ValóVilág: VV Valen szerint Janicsák Veca Magyarország köztársasági elnöke

A minap alapmûveltségi vetélkedõn tesztelhették tudásukat a ValóVilág 12 versenyzõi. A kérdések közt szerepelt egyebek mellett az, hogy Mi a dihidrogén-monoxid? Mi Kanada államformája? illetve hogy ki Magyarország jelenlegi köztársasági elnöke? Utóbbira VV Valen a következõt felelte: Fú, ezekkel az elnöki ügyekkel bajban vagyok nagyon. Nem tudom amúgy. Nem tudom, tényleg. Janicsák Veca! A helyes válasz egyébként Sulyok Tamás neve lett volna a kérdésre, aki 2024. március 5-e óta tölti be a pozíciót. Janicsák Veca eközben énekesnõ, zenész és dalszövegíró, aki 2010-ben szerzett országos ismertség...
2024-05-29 20:07:27

Putyin az ukrán alkotmánnyal próbálta megmagyarázni, miért nem Zelenszkij az ország elnöke, mire az ukrán házelnök kiosztotta

"Nagyon jó, hogy Oroszországban elkezdték olvasni Ukrajna alkotmányát. Azt javaslom, hogy az érdeklõdõ olvasók ne szelektíven tanulmányozzák alkotmányunk szövegét, és figyeljenek a 108. cikk 1. pontjára, amely kimondja: Ukrajna elnöke addig tölti be jogkörét, amíg Ukrajna újonnan megválasztott elnöke hivatalba nem lép. A demokratikus társadalmakban ezt folytonosságnak nevezik."
2024-05-28 22:09:28

2024-05-28 22:09:10

Putyin megfejtette: Zelenszkij igazából már nem is Ukrajna legitim elnöke

Vlagyimir Putyin szerint Ukrajnának elnökválasztást kell tartania Zelenszkij mandátumának lejárta után - közölte a Reuters.
2024-05-28 17:07:49

A magyarok 77 százaléka elõnyösnek tartja az ország EU-tagságát

A többség szerint a tagság fõleg az uniós források miatt hasznos hazánknak.
2024-05-28 15:11:34

Kína szerint veszélyes üzeneteket küldött a tajvani elnök

Tajvan elnöke "veszélyes jelzéseket" küldött beiktatási beszédében, ezek tanúsága szerint a béke és a stabilitás aláásására törekszik - közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfõn.
2024-05-20 15:07:49

Kiderült, hogy a választók szerint ki irányítja Magyar Pétert: Gyurcsány, Soros és Orbán a dobogón

Felmérést készített a Publicus Magyar Péter pártjáról. A kutatás szerint az emberek 20 százaléka biztosan a Tisza Pártra szavaz majd a 2026-os választásokon, további 11 százalék valószínûleg rájuk voksol két év múlva. Az is kiderült, hogy a válaszadók 21 százaléka szerint Magyar Péter jobboldali, 23 százalék úgy gondolja, inkább baloldali, 32 százalék szerint középen áll.
2024-05-14 10:06:14

2024-05-14 10:05:57

Ettõl az ételmaradéktól teljesen el fognak tûnni a meztelencsigák a kertjébõl

Meglepõ felfedezést tettek a szakemberek!
2024-05-12 21:09:13

Lemondott posztjáról a Pénztárszövetség elnöke

Lemondott posztjáról Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke, utódjáról a szervezet május 14-i közgyûlésén születik majd döntés - közölte a Pénztárszövetség friss közleményében.
2024-05-10 13:07:04

A katalánok több mint 40 százaléka függetlenedne

A katalánok 41 százaléka támogatja az autonóm tartomány függetlenedését Spanyolországtól - derült ki a DYM közvélemény-kutató intézet hétfõn közzétett felmérésébõl.
2024-05-06 19:07:19

Charles Michel: A 2004-es bõvítés nélkül Európát vasfüggöny szelné ketté

Magyarország uniós tagságának 20. évfordulóján az Európia Bizottság elnöke emlékeztette a magyarokat, hogy a beruházások nagy része EU-s forrásból valósult meg, az Európai Tanács elnöke szerint pedig a 2004-es tagfelvétel nélkül ma ismét vasfüggöny lenne Európa közepén.
2024-05-01 07:08:37

