Mégsem nyugszik a sorkötelezettségrõl szóló német vita: új ötlettel állt elõ a védelmi miniszter

Miután a Der Spiegel hétfõn arról írt, hogy Boris Pistorius szociáldemokrata védelmi miniszter hétfõn egy olyan tervet prezentált pártja, az SPD elnöksége elõtt, amelyben nincs szó kötelezõ sorkatonai szolgálatról, a miniszter szerdán már azt mondta, a katonai szolgálat nem lehet teljesen önkéntes.
2024-05-30 16:07:58

A nyugat-európai stílusú listavezetõ, majd késõbb miniszterelnökjelölti tv-viták 2006-ig kísérték végig a vezetõ pártok választási kampányait. Abban az évben viszont búcsút inthettünk a kormányfõjelöltek teljes körû, nyilvános, verbális összecsapásainak, legalábbis az olyanoknak melyen Orbán Viktor is részt vett.
2024-05-30 16:06:18

Magyar Péter pár órával a vita elõtt üzent az MTVA vezérigazgatójának: ezt követeli

Magyar Péter ismét megszólalt a csütörtök esti vitával kapcsolatban. A TISZA Párt alelnöke levélben szólította fel az MTVA-t, hogy a mûsor után adják ki a felvételeket a teljes magyar médiának.
2024-05-30 16:06:08

A nyugat-európai stílusú listavezetõ, majd késõbb miniszterelnökjelölti tv-viták 2006-ig kísérték végig a vezetõ pártok választási kampányait. Abban az évben viszont búcsút inthettünk a kormányfõjelöltek teljes körû, nyilvános, verbális összecsapásainak, legalábbis az olyanoknak melyen Orbán Viktor is részt vett.
2024-05-30 16:05:54

Magyar Péter pár órával a vita elõtt üzent az MTVA vezérigazgatójának: ezt követeli

Magyar Péter ismét megszólalt a csütörtök esti vitával kapcsolatban. A TISZA Párt alelnöke levélben szólította fel az MTVA-t, hogy a mûsor után adják ki a felvételeket a teljes magyar médiának.
2024-05-30 16:05:46

Ön is elvesztette a fonalat, hogy milyen választási vita lesz, hol és mikor? Segítünk!

Négy nap, négy vita, mutatjuk a részleteket.
2024-05-30 14:10:21

Ön is elvesztette a fonalat, hogy milyen választási vita lesz, hol és mikor? Segítünk!

Négy nap, négy vita, mutatjuk a részleteket.
2024-05-30 14:10:12

Dobrev Klára felkészült arra, hogy kizárják a listavezetõk vitájából

Lesz egyáltalán vita?
2024-05-30 13:10:18

Dobrev Klára felkészült arra, hogy kizárják a listavezetõk vitájából

Lesz egyáltalán vita?
2024-05-30 13:07:16

Fontos információt közölt a Nemzeti Választási Iroda a mozgóurnáról

Azt is elárulták, mit kell tennie a választópolgárnak.
2024-05-29 18:07:39

Választási kisokos 2024: jön az EP-választás, ezeket kell tudnod a szavazás elõtt

Június 9-én kerül sor Magyarországon a 2024-es európai parlamenti választásra, ezért összefoglaltuk a legfontosabb technikai jellegû információkat. Milyen a választási rendszer a 2024-es EP-választáson? Hogyan tudom meg, hol van a szavazóhelyiségem? Milyen papírokra van szükség a szavazáshoz? Meddig és hogyan lehet átjelentkezni az EP-választásra? Hol és hogyan tudok szavazni, ha a választás napján nem leszek Magyarországon? Hogyan igényelhetek mozgóurnát vagy Braille-írásos szavazólapot? Hol érhetõk el a különféle igénylõlapok? 2024-es európai parlamenti választási kisokosunkban megtalálod a ...
2024-05-29 14:07:07

7200 levélszavazatot adtak le az elsõ napon a külképviseleteken

Fontos részletekre figyelmeztetett a Nemzeti Választási Iroda.
2024-05-28 14:11:57

7200 levélszavazatot adtak le az elsõ napon a külképviseleteken

Fontos részletekre figyelmeztetett a Nemzeti Választási Iroda.
2024-05-28 14:08:17

