Kína folytatja a jövõ kontinensének gyarmatosítását

A Reuters elemzése szerint Kína gazdasági együttmûködési programja, amely a világjárvány után ismét fellendülõben van, elsõsorban Afrikára összpontosít, bár a kapcsolatok továbbra is egyoldalúak, és az afrikai infrastruktúra finanszírozásában a kínai állami hitelezés mértéke csökkent.
2024-05-28 11:06:44

Betiltanak egy slágert az Oktoberfesten, mert a tömeg rasszista rigmusokkal költötte át a dalt

A rendõrség gyûlöletkeltés gyanújával több német tartományban is büntetõeljárást indított.
2024-05-28 08:09:31

Már úton van Európába a 90 ezredik kínai konténervonat 

A szerelvényen 55 konténer van, Lengyelországba tart. Tizenhárom év alatt jutottak el a 90 ezer vonatig, immár havonta ezer fordul meg Kína és Európa között.
2024-05-27 12:12:06

2024-05-27 12:10:28

Úgy tûnik, Kína nem rohanja le, inkább lassan megfojtja Tajvant

Nincs szükség invázióra ahhoz, hogy Peking kiterjessze befolyását a szigetországra.
2024-05-26 19:10:07

Úgy tûnik, Kína nem rohanja le, inkább lassan megfojtja Tajvant

Nincs szükség invázióra ahhoz, hogy Peking kiterjessze befolyását a szigetországra.
2024-05-26 19:07:21

Szorosabbra fonja együttmûködését Oroszország és Kína

Az Európai Unió központi intézményei 2023 végén az épületekre vonatkozó energiahatékonysági követelmények szigorításáról döntöttek.
2024-05-26 18:11:57

Kína és Oroszország így akarja tönkretenni az amerikai mûholdakat

Folytatódik a világûr militarizálása.
2024-05-26 14:09:30

Kína és Oroszország így akarja tönkretenni az amerikai mûholdakat

Folytatódik a világûr militarizálása.
2024-05-26 14:07:14

Fontos megállapodás született Kína és a legnagyobb kereskedelmi partnere között

Diplomáciai és biztonságpolitikai párbeszéd elindításában, valamint a szabadkereskedelmi megállapodást célzó egyeztetések újraindításában állapodott meg vasárnap Jun Szogjol dél-koreai elnök és Li Csiang kínai miniszterelnök. Kína Dél-Korea legnagyobb kereskedelmi partnere, azonban az utóbbi években diplomáciai feszültségek beárnyékolták a két ország viszonyát.
2024-05-26 14:06:57

Kína bosszút forralt, beváltotta ígéretét

A kínai közlemény szerint minden a terv szerint, sikeresen zajlott.
2024-05-25 12:07:05

Teljesen betiltanák az okostelefonokat a 16 éven aluliak számára egy európai országban

A brit alsóház oktatási bizottságának elnöke szerint az online világ jelentõs veszélyeket rejt, és a szülõknek, valamint az iskoláknak komoly kihívásokkal kell szembenézniük. Éppen ezért a bizottság javaslatot tett az okostelefonok 16 éven aluliak számára történõ betiltására és a mobiltelefon-használat iskolai tilalmára, hogy csökkentsék a gyermekek képernyõ elõtt töltött idejét - tudósított a The Guardian. .
2024-05-25 12:06:53

Hatalomátvételi fõpróbát tart Kína Tajvan partjainál

Tajvan csapatok küldésével reagált, az ENSZ-fõtitkár szóvivõje meglepte a sajtót.
2024-05-24 15:09:55

Kína hadgyakorlatot tart a Tajvan feletti hatalomátvétel fõpróbájaként

Tajvan csapatok küldésével reagált, az ENSZ-fõtitkár szóvivõje meglepte a sajtót.
2024-05-24 15:06:56

Kína bemutatta az ûridõjárás-radart, amely állítólag elõre látja a napkitöréseket

Kína azt állítja, hogy saját radartechnológiát fejlesztett ki az ûridõjárás elõrejelzéséhez, valamint azt is, hogy eközben hatalmas áttörést ért el, ugyanis elvileg a jövõben elõre látni fogják a napkitöréseket.
2024-05-24 14:06:09

2024-05-24 14:05:49

Óriási hadgyakorlatba kezdett Kína Tajvan környékén

Több tucat, rakétákkal felszerelt harci repülõgépet is bevetnek.
2024-05-23 10:13:18