A pesti iparkamara elnöke szerint az államnak át kéne vennie az utak kezelését Budapesten

Vereczkey Zoltán szerint a fõvárosban már nem lehet mosolyogni a bizonyítvány miatt.
2024-04-29 12:10:29

A pesti iparkamara elnöke szerint az államnak át kéne vennie az utak kezelését Budapesten

Vereczkey Zoltán szerint a fõvárosban már nem lehet mosolyogni a bizonyítvány miatt.
2024-04-29 12:07:37

A kormány 27 forintos benzinárcsökkentést szeretne, a benzinkutasok szerint néhány fillér a mozgásterük

Veszteséges üzemelésre kényszerítené az árcsökkentéssel a kormány a piaci szereplõket a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint.
2024-04-25 21:11:46

2024-04-25 21:10:38

Gond lehet az európai dohányszabályozással

Az európai felnõtt lakosság 66 százaléka egyetért azzal, hogy az olyan szervezeteknek, mint az EU és a WHO, nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük az ártalomcsökkentésre azáltal, hogy a cigarettázókat kevésbé káros termékek használatára ösztönzik - ahelyett, hogy a dohányzás teljes felszámolására törekednének. Ez derült ki a Povaddo független közvélemény-kutató cég felmérésébõl, amelyet Párizsban mutattak be. Egy másik, a GfK által végzett kutatás szerint Magyarországon az elfogyasztott cigaretták 13,2 százaléka után nem adóztak.
2024-04-23 13:06:41

A katások 80 százaléka el fog tûnni az IPOSZ elnöke szerint

Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, Németh László lapunk megkeresésére azt mondta, a hétfõn benyújtott és kedden végszavazásra váró katatervezettel kapcsolatban, hogy nagyon sok baja van vele. Egyetlen pozitív dolgot tudott csak mondani, hogy akikre kitalálták a katát, azon kisvállalkozások egy része mégis bent maradhat. Meg hogy egyedül a taxisok számlázhatnak majd nem magánszemélyeknek is. Ami persze a többi szakmának, vállalkozónak nem vigasz, akiknek szintén voltak eddig nem csak magánszemély, hanem céges, illetve önkormányzati, intézményi, vállalkozói megrendelõi is. A változ...
2022-07-12 12:17:40

Áremelkedéssel számol az IPOSZ, sok szolgáltató feketézhet

Sok szakmát kellemetlenül érint a kata átalakítása: az érintett vállalkozások nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, plusz adminisztrációs terheket raknak a nyakukba egy évközi változtatással - mondta Portfolio-nak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, aki szerint az átalakítás nemcsak a lakosságot érintheti, hanem a gazdaságot is. A kata legnagyobb vívmánya volt a gazdaság fehérítése, a változással ez meginoghat, mivel sokan a feketemunka irányába fordulhatnak.
2022-07-13 14:09:13

Február 25-ig kell nyilatkozniuk a katásoknak a bevételükrõl

Az adóhatóság szerint a katások többségének mindössze három adatot kell megadniuk.
2021-02-01 16:05:59

Varga Mihály a katáról: A szabályozás átalakításán dolgozunk

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetõivel tárgyaltam ? tette közzé Varga Mihály Facebook-oldalán szerda délután. A pénzügyminiszter azt írta: A kamara azt kéri a kormánytól, hogy számoljuk fel a KATA adónemmel kapcsolatos visszaéléseket. Varga a posztban emlékeztetett, hogy ?a kormány azért hozta létre a kisadózó vállalkozások tételes adóját, hogy alacsony összegû, kevés adminisztrációval járó, egyszerû adózási formát kínáljon a legkisebb vállalkozásoknak?. Azonban a miniszter szerint az adatok azt mutatják, hogy egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítik munkavállalóikat, így elkerü...
2022-06-15 15:17:50

Sok a felsõ légúti beteg az országban, de egyelõre még nem igazolták a az influenzavírus jelenlétét

