Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Újabb pengeváltás a fővárosi jelöltek között

Senki sem maradt adós a válasszal.
2024-05-08 15:08:07

Kisorsolták a fővárosi listák sorrendjét

Kisorsolta a fővárosi listák sorrendjét kedden a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).
2024-05-07 22:06:32

Kisorsolták a fővárosi listák sorrendjét

Kisorsolta a fővárosi listák sorrendjét kedden a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).
2024-05-07 22:06:22

Jöhet az ezer forintos autópálya-matrica Magyarországon

Az Országgyűlés elé kerülhet a javaslat, amely szerint az egynapos autópálya matrica árát 5150 forintról ezer forintra csökkenthetik.
2024-05-07 20:07:33

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:10:15

Jöhet az ezer forintos egynapos autópálya-matrica

Már csak a kormánynak kell rábólintania.
2024-05-07 19:07:17

Tizenketten kerültek fel a Tisza Párt fővárosi listájára

A listát Magyar Péter vezeti, akárcsak az európai parlamentit.
2024-05-07 18:09:45

Tizenketten kerültek fel a Tisza Párt fővárosi listájára

A listát Magyar Péter vezeti, akárcsak az európai parlamentit.
2024-05-07 18:09:25

Parlament elé kerül az ezer forintos egynapos autópálya-matricáról szóló javaslat

Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.
2024-05-07 17:10:54

Parlament elé kerül az ezer forintos egynapos autópálya-matricáról szóló javaslat

Az egynapos matrica jelenleg 5150 forintba kerül, miközben a 10 napos 6460 forintba.
2024-05-07 17:10:25

Triplázott a Blikk-kel legújabb nyertesünk

Nagy a boldogság a Békéscsabán élő Kovács Nikoletta számára, mióta megtudta, hogy nyert a Blikk játékával: a pedagógus egy 20 ezer forintos utalvánnyal lett gazdagabb.
2024-05-06 17:08:26

2024-05-06 17:07:30

2024-05-06 17:07:08

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

A listát Vitézy vezeti, a második helyet egy LMP-s politikus kapta.
2024-05-06 16:11:36

Tízen szerepelnek Vitézy Dávid fővárosi listáján

A listát Vitézy vezeti, a második helyet egy LMP-s politikus kapta.
2024-05-06 16:10:57

Jelentős támogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. Az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik. A közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben.
2024-05-03 20:06:58

Ötödször nyert Terike a Blikk-kel

Méghogy a szerencse forgandó! A Túrkevén élő Szabó Imrénét pár éve megtalálta és azóta sem ereszti. Teri már ötödször nyert a Blikk játékain, most épp egy 20 ezer forintos utalványt.
2024-05-03 16:07:08

2024-05-03 16:06:36

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:01:12

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:45

2020-06-23 22:20:34

Olasz kormányfő: Karácsonykor nincs puszilkodás!

Visszfogott ünneplésre kérte honfitársait az olasz kormányfő csütörtökön, amikor egy nap alatt több mint 36 ezer új koronavírusos-beteget találtak, és 653-an haltak meg a betegségben.
2020-11-19 22:05:57

Szlávik János elmagyarázta, mi a helyzet a vakcinával

Az előzetes információk szerint az oltás önkéntes lesz, és mindenki maga döntheti el, hogy szeretné-e azt felvenni, hasonlóképpen az influenza elleni vakcinához. A főorvos szerint elképzelhető, hogy a következő hónapokban kapnak engedélyt arra, hogy több száz, vagy ezer emberen kipróbálják ezt az oltóanyagot.
2020-11-15 20:13:58