Kína bosszút forral a tajvani elnök beiktatása után

A szigetország riadókészültségbe helyezte hadseregét.
2024-05-23 09:09:28

Kína bosszút forral a tajvani elnök beiktatása után

A szigetország riadókészültségbe helyezte hadseregét.
2024-05-23 09:07:21

Kõkeményen betámadta Kína Amerika hadiipari óriásait

12 amerikai hadiiparhoz köthetõ céget szankcionál Kína - írta meg a Reuters.
2024-05-22 20:08:16

Ez nagyot fordíthat a dolgokon: 110 milliárd köbméteres metánmezõre bukkant Kína, ki fogja bányászni

Kína Senhszi tartományában egy 110 milliárd köbméteres metánmezõre bukkantak, ami a mélyben, a szénrétegbe beágyazva található meg. Az ország alatt összesen 30 billió köbméter ilyen gáz lehet.
2023-10-26 19:12:15

Óriási pánik: az utcákon zúzott és tombolt egy bika Kínában, többen megsérültek - videó

Kína - Hatalmas volt a riadalom a kínai Guangxi tartományában, Yulin városában, ahol elszabadult és a helyiek közé tört egy van bölénybika. Az állat nagy erõvel zúzott szét mindent, ami az utcába került, többen megsérültek.
2021-11-11 15:05:59

2021-11-11 15:06:02

2021-11-11 15:09:18

Tûzparancs a szökni próbálókra, fotók ezrei - minden eddiginél erõsebb bizonyítékok kerültek elõ az ujgur átnevelõtáborokról

A kínai rendõrség adatait hackeléssel szerezték meg, és adták át nemzetközi újságírók egy csoportjának, amely hónapokig tartó hitelesítési munka után most nyújt betekintést abba, mi is vár a muszlim kisebbségekre Kína Hszincsiang tartományában.
2022-05-24 14:21:24

2022-05-24 14:21:40

Tûzparancs a szökni próbálókra, fotók ezrei ? minden eddiginél erõsebb bizonyítékok kerültek elõ az ujgur átnevelõtáborokról

A kínai rendõrség adatait hackeléssel szerezték meg, és adták át nemzetközi újságírók egy csoportjának, amely hónapokig tartó hitelesítési munka után most nyújt betekintést abba, mi is vár a muszlim kisebbségekre Kína Hszincsiang tartományában.
2022-05-24 18:27:51

Utazási korlátozásokat vezet be Kína a koronavírus új járványgócai miatt

Utazási korlátozásokkal és járattörlésekkel igyekeznek megfékezni a koronavírus terjedését Kínában, ahol az utóbbi hetekben az ország több, északi tartományában alakultak ki újabb járványgócok.
2021-10-29 15:06:26

Az ENSZ-nek alkudoznia kell a segélyszállítmányok eljuttatásáért Etiópiában

Humanitárius katasztrófa alakult ki Etiópia egyik szövetségi tartományában, Tigrében.
2021-02-04 08:06:01

Németország egyik tartományában feloldják a kijárási tilalmat

Baden-Württembergben kedvezõen alakult a járványhelyzet, ezért már nincs szükség a korlátozásra.
2021-02-10 09:05:55

Kína egyetlen koronavírus-fertõzés miatt lezárta a világ egyik legforgalmasabb kikötõjét, és ez mindenkinek fájni fog

A kínai hatóságok lezárták a Ningbo-Zhoushan kikötõ egyik terminálját, mert az egyik munkásnál koronavírus-fertõzést diagnosztizáltak. Elemzõk szerint a lépés hatással lesz az árakra is. Ezen felül a jövõben is számítani kell arra, hogy Kína hasonló lépésrõl dönt majd.
2021-08-13 10:18:22

Az oroszok betiltanák a YouTube-ot, amiért nem közvetítik tovább az orosz parlament üléseit

Moszkva megtorlásokat helyezett kilátásba az orosz parlament alsóháza, a Duma YouTube-csatornájának letiltása után, ismételten megígérve a Google amerikai óriáscég videómegosztó portáljának oroszországi betiltását. Az Egyesült Államok az információ terjesztésének monopóliumára törekszik. Ezt nem engedhetjük meg. ? írta Vjacseszlav Vologyin, a Duma elnöke a Telegram-csatornáján. A Google kötelezi magát, hogy tiszteletben tart valamennyi alkalmazható szankciót és a kereskedelmi törvényeket. Ha egy oldal sérti a felhasználási feltételeinket, meghozzuk a megfelelõ intézkedéseket ?  olvasható a Goo...
2022-04-09 21:17:50