Humorista képviseli majd a kutyapártot a köztévés vitán

Le Marietta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt EP-listavezetõje úgy döntött, nem vesz részt az M1 választási vitájában, viszont ez nem azt jelenti, hogy nem képviseltetik magukat a kétfarkúak: Bruti Facebook-oldalán jelentette be, hogy õ képviseli majd az MKKP-t. A humorista a posztban azt írta: Valljuk, hogy a megfelelõ helyre, a megfelelõ embert kell küldeni, EP-be szakértõt, kabaréba humoristát. Hozzátette: nem õ választotta a vitát, hanem a vita választotta õt. Az MTVA május 30-án rendez EP-listavezetõi vitát a Várkert Bazárban. Az eseményen nézõk nem lesznek, a mûsorvezetõ Volf-Nagy Tünde és Né...
2024-05-27 12:08:54

Donáth Anna nem fogadta el a vita feltételeit, reagált a köztévé

Megérkezett az MTVA válasza.
2024-05-27 11:09:34

Donáth Anna nem fogadta el a vita feltételeit, reagált a köztévé

Megérkezett az MTVA válasza.
2024-05-27 11:07:11

Választási kisokos 2024: ezeket kell tudnod az önkormányzati választás elõtt

Közeleg a június 9-i, 2024-es önkormányzati választás, így összefoglaltuk a legfontosabb technikai jellegû információkat. Mettõl meddig lehet szavazni a 2024-es önkormányzati választáson? Hogyan tudom meg, hol van a szavazóhelyiségem? Hogyan tudok szavazni a 2024-es választáson, milyen papírokra van szükség a szavazáshoz? Kik szavazhatnak a vármegyei közgyûlési választáson? Kik szavazhatnak a nemzetiségi önkormányzati választáson? Hol és hogyan tudok szavazni, ha a választás napján nem leszek állandó lakóhelyemen? Hogyan igényelhetek mozgóurnát vagy Braille-írásos szavazólapot? Hol érhetõk el ...
2024-05-27 09:06:43

Kiderült, milyen keretek között zajlik majd a köztévén az EP-listavezetõk vitája.
2024-05-21 22:06:26

Több százan tüntettek Olaszországban a nigériai utcai árus meggyilkolása miatt

A 39 éves férfi meggyilkolása rasszizmusról szóló vitát váltott ki az alapvetõen a bevándorlásról szóló választási kampányban.
2022-08-07 20:06:21

Megszólalt az NVI a választási eredményekrõl

A jelenleg elérhetõ adatok elõzetes eredmények, az országgyûlési választás egyéni eredményét jövõ szombaton állapítják meg az országgyûlési egyéni választókerületi választási bizottságok, a választás országos listás eredményét pedig legkésõbb április 22-éig a Nemzeti Választási Bizottság - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.
2022-04-04 01:28:03

A Tisza párt és a Kutyapárt is tüntetést szervez a köztévé választási vitájának idejére

A DK szerint nyavalyognak és kibúvókat keresnek.
2024-05-22 18:09:46

Megérkezett a törvényjavaslat, könnyebb lehet a jövõben a választás

Kidolgozta e-ügyintézési javaslatait a Nemzeti Választási Iroda, amelyek célja a választási eljárás modernizálása és az ügyintézés megkönnyítése az ügyfeleknek, valamint a választási szerveknek - közölte az NVI szerdán.
2023-03-08 23:10:38

Botrány után módosul a törvény: külföldön is ki lehet vizsgálni a választási csalást

Nemcsak Magyarországon, hanem a világon bárhol vizsgálhatnák a választási szervek a választási csalás gyanús eseteket, ha a Parlament elfogadja a most benyújtott törvénymódosítást. Ez a válasz arra, hogy az elégetett romániai levélszavazatok ügyében tehetetlenek voltak a választási szervek.
2022-06-22 10:28:04

2022-06-22 10:28:14

Ravasz kérdést intézett a Fideszhez Karácsony Gergely

A tetõfokára hág a feszültség a pártok és jelöltek között a választási vitákról, miközben a voksolásig már csak három és fél hét van hátra.
2024-05-14 22:12:05