Az elõzõ héten a betegek 19,5 százaléka 14 év alattiak, 35,7 százaléka 15-34 évesek, 31,3 százaléka a 35-59 évesek, 13,5 százaléka pedig a 60 éven felüliek korosztályába tartozott.
2021-11-04 14:05:46

2021-11-04 14:05:52

2021-11-04 14:06:51

Az ipartestületek szerint a szolgáltatók fel tudtak készülni a nyitásra

Az idõpontfoglalás a kulcs a torlódások elkerüléséhez.
2021-04-08 17:06:27

Az ipartestületek szerint a szolgáltatók fel tudtak készülni a nyitásra

Az idõpontfoglalás a kulcs a torlódások elkerüléséhez.
2021-04-08 17:06:55

Vettel: A Forma-1 el fog tûnni, ha nem változik meg

Az Aston Martin pilótája szeretné, ha a sportág újra a mûszaki fejlesztések élére állna.
2021-10-12 18:08:09

Rengeteg magyar fenyeget a kettõs nyugdíjveszedelem

Jövõre a katások járulékalapja minden esetben kisebb lesz, mint a minimálbér, így minden katás szolgálati idejét arányosítani kell. A katások nyugdíjvárománya a nagyon alacsony járulékalap és a zsugorított szolgálati idõ miatt siralmas, írja Farkas András, a NyugdíjGuru News alapítója.
2021-11-28 18:09:45

A hitelmoratórium meghosszabbítása segítség a rászoruló kisvállalkozásoknak

A moratóriumban eddig érintett kisvállalkozások egytizede vélhetõen bentmarad a rendszerben.
2021-09-16 19:06:42

2025-ben eltûnnek a Szaturnusz gyûrûi

2025-ben el fognak tûnni a Szaturnusz gyönyörû gyûrûi
2023-11-07 06:07:09

Demeter Szilárd: A politika kihasználja a mûvészetet

A PIM fõigazgatója szerint a konjunktúralovagok el fognak tûnni.
2023-08-07 03:23:35

Kiakadtak a könyvelõk: milyen adatok alapján minõsítik adócsalónak a katásokat?

Az Magyar Könyvelõk Országos Egyesülete (MKOE) is szeretné kielemezni a katás adatokat ? írja a szervezet közleményében. Azokra az adatokra gondolnak, melyekre Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hivatkozott, amikor szerintük adócsalónak minõsítette a katások egy részét.
2022-06-18 21:09:40

Jakab Péter: Orbán Viktor adta meg a kilövési engedélyt

A Jobbik elnöke szerint Völner Pál ügye a maffiafõnök által megszabott hierarchia példája.
2021-12-27 11:07:03

Egy új kutatás állítja: idén még többet vásárolunk majd a neten

Az emberek 54 százaléka ugyanolyan gyakorisággal, majdnem 40 százaléka sûrûbben fog online vásárolni az idén a tavalyi rekordévhez képest ? derül ki a Mastercard támogatásával készült Fizetési Élmény Riportból az MTI beszámolója szerint.
2021-05-20 07:44:32

Ezt kéri a munkavállalók 59 százaléka

A Sophos kiberbiztonsági cég felmérése szerint a magyar munkavállalók 59 százaléka szerint szükség van kiberbiztonsági szabályokra a munkahelyeken. Ugyanakkor az alkalmazottak mindössze 45 százaléka nyilatkozott arról, hogy ismeri és be is tartja õket. Csupán 1 százalék vallotta be, hogy nem tartja be a biztonsági irányelveket, amikor erre éppen nincs ideje.
2022-01-21 14:10:43

A hiteladósok 6,5 százaléka maradt a moratóriumban

A hitellel rendelkezõ ügyfelek 6,5 százaléka vesz részt november 1-jétõl a fizetési moratóriumban a Magyar Bankszövetség elõzetes adatai szerint.
2021-11-01 09:06:01

Körbejár a Lendvay utcában a megafon

Egymás után szólalnak fel katások és nem katások a Fidesz székházánál. Szajki Bálint / 24.hu The post Körbejár a Lendvay utcában a megafon first appeared on 24.hu.
2022-07-13 21:17:30

