Kész a vádirat: 18 milliárdra ugrott a végső kárérték a pünkösdisták csalási ügyében

A napokban zárult le a költségvetési csalás miatt indult nyomozás a Magyar Pünkösdi Egyház Közösségi Missziója és a hozzá tartozó intézmények ügyében. A Magyar Narancs információi szerint a vádemelési javaslatban végül 18 milliárd forintos kárértéket állapított meg a z ügyészség. A hosszan elnyúló, először fedett, majd nyílt eljárásban folytatódó nyomozás során a pünkösdi egyház békéscsabai központú intézményéhez, a Közösségi Misszióhoz és az ahhoz kapcsolódó egységek esetén felmerült bűncselekmények gyanúja nyomán a kárérték folyamatosan nőtt: két éve 500 millió forintról indult, majd 8 milli...
2024-05-11 19:08:02

Két soktízmillió forintos Bentley is összetört egy balesetben az M0-son

Elég csúnyán megrongálodott az egyik luxusautó.
2024-05-11 10:11:00

Két soktízmillió forintos Bentley is összetört egy balesetben az M0-son

Elég csúnyán megrongálodott az egyik luxusautó.
2024-05-11 10:10:29

Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon

A nemzetgazdasági miniszter már régóta szorgalmazza az elektromos autók vásárlásának újfajta támogatását, ám pénteken újabb konkrétumokat közölt. Ha ez a belengetett formában valósulna meg, az alapvetően bolygatná fel az autópiacot.
2024-05-10 21:07:05

Matolcsy Ádám emberei sorra kerülnek be a jegybank ingatlanos óriáscégébe

Több, a jegybankelnök fiához köthető személy kapott fontos pozíciót a jegybank Pallas Athéné alapítványának többségi tulajdonában álló, lengyel központú ingatlanvállalatnál. Úgy tűnik, az egyikük ügyvéd felesége legalábbis papíron részt vett a hírhedt 15 milliárd forintos New York-i luxuslakás megvásárlásában.
2024-05-10 12:10:03

Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Méretes hiány a költségvetésben áprilisban is

Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Ezzel az év első harmadában közel 2600 milliárd forint deficit halmozódott fel, ami a megemelt hiánycél kétharmadát jelenti.
2024-05-09 12:07:21

Hamarosan elindulhatnak az elektromos légitaxik

2027-re tervezik az indulást.
2024-05-08 18:09:35

Az idei Baross-hitelprogram 90%-ára szerződtek le eddig a cégek

A február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében a 200 milliárd forintos többletforrás 92 százalékára kötötte meg a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM. A beruházási célú hiteltermékek iránt nagy volt az érdeklődés, egy hónap alatt a teljes keret kimerült. Az EXIM Magyarország eddig 784 szerződést kötött a magyar vállalatokkal összesen 183,4 milliárd forint értékben. A kkv-hitelezés is kiemelt téma lesz a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján, regisztráció és részletek itt! 
2024-05-08 11:09:05

Óriási biztonsági újítás jöhet a Windowsba

Többé nem férnek hozzá a lemezek tartalmához a tolvajok akkor sem, ha ellopják a teljes számítógépet.
2024-05-08 07:08:48

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:10:15

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:07:17

Felhőszakadás és jégeső is jöhet kedden

2024-05-07 07:07:49

Videó: Már majdnem készen van az NB I.-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 12:09:11

Videó: Már majdnem készen van az NB I-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 11:12:27

Videó: Már majdnem készen van az NB I-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 11:10:54

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 06:06:36

Grand Duster: 7 üléses új Dacia jöhet

Amennyiben minden jól megy, 2021-ben elkészülhet a népszerű SUV minden korábbinál nagyobb kivitele.
2020-11-20 07:06:15

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:31

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-20 14:06:32

27 milliárd dollárt szán elektromos autókra a GM

All-in: minden tét a villamosításon, 30 típussal készülnek a jövőre.
2020-11-21 09:07:16

Súlyos eltiltást kapott az orosz súlyemelő

Nagyezsda Lomova 2027-ig nem indulhat súlyemelő versenyen.
2020-11-21 15:07:50

Már csak egyet kell aludni, és lehet jelentkezni az e-bringás ingyenpénzért

Első körben csak négy napig lehet pályázni az állami ekerékpár-vásárlási támogatásra, de az egymilliárd forintos keretet a minisztérium ígérete szerint havonta újranyitják majd.
2020-11-22 08:06:33

Óriási a bérkülönbség az ápolók között, van, aki napi 100 kilométert is utazik az átvezénylések miatt

Egyeseknek akár 100 ezer forintos időszakos kieséssel is számolniuk kell.
2020-11-22 12:07:35

Piacra dobják az olaszok a 2,1 millió forintos elektromos miniautót

A hírek szerint a Xev Yoyo kisautót már idén decemberben meg lehet vásárolni.
2020-11-23 10:06:45

13 milliárd felhasználói adat került ki a netre, magyaroké is

Egy már lekapcsolt hackerportálról szivárgott ki az a rengeteg adat, melyben feltört weboldalak információit tárolták. Az incidensnek magyarországi érintettsége is van.