Mi történt? 60 ezer embert evakuáltak, mindenki az életét félti: már hárman meghaltak, többen eltûntek

A Kínában található Kuangtung tartományában közel 60 ezer lakost kellett evakuálni otthonából, miután a szélsõséges idõjárási viszonyok miatt pusztító áradások miatt víz lepett el több várost az alacsonyan fekvõ Gyöngy-folyó deltájánál.
2024-04-22 18:07:18

2024-04-22 18:06:52

2024-04-22 18:06:08

Nagy a baj Kínában: szinte teljesen kiszáradt a legnagyobb tó

Szinte teljesen kiszáradt Kína legnagyobb tavának számító Pojang. Csianghszi tartományában a hónapok óta tartó szárazság okozta vízhiány miatt vörös riasztást adtak ki - írja az al-Dzsazíra alapján a Telex.
2022-09-23 17:18:16

Joe Biden telefonon tárgyalt a kínai elnökkel

Kína továbbra is az Egyesült Államok egyik legfõbb stratégiai riválisa.
2021-02-11 09:05:57

Videón, ahogy belevizelt a sörtartályba egy kínai sörgyári munkás

A Tsingtao Kína egyik vezetõ sörgyártója.
2023-10-23 16:09:12

Videón, ahogy belevizelt a sörtartályba egy kínai sörgyári munkás

A Tsingtao Kína egyik vezetõ sörgyártója.
2023-10-23 16:13:34

Kína egyik legnagyobb autóipari beszállítója bõvít Magyarországon

Az egyik legnagyobb kínai autóipari beszállítónak számító Baolong csoport szigetszentmiklósi beruházásával újabb lendületet kap a Magyarország és Kína közötti gazdasági együttmûködés - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
2022-02-17 15:14:44

Zöld jelzést adtak Pekingben a titokzatosan eltûnt Jack Ma cégének

Az idõközben megkerült vállalkozó fellélegezhet, valószínûleg tõzsdére léphet az Ant Group, Kína egyik legfontosabb vállalata.
2021-01-28 08:05:53

Napi balfék: Jaaaaaj, betiltanak?

Engem?!
2021-12-24 09:10:13

Újabb gyárak állnak le Kínában a koronavírus miatt

Újabb vállalatok állítottak le gyárakat Kína egyik fontos gyártóközpontjában, a Jangce folyó deltájában a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, és Kína egyik fontos teherhajó-kikötõjét is érintik a lezárások. A leállás számos terméket érint az akkumulátoroktól a textilfestékeken át a mûanyagokig. Ráadásul megjelent az omikron variáns az országban.
2021-12-14 10:15:37

Tovább erõsödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

Kína Magyarország egyik legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere.
2024-05-09 15:09:44

Mégis mi törént? Betiltották Leonardo DiCaprio filmjét

Közel 20 évvel a megjelenése után tiltotta be Leonadro DiCaprio egyik ikonikus filmjét Kína.
2023-10-23 21:06:10

Mégis mi törént? Betiltották Leonardo DiCaprio filmjét

Közel 20 évvel a megjelenése után tiltotta be Leonadro DiCaprio egyik ikonikus filmjét Kína.
2023-10-23 21:06:21

A Jóbarátok polkorrektségben ma elvérezne

Az új epizóddal jelentkezõ sorozat eredeti formájában ma esélytelen lenne.
2021-05-28 07:05:56

A Jóbarátok polkorrektségben ma elvérezne

Az új epizóddal jelentkezõ sorozat eredeti formájában ma esélytelen lenne.
2021-05-28 07:06:44

Kína még ebben az évtizedben embert küldene a Holdra, de terveik szerint ez még csak a kezdet

Kína eddig háromszor jutott el sikeresen a Hold felszínére, de egyik küldetés során sem járt ott ember, azt tervezik, hogy ezen változtatni fognak.
2024-04-26 13:06:33

2024-04-26 13:06:12

Betiltanák a bevándorlást Franciaországban

Legalább három évre, amíg új alapokra helyezik az ország migrációs politikáját.
2021-07-29 22:05:55

Betiltanák a bevándorlást Franciaországban

Legalább három évre, amíg új alapokra helyezik az ország migrációs politikáját.
2021-07-29 22:06:57

Megható: egy súlyos beteg óriáspanda hozhatja össze Kínát és Tajvant

Az egyik tajvani óriáspandánál életveszélyes agyi elváltozást állapítottak meg, ezért Tajpej Kína segítségét kérte ? jelentette a CNN csütörtökön.
2022-09-29 17:05:54