Több ezer tüskét szedtek ki a kaktuszba esett biciklisből

Szerencséje, hogy a szemét megvédte a szemüveg.
2020-11-15 20:15:38

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   aza   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   szabo zsofi eddig nem mondtam el de annyira nyomaszt covidos lettem szeptemberben   •   milliardos forgalmat generalt a szarmazasi garanciak legutobbi magyarorszagi aukcioja   •   jegen rekedt ozet mentettek meg a tuzoltok video   •   illegalis gyogyszerek miatt emeltek vadat harom esetben bacs kiskun megyeben 2   •   elhitettek 4000 emberrel hogy egy hires amerikai filmstudio partnerei 1 4 milliardot kaszaltak   •   fegyveresek rohamoztak meg a nigeriai falut tobb embert meggyilkoltak elhurcoltak   •   bekamerazta a vendegszobakat egy veszpremi szallasado gyujtotte az erotikus videokat   •   aprilisi havazas a matraban   •   nem az uj szabalycsavaras viszi sirba a menzas cegeket de mar alig allnak a labukon   •   szavazzon on elore bevasarolt a ket hetes boltzar idejere   •   strasbourg helyett tevedesbol disneylandbe vitte az ep kepviseloket a belga vasut 2   •   csokken a koronavirus betegek atlageletkora   •   sorsoltak az europa ligaban nem lehetetlen szoboszlai dominikek dontoig vezeto utja   •   american arcadia   •   a szomszedunknal megjelentek a tropusi betegseget terjeszto szunyogok 3   •   intezkedni kellett buchenwaldban miutan sokan a tomegsiroknal szankoztak   •   aurelio visszaszamol ekkor kerulhet le a labarol a nyomkoveto 2   •   kethatalmasnaperomuv   •   debilnek tramplinak egysejtunek nevezte magyar peter a feleseget   •   kallay targyalassorozata a kritikus sajto es a parlamenti ellenzek kiboritotta hitlert   •   06206139977index2php optioncom_sectionex   •   felhuzta a kabatjat lattam hogy verzik birosag ele allt a 28 as villamoson meggyilkolt gabor baratja mindenrol beszamolt   •   locals want syrians evicted from lebanese town after killing   •   meg fog lepodni ez a testresz arulkodik a ferfi nemi szerv mereterol   •   veszelyhelyzetben pinter sandor a korhazak ura 2   •   a zoldek es a szocialdemokratak gyoztek a nemet tartomanyi valasztasokon   •   lb   •   facebooks oversight board orders takedowns restored   •   halalos balesetet okozott egy idos ferfi berettyoujfalu mellett   •   meglepo tanacs urge vorsatz diana klimakutatotol vegyunk minel nagyobb vagott karacsonyfat   •   meghosszabbitja a kormany a haborus veszelyhelyzetet   •   ot teherjarmu karambolozott az m0 son   •   a manchester city tovabbra is hibatlan 2021 ben   •   noi nevet keresnek brusszel leghosszabb autos aluljarojanak   •   villamosbiztonságife lülvizsgálat   •   borondben talaltak meg egy 12 eves lany holttestet parizsban   •   fogkrem miatt is nohet afta a szankban   •   ellatas kozben verte meg egy beteg a salgotarjani apolot   •   ukraine moves to mass production of naval drones fedorov   •   az ellenzeki osszefogas hat pontban rogzitette a kozos kormanyzas alapelveit   •   az alommelo balogh levente harom jeloltjet is szabadsagra kuldte   •   magyar peter azt allitotta ket ujabb segitojet is kirugtak a munkahelyerol 2   •   hiaba a parosbravur kikapott a magyar davis kupa csapat a franciaktol   •   a dk is uzent vitezynek aki egesz eleteben orban viktornak dolgozott az nem lehet ellenzeki   •   ot sorozat amit meg gyorsan bepotolhat az ev elejen   •   robinhood us family sue trading app over sons suicide   •   myanmar military seizes control in coup citing rejected election fraud claims   •   ujraindulhat a nyomozas az lgt gitaros titokzatos halala ugyeben   •   hirtelen annyira megugrott a neurologiai betegek szama hogy mar ez a leggyakoribb megbetegedes a vilagon 2   •   nagyon fajdalmas hetek varnak ketmillio magyarra