2020-11-23 10:06:47

Piacra dobják az olaszok a 2,1 millió forintos elektromos miniautót

A hírek szerint a Xev Yoyo kisautót már idén decemberben meg lehet vásárolni.
2020-11-23 10:06:48

65,8 milliárd forintos segélyt kap az EU-tól Afganisztán és 28 afrikai ország

A 183 milliárd eurónyi mentőcsomag az alacsony jövedelmű országok gazdasági stabilitását fogja szolgálni a járvány okozta válság alatt.
2020-11-23 15:06:19

Bérelt autókat árult hamis adásvételivel egy szerelmespár

Több százezer forintos kárt okoztak a csalók.
2020-11-23 16:06:05

Jöhet a Samsung olcsóbb összehajtható mobilja?

A jelentések szerint elérhetőbb árral érkezhet meg a Samsung Galaxy Z Flip Lite.
2020-11-23 19:05:55

Mostantól pályázhatók az e-bringák, itt vannak a részletek

Egymilliárd forintos támogatást adnak az elektromos kerékpárok vásárlására.
2020-11-23 21:07:39

Olcsóbb változat jöhet a Samsung Galaxy Z Flip összehajtható telefonból

Az összehajtható telefonok, köztük a Samsung Galaxy Z Flip, nem tartoznak az olcsó eszközök közé. Viszont ez utóbbiból érkezhet egy „Lite” változat, ami talán többek számára lehet elérhető.
2020-11-24 07:05:55

2020-11-24 07:05:57

7 milliárd forintos támogatást kap a divatipar

Uniós pénzekre pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások.
2020-11-24 08:06:08

Csaknem tízmilliárdos előleg jöhet az EU-ból a járvány költségeire

A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
2020-11-24 12:06:10

Csaknem tízmilliárdos előleg jöhet az EU-ból a járvány költségeire

A bizottság folyamatosan bírálja el a kérelmeket, így növekedhet az összeg.
2020-11-24 12:06:13

Közel 10 milliárd forintért kelt el egy magyar startup

Sőt, a Drops nyelvtanulási platformot fejlesztő cégért a 30 millió dolláros vételáron túl további 19 milliót is kifizet a Kahoot, ha az jól teljesít a következő két évben.
2020-11-24 14:05:58

A Tesla értéke megközelítette az 500 milliárd dollárt

Meddig szárnyalhat még Elon Musk cége?
2020-11-24 15:06:03

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:06

SOS Központ szolgáltatást indított a Telenor, az idősebb családtagoknak jöhet jól

A járványhelyzetben a fokozott védelem miatt sok családban ritkábban, vagy csak online módon tartják a kapcsolatot az idős családtagokkal. A Telenor friss kutatása szerint ez az idei karácsonyra is rányomhatja a bélyegét, így még nagyobb igény mutatkozhat a kifejezetten az idősek számára kitalált új szolgáltatásokra.
2020-11-24 15:06:10

2020-11-24 15:06:11

A jegybank már több mint 800 milliárd forintot tolt bele az államadósságba

Pörög a pénznyomda, vannak olyan állampapír-sorozatok, amelyeknek már közel a felét a jegybank vásárolta fel.
2020-11-24 15:06:11

Védeni biztos nem véd a három millió forintos luxusmaszk

2020-11-25 09:06:06

Történelmi siker: 10 milliárd forintért vásároltak meg egy magyar nyelvtanuló alkalmazást

A magyar készítők által fejlesztett nyelvtanuló alkalmazás a Kahoot része lesz.
2020-11-25 13:06:20

150 millió forintos plusztámogatást kapnak az önkéntes tűzoltók

Ez annak a jele, hogy a kormány nagyra értékel a munkájukat - mondta Kontrát Károly.
2020-11-25 13:06:20

Újabb 50 milliárd a versenyképesség növelésére

A programra eddig 904 cég jelentkezett, a támogatott vállalatok összesen 424 milliárd forintot fektettek be 35 iparágban.
2020-11-25 13:06:22

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:13

20 milliárd forintot szán a kormány a Citadella felújítására

Egy friss kormányhatározatból tudni ezt.
2020-11-25 21:06:20

12 milliárd forintos óriásberuházást jelentettek be, 3 ezer munkahely válik védetté

Háromezer munkahely válik védetté.
2020-11-26 13:06:24

100 ezer forintos jutalmat kapnak a fővárosi hajléktalanszállók dolgozói

Az idősotthonok munkatársait szintén ilyen összeggel segítik Karácsonyék. A szociális intézmények meleg ételt is kapnak.
2020-11-26 15:06:07