2022-09-29 17:06:30

2022-09-29 17:11:47

Kínai vakcinát kap Szigetszentmiklós baloldali polgármestere

A baloldal az embereket le akarja beszélni az oltásról, a keleti vakcinákat pedig betiltanák.
2021-05-01 11:06:18

Kína egyik leggazdagabb embere volt, 93%-kal zuhant a vagyona

Nem olyan régen még Kína egyik leggazdagabb emberének számított Hui Ka Yan, az Evergrande ingatlanfejlesztõ elnöke, mára azonban 93%-kal visszaesett a vagyona az egykori csúcsról -számol be a hírrõl a Bloomberg.
2023-01-19 11:10:37

A tálibok Kína segítségét várják

A tálibok által felállítandó kormány elismerését kérte Rómától egyik szóvivõjük, Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica olasz napilapban megjelent interjúban csütörtökön. Hangsúlyozta, hogy az ország újjáépítésében Kína segítségét várják.
2021-09-02 15:06:10

Nagyon rossz hír szivárgott ki a magyar autóiparnak is: teljesen betiltanák 2035-tõl az EU-ban a belsõégésû motorokat

Ez egyes autógyártókat még nagyobb kihívások elé állíthat.
2021-06-18 11:05:52

Arra kérik az Európai Bizottságot, tiltsa meg a 2010 után születetteknek a cigivásárlást

Polgári kezdeményezés indult az elsõ európai dohányfüstmentes generációért. A dohányáruk reklámját is betiltanák.
2022-08-24 20:10:36

Kína mesterséges intelligenciával tarolhatja le a világot

A SenseTime Kína egyik legnagyobb reménysége a mesterséges intelligencia szektorban zajló globális versenyben. A vállalat, amely a kínai kormány támogatását élvezi, idén tervez a tõzsdére lépni, de a nemzetközi terjeszkedés tekintetében a nyugati országok ellenséges fellépése akadályozhatja.
2021-10-04 10:06:01

Az energiaválság a pakisztáni exportot is kiütötte

Elfogyott a gáz, 15 napra leállni kényszerültek a textilüzemek Pakisztán legiparosodottabb tartományában.
2022-01-03 17:08:22

Elképesztõ dolgot fotózott le egy mûhold Kína területén, a semmi közepén, a sivatagban ? fotók

Amerika és Kína jó ideje próbálgatja egymást. Kína gazdasági térhódítása mellett az USA most a fizikai térhódítás miatt is aggódhat. Tajvan ügye ? Kína magáénak tekinti a szigetországot ? egyre komolyabb feszültségeket kelt a két nagyhatalom között.
2021-11-09 08:06:33

2021-11-09 08:06:40

Ravasz csellel próbálja meg elcsábítani Amerika legtapasztaltabb katonáit Kína

Tapasztalt amerikai katonákat, fõleg a légierõ tagjait próbálja magához csábítani Kína ? figyelmezteti az Egyesült Államok légierejének egyik tábornoka, Charles Q. Brown, a fegyveres szervezet tagjait.
2023-09-09 02:13:08

Betiltanák az energiaitalokat a 18 év alattiak számára, reagált a Magyar Energiaital Szövetség

A MESZ válaszában egy másik problémára, a kólafogyasztásra terelte a szót.
2023-10-08 11:11:01

Súlyosan veszélyezteti a Wish a fogyasztókat, egy EU-s országban már betiltanák

Több francia miniszter együttesen adott ki egy közleményt, amiben arra kérték legnagyobb keresõszolgáltatókat és alkalmazásboltokat, hogy ne jelenítsék meg a találataikban a Wish weboldalát és applikációját.
2021-11-25 16:06:54

Ki képes ilyen gusztustalanságra? Egy munkás belevizelt gyártás közben a sörbe, a rendõrség nyomoz az ügyben ? videó

Kína vezetõ sörgyártója, a Tsingtao a hatóságokhoz fordult, miután kiderült, hogy az egyik munkásuk belevizelt egy konténerbe a cég egyik raktárában.
2023-10-22 21:05:47