Ravasz kérdést intézett a Fideszhez Karácsony Gergely

A tetõfokára hág a feszültség a pártok és jelöltek között a választási vitákról, miközben a voksolásig már csak három és fél hét van hátra.
2024-05-14 22:11:32

Mindössze egy nagy kereskedelmi tévécsatorna vállalta politikai reklám sugárzását az idei kampányban: mutatjuk, melyik

Csak egy kereskedelmi médiaszolgáltató jelentkezett a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy a szombaton indult választási kampányban politikai reklámot kíván közzétenni - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat délután az MTI-vel.
2024-04-20 20:06:21

2024-04-20 20:06:10

Dobrev Klára: Ez volt az utolsó csepp a pohárban

Így zajlott a második miniszterelnök-jelölti vita.
2021-09-25 14:05:59

Dobrev Klára: Ez volt az utolsó csepp a pohárban

Így zajlott a második miniszterelnök-jelölti vita.
2021-09-25 14:06:45

Csütörtöktõl lehet benyújtani a választási kérelmeket

Személyesen és levélben a helyi választási irodáknál, interneten az NVI oldalán.
2022-01-26 07:06:23

Ez aztán a visszatérés: Németh Balázs lehet az egyik mûsorvezetõje a köztévé választási vitamûsorának

Németh Balázs lehet az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató június 9-i európai parlamenti választásokat megelõzõ élõ televíziós választási vitamûsorának házigazdája május 30-án. Sajtóinformációk szerint a felkérés egy alkalomra szól.
2024-05-21 08:08:18

2024-05-21 08:07:15

2024-05-21 08:05:51

Megnyerné Magyar Péter a köztévés választási vitát?

óta Donáth Anna, Dobrev Klára, Róna Péter és Vona Gábor is jelezte, hogy ott lesz a vitán. Szombat délután Deutsch Tamás, a Fidesz listavezetõje is csatlakozott hozzájuk.
2024-05-13 11:05:55

2024-05-13 12:10:34

A baloldali elõválasztásról szervez vitát a Mandiner

A vita a Feneketlen-tónál lesz kedd este.
2021-10-18 19:06:55

Elhárult az akadály Orbán Viktor népszavazási kezdeményezése elõl

Döntött a választási bizottság.
2021-07-30 15:06:01

Kivégeztetné a nem létezõ választási csalás minden érintettjét egy amerikai képviselõjelölt

A választási csalás rögeszméjén nincsen vészfék.
2021-09-27 11:06:28

Õrültség lenne az impeachment-eljárásban firtatni az elnökválasztás eredményét Trump ügyvédje szerint

Trump, aki eddig választási csalásra hivatkozva vitatta a választási eredményeket, nem gyakorolt rá nyomást, hogy ezeket a kijelentéseket tegye.
2021-02-03 21:05:54

Jönnek a választások, több újítást vezet be a Nemzeti Választási Iroda

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) több újítást és fejlesztést vezetett be, többek között megújult az elektronikus ügyintézés az online kérelmek esetében, és a Választási Tájékoztató Rendszer is, ahol az adatokat, eredményeket publikálják.
2024-03-11 13:06:58

Átalakítja a kormány a választási törvényt

A kormány átalakítaná a választási törvényt: az Országgyûlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint idõközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselõt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt - közölte a Magyar Nemzet szerdai online kiadásában.
2023-05-17 23:10:35

Valakik nagyon nem akarják Karácsony Gergely referendumát

A választási bizottság által hitelesített maradék két kérdést is el akarják kaszálni.
2021-09-14 19:06:06

Megkéseltek egy férfit Tápióságon

Egy kocsmai vita fajult verekedéssé.
2021-06-07 13:06:30

Ma este olyat látunk, amilyen nem volt még Magyarországon

Küszöbön az elsõ elõválasztási miniszterelnök-jelölti vita.
2021-09-12 18:06:09

Ma este olyat látunk, amilyen nem volt még Magyarországon

Küszöbön az elsõ elõválasztási miniszterelnök-jelölti vita.
2021-09-12 18:06:46

Így választ új vezetõt Európa legerõsebb országa - Minden a német választási rendszerrõl