Elégedettek Orbán Viktorral, de nem nyugodhat meg a Fidesz

Az emberek 57 százaléka elégedett, 34 százaléka pedig elégedetlen Orbán Viktor miniszterelnök teljesítményével egy friss kutatás szerint.
2021-02-04 16:06:12

Ismeretlen ellenség: a 40 év alattiak és a férfiak fele nem is tudja, hogy halálos lehet

Egy friss reprezentatív hazai kutatás szerint a magyarok 15 százaléka nem figyeli a saját bõrét, 43 százaléka csak alkalomszerûen ellenõrzi az anyajegyeit, a 40 év alattiak és a férfiak mintegy fele pedig a betegség kockázatával sincs tisztában.
2021-07-22 17:05:58

Egyre több szakember figyelmeztet a kriptopiac bedõlésére

Az ausztrál központi bank fizetési szabályozásokért felelõs vezetõje szerint a kriptopiacokon szerezhetõ óriási nyereség el fog tûnni a változó trendeknek, valamint az új szabályozásoknak és pénzügyi fejlesztéseknek köszönhetõen.
2021-11-18 15:08:17

Elképesztõ az ellenállás Japánban az olimpia megrendezése ellen

A hétfõn kiadott közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság 80 százaléka ellenzi a játékok megrendezését.
2021-05-17 06:06:20

Rétvári Bence: Már több mint tíz százaléka a fogvatartottaknak embercsempész

Az államtitkár szerint az ilyesfajta bûncselekmények miatt fogvatartottak elsöprõ többsége, 88 százaléka nem magyar állampolgár.
2022-07-25 17:15:36

A Századvég húszszázalékos elõnyt mért Orbánnak Karácsonnyal szemben

A kormány kedvenc közvélemény-kutatójának felmérése szerint az emberek 69 százaléka tartja Orbán Viktort erõs vezetõnek, Karácsonyt csak a 19 százalék. Viszont a válaszadók 7 százaléka úgy vélte, Orbán Viktor is együttmûködne Gyurcsány Ferenccel.
2021-09-03 16:07:04

2021-09-03 16:07:10

A magyarok 90 százaléka szerint nem tudják átverni a termékekkel

Egy friss uniós tanulmány szerint a magyarok rendkívül tájékozottak a szellemi tulajdon fogalmával kapcsolatban, és csak a fogyasztók 9 százaléka bizonytalan a hamis termékek felismerésében - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfõn az MTI-vel.
2023-06-12 13:08:51

Az EU felnõtt lakosságának 57 százaléka kapott már legalább egy adag oltást

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszélt errõl.
2021-06-22 17:05:59

Milyen gyakran kell kimosni a sapkát, a sálat és a kesztyût?

Egy kutatás szerint az emberek 38 százaléka évente legfeljebb egyszer mossa ki a kabátját, 28 százaléka pedig a sálját.
2023-12-11 15:06:50

Milyen gyakran kell kimosni a sapkát, a sálat és a kesztyût?

Egy kutatás szerint az emberek 38 százaléka évente legfeljebb egyszer mossa ki a kabátját, 28 százaléka pedig a sálját.
2023-12-11 15:06:26

Milyen gyakran kell kimosni a sapkát, a sálat és a kesztyût?

Egy kutatás szerint az emberek 38 százaléka évente legfeljebb egyszer mossa ki a kabátját, 28 százaléka pedig a sálját.
2023-12-11 15:06:11

Ezek a katások számíthatnak ellenõrzésre

Jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás mûködik Magyarországon.
2021-03-23 08:06:59

Ezek a katások számíthatnak ellenõrzésre

Jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás mûködik Magyarországon.
2021-03-23 08:07:53

A teltházas meccseket rendezõ Puskás Aréna szenzációsan teljesített a foci-Eb-n

Az UEFA elnöke szerint az Európa-bajnokság nem növelte a koronavírus-járvány terjedését.
2021-07-10 12:06:13

A kétgyerekes családmodellt erõsítheti a CSOK Plusz

A Bankmonitor szakértõi szerint a kalkulátort használók többsége kétgyerekes családmodellben gondolkodik, legalábbis erre utal, hogy a gyermektelenek 25 százaléka egy, 52 százaléka kettõ gyereket vállalna, és csak 22 százalékuk számolt három babával.
2023-11-16 16:10:28

2023-11-16 16:09:08

Minek ide plasztika? Ezzel a sminktrükkel kisebbnek fog tûnni az orrod!