2023-10-22 21:05:51

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33jhgproka1   •   advertise   •   fluminense   •   Magyarország   •   a33proka1   •   Leverkusen   •   ftp   •   m   •   tes   •   R   •   pro   •   N   •   mag   •   K   •   L   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   németállás   •   haszn   •   sz   •   H   •   f   •   youtube   •   G   •   sadasdhirek   •   J   •   P   •   apropiaza   •   aza   •   eb   •   fhgperapro   •   perapro   •   suhgfhgperapro   •   ingatlan   •   budapest   •   olcs   •   térkép   •   szótár   •   vacsoracsata   •   facebook   •   ingyen   •   pepper x   •   rozsa sandor   •   ors  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   hatalmas pusztitast vegzett egy kamion az m1 esen video 2   •   a ketszeres europa bajnok magyar cselgancsozo a budapesti vb re terne vissza   •   zaciba vagta a lopott ekszereket a josno elkepeszto modon csalta ki a zsakmanyt az aldozatatol 2   •   filmbeillo felveteleken a haboru pokla igy csapott le egy ukran dandar az orosz allasokra   •   robbanas parizs belvarosaban epuletek egnek videok 2   •   emelkedessel probalkozik a magyar tozsde 7   •   iii karoly mar az izeket sem erzi hosszu hallgatas utan a kiraly megszolalt a betegsegerol   •   emmanuel macron nemetorszagban europa meghalhat   •   a jackass egyik tagja capak koze ugrott korhaz lett a vege   •   egyedulikent a telekom zart pluszban a magyar blue chipek kozul   •   velemenyt mondott az alteorol a hitelminosito   •   a balatoni hotelek mar jobban teljesitettek mint a jarvany elott   •   kideritette a who honnan terjedhetett el a koronavirus 2   •   huszonharom eves ferfi vesztette eletet egy balesetben nagykatanal   •   akkora a piaci zavar hogy egy evet halasztanak a bet tozsdei bevezetesen   •   plane carrying 3 people lands without wheels after suffering mid air mechanical failure   •   nem olyan borus es sotet mar europa legnagyobb gazdasaganak jovoje   •   ezrek menekulnek az izraeli tamadasok elol rafahbol   •   illegalis gyogyszerekkel kereskedtek a koronavirus jarvany idejen atvertek a gyanutlan magyarokat   •   nem finomkodott donald trump egeszen durva uzenetet kuldott ellenfeleinek   •   most mar nem csak egy ejszakara vehetjuk ki brutalis osszegert kerult eladosorba a reszkessetek betorok ikonikus haza 2   •   a kamerak elott eredtek el a halalos betegseggel kuzdo karsai daniel konnyei elmondta mi az ami leginkabb hianyzik az eleteben   •   gyurcsany ferenc magyar peternek te egy torol metszett fideszes politikus vagy   •   majdnem masfel ev bortont kapott a ferfi aki a nyilt utcan rugdosta elettarsat tatabanyan 2   •   biden meg kell vedeni a demokraciat europaban es az egyesult allamokban is   •   tojassargajabol allitanak elo covid ellenanyagot mohacson   •   pazarpanoramanagyamb   •   a turisztikai tamogatasok kozel 80 szazalekat fideszes onkormanyzatok kaptak   •   pornomentessegi fogadalmat tett az openai   •   iden ujra lesznek szobeli erettsegik   •   lehullott urkozeteket keresnek angliaban   •   uj irodakomplexum nyilt budapest mellett   •   meresz lepes a nato egyik meghatarozo erejetol lehet hogy hamarosan megindulnak ukrajnaba a katonak   •   vadat emeltek tobb ember ellen kulonosen nagy vagyoni hatranyt okozo koltsegvetesi csalas miatt   •   csodas latvanyban lesz reszunk a hetvegen kozeleg az ev egyik legjelentosebb csillagaszati esemenye   •   lassan es bizonytalanul kezdett de visszavagott a veszprem   •   birkaporkoltek ha talalkoznak az omszki to partjan 2   •   mar a pingvineket is elerte az inflacio nem kernek az olcsobb halbol   •   azt varta a terrortamadasra keszulo magyar fiatal hogy a paradicsomba jut   •   holttesteket talaltak a visegradi teniszpalya alatt 2   •   negytonnanyi tiltott rovarolo szert talaltak egy bolgar teherauton bekesben   •   zalaszabari elmenypark feljelentes lett vadai agnes kerdesebol   •   maris visszaelnek a primark nevevel   •   olyanmenetelesbenvan   •   elindultunk uton a portfolio elmenykonferenciajar a a biciklisek   •   sorsfordito nap var donald trumpra olyan dontes keszul ami mindent borithat   •   video megrohamoztak az orosz pancelosok csasziv jart de hatalmas pofonba szaladtak bele   •   indoklas nelkul letiltotta koves slomo facebook oldalat a meta 2   •   megjott a jo hir amire frankfurtban mar nagyon regota vartak   •   84 milliard forintot vett ki a kaszinokbol garancsi istvan es habony arpad