100 ezer forintos jutalmat kapnak a fővárosi hajléktalanszállók dolgozói

Az idősotthonok munkatársait szintén ilyen összeggel segítik Karácsonyék. A szociális intézmények meleg ételt is kapnak.
2020-11-26 15:06:08

Bármily utópisztikusnak tűnik, jöhet a negatív áramár

3-5 éven belül akár Magyarországon is.
2020-11-26 23:06:08

Magyarországnak 14 ezer milliárd forint uniós támogatás jutna, ha Orbán nem blokkolná a megegyezést

Rekordméretű, 1800 milliárd eurós uniós költségvetési csomagot blokkol a magyar és a lengyel kormány. A közös büdzsének ez a két ország az egyik legnagyobb haszonélvezője.
2020-11-27 11:05:54

2020-11-27 11:05:58

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   K   •   youtube   •   mag   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   f   •   budapest   •   perapro   •   P   •   sz   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   httpenaprohirdetesxn   •   visszavonul minden idok egyik legjobb kezilabdazoja   •   ha jo a mososzer nincs szukseg kulon oblitore szakertonk elarulja 3   •   aurelio oszinte vallomasa tobbszor is megfordultak sotet gondolatok a fejeben video 2   •   kabitoszert fogyasztott a het vegi ujbudai gyilkossag gyanusitottja 2   •   rejtely oroszorszagot kikerulve repulnek a kinai legitarsasagok amerikaba   •   mambots   •   yad vashem concerned over polish case against researchers   •   qatar to pour 60 million into new israel gaza gas pipeline   •   ha nem muszaj nem tanul nyelvet a magyar   •   kilog miniszoknyaja alol opitz barbi bugyija video   •   hihetetlen de igaz will smith botranyos pofonja hozta vissza a szakadek szelerol a hazassagat   •   uj muholdas rendszert epit ki az europai unio   •   szijjarto peter szakado hoban kivant jo pihenest tbiliszibol   •   novak kedden utalja a mak az elso otthonfelujitasi tamogatasokat   •   elite foreigners traveling to texas for vaccine   •   meghosszabbitjak a magyar honvedseg iszlam allam elleni missziojat   •   2nd former aide accuses cuomo of sexual harassment   •   felidezzuk minden idok legnezettebb autos uldozeset amikor 100 millio ember kovette o j simpson menekuleset video 2   •   autaaeurzaaeursaaaal   •   amivel20kiadE1st20ta karEDtanak20meg   •   infertility awareness heres what to do after a diagnosis   •   torocsik mari uzent a korhazbol   •   letartoztattak a not aki tininek oltozve akart insta kovetoket szerezni egy miami gimiben   •   a spar azert kuldott levelet a dolgozoinak hogy megnyugtassa oket   •   ugy latszik tul koran kezdtek el azzal riogatni hogy a brit virusmutans halalosabb   •   berobbant az uj lakasok piaca 2   •   szezon vegen tavozik a szeged balatlovoje iranyito lesz belole   •   az oldalablakon kibujva torolte az utas a szelvedot dunaujvarosnal video 2   •   kemvideon a ferrari elso szabadido autoja   •   tobb szaz fiokot bezar a deutsche bank   •   elton john karantenlemezt keszitett   •   adagolt   •   barmilyen tamadas jon azonnal osszefogunk megszolaltak papp mate bence szulei igy fogadtak be toth gabit   •   javul a jarvanyhelyzet csehorszagban   •   magyarorszag is kap ajandekba koronavirus vakcinat izraeltol 3   •   magyarorszag is kap ajandekba koronavirus vakcinat izraeltol 6   •   kinzo rezsiszamlak kenyszeritik terdre a szallodakat elindult a domino nagyatadon   •   escooter"onmousedown   •   qatars prime minister met with top taliban leader in afghanistan earlier this month sources say   •   netanjahu kiosztotta a haboru befejezeset surgetoket ez megakadalyozna a hamasz felszamolasat   •   teljesen meztelenul allt ki az ablakba a realitysztar foto   •   kielvezte a mai meleget varatlan fordulatot hoz az idojaras holnap jobb ha felkeszul   •   covid savile row tailors shift to creating loungewear   •   itt vannak a friss adatok az allampapirkamatok a folyoszamlakon hevernek mikozben mar porognek a lakashitelek 2   •   ab alkotmanyos jogot sertett a lengyel abortusztilalom elleni performansz   •   myanmar coup us announces sanctions on leaders   •   stabilizalodik a globalis penzugyi szektor kilatasa 2   •   vilaghiru fellepok erkeznek a paloznaki jazzpiknikre 2   •   pfizer kotelezo ereju megrendelest adott le magyarorszag a jogvita targyat kepzo oltoanyagokra