A német választási rendszer az egyik legbonyolultabb egész Európában, mivel számos olyan részletszabályt tartalmaz, amely érdemben befolyásolhatja a mandátumok kiosztását és a parlamenti patkó összetételét. A szeptember 26-án esedékes szövetségi választás következtében egyre nagyobb figyelem terelõdik a választási rendszerre, amelyet alábbi cikkünkben mutatunk be átfogóan.
2021-09-10 16:06:11

Gyurcsányék sötét trükkjei az elõválasztási cirkuszban

A kommunista gyökerû magyar baloldalnak megvannak a választási csalások terén a maga hagyományai - mondta ifj. Lomnici Zoltán az Origónak.
2021-09-27 09:06:43

Tordai Bence és Kálmán Olga feszül egymásnak az elsõ elõválasztási vitán

Berg Dániel, a Momentum Mozgalom országgyûlési képviselõjelöltje a II. és III. kerületben, a hét elején kezdeményezte, hogy Budapest 4. számú választókerületében legyen az elsõ elõválasztási vita, számolt be a Momentum pénteki közleményében. A választókerületben az MSZP-Párbeszéd Tordai Bencét, a Demokratikus Koalíció Kálmán Olgát jelöli. A közlemény szerint elõbbi Facebook oldalán, utóbbi privátban jelezte, hogy nyitott a vitára. A vita lebonyolítására a 2019-es fõpolgármesteri vitában is közremûködõ Civil Választási Bizottságot kérték fel. Dr. Magyar György ügyvéd, a CVB elnöke a szervezet ...
2021-04-16 13:06:00

Zöld utat kapott a kormány gyermekvédelmi népszavazása

A Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette az öt kérdést.
2021-07-30 14:06:31

Kidolgozta e-ügyintézési javaslatait a választási iroda

A törvényjavaslat célja a választási eljárás modernizálása.
2023-03-08 23:14:44

Ma indul a választási kampány Magyarországon

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölõszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket.
2024-04-20 09:08:51

A 7 éve halott nagymamát és negyven éve emigrált, 116 éve született szomszédot is értesítették, hogy mehet szavazni

A választási irodához fordult egy halásztelki család, mert a júniusi önkormányzati és EP-választásról kiértesítették 2017-ben elhunyt rokonukat is. Ráadásul az 1980-as években külföldre távozó szomszédjuk is kapott választási küldeményt, aki 116 éves lenne. A választási iroda szerint a belügy hibás nyilvántartása miatt csúszott be a dupla baki.
2024-04-23 06:08:21

2024-04-23 06:08:08

Szombaton kezdõdik a hivatalos kampány, mutatjuk a szabályait

Indul az ötven napos választási kampány. A képviselõjelöltek legkorábban szombaton vehetik át az ajánlóíveket a választókerületi választási irodáktól.
2022-02-11 06:59:43

2022-02-11 06:59:45

A Kúria helybenhagyta az NVB határozatát, nincs lehetõség az elégetett erdélyi szavazólapok ügyét kivizsgálni

A Nemzeti Választási Bizottság korábban úgy határozott, hogy a választási törvény ?területi hatálya csak Magyarország területére terjed ki?.
2022-04-10 10:13:36

2022-04-10 10:13:40

Tízezrek kapnak csomagot a Nemzeti Választási Irodától

Indul a választási folyamat.
2024-05-15 15:10:55

Tízezrek kapnak csomagot a Nemzeti Választási Irodától

Indul a választási folyamat.
2024-05-15 15:07:13

Most érkezett: Választási csalást lepleztek le Hajdú-Bihar megyében

A hatóság kimondta, hogy a Hortobágyi Önkormányzat, a tanyagondnoki szolgálat és a helyi választási bizottság megsértette a választási eljárásról szóló törvényt.
2022-04-03 15:08:26

2022-04-03 15:08:59

A bajor keresztények és a szélsõbal is kimaradhatna a Bundestagból az új választási törvény szerint

Röviden: nem. Hosszabban: ennél kicsit bonyolultabb a kérdés.
2023-03-21 23:11:28

?Az öltözködésük nem a parlamenthez méltó, de a viselkedésük sem?