Próbáld ki, ha nem hiszed!
2021-02-21 06:06:13

Parragh László: számítottam a tüntetésre, de ez akkor sem mehetett így tovább

Számítottam arra, hogy elégedetlenség lesz a katások körében. Az viszont elszomorít, hogy az a 85%-nyi munkavállaló, aki teljes közterhet fizet, közömbös ? mondta a Portfolio-nak Parragh László, az MKIK elnöke a tüntetések és hídlezárások után adott interjúban. A vállalkozásoknak a többsége ugyanis lényegesen több pénzt fizet, mint aki katázik, ezek persze tagadhatatlanul bonyolultabb adózási formák. Ez azt jelenti, hogy az ország napi mûködését az a munkavállalói kör biztosítja, aki nem tudott vagy nem akart katán keresztül rejtett munkavállalói viszonyt felvállalni. Parragh László szerint a ...
2022-07-16 09:08:12

Tökéletes vihar jöhet, tovább drágul az étolaj

Az étolajok "tökéletes viharral" nézhetnek szembe - James Fry, az LMC International tanácsadó cég elnöke szerint a fekete-tengeri régió napraforgóolaj-exportjának akár 60 százaléka is késhet az idei gazdasági évben Oroszország ukrajnai inváziója miatt, ez a körülmény alaposan felhajthatja az árakat.
2022-03-09 23:18:10

Zac Efron a tinihõs, aki közben felnõtt szerepeihez

Olykor el kell tûnni ahhoz, hogy visszatérhessünk.
2021-02-21 10:06:15

Generációváltás: csupán az érintett cégek 14 százaléka adná el a vállalkozását

A családi vállalkozások tulajdonosainak 81 százaléka a tulajdonlás megtartásával szeretné végrehajtani a generációváltást ? derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felmérésébõl. A cég megfelelõ feltételek melletti értékesítését mindössze a tulajdonosok 14 százaléka tartja a legjobb opciónak.
2021-08-30 16:06:06

Vége lesz a SIM-kártyák világának, itt vannak az eSIM-ek, és nyomukban jönnek a chipbe integrált iSIM-ek ? De mit is jelent ez tulajdonképpen?

El fog tûnni a SIM-kártya és vele a szabadságunk egy része is, mert fizikailag már nem szakíthatjuk meg tetszésünk szerint a mobilkapcsolatot. (A telefonzúzás lehetõsége persze megmarad.) A biztonsági és profitérdekek az ilyen apróságokon azonban nem akadnak fenn. A fejlõdés megállíthatatlanul robog tovább.
2023-03-07 17:05:43

2023-03-07 17:06:16

Egy friss felmérés szerint átalányadózásra váltanának a katások

Egy friss felmérés alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelmûen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, ami szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követõ négy évben nem választható újra ez az adózási forma.
2022-08-26 15:05:47

2022-08-26 15:05:54

2022-08-26 15:07:05

Fesztivál Szövetség: tönkremehet a zenei fesztiválok 60 százaléka

Nemcsak a már lemondott VOLT és Balaton Sound, hanem a többi nagy hazai popzenei fesztivál is elmaradhat idén nyáron. Az ellehetetlenülés számos rendezvény esetében a csõdöt fogja jelenteni ? mondta Márta István, a Fesztivál Szövetség elnöke az ATV-n. Márta arról beszélt, a jelenlegi állás szerint a kisebb zenei fesztiválokat az idõpontok csúsztatásával, a programok átszervezésével esetleg meg lehet rendezni. Nagy fesztiválok esetén viszont elérkezett az a vörös vonal, amin túl már nem fog a jegyelõvétel mûködni ? mondta a Fesztivál Szövetség elnöke. Hozzátette, õk reménykednek a többfokozatú...
2021-03-25 09:06:53

