg most a feketeket hianyoljak a japanokrol szolo filmben   •   kiderult melyik korosztaly szenved a legjobban a jarvany idejen   •   tobb tizezer fiokot torolt a twitter a capitoliumi ostrom ota 3   •   tobb mint felezer civilt olt mar meg a mianmari katonasag   •   uj film keszul az oz a csodak csodajabol   •   meghosszabbitjak a kijarasi tilalmat marcius vegeig hollandiaban   •   nem tamogatta az orban kormany a nok egyenloseget egy unios allasfoglalasban   •   orvvadaszokat fogtak el lengyeltotiban video   •   csokkenti   •   most kene abbahagyni de nem mindenki tudja pedig ez egy hasznos tulajdonsag   •   megmutatta a repedeseket putyin rendszeren a moszkvai terrortamadas   •   billie eilish on exploitation and not letting herself be owned anymore 2   •   szijjarto peter egyutt valljuk hogy minden magyar ember felelos minden magyar emberert   •   iden ujra versenybe kerulhetnek a piaci alapu vallalati hitelek a tamogatott termekekkel   •   panik a budapestre tarto jaraton egy utas megprobalta kinyitni a repulo ajtajat 2   •   vege a botranynak elhagyta a telket a kivitelezo hamarosan bekoltozhetnek a lakok budapest legnagyobb lakoparkjaba 2   •   fellelegezhet izrael ujranyitjak az orszagot   •   why canada is falling behind in covid vaccinations   •   korbekuldte az apa a szules utani fotot csak valamit elfelejtett levagni a keprol   •   micsoda veletlen neymar megint a testvere szuletesnapja elott serult meg   •   dramai kep az ingatlanpiacon eszszeru gondolkodas ereszthet gyokeret   •   fucsovics ismet magasabban jegyzett rivalist gyozott le   •   afghan war three female media workers shot dead in jalalabad   •   megmutatta a repedeseket putyin rendszeren a moszkvai terrortamadas 2   •   louise bourgeois pok cimu munkaja rekordot dontott a sothebys kortars arveresen   •   felmeztelenre vetkoztettek a lanyt majd brutalis modon vegeztek vele a kartell tagjai   •   britney spears fathers lawyer says fans have it wrong about pop stars conservatorship   •   egy kislany holttestet talalta meg a nemetorszagi rendorseg egy elhagyatott kulteruleten   •   a klimakatasztrofa elleni kozos strategiarol egyezett meg tobb mint 150 orszag 2   •   megsem jon magyarorszagra az orosz lidl   •   autc420c520pc420c420 lya   •   erdeklodnek   •   kover elmondta hogy szajer utan sem szeretne belso erkolcsrendorseget   •   novak katalin komoly eselyt lat hogy a fidesz utan meg tobben lepnek ki az europai neppartbol   •   nemzetkozi felmeres magyarorszagon kedvezobb az usa mint kina megitelese   •   klimavedelmi csomagot terjesztettek be a demokratak az egyesult allamokban   •   trefabol gyujtotta meg munkatarsa ruhajat funyiras kozben 2   •   meg sem rezzentek az izraeli befektetok az irani tamadasra   •   sulyos baleset godollonel egy ember meghalt 2   •   riasztó rendszer   •   a hosszu asitas tenyleg a rendkivuli intelligencia jele 3   •   csillagkozi utazasokhoz hoztak letre navigacio rendszert   •   gal kinga lett szajer utodja a magyar nepparti delegacio elen   •   hatalmas foldrenges razta meg japant 2