Vita az Országgyûlésben.
2022-10-03 17:21:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   pain hustlers   •   elmar wepper   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   pepper x   •   ingyenhirdetes   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   marina city   •   akgggarmi   •   superapro   •   natcon   •   mobile   •   haarp   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   kek pelikan   •   oraallitas   •   al ain   •   vsquare   •   tornanadaska   •   travis kelce   •   spinoza haz   •   botswana   •   budapest   •   aprilis 4   •   mezo misi   •   francia salata   •   schumann peter   •   milorad dodik   •   eiffel   •   energiaital   •   kun anna  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   most mindent megtudhat a magyar gazdasag helyzeterol es jovojerol 2   •   putyinnak nem tetszett a wikipedia megcsinaltatta a sajatjat   •   sexhirdetések"and(se lect*from(selectslee p(0))a   •   polgar tunde kiakadt a pottyantos wc miatt en szerintem keresek egy megfelelo bokrot 2   •   ki voltunk mar ehezve egy olyan izgalmas sci fire mint az uj majmok bolygoja   •   Korynos   •   nagyot fordult vele a vilag apa lesz kaiser ede am a boldogsaga nem lehet teljes   •   kozterulet kenopenzert megvesztegetes a filmforgatasokon is   •   ujabb boeing incidens fustolve elso futomu nelkul landolt az egyik gep isztambulban video 3   •   bimbo uti gyilkossag az orvosszakerto szerint koros elmeallapota miatt nem buntetheto a no aki megolte az anyjat 3   •   igy erkezett meg a tel a matraba fotok   •   meghalt hilton valentine a the animals gitarosa   •   a macska aki gyerekek szazainak ad onbizalmat   •   merülõ   •   aaeursaaeursaaeursal   •   tucatnyi orszag segiti mar a mentest afganisztanbol tobben embereket is befogadnak ideiglenesen   •   meghosszabbitjakazuk   •   a fel eletet tu alatt toltotte egy no tobb mint ezer tetovalas boritja a testet fotok   •   tisztaságifestésbuda pestenszobafestés   •   a mercedesnel mar tervezik a hamilton nelkuli szezont is   •   mivelharagitottamaga ragretathunbergaklim avedoket   •   elso fovarosi polgarmester jeloltjet maris bejelentette magyar peter partja   •   120litereskerekeskuk a   •   meghalt a tronok harca egyik allando szereploje   •   remalom pest varmegyeben napok alatt fekete szennyvizaradatta valtozott az egykor kristalytiszta vizu folyo fotok reszletek   •   alumíniumöntés   •   vitéz   •   tobbtucatnyi tornado pusztitott az egyesult allamokban   •   esküvô   •   torlesek utan magyarorszagon kezdodik az ottusaideny   •   puskagolyokent lo ki a 780 loeros audi rs q8   •   egymast lotte izrael es a hezbollah a libanoni hatarnal   •   bestialis gyilkossag borsodban az aldozat egy 94 eves asszony a veret a mai napig nem tudtam felsurolni a betonrol mert ugy beleivodott video 3   •   eloltottak a rakosrendezoi tuzet   •   allati meglepetes rekordszamu kolykot fialt vader nyuszi   •   tarol a punkosdi hosszu hetvege alig van mar szallas 2   •   penteken all birosag elo a minositett katonai iratok kiszivarogtatasaval vadolt ferfi   •   9742   •   nyakunkon a vihar tobb jarasra masodfoku riasztasokat adtak ki   •   covid britons fly via turkey to avoid costly quarantine   •   80 eves lett george lucas a star wars szuloatyja 2   •   álltanews   •   ujabb lezarasok lesznek az m0 son   •   chancellor says 100000 not a huge salary in surrey 2   •   kisertetiesen narancssargava valt az eg delnyugat europaban   •   itt tud szavazni az ev kedvenc tesitanara jatek tolna varmegyei jeloltjeire   •   utolsokbol lehetnek az elsok reszvenypiaci kilatasok a covid utan   •   húzhatószúnyogháló   •   kormanyinfo megvarjak a kovetkezo koltsegvetessel hogy donald trump lesz e az uj amerikai elnok 2   •   az exatlonnak koszonheti sztarversenyzojet rakoczi renata 2