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   tatar gyorgy   •   f1 mexico   •   diosgyor   •   marina city   •   pepper x   •   stat   •   natcon   •   akgggarmi   •   al ain   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   aaa   •   omegle   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   fdvjgwy   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   energiaital   •   spinoza haz   •   francia salata  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   olaszorszagban specialis vonattal evakualjak a covid 19 betegeket   •   a katasok 80 szazaleka el fog tunni az iposz elnoke szerint   •   viselheted   •   a sajat unokajat varja egy 56 eves asszony alig varom hogy megszuljem a fiam gyermeket 2   •   a betlehemi jaszol maig tarto titkai   •   as the world vies for vaccines cubas making its own   •   japan volcano plumes of smoke as new island emerges after eruption   •   1717171717ll17171717   •   orias hir 12 ev utan ujraindul a roxy radio 3   •   football   •   micsoda nevek ok mar biztosan fellepnek a 2023 as strand fesztivalon 2   •   állagfelmérés   •   classic   •   teljesen kiakadt hogy hogyan gondolom en ezt nagy ervin es borbely alexandra edesanyja egy fontos dologban nem ertenek egyet 2   •   varga judit mindenki kikapcsolhato   •   kaslermiklosazujeges zsegugyitorvenyre100 evmulvaisemlekeznifo gnak   •   nincs mit rejtegetnem mi tortenik a vilaggal mindenki meggyulolte a bombazo modellt amiert meztelenul maszkal a gyerekei elott o nem erti mi ezzel a baj   •   fel on az aruhianytol energiaellatasi zavartol hogy a haboru vilagvalsagot hoz a gazdasagi felelmeinket szondazza a kormanykozeli kutatoceg 2   •   megszolalt jerome powell az elkeserito inflacios adat utan   •   benyujtottak a donald trump elleni eljarashoz szukseges iratokat   •   kisorsoltak az ep listak szavazolapi sorrendjet 2   •   plakatkiallitast ajanl a kormanyszovivo miutan megkertek a fovarost a plakatkiallitasuk lefujasara 2   •   nem fozhet a nemeteknek a sajat szakacsuk a kezilabda vilagbajnoksagon   •   szijjarto bekerette az ukran nagykovetet   •   06705147217   •   amerikaban leinformalhato munkak 4   •   jelentosen megugrott a benzin es a gazolaj ara a kutakon   •   oltasra hivtak a 20 eves fiut akirol a haziorvos azt hitte 1937 ben szuletett   •   tmz megtamadtak lady gaga kutyasetaltatojat elloptak ket kutyajat is   •   meg egy jo ideig nem hozzak fel a 200 milliard kobmeternyi fekete tengeri gazt   •   legfontosabb   •   biden figyelmeztet leallitjak bizonyos fegyverek szallitasat ha izrael megszallja rafaht   •   ok azok akik huszoneves fiataloknak is megtorlik az orrat bekotik a cipojet ha kell   •   robix   •   szinte letkerdes hogy szalai adam ott legyen a magyar valogatottban az eb n   •   44evutanvisszatertmi   •   kalapaccsal kenyszeritette bocsanatkeresre a biciklist egy autos budapesten   •   at akart menni ket munkagep kozott mar keso volt amikor meglatta a halalos veszelyt video   •   the weeknd says he will boycott future grammys 2   •   obama hatalmas gyalazatkent es szegyenkent fog bevonulni ez a nap az orszag tortenelmebe   •   tavirózs   •   azahriah kapta a legtobb jelolest a klipszemlen   •   a hatarok athagasa miert foglalkoztatja a popkulturat az apacak elete   •   second nigerian chibok girl freed in a week seven years after abduction   •   sz¨Ålv¨Ådjav¨Åt¨Ë   •   intenziv osztalyon fekszik az a 10 eves fiu akit diaktarsai vertek meg egy kemecsei iskolaban 2   •   elarvereztek az angyalfoldi gyilkos otthonat vegrehajtok teszik ki az edesanyjat 2   •   szlovenia hatarellenorzest vezet be a magyarorszaggal kozos hataran 2   •   MTD   •   napsuteses huvos csutortok var rank